Napló, 2017. október (73. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-02 / 230. szám
2017. OKTÓBER 2., HÉTFŐ -KRÓNIKA Önállóságukat ünnepelték meg Folytatás az 1. oldalról. Délelőtt teke- és sakkverseny, kora délután labdarúgómérkőzés szerepelt a programok között, a közösségi házban a Várpalotai-Pétfürdői Kertbarát Kör őszi terménybemutatóját tekinthették meg a látogatók, ugyanitt Az elválás és a függetlenség dokumentumai címmel nyílt kiállítás. Mint arról Angeli Katalin, a Közösségi Ház és Könyvtár vezetője beszámolt, novemberben jelenik meg az az interjú- és dokumentumgyűjtemény, amely az elválást dolgozza fel, megszólaltatva mindazokat, akik tevékeny résztvevői voltak az eseményeknek. A kiállítást - mely nagyrészt Horváth Éva polgármester gyűjtéséből való, s a megjelenő könyvben szereplő dokumentummennyiség egy töredékét mutatja be - a hamarosan megjelenő kötet egyik szerkesztője, Galambos István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatalának tudományos kutatója nyitotta meg. A kiállításmegnyitót követően Tránszki László, a Pétfürdő Sportjáért Alapítvány elnöke és Miskolczi Ferenc képviselő, az alapítvány volt titkára Pétfürdő sportéletéért díjban részesítette Homonnay Jenőt és Medve Józsefet, az önkormányzat képviselő-testülete pedig Pétfürdőért kitüntetést adományozott Pekker Józsefnek. Horváth Éva polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a leválást kezdeményezték, illetve a mindenkori képviselő-testületi tagoknak, akik bölcsen fogtak Pétfürdő önállóságának megalapozásához. - Örüljünk ennek a húsz évnek, s kívánjuk, hogy így tudjon tovább fejlődni Pétfürdő - hangsúlyozta beszédében Horváth Éva polgármester. A Horváth István Általános Iskola, a Dance Action SE, az Eszterlánc Mazsorett Együttes, a Muskátli Táncegyüttes és a Péti Férfikar műsorát a fáklyás futás, majd a ligetben az örömtűz meggyújtása követte, melynek lángjai először huszonegy éve csaptak fel, ünnepelve a függetlenné váló Pétfürdőt. Iv Folytatás az 1. oldalról. Az avatási ünnepségen Czuczor Sándor címzetes gimnáziumigazgató történelmi visszatekintésében felidézte Szárberény település egykori létrejöttét. Berény nevének jelentése a honfoglalás előtti korból, a „bér” (íjazni, nyilazni) szóból, egy másik értelmezés szerint a „csere” szóból származik. A legtöbb Berény nevű település a Dunántúlon, a Balaton közelében található, a tizennégy testvértelepülés húsz találkozót szervezett. Az emlékkút - melynek ötletgazdája Vészeli Lajos festőművész - oldalán a Berény nevű települések címerei láthatók, ami az összetartozást, az egységet szimbolizálja, hangsúlyozták az ünnepség szónokai. Kajári Gyula, a P-Art Alapítvány - melynek forrásából sikerült megvenni az emlékkút fő motívumához szükséges mészkövet - elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, adományukkal az emlékkút létrehozását támogatták. Keszey János, Balatonalmádi polgármestere szerint kis pénzből is nagy dolgok születnek, ha a magyarok, a herényiek összefognak. Elmondta, hogy az ünnepségen részt vesznek a herényi települések vezetői, képviselői, van, aki 200 kilométert utazott. Kontrát Károly, a térség Részesei lehetünk a történelemnek, a magyar állam létrejöttének országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a játék által részesei lehettünk a történelemnek, a magyar állam létrejöttének, a kereszténység felvételének. A 2017-es sikeres és boldog éve Vörösberénynek, Balatonalmádinak, a kormánytámogatásnak köszönhetően megkapta a település a volt magtár épületét, a kolostort, az emlékkúttal új lelki, szellemi kulturális központ alakul ki. Magyarország erős és büszke európai ország, köszönhető ez eleinknek, s benne a herényi településeknek is nagy szerepük van, mondta. Az emlékkutat megáldotta Szabó János katolikus plébános és Fauszt Gyula református lelkész. A gazdag és színes műsorban közreműködött az almádi vegyeskar, a Borostyán népdalkor, valamint a Ringató Balaton néptánccsoportja Emlékkutat avattak Új lelki, szellemi és kulturális központ alakult ki Az elválás és a függetlenség dokumentumai címmel kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők Fotó: Pesthy Márton Az Árpád-kori, hajdani Szárberény halászfalunak állít emléket a vörösberényi erődített templommal szemközti téren kialakított kút. Az avatóünnepséget sokan kísérték figyelemmel Fotó: Pesthy Márton Pisztráng zöld dióval TAPOLCA A hétvégi Pisztráng- és borfesztiválon rendezett hagyományos halsütő versenyen idén tizennégy csapat indult. A hagyományos pisztrángszentelést és pisztrángsütő versenyt idén is nagy érdeklődés és finom illatok kíséretében rendezte Péter atya és Balázs atya a plébánia udvarán. A megmérettetésre jelentkező 14 csapat közül volt, amelynek tagjai tárcsán, mások kerti grillsütőn vagy odacipelt klasszikus tűzhelyen sütöttek. A megszokott fűszerezésen túl a halat pácolták tejben, sütötték szalonnával, sajttal, kínálták zölddió-befőttel. Első a Bauxit horgászegyesület csapata lett a versenyen, második a Szent György-hegyi borgazdák és a Tapolcai nebulók csapata, a harmadik helyet pedig a rendőrkapitányság tagjai érték el. A Pisztráng- és borfesztiválra ebben az évben is naponta több ezren érkeztek vidékről és külföldről is a Malom-tóhoz. Remek koncertek, különféleképpen elkészített pisztrángok, jó borok vártak mindenkit. A kikapcsolódásra vágyó vendégek délelőttől késő éjszakáig körbeülték a felső és az alsó tavat. A fellépők között volt a Babos-Pillér Jazz Duó, Lajcz Gábor harmonikázott, játszott a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar, a Happy Dixieland Band, a Stereo Swing feat. Szűcs Gabi. A frissen sült hal illatát messzire viszi a szél a városban Nagy sikere volt a tó tükrére vetített esti lézershow-nak, sokan voltak kíváncsiak az Acoustic Planet és a Mojo Workings, valamint a Tom White & the Mad Circus és a Fonográf-emlékzenekar koncertjére. Fellépett a Zajongó Zenekar, a Muddy Shoes Band, a Pedro & the Dogboomers és a Prokofjev. A gyerekek kedvét kereste a lufibohóc, az arcfestő, a kisvonat. Három napon át gazdag kézműves vásárnak is helyet adott a tópart, vasárnap délután a katolikus templomban pedig Gion Zsuzsanna mezzoszoprán énekművész és Virágh András orgonaművész adott koncertet. Ibzs A második helyezett csapat tagjai - Balogh Gábor és Kóródi Tamás - sütik a pisztrángot, amit aztán zöld dióból készült befőttel és lekvárral kínáltak Fotó: Tóth B. Zsuzsa Pásztorkutyák bemutatója Folytatás az 1. oldalról. Vasárnap Márfi Gyula érsek celebrált ünnepi, búcsúi szentmisét a bazilikában. - Barátainkat, bakonyi és Balaton-felvidéki pásztorokat gyűjtöttünk össze a környező falvakból. A fő cél az volt, hogy a pásztorkultúrát, a pásztorhagyományokat népszerűsítsük. Ez egy generációról generációra öröklődő kultúra - fogalmazott Vastag Richárd, a népművészet ifjú mestere. A kellemes őszi napsütésben bakonyi táncokat is tanulhattak az Óváros térre látogatók. Délután Rudi Bohóc, bábelőadás és kézművesfoglalkozás várta a gyerekeket a Szaléziánumban. A színházkertben pásztorkutya-bemutatót és birkaterelést is láthattak a veszprémiek. Szent Mihály-nap a pásztorhagyományokhoz nagyon szervesen kapcsolódik, hiszen ez a behajtás ünnepe, a számadás időpontja. Az elszámolás nem lett volna sikeres, ha a pásztorok mellett nincs az a társ, amit ma pásztorkutyának hívunk. - mondta el Keve Gábor, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület elnöke. A pásztorkutyás hagyományőrzők felvonultatták az őshonos magyar pásztorkutyákat: a komondort, a kuvaszt, a pulit, a pumit, a mudit, és bemutatkozott a Hortobágyról származó, de még nem törzskönyvezett pásztorkutya, a sinka is. sam NAPLÓ 3 RÖVIDEN f ww ff / Tudoszures MEGYEI KÖRKÉP A következő településeken várja a lakosságot a tüdőszűrő busz a héten: Hétfő: Kisapáti, önkormányzat 8.50-11.50-ig; Ábrahámhegy, strand bejárata 13-17.50- ig. Kedd: Lesencetomaj, kultúrház 8.50-17.50-ig. Szerda, csütörtök és péntek: Úrkút, önkormányzat 8.30- 18.15-ig. mai Véradó napok MEGYEI KÖRKÉP A következő helyszíneken várják a véradókat a hét első két napján: Hétfő: Tapolca, Batsányi iskola 13-15 óráig; Veszprém, Bóbita óvoda 14-17 óráig; Zalahaláp, művelődési ház 15.30- 18 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8-15 óráig. Kedd: Peremarton, művelődési ház 11-15 óráig; Devecser, művelődési ház 15-17 óráig; Veszprém, vérellátó állomás 8-15 óráig, mai Polgármestert választottak MINDSZENTKÁLLA Az október elsejei időközi polgármester-választás eredménye szerint a település új polgármestere Németh László István. A választáson csupán egyetlen jelöltre, a korábbi alpolgármesterre voksolhattak a szavazók. Az időközi választást a korábbi polgármester, Keszler Gyula lemondása miatt írták ki. tbzs Látogasson el weboldalunkra! # 1 a Veszprém megyei hírportál Átadták a sportpályát Ez az első ilyen létesítmény a környéken Folytatás az 1. oldalról. Wölfinger Béla, Pápateszér polgármestere ismertette: a sportlétesítmény megvalósításához közel 16 millió forint támogatást kaptak a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ). Ezt az összeget csaknem 1,6 millió forint saját forrással egészítették ki, így épülhetett meg a helyi általános iskola udvarán az úgynevezett műfüves grundfoci-pálya, amelyre komoly igény mutatkozott a településen. Idén a községünk az utak felújítása mellett egy másik jelentős nagyságrendű beruházással gyarapodott, a környék első műfüves labdarúgópályájával. Ez egy salakos focipálya helyén épült, aminek az elmúlt 30 évben számtalan sportélményt köszönhettek a pápateszérnek, de már jócskán eljárt felette az idő. Most a Pápai Tankerületi Központ, az MLSZ, a kivitelező és az önkormányzat példás együttműködésének köszönhetően egy új, modern létesítményt avathatunk fel, mely további sportfejlesztésekhez adhat alapot - közölte Wölfinger Béla. Kovács Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta, egy egészséges nemzet legfontosabb alapjai közé tartozik a mozgás, a sport. - A sport közösségi élményt ad, fegyelemre és küzdőszellemre nevel - jegyezte meg az államtitkár. Kiemelte: az elmúlt időszakban több mint ezer új futballpálya épült Magyarországon, például műfüves grundpályából 276, műfüves kispályából 506 darab. A megyében 74 focipályát újítottak fel. Ezeknek köszönhetően jelentősen nőtt az igazolt gyermeksportolók száma a labdarúgásban. Végezetül arra figyelmeztette a fiatalokat, vigyázzanak a most átadott létesítményre. Csík Ferenc, a MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának vezetője beszédében aláhúzta, a szövetség elkötelezett az amatőr futball támogatása és az utánpótlás-nevelés mellett. Az ünnepség végén Kerekes Zoltán plébános felszentelte az új műfüves focipályát, majd a Bozsik-programban részt vevő helyi csapatok bemutatómeccset játszottak. •lt Kovács Zoltán az avatóünnepségen. Mögötte Csík Ferenc (balra) és Wölfinger Béla Fotó: Polgár Tibor