Napló, 2014. május (70. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-02 / 101. szám
2014. MÁJUS 2., PÉNTEK Gizella programja Veszprém (mar) - Nemzetközi fellépőkkel rendezik idén a Gizella Napokat május 7-11. között. A huszonharmadszor megrendezett művészeti fesztiválon könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, könyvbemutató, kirakodóvásár, jelmezes felvonulás és számos gyerekprogram várja az érdeklődőket. Igazi városi ünnepé nőtte ki magát a rendezvény, amely idén a hagyomány és a megújulás jegyében szerveződött, fogalmazott az ötnapos fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester. A művészeti fesztivál szerdán 17 órakor a Gizella királyné életét és a királyné-koronázási jogot bemutató kiállítással nyílik meg, amelyhez két kamarakiállítás is kapcsolódik. Másnap bemutatják Géczi János Szélbe burkolt város című kötetét, míg a kaliforniai Cello Street a Grammy-díjas Matt Alberrel lép fel a Hangvillában. A zenei vonalat erősíti a Vad Fruttik, amely pénteken este a Szentháromság téren ad koncertet, másnap este pedig Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalait Tóth Vera, Keresztes Ildikó és Varga Miklós adják elő a Várszínpadon. Komoly szerepet kap a tánc is, pénteken a Veszprém-Bakony Táncegyüttes is fellép. Szombat délután jelmezes felvonulás indul a Kossuth utcáról a várba, amelynek végén ünnepi műsor keretében átadják az idei Gizella-díjakat. A hétvégén ingyenesen látogathatók a Művészetek Háza galériái, a Hősök kapuja és a Tűztorony, valamint szombaton és vasárnap sem kell fizetni a parkolásért a város egész területén. Ezrek a majálisokon TAVASZ Különbuszok, helyi és országos művészek fellépései Megyei körkép (szpd) -Több ezren látogattak ki a városból és térségéből a várpalotai Cseri-parkerdőbe a majálisra. Több évtizedes hagyomány Várpalotán, hogy május 1-jén körhinta, céllövölde, kirakódóvásár, sör, virsli és kiváló hangulat várja a látogatókat a parkerdőben. Az idén sem volt másképpen, már délelőtt alig lehetett parkolóhelyet találni a város határában fekvő terület környékén, noha több helyszínről is ingyenes buszjáratok szállították az embereket. A nap folyamán több ezren látogattak ki a majálisra, ahol délelőtt fél tíztől színpadi programokat is láthatott a nagyérdemű. Nagy tapsot kaptak a helyi kulturális csoportok, mint például a Cserregő Néptáncegyüttes vagy a jól ismert popdalokat áthangszerelve játszó Várpalota Bányász Fúvószenekar. Sikert arattak a DSE Unió, a Crystal Fitness SE, Flash Dance és a Dance Action táncosai, valamint a New World Tánciskola és a Várpalotai Bányász SK kyokushin karate szakosztályának tehetségei. A sztárvendég délután a népszerű énekes, LL Junior volt. Ajkán vidámpark, májusfa állítás, néptánc, fúvós zene nyitotta a majális egész napos programját, majd a hagyományos színes felvonulást követően a sportpályán rendezett majálison a helyi művészeti csoportok mutatkoztak be. Este Újhelyi István, a Parlament alelnöke arról beszélt, hogy súlyos helyzetben érzi a magyar társadalom mindennapjait, munkát, kenyeret és tisztességes bért kell biztosítani azon többségnek, amely kiszolgáltatottságban él. Schwartz Béla polgármester a város fejlődéséről szólt, amely során 12 év alatt 22 milliárdot költhettek beruházásra. Friss hírként hozzátette, hogy előző nap a város újra tulajdonosa lett a 100 hektáros ipari parknak, az Európa Tanács pedig az országban egyedül Ajkának ítélte meg most az Európa Plakettet. Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke nehezményezte, hogy a szakszervezetek lehetőségei háttérbe szorultak, a Munka törvénykönyve munkavállaló-ellenes. A majális Korda György és Balázs Klári koncertjével és utcabállal fejeződött be. további képek, információk reoltg Napló Online Az Európa Tanács Ajkának ítélte meg most az Európa Plakettet onM 'O onONiO'O . ou 'oo LL A Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és az Ajka-Padragkút Táncegyüttes művészeinek látványos műsora i Finom borok utcája Veszprém (szpd) - Hat borvidék közel húsz borászatának ízletes nedűi közül válogathatnak a május 1-jén indult II. Bor Utca Fesztivál látogatói. A sikeres őszi debütálás után ismét a finom borok vannak a középpontban Veszprémben. A Vár utcában felállított faházakban a Balatonfüred-Csopak, a Balaton-felvidék, a Badacsony, a Dél-Balaton és a Somló mellett vendégként a móri borvidék mutatkozik be a közönségnek. A csütörtök délutáni zivatar a szervezőkre és a látogatókra is ráijesztett kissé. Az eső azonban amilyen hirtelen jött, úgy el is vonult, így nem volt akadálya a kóstolgatásnak. A finom italok és a helyszínen készült, ízletes grillételek mellett ezúttal is izgalmas koncertek színesítik a programot. A nyitónapon az Instant Flow zenekar lépett színpadra, s adott jó hangulatú koncertet, péntek este hét órától pedig az Utcazene fesztivál nagy kedvence, Járai Márk zenél majd. Szombaton szintén héttől az őszi fesztiválon nagy sikert aratott, s azóta egyébként a megyeszékhelyen nem koncertező Németh Kyra érkezik, aki ezúttal Pingiczer Szilárd társaságában varázsolja el a jófajta dzsesszre fogékony közönséget. A faházak minden nap már délelőtt 11 órától nyitnak, s egészen 22 óráig tart a szabadtéri buli. Szrága Máté móri rozét kínál Gecs Mónikának a fesztiválon UJz 'L o O' UJ CL o CQ ¡MK O i—o u_ — KRÓNIKA — Kezdődik az érettségi Megyei körkép (la) Május 5-én, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2014. évi érettségi időszak. Az érettségi vizsgaidőszak május 6-án, kedden matematikával, szerdán pedig történelemmel folytatódik. Veszprém megyében 43 vizsgahelyszínen 3380 diák kezdheti meg az érettségit. A vizsgázók száma 14 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest, tájékoztatott a Veszprém megyei kormánymegbízott. Kovács Zoltán elmondta, az emelt szintű érettségi vizsgákat minden megyében a kormányhivatal szervezi meg. Megyénkben négy helyszínen, Veszprémben a Vetési Albert Gimnáziumban és a Lovassy László Gimnáziumban, Pápán a Petőfi Sándor Gimnáziumban és a Türr István Gimnáziumban tesznek emelt szintű vizsgát a végzős diákok. A megyében emelt szintű érettségi vizsgára 948 diák jelentkezett, ez a tavalyi évhez képest 6 százalékos növekedést jelent. Közülük a legtöbben angol nyelvből, biológiából, történelemből és matematikából tesznek emelt szintű vizsgát. Idén tizedik alkalommal vizsgáznak a középiskolások a kétszintű érettségi rendszerben. EBES Irány a Bakony, biciklivel! Veszprém (be) Május 4- én, vasárnap Bakonyszentlászlóra indul vonattal a VKE-Nelson Veszprémi Kerékpáros Egyesület túraszakosztálya. Az aktív sport mellett a hobbi-kerékpározás népszerűsítése az egyik legfőbb céljuk. Nyílt túráikon bárki részt vehet. Találkozó a veszprémi vasútállomáson reggel 8 órakor. Bakonyszentlászlóról a Cuha mentén Zircig tekernek, aki tovább menne, annak Akismajor, majd Lókút és Büdöskút következik, egy kis pihenő után Hosszú mező, Gyulafirátót és onnan Veszprém. Kerékpáros bukott Balatonfüred (gyá) - Egy kerékpározó nő bukott fel biciklijével csütörtökön délben Balatonfüred határában - tudtuk meg Csermák Józseftől, a mentőszolgálat ügyeletesétől. A nő súlyos kézsérülést szenvedett. NAPLÓ • 3 Tűz után tűz (Folytatás az 1. oldalról.) A bándi tüzet a veszprémi tűzoltók oltották el. Egy órával később a pápai tűzoltókat riasztották a nagyteveli Petőfi utcába egy kigyulladt garázshoz. Itt sajnos két személygépkocsi is megégett, de egy hegesztéshez használt gázpalackot épségben ki tudtak hozni. A becsült kárérték ötmillió forint. Hirdetés Értékteremtő Megtakarítások Rugalmas Fix Kamat Kis összegre is Akár kamatadó- és ehomentesen!** Súlyos érvek szólnak mellettünk!