Napló, 2020. április (Veszprém, 76. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-01 / 78. szám

2020. ÁPRILIS 1., SZERDA KRÓNIKA Tisztább, rendezett ország Kamerák segítik az illegális hulladéklerakás felderítését, visszaszorítását (Folytatás az 1. oldalról.) A Magyarországon „terme­lődő” évi 328 ezer köbméter illegális hulladék hat méter magasan borítaná be a Kos­suth teret - mutatott rá Schan­­da Tamás. Az új hulladékgaz­dálkodási hatóság feladata az lesz, hogy érvényt szerez­zen a jogszabályoknak, ezért minden jogkört megkap, ami az eredményes működéséhez szükséges, továbbá vizsgálják a büntetési tételek szigorításá­nak lehetőségét. Schanda Tamás hangsú­lyozta, most is tilos szemetel­ni, illegális hulladékot lerakni. Ha kideríthető, hogy kihez köthető, a hulladékot az elkö­vető költségére kell elszállíta­ni. Azonban van felelőssége az A szemetelő hulladék­gazdálkodási bírsággal sújtható ingatlan tulajdonosának, keze­lőjének, nem utolsósorban pe­dig az önkormányzatoknak is. Kérdéseinkkel megkeres­tük a pápai önkormányzatot. Unger Tamás alpolgármester válaszai nyomán elmondható, hogy Pápán az illegális hulla­déklerakás a környezetszeny­­nyezés, a közegészségügyi veszélyek mellett jelentős költ­ségeket ró a városra. A köz­tereken elhelyezett hulladék felszámolását naponta teljes műszakban, egy vagy két jár­művel végzi a városgondnok­ság, ez járművet és munkatár­sat vesz el a városfejlesztési és -szépítési feladatoktól. A begyűjtött hulladék elszállít­tatása és lerakási díja évente 18-20 millió forint költséget jelent a pápai önkormányzat számára. Elsősorban erdős, fás területeken, volt szelektív hul­ladékgyűjtő szigetek helyén alakulnak ki gócpontok. Sze­métkupacokkal gyakran fer­tőzött területek például a Ri­gó-lakótelep, a Téglagyári út, a Vasút utca, a Bárócz-hegy, Kéttornyúlak, valamint a 83- as számú főút lehajtói (Juhar utca, Szövőde utca). illetve a Pápai járásban Mezőlak, Mihályháza, Takácsi és Kúp községek területeire is sokszor kerül illegális hulladék. Az illegális hulladékleraká­sok folyamatos felderítésében a városgondnokság és a köz­terület-felügyelet nagy segít­séget jelent, illetve egy civil alapítvány ugyancsak hozzájá­rul az önkormányzati munka hatékonyságának növeléséhez. Az illegális hulladéklerakás felderítését és visszaszorítását a közeljövőben térfigyelő ka­merarendszer kiépítése segíti - közölte Unger Tamás. Az alpolgármester hozzá­tette, az elkövetőket hulladék­gazdálkodási bírsággal lehet sújtani. Unger Tamás meg­jegyezte, az újrahasznosítás érdekében az önkormányzat továbbra is működteti szelek­tív hulladékgyűjtési tevékeny­ségét. LM Illegális szemétlerakatok Pápán, a Fenyves utca és Téglagyári út közötti zöldterületen (balra). Unger Tamás (fent) kiemelte, a városnak évente mintegy húsz­millió forintjába kerül a szemét­kupacok elszállíttatása Fotók: Laskovics Mária A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk::VEOL.hu Fokozottan figyelnek a higiéniára A hajléktalanokra is vonatkoznak a szigorú egészségügyi szabályok TAPOLCA A járvány miatt életbe lépett rendkívüli in­tézkedések érintik a Tapol­cai Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállását és Nap­pali Melegedőjét igénybe vevőket is.­ ­ A kialakult járványügyi helyzet nagy veszéllyel fenye­get minden embert. Kevés szó esik azonban a hajléktalanok­ról, illetve a hajléktalan-ellá­tásról - hangsúlyozta Magvas Zoltán intézményvezető. Mint mondta, az átmeneti szálláson jelenleg 47 személy él élet­vitelszerűen. Hozzátette, a hajléktalanok körében ország­szerte, így Tapolcán is magas azon személyek aránya, akik a koronavírussal szemben ki­emelten veszélyeztetettek. - Intézményünkben je­lenleg 11-en vannak, akik 65 év felettiek, ők mindannyian krónikus betegségben szen­vednek, de ez elmondható a lakóink 90 százalékáról is. Egyik fő feladatunk az alap­vető szükségletek kielégítését biztosítani a rászorulók részé­re, így a tisztálkodást, a mo­sást, az étkezést, az éjszakai pihenést. A kialakult krízis­­helyzetben kiemelt figyelmet követel a személyi higiénia betartása és betartatása, ami gyakran nagy fokú türelmet és elhivatottságot igényel a dolgozóktól. A járvány miatt több szabályt be kellett ve­zetnünk, hogy csökkentsük a megbetegedés kockázatát. Ezért jelenleg látogatási és in­tézményelhagyási tilalom van érvényben nálunk. Kizárólag orvoslátogatási céllal vagy munkába járás miatt hagyhat­ Intézmény­­elhagyási tilalom von­ják el az intézményt a lakók. Ez nagy mértékben megnehe­zíti mind az intézmény dol­gozóinak, mind a lakóinak a mindennapjait. Ez főként azok esetében igaz, akiknek nagy fokú a „szabadságigényük” - fogalmazott Magvas Zoltán. Kiemelte: szigorú, követ­kezetes szabályokat hoztak, és aki nem tud megfelelni ezek­nek, például az előírások elle­nére elhagyja az intézményt, nem jöhet vissza ide.­­ Termé­szetesen éjszakára a szabály­szegők is bejöhetnek, de csak egy erre a célra kialakított, alacsonyabb szolgáltatási szin­tű, minden reggel fertőtlenített konténerházban tölthetik az éj­szakát. Az eddigi tapasztalata­ink azt mutatják, hogy néhány lakó kivételével mindenki megértette és a saját érdekében elfogadta a rendkívüli intézke­déseket. A lakóknak levetítet­tünk egy, a koronavírusról tá­jékoztató videófilmet, illetve a helyes kézmosásra is felhívtuk a figyelmet. Aki az intézmé­nyünk területére lép, kötelező számára a kézfertőtlenítés, de ez és a lázmérés napi ru­tin a lakóink között is. Utób­bit érintés nélküli lázmérővel végezzük naponta többször. Fokozott figyelmet fordítunk a személyi higiénia betartásá­ra, a fürdésre, a mosásra. Az intézmény minden helyisé­gét folyamatosan, kétóránként fertőtlenítjük - nyilatkozta a Naplónak Magvas Zoltán, aki a hat szakképzett kollégájával együtt mindenben segítséget nyújt a lakóknak a napi bevá­sárlásoktól kezdve a mentális támogatásig. TBZS Magvas Zoltán intézményvezető szerint a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokat né­hány lakó kivételével mindenki megértette és elfogadta Fotó: Tóth B. Zsuzsa NAPLÓ 5 Nem kell fizetni az utazásért VESZPRÉM Minden egész­ségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogo­sult a helyközi közlekedés­ben, így a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz járatain is a járványhelyzetben mu­tatott példás helytállás el­ismeréseként - közölte az Innovációs és Technológi­ai Minisztérium. A veszp­rémi tömegközlekedést is díjmentesen használhatják március 31-től az egész­ségügyi dolgozók - tájé­koztatott a V-Busz Kft. A kedvezményes utazási le­hetőség a járványügyi ve­szélyhelyzet végéig illeti meg az ágazatban dolgo­zókat. A jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019- ben vagy 2020-ban kiállí­tott utazási utalvány, vala­mint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együt­tes felmutatásával, utazá­si utalvány hiányában az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiál­lított igazolással, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító ható­sági igazolvánnyal vehető igénybe. NA Mise a rádióban AJKA A Mária Rádió FM93,2-es ajkai frekven­ciáján minden nap 18.30- tól szentmisét hallhatnak a hívek. A pap a sekrestyés­sel és a kántorral misézik a Jézus Szíve-templomban a hívek részvétele nélkül, ezt közvetíti a rádió. Az alsóörsi önkormányzat a járványhelyzetre felkészülve új gépjár­művet szerzett be, amelynek segítségével idős, rászoruló lakosai­nak részére biztosítják az ebédszállítást. Az autóval mintegy ötven családnak szállítják ki hétköznaponként az óvoda konyhájáról az ebédet - közölte Hebling Zsolt alsóörsi polgármester. A felvételün­kön Hebling Zsolt és Benedek Attila közterület-felügyelő látható (balról jobbra) az új autó mellett. Fotó és szöveg: Szendi Péter Mentorszerepre készül az óvoda AJKA Az Iskolakerti Alapozó Alprogram harmadik ütemé­nek óvodamentor kategóri­ájában nyert a Hétszínvirág óvoda. Ráczné Németh Csilla óvodavezetőtől megtudtuk, legkésőbb szeptembertől el­kezdődhet az óvodák mento­rálása. A programhoz tartozó mentorszemináriumot várha­tóan a következő nevelési év első felében tartják. Az intéz­mények kora ősztől folytatják az óvodakerti tevékenysége­ket, majd nyílt napon mutatják be a módszert. TA -HíPo FTFC

Next