Napló, 2014. december (70. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-01 / 279. szám

2 • NAPLÓKRÓNIKA RÖVIDEN Szalmabálák égtek Veszprém (ke)­­ Százötven szalmabála gyulladt meg egy körülbelül ezer négyzetméte­res gazdasági épületben szombat délelőtt Ajka-Ba­­konygyepesen - közölte Csé­­pányi-Barczi Petra, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Közel harminc ajkai és veszp­­rémi tűzoltó dolgozott a hely­színen, így a lángok tovább­­terjedését megakadályozták. Az oltást nehezítette, hogy a helyszínen kevés volt az oltó­víz, ezért autóval szállították a helyszínre. Személyi sérülés nem történt. Az oltással szombat este végeztek, az épületben 450 bálát tároltak, ebből égett el 150 darab. A kár közel másfél millió forint­ra tehető. A tűz okát szakér­tők bevonásával vizsgálják. Körözöttet fogtak Veszprém (ke)­­ Zirci rendő­rök fogtak el a minap egy lányt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A járő­rök Zircen igazoltattak egy 16 éves fiatalt, akiről kiderült, hogy vele szemben a Veszpré­mi Járásbíróság lopás miatt elfogatóparancsot adott ki. A nőt őrizetbe vették. további képek, információk reolty Napló Online - Gyerekek a színpadon BÓBITA Általános iskolások játszottak a Petőfi Színházban Veszprém (la)­­ Általános iskolások léptek színpad­ra a Veszprémi Petőfi Színházban a Bóbita cik­lus­­ Weöres Sándor gye­rekszemmel című pro­dukcióban. A Veszprémi Petőfi Szín­ház az elmúlt négy évben fo­gadta a középiskolásokat, akik januárban, a magyar kul­túra napjához kapcsolódva egy-egy jelenetet adtak elő Weöres Sándor minden verse külön világ megadott téma (Az ember tra­gédiája, Biblia, Ember az em­bertelenségben, Gergők és Vi­­cuskák) alapján. A színház ezúttal az általános iskoláso­kat is bevonta a közös játék­ba, a gyerekeknek Weöres Sándor verseiből kellett egy tízperces produkciót létrehoz­niuk. A felhívásra balatonke­nesei, várpalotai, berhidai, zirci, gyulafirátóti, veszprémi­ és enyingi iskolák jelentkez­tek, közülük többen olyanok, akiknek intézményében nem működik színjátszó csoport, erre az alkalomra hozták létre előadásukat. Pénteken a Lati­­novits-Bujtor Játékszínben, vasárnap délelőtt már a Petőfi­ Színház színpadán próbáltak a diákok. Az előadást rendező Kéri Kitty színművész minden csapattal külön foglakozott, ellátta tanácsokkal a gyereke­ket, a felkészítő tanárokkal közösen megbeszélték az ap­ró részleteket. Weöres Sándor izgalmas költő, minden verse külön történet, egy transzcendens világot lehet bejárni, mondta Horváth Viktória, a gyulafirá­tóti Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Ál­talános Iskola magyartanára, a rátóti gyerekek felkészítője. „Élmény és tanulságos megfi­gyelni a kollégák sokféle ér­telmezését, hogy ők mit hoz­nak ki a témából. A gyerekek számára - akik megtanulták a szöveg mögé látást - nagy le­hetőség, hogy a színház nagy színpadán léphetnek fel”. A rátótiak előadásának mottója: „Tág a világ”, a Weöres Sán­dor szellemiségét idéző jele­netben tizenketten léptek fel. A délutáni előadást diákok, tanárok és szülők tekintették meg. Az ötlet kitalálói bíznak benne, hogy a kezdeménye­zés által még több gyermek érdeklődik majd a színház­­művészet iránt. A berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola előadásának a címe: Galagonya. Kilenc intézmény mintegy kétszáz diákja lépett színpadra a Veszprémi Petőfi Színházban Otthon is gyúljanak ki a fények Tapolca (tbzs)­­ Az első ad­venti gyertya meggyújtása ünnepén Dobó Zoltán polgármester azt kívánta, hogy mindenkinek az ott­honában és a szívében is gyúljanak ki a fények. A Fő téri ünnepségre ren­getegen érkeztek az eső elle­nére is. Dobó Zoltán polgár­­mester köszöntőjében úgy fo­galmazott, hogy az lenne jó, ha az egymásra figyeléssel, találkozásokkal telne az ün­­nepvárás. - Hallgassuk meg egymást, hiszen sokszor már azzal is közelebb kerülünk a másikhoz, ha segíteni nem is tudunk - mondta Dobó Zol­tán. A beszédet követően a polgármester jelképesen fel­kapcsolta a város ünnepi fé­nyeit, köztük a városrészeket díszítő adventi koszorúk első gyertyáit. Megnyílott a betle­hem, amelynek faragott fafi­guráit Tóth József „Gazda­­ram” készítette. Az ünnepsé­gen a Nagyboldogasszony is­kola kórusa adott verses, da­los műsort, majd a katolikus egyház képviseletében Cser­­nai Balázs és Szakács Péter atya szolgált. Az ünneplő tö­meget a Rézangyalok fúvóse­gyüttes szórakoztatta adventi műsorával. Agung Abigél Intan és Agung Anna Savitra a betlehem előtt Hirdetés JEGYÁR: Ajka és Pápa: 5900 Ft Kedvezményes jegyek kaphatók ügyfélszolgálati irodáinkban: Ajka, Szabadság tér 8., tel./fax: 88/200-560 Pápa, Kossuth u. 22., tel/fax: 89/313-204 Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! |­vri 41- HHHMMMH -NAPLÓ BEMUTATJA 2014. DECEMBER 9.19:00 ÓRA, PÁPA JÓKAI MÓR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT - HATTYÚK TAVA • 2014. DECEMBER 11.19:00 ÓRA, AJKA NAGY LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT - DIÓTÖRŐ 2014. DECEMBER 1., HÉTFŐ Ki a jelölt a Fidesznél? (Folytatás az 1. oldalról.)­­ Azt kérem a veszprémi­ektől, hogy olyan képviselőt válasszanak maguknak, akiről tudják, hogy itt él, ismeri az itt élők gondjait, és megvá­lasztása esetén a nap minden óráját annak szenteli, hogy Veszprémet és Veszprém kör­nyékét az országgyűlésben képviselje. Én is így tettem és ezt várom el az utódomtól is. Az uniós biztos azt mond­ta, a kampányban részt vehet, azt nem tiltja semmi, csak azt, hogy jelölt legyen, illetve képviselő. Hogy ki lesz a Fidesz-KDNP jelöltje, arra Navracsics Tibor úgy vála­szolt: - Nekünk megvan a je­löltünk, ráérünk nyilvános­ságra hozni. Megvárnám, hogy kicsit higgadjon a köz­hangulat, mert, ahogy látom, most mindenki - unalomból, szórakozásból - azon gondol­kodik, hogy elinduljon vagy ne induljon. Megvárjuk a ko­moly jelölteket és akkor majd a mi jelöltünk is nyilvános lesz. Teljesen mindegy, hány jelölt van. Az a fontos, hogy jó jelöltek legyenek. Veszp­rémben általában ilyenek szoktak lenni. A velem együtt indult képviselőjelöltek, akár Pál Béla, akár Gerstmár Fe­renc vagy Forgóné Kelemen Judit, becsületes, rendes veszprémiek. Abban bízom, a mostani jelöltek között is többségben lesznek az ilyen veszprémi emberek. Támogatókat vár Ifj. Kész Zoltán is elindul a választáson (Folytatás az 1. oldalról.) Ifj. Kész Zoltán, a Polgári Platform elnöke a közösségi portálon azt írta, az elmúlt na­pokban annyi megkeresés érte őt, hogy nem térhet ki előle. Ugyanakkor ehhez a kemény munkához és egyben közös történelmi sikerhez munká­jukkal támogató barátok je­lentkezést is várja. Bejegyzésében úgy fogal­maz: „Tenni szeretnék a hazá­mért, ezért úgy döntöttem, in­dulok a veszprémi képviselő­­választáson. Azért döntöttem így, mert nagyon mást szeret­nék, mint amit a jelenlegi ha­talom. ... Nem titkolom, soha­sem tettem, életemben keve­set pártpolitizáltam, de azt a Fideszben tettem. Megismer­tem a pártot, és távoztam. Most pedig, független jelölt­ként, minden olyan támoga­tást el fogok fogadni, amely a kétharmados hatalom meg­döntésének érdekében nem indít ellenem jelöltet és sza­vazatával engem erősít. A tá­mogatás elfogadása a Jobbik­ra nem vonatkozik.” Tehetséges fiatalok (Folytatás az 1. oldalról.) Bati János, a főszervező PKKK igazgatója ünnepi gondolatai után Steinbach Jó­zsef lelkész, a Dunántúli Re­formátus Egyházkerület püs­pöke kiemelte: adventben az Úr közelségére várunk, aki életünk alapja, értelme, sza­­badítója. Ne tévesszük ezt szem elől, emlékezzünk erre mindenkor. Feladatunk to­vábbadni gyermekeinknek, unokáinknak ezt a fontos üze­netet. Európa ezt az üzenetet elfelejtette, ebből fakad min­den bajunk! - mondta. Szabó János almádi plébános han­goztatta: fogjuk meg egymás kezét és éljük át annak erejét, szépségét, ahogy az adventi koszorú összeköt, összefon bennünket.­­ Abban a család­ban lesz béke, nyugalom, biz­tonság, ahol ez az összetarto­zás megvan. Körbeállva, gyer­tya mellett, megfogván egy­más kezét, átéljük az egymás iránti szeretet, az egymáshoz tartozás örömét, a békét, biz­tonságot, így jutunk közelebb a szeretethez! - érvelt. Almádiban már a szombat is az ünnep jegyében telt. Dá­vid Gyula képviselő fővéd­nökségével Ihász Irén zeneta­nár tehetséges tanítványai és vendégművészek jótékonysá­gi hangversenyt adtak, hogy a diákok eljuthassanak a jövő év elején egy országos ver-ott lesz béke és nyugalom, ahol összetartozás van­senyre. Ebből az alkalomból játszottak először azon a ver­­senypianínón, aminek kivá­lasztásában a képviselő és a zenetanár segített, megvételét az önkormányzat finanszíroz­ta. Ajándékokat készített a Nők a Balatonért Egyesület helyi szervezete, Simon And­rás grafikusművész műveit dedikálta. Németh Tamás elő­adóművész a karácsonyt idéz­te, a nagycsaládosok pedig já­tékvásárt szerveztek.

Next