Napló, 2017. február (73. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-01 / 27. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Füstmérgezés a haláluk oka? Balatonkenese (MTI) - Vélhetően füstmérgezés miatt két ember meghalt kedd este Balatonkene­sén - közölte a kataszt­rófavédelem a honlap­ján. A tájékoztatás sze­rint berendezési tárgyak kaptak lángra egy kene­sei családi házban. A Fő utcai házban már nem volt tűz, amikor a tűzol­tók kiértek, a helyiségek viszont füsttel telítőd­tek. Az épületben két ember holttestét találták meg, vélhetően füstmér­gezés miatt vesztették életüket - tették hozzá. Demeter kilép az MSZP-ből is Budapest (MTI)­­ Az MSZP kedden értesült róla, hogy parlamen­ti képviselőcsoportjuk tagja, Demeter Márta kilép a frakcióból és a pártból is. A Magyar Nemzet információi sze­rint a képviselő döntését azzal indokolta, hogy az MSZP vezetői közül töb­bek tettei is olyan kérdé­seket vetnek fel, ame­lyek megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kor­mányváltásra. további képek,­információk reo/9 Napló Online Őrzik a hagyományokat NEMZETISÉG Porva (kzs) - Az a cél, hogy már az óvodás korú gyermekek is az általá­nos iskolásokkal közösen megkedveljék és meg­ismerjék a népi hagyo­mányokat, értékeket. Ezért az önkormányzat a német nemzetiségi önkor­mányzattal közösen néptánc­oktatást szervez február 4-én, szombaton 15 órai kezdettel, a Nefelejcs Német Nemzeti­ségi Óvodában. - A néphagyományok itt vannak karnyújtásnyira a környezetünkben, a szülők, nagyszülők által őrzött érté­kek számunkra is elérhetőek. Nagy öröm, hogy a felnövek­vő nemzedék a néptánc elsa­játításán keresztül kifejezheti és megismerheti a múltban gyökerező értékeket, tovább viheti és megszeretheti a nép­tánc gyönyörű világát - nyi­latkozta Vem­perlné Kovács Andrea polgármester. A hétvégi porvai oktatást Vastag Richard néptáncpeda­gógus, a népművészet ifjú mestere vezeti. - Ricsi településün­kön is nagy szeretet­nek és tiszteletnek ör­vend, hiszen minden alkalommal, amikor Porvára érkezik, idő­sek és fiatalok úgy kö­szöntik, mintha haza­jönne. Bízunk abban, hogy a kezdeményezés megfelelő nyitottságra lel Porván, és ér­tékes, a múltban gyökerező hagyományokra építkezve hoz létre egy olyan közössé­get, amely majd településünk büszkesége lesz, a gyermekek kicsit, amikor Porvára érkezik, úgy köszöntik, mintha hazajönne pedig a táncban kifejezve vi­szik majd tovább hagyomá­nyainkat - fogalmazott a pol­gármester. Szombaton az első alka­lom ismerkedés lesz a nép­táncolni vágyók és a szülők számára. - Bízunk abban, hogy a kezdeményezé­sünk nyomán ünnepe­ink színfoltjai lesznek a gyermekek által meg­tanult táncok, amelye­ket majd bemutatnak. A kicsik korábban az óvodában már tanultak német nemzetiségi táncot, il­letve táborban is részt vehet­tek azok, akik német nemze­tiségi táncot szerettek volna tanulni. Úgy gondoljuk, hogy értéket teremtünk kezdemé­nyezésünkkel, a tánc egyben egy csodálatos mozgási lehe­tőség a fiatalok számára. Na­gyon fontos számunkra a tör­ténelmi hagyatékunk, hagyo­mányaink. Mindez szorosan kapcsolódik ahhoz is, hogy vidékfejlesztési pályázatot nyújtottunk be a település­­képet meghatározó épületek rekonstrukciójára, amelynek keretében egy helyi értékeket bemutató tájházat szeretnénk létrehozni - mondta Vem­perl­né Kovács Andrea. Néptáncot oktatnak kicsiknek és nagyoknak Porván fontos a néphagyomány őrzése, ápolása. Helyi értékeket bemutató tájházat hoznának létre Megújult, gazdagodott a község könyvtára Csepükaján (ta)­­ Új pol­cok és új könyvek várják az olvasni szerető láto­gatókat. A kistelepülés könyvtára a felújítást kö­vetően hétfőn nyitotta meg ismét kapuit az ér­deklődők előtt. A polcokat az Eötvös Ká­roly Megyei Könyvtár aján­dékozta a sümegi járásban ta­lálható községnek, valamint a megnyitóünnepségen Pál­mann Judit, a megyei könyv­tár igazgatója 21 új könyvet adott át. Köszöntőjében Trejer Gab­riella polgármester kijelentet­te, hogy a tudás, a hozzáértés, az információ értéke egyre nő, a könyvet, az olvasás örö­mét nem pótolhatja sem a te­levízió, sem az internet. Fon­tos, hogy a településen legyen egy közösségi tér, ahol az em­berek találkozhatnak, bővít­hetik társadalmi kapcsolatai­kat és ismereteiket. A meg­nyitón a hetedikes Tóth Ba­lázs verset olvasott fel. Kalmár Viktória könyvtá­rostól megtudtuk, hogy hét­főn, szerdán és pénteken dél­után négy és öt óra között tar-Szám­ítógépes nyilvántartásra tértek át tanak nyitva. Áttértek a szá­mítógépes nyilvántartásra. Az olvasókat 1400 kötet várja, szépirodalom, szórakoztató irodalom, mesekönyvek, kö­telező olvasmányok. Trejer Gabriella köszöntötte a megjelenteket, mellette Pálmann Judit. Fontos, hogy a településen legyen egy közösségi tér, ahol az emberek találkozhatnak, és bővíthetik ismereteiket ­­­ Nem okozott gondot az ónos eső az utakon Estére érte el megyénket a csapadékos időjárás - Az útfenntartó gépei folyamatosan dolgoznak Veszprém (phb) - Nem okozott gondot az időjá­rás a megyei utakon, es­tig zavartalan volt a köz­lekedés. Estére érte el Veszprém megyét a csapadékos időjá­rás, hét óra magasságában szakadt az ónos eső. A Ma­gyar Közút ügyeletes diszpé­cserének tájékoztatása szerint megyénkben szerencsére nem volt fennakadás az utakon.­­ Veszprém megyében nem esett akkora mennyiségű ónos eső, mint a déli területeken, így nem okozott a közleke­désben sem bonyodalmat - mondta az ügyeletes, aki arról is biztosított, hogy a közútke­zelő gépei folyamatosan jár­ják a megye útjait, és dolgoz­nak a síkosság megelőzésén. Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat (OMSZ) infor­mációja szerint az esti órák­ban érkezett intenzív csapadé­kos időszak kitart szerda es­tig. Vegyes halmazállapotra számíthatunk, előbb hó, ké­sőbb ónos eső, délután eső is előfordulhat. - A magasabban fekvő területeken inkább szá­míthatnak ónos esőre, akár 10 milliméter is eshet - hívta fel a figyelmet az OMSZ munka­társa. Megyénkben szerencsére nem volt fennakadás az utakon. Nem esett annyi ónos eső, mint máshol KRÓNIKA A szilárd Veszprém (mar) - A me­gyeszékhelyen hagyomá­nyosan tisztának számí­tott a levegő, az idei télen azonban légszennyezett­­ségi problémák léptek fel, mondta Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője. A képviselő arról beszélt, az egészségügyi határértéket is átlépő légszennyezettségért a közúti közlekedés mellett elsősorban a szilárd tüzelő­anyagok elégetése játszik közre. Egy szakértői véle­mény alapján megjegyezte, a tilalom­­alá eső anyagok eltü­zelésének hetven százaléka ismerethiányra, és nem a sze­génységre vezethető vissza. Kiemelte, a magas szálló por (PM10) - amelynek kiváltója többnyire a közlekedés - azért is veszélyes az emberre, mert a felszín közelben szennyezi a levegőt. Hozzátette, szükséges volna a szmogriadóról szóló miniszteri rendelet módosítá­sa, valamint az autós közleke­dés helyett a közösségi közle­kedés előnyben részesítése. Utóbbi kapcsán megjegyezte, ezt segíthetné az elavult bu­szok cseréje elektromos jár­művekre. Gerstmár Ferenc elmond­ta, a fenti teendők a megye­­székhelynek is feladatokat adnak, amelyeket Veszprém környezetvédelmi programjá­nak és energiastratégiájának szellemében kell megvalósíta­nia az önkormányzatnak. tüzelés a felelős 2017. FEBRUÁR 1., SZERDA Reklám kell a méznek (Folytatás az 1. oldalról.) - Az ár miatt fogyasztunk kevés mézet. A vevők a bolt­ban az olcsót keresik, a mé­zet drágának tartják. Nálunk 2000-2500 forint kilója, Brüsszelben 11 euró. Problé­ma az is, hogy Kínából hoz­nak be olcsón szirupokat, és ráírják, hogy magyar mézzel javítható. Szerencsére a ha­mis mézeket sikerült kiszorí­tani az országból, mert­ a Né­­bih mellénk állt. A boltokban így eredeti mézet árutnak, nem pancsot. Reklám kell a méznek. Megpróbáltuk mézes napokkal népszerűsíteni az óvodákban. Egy másik kam­pány a nőket célozta meg - mondta Linczmajer Zoltán. Kitért arra is, hogy a romá­nok és a magyarok nem tud­ják a megtermelt mézet ott­hon eladni. A nyugat-európai országokban kevés a méhész, mert ott inkább jobban fizető, biztosabb szakmát választa­nak a bizonytalan helyett. Ná­lunk sok a méhész, mert uni­ós támogatásokat is kaptak, és jó néhányan három hóna­pos tanfolyam után kezdtek el méhekkel foglalkozni, igaz, sokan elbuktak. Itt, a térség­ben a sok méhész egymás alá ígérget. Nyugaton nem viszik le a méz árát, ott másképp gondolkodnak az emberek. A méz bizalmi termék. Amit otthonról elvisznek, az nem kerül nagykereskedőhöz. A hordós mézzel azt csinál­nak, amit akarnak. Ha üvegbe töltjük, és a vevő eljön hoz­zám vagy egy másik méhész­hez, megkóstolhatja, és ha íz­lik neki, általában vissza is jön - összegzi tapasztalatait az OMME Veszprém és Kör­nyéke Szervezetének elnöke. Linczmajer Zoltán szerint a méz bizalmi termék, a ter­melőktől vett üveges méz­ben nem csalódik a vásárló

Next