Napló, 2009. április (65. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-01 / 77. szám
2009. ÁPRILIS 1., SZERDA Középkori utazás Veszprém (wd) Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprém Megyei Levéltár dolgozói sajtótájékoztatót tartottak a Középkori utazás Veszprém vármegyében 1009-1552 című nagy megyei helytörténeti vetélkedő eddigi eseményeiről. A megyei vetélkedőre február végéig lehetett jelentkezni négyfős csapatokban, az általános iskolák hatodik, hetedik, nyolcadik osztályából és a középiskolákból. Az általános iskolások három, míg a középiskolások két fordulón vesznek részt. Eddig az első, internetes forduló zajlott le. A tesztfeladatok mellett minden általános iskolai csapatnak el kellett készítenie saját településének és egy elképzelt falunak a címerét is, a középiskolásoknak pedig egy kitalált pálos kolostor alapító okiratát. A vetélkedőre 99 általános iskolai és 28 középiskolai csapat regisztrált. A legtöbb általános iskolai csapat a tapolcai és ajkai kistérségből jelentkezett, és a középiskolásoknál is ők követik a veszprémieket. Az általános iskolásokra még vár egy kistérségi forduló a játékosabb, kötetlenebb májusi döntő előtt. A győztes csapatok jutalma egyhetes táborozás, az általános iskolásoknak Erdélyben, a középiskolásoknak Lengyelországban. Az ünnepélyes eredményhirdetés május 23-án lesz Sólyban. KRÓNIKA Szabad egy versre? • CLÍRÁS Költészet napi kommandó buszon, laktanyában Veszprém (la) - A költészet napjához közeledve idén már harmadik alkalommal indult el a versbusz; veszprémi és fővárosi színészek rendhagyó helyszíneken szavalnak. Versbusz az óvodában, iskolában, nyugdíjasklubban, börtönben, családi házban. A Veszprém Városi Művelődési Központ, a Petőfi Színház és Varga Róbert szervező által indított kezdeményezés a verseket, a költészetet népszerűsíti; a veszprémi színészek mellett Bencze Ilona és Hűvösvölgyi Ildikó minden évben örömmel vesz részt a programban. Az idén két új helyszínt találtak a szervezők: szavaltak a A 6-os helyi járat „közönsége" nyitott és érdeklődő volt, az utasok örültek a reggeli verseknek színészek a laktanyában, katonák között, kora reggel pedig helyi járatos autóbuszokon. Körösi Csaba, Módri Györgyi és Máté Gábor Petőfi Sándor, József Attila, Tóth Árpád, Romhányi József, Faludy György verseit adták elő. Elindult a busz, az utasok felszálltak, a következő megállóig meghallgattak három verset. Új élmény volt ez a színészek számára is, így találkozni a közönséggel, megkeresni, megragadni azt a szempárt, akinek a verset lehet mondani; voltak olyan Április 11 -én, József Attila születésnapján tartjuk a magyar költészet napját. Ezen a dátumon, de már jóval előtte is országszerte előadásokat, versmondó versenyeket rendeznek. József Attila versei semmit nem vesztettek erejükből. Költészete mindenkit képes megszólítani. Egyébként április 11-én született Márai Sándor is, öt évvel József Attila előtt, 1900-ban, utasok, akik saját, csak nekik szóló verset hallgathattak. Improvizációra is szükség volt, alkalmazkodni az utazókhoz. A 6-os helyi járatú busz „közönsége” nyitott és érdeklődő volt, az utasok örültek a reggeli verseknek. A legtöbben tapssal fogadták a versmondókat. A költészet napi versbusz a Kossuth laktanyában is megállt tegnap, ahol Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó és Körösi Csaba szavalt Folytatódnak a fejlesztések Sümeg (szj) A kisváros képviselő-testületének többsége elkötelezett a fejlesztések folytatása iránt, derült ki a tegnapi nyilvános ülésen. A 2008-as költségvetés végrehajtása, valamint a 2009-es költségvetés módosításának tárgyalása kapcsán hangzott el ez a mondat Remete József bizottsági elnöktől. Ugyanis volt, aki megkérdőjelezte az idei, nehéznek ígérkező évben a mindenáron történő fejlesztések kivitelezését. Bár dr. Rénes Mária könyvvizsgáló néhány észrevétel kivételével (például a kötvénykibocsátásból eredő 75 milliós árfolyamveszteség) különösebb kivetnivalót nem talált az önkormányzat tavalyi gazdálkodásában. Mint mondta, a 2008-as feladatokat nagyrészt teljesítette a város, igaz, ehhez a kötvény és folyószámlahitel is kellett. Parkas Béla képviselő talán ezért is aggódott annyira a város pénzügyi helyzetéért, s amint azt kifejtette, nem szabad erőn felül önként feladatokat vállalni. Dr. Rédei Zsolt polgármester és a testület többsége ettől függetlenül mindkét említett napirendet elfogadták. Sümegen az idén három olyan jelentős beruházás is elindul, amelyre közbeszerzési eljárást köteles kiírni az önkormányzat. Több száz milliós pályázatból származó forint mozdul meg a püspöki palota felújítása, a vár rekonstrukciója, illetve a Ramassetter iskola fejlesztése kapcsán. Ráadásul a közelmúltban elkezdődött egy régóta várt beruházás is: építik a körforgalmat a 84-es főút és a csabrendeki út balesetveszélyes kereszteződésénél. A 2007 decemberében lámpákkal ellátott tapolcai úti veszélyes csomópont után itt is biztonságosabbá válik a közlekedés, várhatóan már a nyáron. Sokan kérték. Rohamléptekben halad a 84-es számú főút és a csabrendeki út kereszteződésének körforgalommá alakítása A főzelék újraértelmezése (Folytatás az 1. oldalról.) Az újfajta versenykiírás szerint a kéttagú csapat egyik tagjának 25 év alatti szakácsnak kell lennie, ezzel is ösztönözve a fiatalokat a versenyzésre. A veszprémi fordulóra Siófokról, Kaposvárról, Villányból, Füredről és Tapolcáról érkeztek a versenyzők. Kétfajta ételt kellett elkészíteni a rendelkezésre álló öt óra alatt: főzelékből előételt vagy klasszikus főzeléket feltéttel, új felfogásban megjelenítve, valamint egy főételt körítéssel. Kocsonya Kálmán, az MNGSZ alelnöke, a zsűri egyik tagja elmondta: a főzelék a tradicionális magyar konyha egyik alapeleme, ám kívánatos lenne, ha a szakemberek kicsit könnyedebbé tennék, újraértelmeznék. A húsos főételnél bárány, sertés, háziszárnyas vagy házinyúl lehetett az alapanyag. - Próbáljuk rávenni a kollégákat, hogy alkossanak, alkalmazzák bátran, értelmezzék újra a tanultakat, persze az ízharmónia megtartásával. Vállalkozó szellemű séfekre van szükség - hangsúlyozta az alelnök. A Volenter István és Forisek László alkotta siófoki első helyezettek húsétele egyébként már hangzásra sem akármi: kacsamellfilémájával töltve, portóiban konfitált salette hagymás kacsazúzával, csicsókaropogóssal, paszternákkrémmel és fokhagymás cukkinipürével. A regionális elődöntők legjobbjai a tizenkettes döntőbe kerülnek egy tavalyi verseny négy legjobb csapatával együtt. CO\Zh\tL\Z.pénzváltó Veszprém Szabadság ten 2 (Szürkebarát borozó mellem _______________Tel : B8/329-DOQ_______________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 305.5000 313.5000 CHF 200.0000 208.4900 CAD 181.5000 189.9900 GBP 328.0000 341.5000 USD 229.0000 237.4000 Közületeket is kiszolgálunk! Napközbeni árkorrekció lehetséges" Érvényes 2008. március 31. Nyitva mindennap 8-21 óráig mw Lakossági apróhirdetések felvétele telefonon (helyi tarifával, csak vezetékes készülékről) hétfőtől csütörtökig 8-20 óráig, pénteken 8-18 óráig, vasárnap 10-14 óráig hívható. Hirdetését e-mailen is elküldheti a PLT központi e-mail címére! Kérjük, minden esetben jelölje meg, melyik újságban kíván hirdetni! Hazánkban nagyon magas az érszűkület előfordulási aránya, és az érbetegségben szenvedők körében kiemelkedően magas halálozási ráta tapasztalható. Az érszűkület leggyakrabban a lábszáron alakul ki. Kockázati tényezői közül ki kell emelni a cukorbetegséget és a dohányzást, bár a magas vérnyomás és a vérzsírok emelkedett szintje, továbbá az elhízás is jelentős szerepet játszanak a kialakulásában. Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, később járáskor fáradékonyság vagy a vádliban fájdalom jelentkezik. A betegség romlása során a görcs egyre rövidebb távolságok megtétele után lép fel, majd nyugalomban is állandósulhat. Ez önmagában is komoly panaszokat. A Nashwan Parasound eljárás egy olyan forradalmi találmány, mellyel már több mint 20 nemzetközi nívós díjat nyert el feltalálója. 2006-ban az év találmánya volt Magyarországon. Szerencsére ma már Magyarország legtöbb városában alkalmazzák, többek között megyénkben is. Több száz beteg számolt már be jelentős mértékű javulásról, gyógyulásról, a hétköznapi feladatok ellátásának akadályát jelenti, így jelentős életminőség romlást okoz. Súlyos esetben pedig akár amputáció is szükségessé válhat. Az érelmeszesedés mindig az egész szervezet érrendszerét érinti. A lábszáron jelentkező érbetegség időben történő felfedezése tehát azért is fontos, mert a szív vagy az agy eretnek tüneteket egyelőre még nem okozó - károsodását jelezheti előre. A különböző területek ereinek megbetegedése közötti szoros kapcsolatot támasztja alá az a tény is, hogy a perifériás érbetegségben szenvedők körében az egészséges lakossághoz képest közel kétszeres az életet is veszélyeztető szövődmények, a stroke (agyérkatasztrófa) és a szívinfarktus előfordulása. A perifériás keringés zavarának jelentkezése után öt évvel a betegek 70%-a, míg tíz évvel később már csak az érintettek fele él. A legnagyobb kockázatot a már meglévő, de tünetmentessége miatt még fel nem ismert, ezért kezelés nélkül álló érbetegség jelenti. Vajon csökkenthető e a kockázat?? Világszerte népegészségügyi felmérések bizonyítják, hogy a tünetmentes érbetegek szűrésével és az ezt követő megelőzéssel csökkenthető a keringési betegségek okozta szövődmények kialakulása. A tünetmentes személyeket bevonó szűrés során felfedezett betegek aránya a panaszokkal jelentkezőknek akár háromszorosa lehet. A betegség ugyanis képes megingatni az ember mozgását, keresőképességét, nyugalmát. Az alsó végtagi érszűkület kezelésében egy olyan találmány áll már a betegek rendelkezésére, mellyel kiemelkedő eredményeket értek el. S hogy a kezelés miként zajlik? Nos, a diagnózis és a kezelés egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálatból és az azt követő húsz kezelésből álló fájdalommentes kúrából tevődik össze, napi egy kezeléssel. A kezelés a beszűkült érszakasz közvetlen közelében lévő mellékereket kernyésképzésre - azaz fimnkcióátvételére - készteti. A kezelés mindenki számára elérhető közelségbe került, Veszprémben, Heráén, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Székesfehérváron és Kaposváron már alkalmazzák, ráadásul a magyar állampolgároknak ötvenszázalékos kedvezményt adnak márciustól viszszavonásig. (x) Aki többet szeretne tudni a kezelésről, vagy arra jelentkezni kíván, a következő telefonszámokon teheti meg: 06/20-920-4447 06/30-595-4344 06/70-6204-121 Hirdetés Az érszűkület kezelése az új módszerrel Veszprémben is már alkalmazzák NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Halálos zuhanás Nemesszalók (wd) Az orvosok már nem tudták megmenteni annak a férfinak az életét, aki négy méter magasról zuhant le tegnap egy nemesszalóki építkezésen. A fejsérülést szenvedett munkást mentőhelikopter szállította a szombathelyi kórházba - közölte a rendőrség megyei ügyeletese. Leégett egy nyaraló Badacsonylábdihegy (bd) Leégett egy kétszintes nyaraló emelete és tetőszerkezete hétfőn éjszaka. A tüzet a badacsonytomaji tűzoltók fékezték meg. A nyaralóban ötmillió forintos kár keletkezett, a tűz okát még vizsgálják - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Előzetesben marad Sz. Iván Veszprém (ma) A megyei bíróság tegnap 90 nappal meghosszabbította az enyingi Sz. Iván előzetes letartóztatását. A 27 éves gyanúsított kihallgatása során elismerte, hogy részt vett a verekedésben a Patrióta lokálban, de azt állítja, nem ő ölte meg Marian Cozmát. Haydn-emlékév Kismarton (mti) - A kismartoni (eisenstadti) Esterházy-kastélyban a Haydn, a fenomén című kiállítással kedden hivatalosan is megkezdődött Ausztriában a zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév.