Napló, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-02 / 1. szám
2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ _____ Bartók Péter Egy ország, azonos múlt, közösen megteremtett jövő Vannak jeles évfordulók. Ilyenek a történelmi események jubileumai vagy egy-egy évszázad, évezred forduló napjai. Most, december 31 -ről január 1 -jére virradóra semmilyen hasonló nem történt, csupán egyik év után következett a másik. Mégis megálltunk egy pillanatra, számba vettük, mi zajlott le az elmúlt 12 hónapban, s mi vár ránk a jövőben. Különösen az utóbbi okozhat fejtörést, hiszen nehéz eligazodni a jelen különböző értelmezései között. Az mindenképpen töprengésre késztethet, hogy ugyanarról a dologról homlokegyenest ellenkező megállapítások látnak napvilágot. Korábban a fekete az fekete volt, a fehér pedig fehér. Manapság pedig értelmes okfejtéseket hallhatunk mindkét szín igazolásáról, és akár el is hihetnénk bármelyiket. A gazdaság dübörög, nyomorban az ország. Az emberek egyre rosszabbul élnek, de minden eddiginél többet költenek. A tőke ide áramlik, a kizsákmányolás soha nem látott méreteket ölt. A nyugdíjak 2005-ben nőttek a leginkább az elmúlt 15 évben, és messze elmaradnak az európai uniós átlagtól. Az infláció mára alacsonyabb, mint sok fejlettebb nyugat-európai országé, az alapvető energia- és szolgáltatásárak viszont emelkednek. Az infrastruktúra, benne az utak építése, korszerűsítése minden eddiginél gyorsabban halad, de soha nem került ennyibe. Az unió költségvetése katasztrofális az újonnan belépett országokra nézve, ám olyan megszerezhető összegeket tartalmaz, melyekről korábban álmodni sem mertünk. Ki tartja markában a bölcsek kövét? Kinek szavazzunk bizalmat? Kinek higgyünk, kiben bízzunk? Magunkban, a józan ítélőképességünkben. Nélkülünk ugyanis, mondhat bárki bármit, semmi sem történhet. Mi vagyunk a jövő záloga. A mi munkánk, a mi elhatározásunk, mi döntésünk. Nekünk együtt adatott meg, hogy végiggondoljunk és megteremtsünk egy új, korszerű országot. Egy olyan országot, amelynek közös a történelme, a múltja, a jelene. Nekünk, akik itt élnek a Kárpátmedencében, valamenynyiünknek együtt kell kitalálnunk, mit is akarunk. Mások szövögethetnek ugyan ilyen vagy olyan álmokat, nélkülünk semmire sem mehetnek. Egyedül vannak, velünk kell szövetséget kötniük. Mindannyiunkkal. Mert mi vagyunk az ország, mi vagyunk a jövendő. Akárki akármit akar, csak velünk juthat előbbre. Miért ne sikerülne egy jobb világot teremtenünk, a magunk és gyermekeink örömére? KRÓNIKA Nehéz nap éjszakája Megállás nélkül hívták a mentőt - Balesetek alkoholmámorban Veszprém (Kiss) - Sűrű volt a szilveszteréjszaka a mentősöknél. December 31 -én este hét órától másnap reggel hétig összesen 51 mentést és hat betegszállítást végeztek a mentősök a megyében. Míg az ország nagy része az óév búcsúztatásával volt elfoglalva, addig a mentőszolgálat dolgozói teljes bevetéssel dolgoztak. A mentőszolgálat megyei ügyeletén megtudtuk: a legtöbb probléma, baleset, végtagtörés a túlzott alkoholos befolyásoltságból fakadt. Az 51 mentési feladat alanyai közül az új év Hajnalban felborult egy mikrobusz, a benne ülő 18 utas közül hat könnyebben sérült első éjjelén sok volt a fiatal, de az ónos eső miatt balesethez is riasztották őket. Hajnali két órakor Balatonkenese és Balatonfűzfő között egy mikrobusz borult fel, a benne ülő 18 utas közül hat személy könynyebben sérült. A rendőrség tájékoztatása alapján a mikrobusz vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet. A káptalanfai buszmegállóba ittas férfihoz riasztották a mentőket, itt a férfi üvegbe csapott, ezért súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A megyei riasztások száma egyébként a régióban is magasnak számít. A szomszédos Fejér megyében 52-szer, Komárom-Esztergomban pedig 36-szor riasztották a mentőket szilveszter éjjelén. Babakötvény minden újszülöttnek (Folytatás az 1. oldalról.) A három kilogramm 30 dekával és 53 centiméterrel született kisfiút és édesanyját Pál Béla államtitkár, veszprémi országgyűlési képviselő köszöntötte tegnap délelőtt. A személyes ajándékok mellett Soma megkapta a babakötvényét is, amely 2006. január elsejétől Magyarország valamennyi újszülöttje számára „-.,i ,'.LV:'jvnai i»in jár azért, hogy a nagykorúság kezdetén könnyebb legyen a fiatalok életkezdése. A veszprémi kórházban egyébként tegnap délelőtt is születtek még újévi babák. Dr. Csergőffy Gyula szülésznőgyógyász főorvos elmondta: az utóbbi négy-öt évben a megyei kórházban folyamatosan emelkedik a születések száma, 2005-ben 127-tel több baba született, mint egy évvel azelőtt. Örvendetes továbbá az is, hogy a művi abortuszok száma hetvennel csökkent. Nem volt nagy forgalom a megye többi kórházának szülészetén az új év első napján. Ajkán Szilveszter napján született egy Bence és egy Adrián Szilveszter nevű kisfiú, elsején délutánig pedig még nem volt dolga a szülésznőnek. Tapolcán jött világra a megyében az új év második babája, Vecsey Zalán, az év első kislánya megyénkben Pápán látta meg a napvilágot, délelőtt 10 órakor. Ő a Dalma Kamilla keresztneveket kapta. Az országban a legfrissebb baba a szombathelyi Marton Boglárka volt, aki éjfél után 25 perccel jött a világra. Várpalotán délutánig nem született baba. Látványos tűzijáték, konfettieső (Folytatás az 1. oldalról.) Rég nem látott ismerősök, idegenek és kalandra vágyók találkozására adott alkalmat az év végi mulatság. Az Óváros téren fellépett a Fiesta és a Unique zenekar, akik megalapozták a jó hangulatot. Komoly úriemberek buliztak a fiatalos zenére mókás maszk-Veszprémi szilveszteri utcabál, színes konfettieső, tűzijáték, vidám baráti társaságok és pezsgő gyerekkel együtt „jégbe hűtve". Nem kell megijedni, alkoholmenteset kapott a bébi Fotó: Penovác Károlyban. Éjfélkor felvillantak a tűzijátékok fényei. Az utcákon több ezren egyszerre hallgatták a Himnuszt és köszöntötték egymást az új év alkalmából: repültek a pezsgőskupakok. Érdekességként jegyezzük meg, hogy sok kis „magántűzijáték” fokozta a hangulatot. Boldog új évet, Veszprém köszöntötte az egybegyűlteket Dióssy László polgármester és Pál Béla politikai államtitkár. A Nox és Oláh Ibolya zenéjére lőtték az ünnepi fényeket. A koncertek folytatódtak, a bulizok az esőtől sem ijedtek meg. Vendégeink voltak a Villa Mediciben Veszprém (kzs) A Napló hagyományos év végi nyereményjátékán mosolygott rá a szerencse a baráti társaságra, amely így a Villa Mediciben szilveszterezhetett. Elegáns környezetben, finom ételek mellett köszöntötte az új évet a balatonfűzfői, tizenöt fős jó kedélyű társaság, amely nyereményjátékunkon nyerte a Villa Medici étteremébe szóló szilveszteri vacsorameghívást. Idén számos nyereményjátékot hirdetett a Napló, melyek rendkívül népszerűek voltak az olvasók körében - fogalmazott Bartók Péter, a Napló főszerkesztője. Az újság hatvanéves fennállása, valamint az új formátum bevezetése is alkalmat adott a játékok indítására. Neubauer Sándor, a Villa Medici Hotel és Étterem tulajdonosa elmondta, hosszú ideje sikeresen együttműködik a Villa Medici és a Napló ilyenkor, ünnepek alkalmából is. A társaságot köszöntötte Kovácsi Miklós ügyvezető igazgató és Lukács Tibor terjesztési vezető is. Neubauer Sándor (jobbról balra), Bartók Péter, Kovácsi Miklós és Lukács Tibor boldog új évet kívánt a nyertes társaságnak NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Kevesebb petárda durrant Megyei körkép (kn) Viszonylag csendesen telt a szilveszter a rendőrségen. A megyei ügyeletes tájékoztatásából kiderült: az idén sokkal kevesebben petárdáztak, a korábbi évekhez képest egyharmadával csökkent a petárdadurrogatás miatti bejelentések száma, és baleset sem történt a pirotechnikai eszköz használata miatt. Újévi lakástűz Megyei körkép (kn) Egy komolyabb tűzesethez kellett kivonulni a tűzoltóknak az új év első óráiban. A katasztrófavédelem megyei ügyeletese elmondta: Lesenceistvándon egy lakóház lambériája és álmennyezete gyulladt ki, eddig még ismeretlen okok miatt. A kár 1,5 millió forint, a megmentett érték pedig hatmillió forint. Személyi sérülés nem történt. Agyonvertek egy fiatal lányt Budapest (mti) Agyonvertek egy fiatal lányt a Somogy megyei Batéban, a gyanúsítottat már elfogták a nyomozók - tudatta a rendőrség vasárnap. Az óév utolsó napján fedezték fel a 22 éves áldozat holttestét. Két nappal korábban egy szerelővassal verte agyon a lányt 56 éves férfi ismerőse. Álljanak át olajra a nagyok! Budapest (mti) Az orosz gázcsapok elzárása után bekövetkezett nyomáscsökkenés hatására a Mal felszólítja nagyfogyasztóit, hogy hétfőtől gáz helyett olajat használjanak - közölte az mti lapzártakor. Az olajtársaság kommunikációs igazgatója, Ferenc, I. Szabolcs megerősítette: „Hétfő reggeltől egyes nagyfogyasztókat, erőműveket, fűtőműveket felszólítunk arra, hogy az érvényben lévő szerződésnek megfelelően álljanak át más fűtőanyagra, olajra. Ez még nem korlátozás.” Közölte, jelenleg 25 százalékkal kevesebb földgáz érkezik Magyarországra. „A lakossági igények kielégítéséhez szükséges gázmennyiség rendelkezésre áll a Mal tárolóiban. Ebben a vonatkozásban korlátozásra nincs okunk” - nyugtatta meg a közvéleményt Ferencz I. Szabolcs. Hirdetés CDZHUZ.Pénzváltó Veszprém Szabadság tér 12 (Szürkebarát borozó melett) __________Tel.: 88/329 000__________ Pénznem 1 egységre VETEL ELADÁS EUR 248.0000 255.9000 CHF 159.0000 165.5000 GBP 360.0000 373.5000 SKK 6.4500 6.9500 USD 209.0000 216.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes 2005 december 30 _________Nyitva mindennap 8-21 óráig omn.. |