Napló, 2006. május (62. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-02 / 101. szám

Minden kedves Zsigmond, Zoé nevű olvasónknak bol­dog névnapot kívánunk! Jó reggelt, Veszprém megye! Sűrű hetek jönnek mostanában egymás után. Voksoltunk ápri­lis elején, készültünk rá, ki ahogyan. Érke­zett a húsvét, nagyhét az is, a várakozása, az örömhírré növő szo­morúsága, annak, aki úgy akarja. Majd újra a szavazás, csatakos, csörtös végű kam­pánnyal. Rápihenünk végre, gondoltuk, de mások arról gondos­kodtak, hogy ne így gondoljuk, higgyük el a magyarázkodásokat, ők mindenről hogyan gondolkodnak. Jön végre valami, ha kicsi, ha kevés is, ami nyu­galom? Ami szép. Le­het, hogy nem nyugi, de biztosan szép, olyan jön most. Balla­gás a gimnáziumok­ban, középiskolákban. Erre öröm készülődni. ÁRMÁS JÁNOS ^^^^2006 m­áju^^(ED^^^2^v00l^z^^Ára^^Méve^lefizetöknelM^t^wwjiapl^nlineJn­^^^1|. Rossz kávéból is lehet jó kapucsínó Kávéból több mint hétszáz faj­­ta létezik a világon, Európában pedig ebből olyan negyven faj­tát ismernek, de ezeket sem használják mind. 6. oldal VEN: vetélkedtek a jók és a gonoszak A rosszfiúk és rosszlányok főként az érzékekre hatottak, Lucifer gonosz, vörösre má­zolt fejét nem mindenki díjaz­ta - nekem bejött. 7. oldal Erőt lehet meríta­ni a győzelemből A mérkőzés előtt sokan kér­­­­dezték tőlem, hogy miért nerre erősítettünk. Aki látta ezt a meccset és Fabinho játékát, az választ kapott. 11. oldal Esőben is felvonultak Szomorkás majális - Vurstli és virsli helyett az esernyő volt a sláger Megyei körkép (áj, gyá) - Sajnos igaza lett a me­teorológia előrejelzésé­nek: tegnap reggel derű helyett borúra ébred­tünk, vigasztalanul esett az eső. A majálisok dél­előtti programjainak döntő része elmaradt, nem így Ajkán, ahol fel­vonulás is volt. Az idei majális első órái­ban a sör helyett inkább a pá­linka és whisky fogyott az eső és a hűvös miatt Ajkán. A program a rossz idő elle­nére apró eltérésekkel a­ ha­gyományoknak megfelelő­en alakult. Reggel 9 órakor májusfát állítottak a szabad­időközpont előtt, majd a Bá­nyász Férfikórus, valamint az Eötvös iskola adott rövid műsort az előcsarnokban. Az ünneplők ezután Schw­artz Béla polgármester biztatására az eső ellenére gyalog vonultak a több mint egy kilométerre lévő Bá­nyász Sporttelepre, a majális helyszínére. Az utcán sokan csatlakoztak az esernyőket, táblákat, léggömböket tartó menethez. A sporttelepen közben már kipakoltak a cu­korkaárusok, elkezdték süt­ni a virslit és pecsenyét, csapra ütötték a söröshordó­kat, és a nyugdíjasok üstjei­ben is főzni kezdték a pör­költet. (Folytatás a 3. olda­lon, Majális esőben és nap­sütésben címmel.) VÉLEMÉNYVONAL vámuiik W 06-90-631-3001 (jfuncftét NV íwókdx) )**llc'l ku/djel Esőben is felvonultak Ajkán - a tábla mögött a 2. sorban Schwartz Béla polgármester, országgyűlési képviselő (fönt). Veszprémben a délutáni jó időben már a régi majálisokat idézte a hangulat (jobbra) Ön hogyan gondolja? Fotó: Győrffy, Zwicker O­­­ w ■■­­ i Vigadalom esőben Orbán szerint Hagyományteremtő céllal szervezték a Kőris-hegy fesztivált a pénz győzőn Porva (wr)­­ Nagysikerű, színvonalas reneszánsz vigadalmat és fesztivált tartottak az eső és hideg időjárás ellenére vasár­nap a sportpályán. A Pro Porva Alapítvány hagyományteremtő szándék­kal szervezte meg a faluban a Kőris-hegy fesztivált. A civil szerveződés a falu kulturális kínálatát gazdagítaná a kezde­ményezéssel. A rendezvényt önkormányzati támogatás hí­ján, szponzorok, önkéntesek segítségével tartották meg. (Folytatás A porvaiak... cím­mel a 3. oldalon.) Társadalmi önvédelmi testületet alakít a Fidesz Budapest (mti) - Vere­séget szenvedtünk, de nem győztek le ben­nünket, a sok pénz győzte le az igazságot - mondta tegnap Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nagy­gyűlésén. Orbán Viktor egyben beje­lentette azt is, hogy a héten frakciószövetséget alakíthat­nak a KDNP-vel. A Fidesz elnöke a budai várban összegyűlt tömeg előtt azt hangsúlyozta: a Fidesz to­vábbra is kiáll értékei, prog­ramja és céljai mellett, hiszen azok nem szenvedtek veresé­get. A pénzük vert meg ben­nünket - tette hozzá Orbán Viktor. A pártelnök bejelentette egy társadalmi önvédelmi tes­tület megalakulását, amely azoknak nyújtana jogi segít­séget, akiket politikai meg­győződésük miatt támadnak vagy háttérbe akarnak szo­rítani. (Folytatás a 2. oldalon, Társadalmi... címmel.) Középkori lovagi torna a sportpályán. Jövőre is megszervezik Igazság, szabadság és rend Budapest (mti)­­ Igazsá­gos kormányzást ígért Gyurcsány Ferenc a szo­cialisták tegnapi majáli­sán a Városligetben. „Igazságot fogunk terem­teni a szabadság megőrzésé­vel és a rend fenntartásával. Ez az, ami kormányomat ve­zetni fogja" - mondta a mi­niszterelnök, hozzátéve, az új Magyarországhoz, bátor, mély és átfogó változások szüksé­gesek. Beszédében a politikus úgy fogalmazott, olyan or­szágot szeretne, ahol nemcsak beszélnek a hazáról, hanem mindenki hozzátesz valamit a közös ügyhöz, olyan orszá­got, amely mindenki Ma­gyarországa. (Folytatás a 2. oldalon: Igazságos kormány­zás... címmel.) Lassú apadás Szolnok (mti) - Továbbra is csak napi 8-10 centiméterrel csökken a vízszint a Közép- Tiszán. A Tisza Szolnok és Tiszaug között 8-9, Csong­­rádtól Szegedig 11-13 centi­métert apad naponta, és ezek az értékek változatlanul lassú vízszintcsökkenésről tanús­kodnak - közölte tegnap a Közép-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóság védelemvezető-he­lyettese. A Hármas-Körös és mellékfolyói is végig apad­nak - tette hozzá Lovas Atti­la. (Folytatás a 2. oldalon: Újabb... címmel.)

Next