Napló, 2019. június (Veszprém, 75. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-01 / 126. szám

2019. JÚNIUS 1. SZOMBAT Kevesebb cseresznye terem, ezért drágább lesz BUDAPEST A sok eső miatt jelentősen kevesebb, ezért drágább is lehet idén a cseresznye - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel. Apáti Ferenc kifejtette, akár 10 ezer tonna alá is csökken­het idén a cseresznyetermés az átlagos 12-15 ezer tonnához képest, így annak fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalékkal magasabb lehet. Elsősorban a korai faj­táknál gyenge a termés, a szélsőséges időjárás és más té­nyezők miatt akár további ter­méskieséssel is számolni kell. A gyenge termést több té­nyező okozza, köztük az, hogy a tavalyi nagy termést köve­tően fajtától és régiótól füg­gően csak közepes virágzást jeleztek előre, és az időjárási körülmények sem kedveztek a terméskötődésnek. Száraz volt az idő virágzáskor, amelyekbe a márciusi és áprilisi éjszakai fagyok „belecsíptek”, a májusi csapadékos, napfényszegény és hűvös időjárás pedig gyü­mölcshulláshoz vezetett. Az esőtől hajlamos repedni a gyümölcs, ezt pedig kóroko­zók támadják meg, ami rotha­dáshoz vezet - jegyezte meg. A cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredfor­duló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg Ma­gyarországon mintegy 3000 hektár. A legjelentősebb ter­mesztőkörzetek Pest­, Bács-Kis­­kun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és He­ves megyében találhatók. A termés 80-90 százalékát általában belföldön értékesí­tik, a többi a külföldi piacokra - döntően a szomszédos orszá­gokba - kerül. MTI KRÓNIKA Minőségi vendéglátás jó balatoni borokkal A régiós versenyen mind a hat borvidék részt vett TIHANY Hihetetlenül jók a borok, mindinkább he­lyük van a minőségi gaszt­ronómiában, a pincésze­tek egész évben kínálnak turisztikai szolgáltatásokat, hangsúlyozta Balassa Ba­lázs, a főszervező Balatoni Szövetség elnöke, a Bala­toni borrégió legjobb korai díjátadóján, a tihanyi Rege Cukrászdában. A házigazda Bán László kö­szöntője után Mihályi Jeromos tihanyi perjel kiemelte, a ma­gyar mezőgazdasági kultúra bölcsője ad otthont a verseny­nek, ugyanis András király a tihanyi szerzeteseknek 1055- ben adott alapítólevelében elő­érzÁr oml­tílz o c'zÁlÁmínrPCf»LrAt - A szőlő csodálatos nö­vény, de Isten gondviselése, áldása nélkül hasztalan fárad az ember - mondta, majd elis­meréssel szólt a gazdák mun­kájáról és a balatoni borok mi­nőségéről. Tósoki Imre tihanyi pol­gármester aláhúzta, a Balaton jó adottságokkal rendelkezik, számos, kiváló tradicionális borvidék van, szerinte a bor­művészet és filozófia, a borá­szok tudósok. Kiemelte, fon­tos betartani a kulturált borfo­gyasztás szabályait. Kocsis László, a Pannon Egyetem tanszékvezetője, a borászokból, szakírókból álló zsűri elnöke szerint rendkívül nagyot fejlődött a borászati technológia, az ágazat az utób­bi időben. Ezt jelzi, hogy a versenyen 41 bor kapott arany­érmet, három nagy aranyat.­­ A borverseny formálja a termelőt, összeveti a gazdákat, az olaszrizling visszaszerezte becsületét - fogalmazott. A versenyen mind a hat ba­latoni borvidék részt vett, 42 termelő 156 borral nevezett, zömében fehérrel. A termelők A magyar mezőgazdasági kultúra bölcsője ad otthont a versenynek a versenyre csak a legkiválóbb borokat küldhették el, amik a borvidéki, hegyközségi verse­nyeken arany vagy ezüst mi­nősítést értek el. A régió fődíjasai: a fehér­borok közül a szőlészeti-bo­rászati kutatóintézet 2016-os badacsonyi olaszrizlingje, a vöröseknél a Bujdosó Pincé­szet 2015-ös Kokas­zerlot bora, a rozék közül a Rád-Win Kft. 2018-as pinot noir bora, a pezsgőknél a Garamvári Sző­lőbirtokon a 2014-es Prestige Brut pinot noir, a desszertbo­roknál a Bujdosó Pincészet 2018-as Aranyhíd sárgamus­kotálya. Különdíjakat is kiosz­tottak, majd a tihanyi néptán­cosok szép műsort adtak elő. KE A díjazottak egy csoportja: a szigligeti Szászi Endre (balról), Szőke Barna a szőlészeti-borászati kutatóintézettől, Bujdosó Daniella a Bujdosó Pincészettől, Baranyai Péter a Garamvári Szőlőbirtok képviseletében és Niki Olga a Rád-Win Kft.-től Fotó: Pesthy Márta Találj rá! 9 strand­vétel-ital­­szállás program likeBQlOon.hU Mocsárjárás, karikadobás A Laczkó Dezső Múzeum hagyományt teremtene a népi ötpróbával (Folytatás az 1. oldalról) L. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója örömmel köszöntötte a résztve­vőket az első, sportos rendezvé­nyükön. Az igazgató elmondta, a számos múzeumpedagógiai foglalkozás mellett hiányérze­tük volt, hiszen a sportos ve­télkedők, a résztvevőket meg­mozgató, vidám programok hiányoztak a kínálatukból. Il­letve korábban, Balácán már tartottak ilyen összejöveteleket, és ez adta az ötletet, hogy kis­sé újragondolva áthelyezzék ezt a sokak emlékezetében pozitív élményként megmaradt vetél­kedőt Veszprémbe. A rendezvényt Török Krisztián, a VEDAC szak­mai igazgatója nyitotta meg. A háromszoros magyar baj­nok gerelyhajító azt emelte ki köszöntőjében, hogy ebben a korszakban, amikor a „ke­zünkhöz nőtt” a mobiltelefon, nagyon fontos, hogy minél többet tegyük azt félre, inkább labdázzunk, menjünk ki a ter­mészetbe és játsszunk együtt. Délelőtt a népi ötpróba során mocsárjárásban, gólyalába­­zásban, „százlábúval” való lé­­pegetésben, karikadobásban és várfoglaló játékban mér­ték össze tudásukat a gyere­ket, akik versenyen kívül ki­próbálhatták a karikahajtást is. A verseny végén az első három helyezett csapat kupát, érmet és oklevelet is kapott, a győztesek pedig elmehetnek majd egy buszos kirándulás­ra a szentendrei Skanzenbe. A Laczkó Dezső Múzeum sze­retne hagyományt teremteni a Népi ötpróba vetélkedővel, amelyre jövőre várják majd a megye más településeiről ér­kező csapatokat is. SAM Látogasson el weboldalunkra! % #■■■ a Veszprém megyei VE fi hírportál Komoly együttműködést igényel a „százlábúval" való lépegetés. Balácán már tartottak ilyen összejövete­leket kissé újragondolva áthelyezték ezt a vetélkedőt Veszprémbe­Fotó: Pesthy Márton RÖVIDEN Ma nyit a strand AJKA Ma ismét kinyit a városi strand. Idén a leg­nagyobb, a sodrófolyosós medence újult meg, tudtuk meg Johanidesz Sándortól, a Kristályfürdő Kft. cégve­zetőjétől. A fürdő augusz­tus 31-ig tart nyitva. TA Evangélikus gyülekezeti nap PÁPA Gyülekezeti na­pot tart a Pápai Evangéli­kus Egyházközség június 2-án, vasárnap 10 órától a Lutheránus sziget temp­lomkertjében. A program­ban szerepel istentisztelet Gabnai Sándor lelkész ige­hirdetésével, gyermekfog­lalkozások, előadás, gitá­­­­ros éneklés, közös ebéd, a Pápai Evangélikus Kórus fellépése, iskolatörténe­ti kiállítás, valamint Mező Lászlóné tárlata. LM Mulat a lakótelep PÁPA Lakótelepi napot szerveznek ma az Igái la­kótelepi játszótér környé­kén. Az esemény nyolc órától bográcsbulival in­dul, délután pedig színpadi műsorok és gyermekprog­ramok színesítik a napot. A sztárvendég a Balance Band lesz. BET NAPLÓ 3 pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva 1 166,13 ▼ Svájci frank 1 289,92 ▲ Cseh korona 1 12,57 ▼ Euro 1 324,92 Y Horvát kuna 1 43,78 Y Japán jen 100 267,91 ▲ Román lej 1 68,40 Szerb dinár 1 2,76 Orosz rubel 1 4,45 Y Angol font 1 367,68 Y USA dollár 1 291,46 y A Y Változás az előző naphoz képest Szakmákat népszerűsítenek VESZPRÉM A villanyszere­lő foglalkozást bemutató kisfilm végzett az élen a középiskolások versenyén. A pályázatot másodszor írta ki a foglalkoztatási paktum több szereplője azzal a céllal, hogy az etűdökkel a fiatalok felkelt­sék kortársaik érdeklődését a kevésbé ismert vagy hiány­szakmák iránt. A versenyre hét kisfilmet küldtek be a pályázók, amelyek például a hegesztő, a könyvelő, a CNC-gépkezelő, a villanyszerelő és a felszolgáló foglalkozásokat mutatták be, mondta el Vörösmarty Éva, a megyei közgyűlés alelnöke. Brányi Mária alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a kisfilmek vonzóbbá teszik a pályaválasztás előtt állóknak a hiányszakmákat. Az alko­tásokat az önkormányzat és a részt vevő cégek képviselői, a Veszprém TV munkatársa és az előző kiírás győztes csapa­tának egyik résztvevőjéből álló kilenctagú zsűri értékelte. A grémium a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola diákjai - Angyal Gábor, Ma­rosi Dávid és Schmidt Mar­cell - által készített filmet találta a legjobbnak. Az etűd a villanyszerelő foglalkozást népszerűsítette, a díjat a film elkészítésében közreműködő zirci cég ügyvezetője, Farkas Áron adta át. Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezető­je felidézte, két éve szervezték meg először a szakmabemutató kisfilmes versenyt, akkor még a veszprémi járásban, most az egész megyéből lehetett ne­vezni. Hozzátette, a pályázat sikerét jelzi, hogy a kaposvá­ri foglalkoztatási paktumnál érdeklődnek a program iránt, valamint az is, hogy a kisfil­­meket a cégek felhasználják rendezvényeiken. MÁR Marosi Dávid, Angyal Gábor, Schmidt Marcell, a győztes film készítői és felkészítő tanáruk, Kukucskáné Báter Mónika Fotó: Molnár Sándor

Next