Napló, 2010. november (66. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-02 / 254. szám
2010. NOVEMBER 2., KEDD A határérték alatt nem káros (Folytatás az 1. oldalról.) Tény azonban, hogy a légkörbe került lúgos részecskéket a levegő savas összetevői viszonylag gyorsan közömbösítik. Valószínűsíthető, hogy határérték alatti koncentrációban a vörösiszap szálló pora nem jelent a városi szálló porhoz képest nagyobb egészségügyi kockázatot. A vörösiszap rendkívüli kiporzási hajlama miatt a vörösiszap szárazon történő mozgatása során, illetve a kezeletlen területek fölött száraz és viharos időben a szálló por koncentrációja nagyon magas értékeket érhetne el. Szélsőséges esetben akár ahhoz hasonlóan nagy koncentrációkat is, mint amilyenek bizonyos erősen poros munkahelyeken mérhetők. Ilyen magas koncentrációnál a por belélegzése még akkor is veszélyes lenne az egészségre, ha a porrészecskék egyáltalán nem tartalmaznának mérgező vagy egészségkárosító anyagokat! Ezért is kötelező a vörösiszappal dolgozóknak a porálarc viselése. Feltétlenül indokolt tehát a vörösiszap eltávolítása során a szükséges óvintézkedések betartása és a vörösiszappal elárasztott további területek semlegesítése. Állati tökparti volt! (Folytatás az 1. oldalról.) A csimpánzok például hosszasan játszottak velük: felkapták, felmásztak velük a köteleken a fák közé, dobálták egymásnak, meg akarták szerezni a másikét, szóval, a Csimpánzvilágban nagy örömet szereztek a töklámpásokkal a látogatók. A legjobban persze Tjobbe, a legfiatalabb és legjátékosabb csimpánz örült a váratlan ajándéknak. Jóízűen fogyasztották el a lámpásokat a varik és a katták is, és idén annyi vállalkozó kedvű látogató hozott tököt, hogy még a medvéknek is jutott belőle. A tök finom csemege az állatoknak, egyikük sem utasította vissza. Idén a Halloween-parti győztese egy évre szóló bérletet nyert, mondta el Török László, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark igazgatója. A pályázatra kétszáz faragott tököt neveztek be, ezek közül sok szinte műalkotásnak számít a maga nemében, mondta az igazgató. A legjobbakat külön ki is állították az állatkertben, hogy mindenki megcsodálhassa őket. Az állatok igen örültek a finom csemegének, a tök ízletes étel Milliókat hozott ISZAPKATASZTRÓFA Hírességek, politikusok is segítenek (Folytatás az 1. oldalról.) Lasztovicza Jenő hosszan méltatta a kormány, a katasztrófavédelmi és más állami szervezetek erőfeszítéseit, melyet előbb az emberéletek menekítésében, aztán az ingóságok mentésében, végül a kárrendezésben fejtettek ki. Elmondta: a kormány, bár nem ő volt a károkozó, gondoskodik a lakás nélkül maradtak lakhatásáról és a károk elhárításáról, ezeket pedig majd a károkozón hajtja be. A megyei elnök beszélt a karitatív szervezetek áldozatos tevékenységéről és a tudományos szakemberek munkájáról, amivel az érintettek egészségkárosodását akadályozzák meg. Az élet újra elindul a térségben. Már bemutatták azokat a terveket, amelyek alapján a károsultaknak építenek új házakat, és hamarosan megkezdik a mezőgazdasági területek iszapmentesítését is. Maximilian Teleki elismerte: a magyar kormány határozottan és hatékonyan lépett fel az ügyben. A magyar koalíció elnöke elmondta: azért érkeztek a térségbe, hogy tájékozódjanak a kialakult helyzetről, felmérjék, pontosan mire van szükség az újrakezdéshez, hogy mindezt tolmácsolják George Patakinak, aki Amerikában gyűjtést szervez a károsultaknak. Andy Vajna is Kolontáron járt, hogy részvétét fejezze ki az ipari baleset károsultjainak. Az elhunytak családtagjainak egymillió, a helyi általános iskolának pedig hárommillió forint támogatást adott. további képek, információk napló online: Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök fogadta Habsburg Györgyöt és Maximilian Telekit hétvégén A mezőgazdasági területek iszapmentesítése után az alginit és a dudarit nevű anyaggal javítható a talaj, mondta Lasztovicza Jenő. Ezután energiafüzet ültetnek a területen, ez ugyanis felszívja az esetleges mérgező anyagokat a talajból. Az energiaültetvényből helyben hő- és villamos energia nyerhető. Ezúttal is helytálltak a katonák Devecser (szpd) - Becsülettel helytálltak a veszprémi légtérellenőrző ezred katonái az iszapkatasztrófát követő időszakban, a kármentesítés mellett az ide vezényelt alakulatok ellátásáról is gondoskodott a megyében állomásozó honvédség. Két órával az október 4-én történt katasztrófa után a helyszínen voltak a veszprémi katonák, estére pedig már nyolcvannál is több, teherautóval érkezett honvéd dolgozott a kármentesítésben. Nem csak az elöntött településeken kellett azonban helytállniuk, ugyanis a Marcal mellett is nyolc-tíz veszprémi katona vett részt a munkálatokban. Nem látványos, ám kulcsfontosságú feladat volt az ide vezényelt állomány napi élelmezése is. Külön tervezést és anyagi biztosítási hátteret igényelt az ide vezényelt katonák egészségügyi ellátása és elhelyezése, valamint a járművek használatához szükséges üzemanyag biztosítása, amelyet a katasztrófa sújtotta övezethez legközelebb állomásozó alakulatként az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred végzett. - Az elmúlt három hétben főképp Devecserben dolgoztak a katonáink, házról házra járva lapátolták az iszapot és hordták szét a mentesítést segítő gipszet az elöntött udvarokban. Ezt a feladatot természetesen teljes védőfelszerelésben végezték - mondta el kérdésünkre Devecserben Szűcs József mérnök ezredes, a légtérellenőrzők parancsnoka, aki az érintett terület katonai erőinek parancsnoklását is ellátta. Mindezek mellett az ezred alapfeladatát, a légvédelmi készenléti szolgálatot is ellátták, amelyre hazánk védelme mellett az érintett települések felett elrendelt légtérzár miatt is nagy szükség volt. SEGÍTSÜNK A VÖRÖSISZAPÁR KÁROSULTJAIN! Várjuk olvasóink adományait Diákok is részt vettek a kárelhárításban - Jótékonysági műsor Veszprém (wd) - Rengetegen érezték és sokan érzik még mindig úgy, segíteni kell a világméretekben egyedülálló vörösiszap-katasztrófa áldozatain. Lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága felhívására a megyei pénzadományok megközelítik a kétmillió forintot. A TÁNCSICS MIHÁLY SZAKKÖZÉPISKOLA magasépítő technikus diákjai önkéntes kárelhárítási munkában vettek részt a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserben. A diákok az iszap- és a romeltakarításban segítettek, és a már feltakarított udvarokban gipszet terítettek. A tanulók Stéger Zoltán gyakorlati oktató vezetésével két napon át dolgoztak. A gyerekek rendkívül nagy elszántsággal vettek részt a munkálatokban, a településen is nagy szeretettel és örömmel fogadták őket. A kárelhárításban részt vevők a 13. M osztályból: Bereczki Marcell, Fekete Norbert, Gál Tamás, Schneider Helmut, Schvéger Norbert, Vajai Zsuzsanna, Weinhardt Mariann. A 14. M-ből: Gulyás Krisztián, Kovács Dániel, Murgás Gergely, Piedl Bálint, Popper Péter, Schelbach Árpád, Tóth Zoltán és Török Gábor. ADNI JÓ! Jótékonysági rendezvényeket szerveznek a vörösiszap károsultjaiért az ajkai művelődési központban is. November 4-én 17 órakor gálaműsor keretében fellép az Ajkai Pedagógus Női Kar, a Padragkúti Bányász Férfikar, a Borostyán Bányász Férfikar, a Forrás Kamarakórus, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes, a Bahar Orientális Hastánc Egyesület. Az esthez csatlakoztak a Pannon Várszínház művészei is, sláger- és musical-összeállítással szerepel Zayzon Csaba, Stefancsik Annamária, Kovács Ágnes Magdolna. Gazdag Tibor színművész, a Jóban-rosszban sztárja a Grog zenekarral lép színpadra. A COFIDIS magyarországi fióktelepe segítséget kíván nyújtani azoknak az ügyfeleinek, akik a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa által érintett településeken, Devecserben vagy Kolontáron laknak. Ezért a pénzintézet azoknak az ügyfeleinek, akik elvesztették házukat, elengedi a vele szemben fennálló tartozásukat. Azoknak a devecseri és kolontári Cofidis-ügyfeleknek, akiknek a katasztrófa következtében nem keletkezett kár a vagyontárgyaiban, a pénzintézet féléves időtartamra felfüggeszti a kölcsön visszafizetését. A Napló számlaszáma: OTP Bank 11748007-20097158 Megjegyzés:adomány KRÓNIKA PLT-információ (mr) -Készüljön, holnap reggel elindul következő aukciós vásárunk a www.topaukcio.hu-n! Regisztráljon ön is. Hirdetés Holnaptól Topaukció! November 3-án, reggel kilenc órakor megnyílik online aukciós csarnokunk, ahol minőségi termékekre tehet szert fantasztikus áron. S hogy valóban jó árakat kínálunk, arról a terméket, szolgáltatást felajánló kereskedőnél meg is győződhet. A licithez regisztráljon a fenti címen, jelentkezzen be, majd alaposan nézze végig a különböző kategóriák ajánlatait. Az árak - a használt autók kivételével - mindig az eredeti összeg feléről indulnak. A Topaukció kínálatában a baba- és gyermekáruktól, a háztartási és számítástechnikai gépeken keresztül az utazásokig számtalan kiváló minőségű terméket, szolgáltatást talál, sőt, amennyiben kikapcsolódáshoz keres programot akciós áron, nálunk arra is szert tehet. Ha licitálni szeretne, a részvétel egyszerű: amenynyiben talált egy önnek tetsző terméket, szolgáltatást, adjon meg egy titkos licitmaximumot. Ha valaki túllicitálta önt, és folytatná a játékot, emeljen az áron. Egyszerre több termékre is tehet ajánlatot, sőt, érdemes is vélutKAMIaltVuK H Xhi .t fcji k^datk* M GcVot* I« j» («tuwouitf [<|Kn««rí *<Imíi CpAev H«l*>. «.it* fév tM*K(i«;ww RiMiktl M4 H i<1 üt ni rnxk Ptrtuitok k»pí«i tji<>y»iK* MMÓMrt htiloM IHM.« <fu<l *» !.iil<'Z*kak Hu.turi kiiyv uirtuti gignézni a kategóriákat, mert egy adott termékből több is szerepelhet a kínálatban. A részletes listát regisztráció nélkül is végignézheti. Ha a licit végén öné a legmagasabb ár, e-mailben értesítjük, hogy öné lett a termék vagy szolgáltatás, illetve tájékoztatjuk a fizetés módjáról. Topaukciós játékunk november 15-én este zárul, eddig az időpontig nonstop licitálhat. Amenynyiben kérdése van, kattintson a www.topaukcio.hu Gyakori kérdések menüpontjára, itt minden információt megtalál a játékról. A licitáláshoz sok szerencsét és jó szórakozást kíván a Topaukció csapata. (x) LICITÁLJON VELÜNK - WWW.TOPAUKCIO.HU Spoil ipolitiiMi ®*H»l»'M»» Az egyes kategóriák kínálatát regisztráció nélkül is végignézheti NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Fertőtlenítőt loptak el Devecserékn Két kanna 75 ezer forint értékű fertőtlenítőszert lopott el ismeretlen tettes szombaton Devecserben a házfalak fertőtlenítését végző cégtől - tudtuk meg a rendőrség megyei ügyeletén. A rendőrség kéri, hogy aki a lopás körülményeiről információval rendelkezik, vagy számára megvételre kínálták a szert, jelezze az ingyenes 107-es vagy 112-es telefonszámon. Súlyos baleset Veszprém (kn) A hoszszú hétvége nagy forgalmához képest szerencsére nem történt túl sok baleset a megye útjain - tudtuk meg a rendőrség megyei ügyeletén. Súlyos sérüléseket szenvedett egy 31 éves budapesti nő és utasa, egy 33 éves kaposvári férfi abban a balesetben, amely vasárnap délután történt Balatonfőkajár külterületénél az M7-es autópályán. A Citroent vezető hölgy előzés közben nem tartotta a megfelelő oldaltávolságot és a szalagkorlátnak ütközött. Hajmáskérnél két fiatal sérült meg hétfőn, amikor a Dózsa György utcában egy személygépkocsi tolatott ki. Az autót vezető személyt a sövénykerítés korlátozta látásában, s a szabályosan közlekedő motorkerékpárral ütközött. Egy 18 éves balatonalmádi férfi súlyosan, utasa, egy 15 éves hajmáskéri lány pedig könnyebben sérült. Várpalotán bicajos ütközött személykocsival, a kerékpáros könnyebben sérült.