Napló, 2014. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-01 / 76. szám
2014. ÁPRILIS 1., KEDD LMP: ■ ■■ rr ■■ | J a jovo zöld Veszprém (tt) Hazánkban a Lehet Más a Politika (LMP) az egyetlen olyan erő, amely a magyar parlamentben is felelősen kiáll a zöldpolitikáért. Mindez az LMP kampányrendezvényén hangzott el Veszprém belvárosában hétfőn, ahol köztéri beszélgetésre invitálták a járókelőket. Az LMP európai parlamenti listájának élén álló Meszerics Tamás közpolitikai ügyvivő hangoztatta, számára a zöldügy ma elsősorban politikai, és nem ökológiai kérdés. Szerinte láthattuk, hogy mit tett a vörös és a narancs ebben az országban. Ő olyan hazát szeretne, ahol lehet boldogulni, a gyerekeinknek nem külföldön kell keresniük a megélhetést. Ezért nem kérdés: számára a jövő zöld! Az LMP révén először jutott be a zöldpolitika a magyar parlamentbe, hangoztatta Csiba Katalin, a párt európai parlamenti listájának második helyezettje. A párt legfontosabb vállalása a következő négy évre, hogy mindent megtesz a paksi beruházás ellen, amely az ország számára több szempontból is káros. Van más alternatíva is, mint a kormány által erőltetett. Gerstmár Ferenc, Veszprém megye 1. választókerületének LMP-s országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, a párt öt éve három alapérték mentén jött létre: igazságosság, részvétel, fenntarthatóság. Szerinte a többi párt messze van ezektől, ők ragaszkodnak hozzájuk. Jelezte, nem látvány-, hanem a jövőt szolgáló beruházások kellenek, amelyekkel válságálló munkahelyek teremthetők. Sziverivel a várban RÁOLVASÁS Bencsik Orsolya kapta a költőről elnevezett díjat Veszprém (be) Megrendülten fejeztük be a ráolvasó sétát tegnap a várban. „Elődbe járulnék akár, de nem tudlak még egészen megnevezni. Hangod mintha hersegne... / Vagy csak a gyertya krémje? / Valakit elszólítottak belőlem"- írta Szivér János 1990 januárjában, utolsó versében. Ezt az utolsó négysorost olvasta fel a 36 éves korában elhunyt vajdasági költő özvegye, Utasi Erzsébet tegnap az érseki palota teraszán a Sziveri Jánosra emlékező ráolvasó séta csúcspontján. Az újvidéki Új Symposion egykori leváltott főszerkesztője idén lenne 60 éves. Róla nevezték el Veszprémben a rendszerváltó folyóiratokat tanulmányozó intézetet, mivel a balkáni háború idején ide települtek át barátai, az Ex-Symposion szerkesztőségét is ide mentve. Újabban itt adják át a Sziveri-díjat is, amellyel a költő születésnapjához kapcsolódva, minden évben egy fiatal alkotó munkáját ismerik el. A díjat tegnap este az egyetemi Erdélyi napok keretében a bácstopolyai Bencsik Orsolya vehette át, akinek Akció van! címmel a JAK-füzetek sorozatában jelent meg kisprózakötete. A díjátadót megelőző ráolvasó sétán Bencsik Orsolya is Sziveri János verseit szavalták stációszerűen meg-megállva a várban felolvasott egy Sziveri-verset a ferences templom udvarán: „Senkik és valakik jönnek mennek / takar mindent a félhomály / ilyen ez a Couleur lokál”. A mintegy stációként megtett út során a várkaputól, a Cholnoky Viktor-relieftől eljutott a hallgatóság a Gizella-kápolnáig, közben verset mondott Oberfrank Pál, Reményi József Tamás és Heizinger Anita is. Bár hallottuk Sziveri groteszk szójátékait, fogtuk az adást, ezúttal mégsem lettünk vidámabbak tőle. Jobb volt, amikor asztalra ugorva élőben ő szavalta. Feltámasztani már nem lehet, így hát maradtunk a hídon, amit térben és időben húzott ez a délután és este Veszprém és Újvidék-Szabadka, avagy a túlvilág között. Bencsik Orsolya, az idei Sziveri-díjas a fiatalon elhunyt vajdasági költő versét szavalja a ferences templom udvarán Jubiláló nyugdíjasok Ajka (pet) - Megható pillanat egy nyugdíjasklub életében, ha elérkezik megalakulásának huszadik évfordulója. Az ajkai Lila Akác Nyugdíjasklub a minap ünnepelte huszadik a születésnapját. A közel ötvenfős nyugdíjasklubnak négy olyan tagja van, akik már alapítóként közreműködtek a klubéletben. Vargáné Baranyai Gizella klubvezető, valamint Molnár Jánosné, Takács Józsefné és Somogyi Lajosné kezdettől fogva azon dolgoznak, hogy tagjaik megőrizzék lelkük fiatalságát és aktívan részt vegyenek a közösségi életben. A jubileumi ünnepségen Tóth Károlyné emlékezett meg az elmúlt két évtized sikereiről, mint például a tánccsoport vagy az énekkar fellépéseiről, illetve a tagok egyéni sikereiről. Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy a város sokat köszönhet a nyugdíjasklubnak, amely aktívan részt vesz a közösségi életben. A születésnapi összejövetelen lenyűgöző műsort adott elő egy versenytáncos pár, Ramasz László és Katona Boglárka, ugyancsak nagy sikert arattak a néptáncosok és a Csingeri lányok trió. A zenéről Reinhardt József gondoskodott. A jó zenének köszönhetően hamar táncra perdültek a tagok KRÓNIKA NAPLÓ • 3 Sétányként is használjákVédelmező templomok Kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban civilek bevonásával (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Horváth Géza, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja kiemelte, a rendezvény kiteljesedik, mert idén először a város valamennyi kulturális intézménye részt vesz a lebonyolításban, valamint a bölcsészkar rendezvényeként indult sorozat programjai iránt a többi kar oktatói és hallgatói is élénken érdeklődnek. A megnyitó után a Kopacz Attila erdélyi fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítást Szőcs Géza költő nyitotta meg a Pannon Egyetem aulájában. Az Erdélyi napok első tudományos rendezvényén György Péter médiakutató a tipográfia és az ideológia kapcsolatát boncolgató plenáris előadása után a folyóiratok vizualitásáról és arculatáról esett szó. A Laczkó Dezső Múzeumban a programsorozat előrendezvényeként Ácsolt fatornyok - védelmező templomok - erdélyi műveltség címmel nyílt kiállítás hétfőn délelőtt. A tárlatot civilek bevonásával hozta létre a múzeum. Az intézmény műtárgyai mellett megyei magángyűjtők és Erdélyből Veszprémbe települt művészek tárgyai láthatók a kiállításon: a jellegzetes erdélyi vártemplomokat ábrázoló fotók mellett hagyományos erdélyi népviseletek, fazekasedények, valamint üvegművészeti és képzőművészeti alkotások. Limbacher Gábor múzeumigazgató köszöntője után Márfi Gyula érsek arról beszélt, a templom és az egyházi közösség összetartozik, míg S. Lackovits Emőke néprajzkutató Erdély történelmi örökségéről és az erdélyi kultúra sokszínűségéről szólt. (Folytatás az 1. oldalról.) Bóka István polgármester úgy vélte, hogy a bicikliút eddigi népszerűsége is igazolja a beruházás hasznosságát, amit sokan sétányként is birtokba vettek. A képviselő-testület ezért már arról is tárgyalt, hogy padokat, szemeteseket helyeznek majd ki mellé. Köszöntötte az út átadását Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára is, aki röviden úgy foglaltak össze a mondandóját, hogy a kormány támogatja a kerékpárutak építését, a kormány támogatja a kerékpárosokat és a kormány támogatja Balatonfüredet. RÖVIDEN Átadják a műfüvest Tapolca (szj) Iskolai leány- és fiúcsapatok tornájával avatják fel ma a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola udvarán kialakított műfüves futballpályát. Az ünnepélyes pályaavatót követően öregfiúk-labdarúgótornával folytatódik a program. Ajkai tragédia: ölt a férfi Ajka (ke) Helyreigazította korábbi téves tájékoztatását a Győri ítélőtábla, amelynek alapján lapunk március 29-ei számában a 20. oldalon az Ajkai tragédia: a férfi nem ölt című írásunkban valótlant állítottunk egy ajkai családi tragédiáról. Az ítélőtábla a következő közleményt küldte: „a Győri Ítélőtábla 2014. március 28- án kelt jogerős ítélete nem érintette az elsőfokon eljárt Veszprémi Törvényszék ítéletének azon részét, amely megállapította Sz- F. vádlott bűnösségét több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletében. Az ajkai büntetőügyben ez azt jelentette, hogy a jogerős ítélet megállapította a vádlott bűnösségét nevelt fia nem egyenes szándékkal megvalósított megölésében, de az élettársa sérelmére elkövetett cselekmény kísérleti szakaszban maradt, és nem következett be haláleset” - közölte dr. Ferenczy Tamás szóvivő. Hirdetés Reprezentatív példa összehasonlítás céljából: Hitel teljes összege: 1 000 000 Ft; futamidő: 48 hó; fix havi törlesztő: 29 114 Ft; egyszeri kezelési költség (amely a hitelösszegből kerül levonásra): 55 000 Ft; THM: 22,79%; fix éves ügyleti kamat: 17,50%; fizetendő teljes összeg: 1 397 472 Ft; referencia THM: 22,74% (3 000 000 Ft/ 60 hó). A 17,50%-os éves kamat 48-59 hónapos futamidő és 1 000 000 Ft vagy a feletti hitelösszeg esetén érvényes, ha a lakásfelújításra fordított hitelösszeg 50%-át erre vonatkozó számlákkal igazolja. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. A Bank a pénzügyi szervezetek Magatartartási Kódexének alávetette magát.