Napló, 2011. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-02 / 1. szám, Vasárnapi Napló
2011. JANUÁR 2. VASÁRNAP MEGYEI KORKÉP Fél évig a középpontban leszünk Veszprém megyei polgárok várakozásai a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban Fél évre Magyarország lesz Európa „székhelye”, több ezer európai politikus érkezik hozzánk, hogy itt készítsenek elő az egész földrész és főként polgárai jövőjét befolyásoló meghatározó döntéseket. Mindez magyar politikusok vezetésével, hiszen ők nem csak vendéglátók lesznek, hanem a különböző tárgyalások vezetői, irányítói is. Nem csak a budapestiek érzékelhetik azt, hogy hozzánk „költözik" Európa, Gödöllő, Debrecen és Balatonfüred - s reméljük, még jó néhány település - ismerőssé válik a külföldi diplomaták számára. Megyénk néhány polgárát arról kérdeztük: mit várnak a magyar uniós elnökségtől. Munkatárainktól - Úgy gondolom, kritikus és nehéz helyzetben vesszük át az unió soros elnöki tisztét, hiszen az ország és az egész közösség kihívások előtt áll - mondta Kovács József, a Pápai Asztalos Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte hazánk az elkövetkezendő fél évben kitüntetett figyelmet élvez majd, állam- és kormányfők jönnek az országba, sokkal többet beszélnek majd rólunk egész Európa-szerte. Ebből talán a magyar gazdaság is profitálhat, de az idegenforgalom mindenképpen. A magyar faipar, ezen belül ő mint kisvállalkozó olyan jelentős szerepet nem játszik az unió gazdaságában. Kovács József felhívta a figyelmet arra, hogy 2011 májustól már teljesen szabad lesz a munkavállalás, s elképzelhető, hogy ez a lehetőség hazai szakembereket fog Nyugatra csábítani. Aki felkészült, fegyelmezett, megfelelő szaktudással rendelkezik, elképzelhető, hogy a magasabb fizetés miatt inkább odakint keresi majd a kenyerét. Bő egy hete járt Németországban, ahol egy egyetemi oktatótermet fognak bebútorozni. Azt tapasztalta, hogy már most ott vannak a magyarok, lehet, a számuk tovább emelkedik jövőre. Császár Endre autókereskedő azt szeretné, ha stabilizálódna a gazdaság és az euró árfolyama, mert ez rajtuk nagyon sokat segítene. A beruházásaikhoz a hiteleket euróban és svájci frankban vették fel, s az árfolyam változása az ő vállalkozását éppen úgy sújtja, mint a háztartásokat, s a pangó piac mellett ezt egyre nehezebb kigazdálkodni. Úgy gondolja, azt is joggal várják az autókereskedők, hogy ugyanolyan elbírálásban, támogatásban részesüljenek, valamint olyan kiszámítható adórendszer mellett működhessenek, mint nyugati versenytársaik - gondolt többek között a roncsautóprogramra, a környezetvédelmi támogatásokra. Az is előrelépés lenne számukra, ha idehaza erőteljesebben lépnének fel az autós szakmában tapasztalható feketemunka ellen. Az esélyegyenlőség jegyében ugyanolyan feltételeket támaszszanak a garázsműhelyekkel szemben, mint amiket megkövetelnek a szakszervizektől! Dr. Hermann István, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója, önkormányzati képviselő: - Annak idején nagy volt az örömünnep az uniós csatlakozás napján. Azóta néhány, főleg gazdasági és a határon túli magyarokat érintő kérdésben ugyan alulmúlta az elvárásaimat a csatlakozás, de most ismét eufórikus a hangulat, hiszen mi, magyarok leszünk az Európai Unió soros elnökei. Megmutathatjuk magunkat kicsit jobban, kicsit másképpen. Bízom benne, hogy kulturális elképzeléseink megvalósulnak és folytatódnak. Jó lenne, ha ez alatt a fél év alatt sikerülne az unió gazdasági egységét erősíteni, bár nyilván ez nem csak rajtunk múlik majd. Mi csak a katalizátor szerepét tölthetjük be, vezetjük a tárgyalásokat, tárgyalunk, az egyes tagállamok között kompromisszum kialakításán munkálkodunk. Látni lehet, hogy az Európai Unión belül vannak kicsik és nagyok. Szeretném, ha egy egységes szerkezet alakulna ki egy olyan, egyenlőségen alapuló szellemiségben, ahol a tagállamokat nem lehet két, alá- vagy fölérendelt részre bontani. Emellett rendkívül örülnék neki, ha a nemzeti sajátságokat továbbra is meg lehetne tartani, és meg tudnánk mutatni az egységes magyar nemzetet, a Kárpát-medencei magyarságot. Nem lehet szó nélkül elmenni a romastratégia mellett sem. Végre talán a nyugati tagállamok is rájöttek, hogy a romakérdés nem csupán kelet-európai probléma. A cigányság életkörülményeit az ő együttműködésükkel kell javítani, nem pedig úgy, hogy ajándékként kapnak bizonyos dolgokat, amiért nem tesznek le semmit sem az asztalra. A romastratégiának olyannak kell lennie, hogy a szellemi és anyagi felemelkedés együttesen valósuljon meg a cigányok társadalmi integrációjával, ami jelenleg sehol Európában nem valósult meg. - Azt kívánom, hogy az uniós elnökség minden magyar ember sikere legyen, és érezzük úgy, hogy fél évig mi vagyunk a középpontban - természetesen pozitív értelemben - véli dr. Hermann István. Kovács József felhívta a figyelmet arra, hogy 2011 májusától már teljesen szabad lesz a munkavállalás, ez a lehetőség hazai szakembereket fog Nyugatra csábítani Császár Endre: - Joggal várhatják hogy azonos elbírálásban részesüljenek, mint nyugati versenytársaik Dr. Hermann István: - Azt kívánom, hogy az uniós elnökség minden magyar ember sikere legyen Vizsgázik az ország KISS NIKOLETT Amikor úgy hat-hét évvel ezelőtt először Brüsszelben jártam, még olyan távolinak tűnt a magyar elnökség. Akkoriban még a tagságunknak örvendeztünk, most pedig röpke szempillantás alatt itt állunk eme fontos és felelősségteljes feladat előtt. Mert az Európai Unió elnökének lenni fontos és felelősségteljes dolog. Nemcsak azért, mert ebben a most következő fél évben igazán meghatározó kérdésekre kerül sor (többek között például foglalkoztatás, energiapolitika, bővítés és Duna-stratégia), hanem azért is, mert a jelenlegi gazdasági helyzet, az eurózóna igencsak ingatag helyzete alapvetően befolyásolja az egyén személyes életét, sokak szerint pedig egyáltalán az unió (de legalábbis az eurózóna) létjogosultságát. Mindezeken túl pedig vizsgázik is az ország: az európai figyelem központjába kerülve szakmaiságból, diplomáciából, politikából, demokráciából és európaiságból is felelünk. És csak remélni tudom, hogy fél év múlva büszkén mutathatjuk meg a bizonyítványunkat Európának és a nagyvilágnak... A Malom-tóban úsztak Tapolcán elképesztő nagy bulival búcsúztatták az óévet már pénteken délelőtt. A malom-tó körül másodízben rendezték meg a szilveszteri futást, amelyre idén is sokan neveztek. Kicsik és nagyok, egyéniben és családi váltóban, a dermesztő hideg ellenére is. A vidámabb természetűek bohókás fejfedőkkel vágtak neki a négy kilométeres távnak, vagy egymást váltva gyűrtek le egy-egy kilométert a csodálatos környezetben, a hófehér bérbe öltözött tóparti fák között. 28 férfi, kilenc nő és öt csapat indult, de többen egyénileg és csapatban is megmérettettek a különös versenyen. Akkor még szerény számú nézőközönség szurkolt, egy óra múlva azonban úgy tele lett a tópart, mint a nyáresti koncertek idején. Több százan voltak kíváncsiak a magyar rozmárként is elhíresült Schirilla György úszóra, valamint a vele tartó tizenkilenc bátor férfiemberré, akik megmártóztak az átlagosan közel másfél méter mély vizű Malom-tóban. Többen közülük még a hatvanas évekbeli fürdőzésekre is emlékeztek, amikor itt volt a város strandja, és még a libák sem zavarták a fürdőzőket. Azóta azonban tilos volt úszni a tóban. Most is csak erre a különleges alkalomra függesztették fel a tilalmat, sőt, a tó medrét is kitisztították. Ami pedig a víz hőfokát illeti, Schirilla szerint ez a tizennyolc fok még túl meleg is, életében nem fürdött télen ilyen forró vízben. Szemmel láthatóan nagyon élvezte a tapolcai és környékbeli alkalmirozmárokkal együtt, akik egy jó nagy kört úsztak a tóban, majd körbevették a víz közepén az adventi koszorút, és a lelkes közönség nagy tapsától kísérve értek újra partot. Este pedig nosztalgiazene várta a szilveszterezőket a Fő téren, majd éjfélkor Császár László polgármester mondott köszöntőt az Irigy Hónaljmirigy vidám koncertje előtt. Ilizs a pálcai óévet néhány bátor úszó Schirilla Györggyel együtt a Malom-tó ében megmártózva búcsúztatta niTTTM 1 Cseles rendszámcsere Pusztamiske (hgy) Autójára két különböző rendszámtáblát szerelt egy pusztamiskei férfi, az azonosítók közül egyik sem az ő kocsijára szólt. December 26-án délelőtt Pusztamiskénél a szolgálatban lévő rendőrök látták, hogy egy parkoló Mitsubishi személygépkocsi elején és hátulján más-más rendszámtábla van. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a hátul lévő rendszámtábla egy fehér Ladáé, míg az első egy kék színű Trabanté. A gépkocsi tulajdonosa elmondta, hogy az autót külföldről hozta be hatósági jelzés nélkül, bontásra szánta. A rendőrségi intézkedés napján a hajnali órákban telefonon értesítették, hogy egy rokona lerobbant a gépkocsijával Nyirádnál. Ekkor ő a Mitsubishire felrakta a két különböző rendszámtáblát, azzal a céllal, hogy ha rendőrök látják, ne állítsák meg. A férfi ellen akinek nincs vezetői engedélye sem - egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett miatt indult eljárás. Sokba került a szilveszter Veszprém (hgy) A veszp-rémi bíróság az év utolsó napján 30 ezer forint pénz-s bírságra ítélt tulajdon elleni szabálysértés miatt két Veszprémben élő hajléktalan személyt, akik egy üzletből lopni próbáltak - tájékoztatott a rendőrség. A két férfi a hipermarketben cigarettát és bort vásárolt, azonban a biztonsági szolgálat észlelte, hogy háromféle terméket fizetés nélkül próbáltak meg kivinni az üzletből. Az okozott kár 872 forint, ebből 249 térült meg. A szilveszteri mulatsághoz a hozzávalók beszerzése így 30 ezer forintjába került a két férfinak, akik korábban már voltak büntetve tulajdon elleni szabálysértés miatt. Egyikük idén karácsony másnapját is a rendőrségi fogdán töltötte, mert egy lépcsőházból próbált meg egy bakancsot eltulajdonítani. Szervezeti változás Veszprém (vi) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Közép-dunántúli Regionális Főigazgatóság Veszprém Megyei Igazgatósága tájékoztatása szerint az adóhatóság a január első napjától az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága összevonásával létrejött közös szervezet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keretein belül folytatja tovább működését. Elnevezésük: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adóigazgatósága. Címük és elérhetőségük változatlan maradt. további képek, információk napló online . 3