Napló, 2020. október (Veszprém, 76. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-01 / 230. szám

2020. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK Börtönben a csaló (Folytatás az 1. oldalról) Egy nő ujjáról ezzel a szö­veggel imádkozta le arany ka­rikagyűrűjét: ha nősnek tűnik, könnyebben tud üzletet kötni. Van, akit elkísért az ottho­nába, ahol 80 ezer forinthoz jutott. Azt ígérte, majd hoz helyette eurót, ami a kocsijá­ban maradt... Ez az összeg is ködbe veszett. A győri kórház bejáratánál felajánlotta két idős nőnek, hogy hazaviszi őket. Ismét motorolajos szö­veggel állt elő, majd egyikük nyakáról leakasztotta az 50 ezer forintot érő láncot. Az év május végén Székesfehérvá­ron bukkant fel, ahol - megint csak álnéven - felajánlotta egy asszonynak, hogy hazaviszi kocsival Kálozra, de előbb adjon neki kölcsön kilencezer forintot motorolajra. Tőle is megpróbálta megszerezni a gyűrűjét, de nem járt sikerrel­. Utolsó akcióját Veszprém­ben követte el, ez vezetett a vesztéhez. A buszpályaudva­ron egy 69 éves férfinek azt ad­ta be, hogy éppen a fiával be­szél telefonon, akinek a kocsi­ját javítja, de ehhez némi pénz kellene motorolajra. Kapott 25 ezret, majd további telefonhí­vást színlelve azt mondta, még több pénzre van szüksége. A sértett minden gondolkodás nélkül átadta neki a 76 ezer forintot érő pecsétgyűrűjét, amely az eljárás alatt előkerült. A szabadlábon védekező, 47 éves vádlottat négyrend­beli kifosztás és négyrendbe­li csalás bűntette miatt négy év börtönre és 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Veszp­rémi Járásbíróság. Meg kell térítenie a károkat, s 70 ezer forintot kell fizetnie bűnügyi költség címén. A törvényszék jogerőre emelte a döntést. MA KRÓNIKA Városvezetői szemmel Két korábbi és a jelenlegi polgármester beszélgetett (Folytatás az 1. oldalról) A kudarcok között Dióssy László a 2006-os választás elvesztését tartja, míg Por­­ga Gyula arról beszélt, érték csalódások, és rossz döntés is előfordult, de olyan hibát nem követtek el, amelyet ne lehetne vagy lehetett volna korrigálni. Maróti Rezső a beszélgetés egy későbbi pontján keserűen idézte fel, hogy 1990 után közvetlenül nem juthatott ál­láshoz a városban, csak más településeken. A résztvevők beszéltek ar­ról is, milyen módszerekkel le­het képviselni a város érdekeit a központi kormányzat akara­tával szemben. Maróti Rezső azt emelte ki, ha sikerült meg­találni a megfelelő embert, aki meghallgatta és megértette az Veszprémben nem jellemző a személyeskedés érveiket, akkor lehetett sikert elérni. Dióssy László a kap­csolati tőke szerepét hangsú­lyozta, míg Porga Gyula úgy vélte, a legfontosabb, hogy világos víziója legyen a város­­vezetésnek, tudja, mit szeretne elérni, és ehhez megfelelő tel­jesítmény társuljon. A korábbi és jelenlegi polgármesterek arról is beszéltek, miben töre­kedtek folytonosságra. Dióssy László elmondta, vannak poli­tikai ciklusokon átívelő felada­tok és hagyományok, bár más­hol előfordult, hogy a politikai vezetés megváltozása például addig bevált programok végét is jelentette, Veszprémben ez nincs így. Ahogyan a Veszp­rém Aréna beruházás vagy a Séd-völgy megújításának elő­készületeit a 2006 előtti város­­vezetés kezdte el, a 2006-ban megválasztott jobboldali több­ség folytatta és fejezte be a fej­lesztéseket, úgy az Utcazene­fesztivál vagy a VeszprémFest is élvezte az önkormányzat támogatását, függetlenül a vá­rosvezetés politikai hovatarto­zásától. Porga Gyula azt emelte ki, a veszprémiek büszkék lehet­nek a helyi politikai kultúrára: viták és nézeteltérések termé­szetesen vannak a politikai szereplők között, de azok kul­turált mederben, személyeske­dés nélkül zajlanak. A rendezvényre meghívták, de nem vett részt Debreczenyi János, aki 2006 és 2010 között irányította a várost. MAR Rendezvényekkel a faluközösségért NÓRÁP Változatos progra­mokkal igyekeznek össze­kovácsolni a falu közössé­gét. A közelmúltban nyári tábor a helyi gyerekeknek, virágkötészeti előadás, va­lamint az őszi terméskom­pozíció felállítása adott erre alkalmat. A község önkormányzata a járványügyi helyzetnek meg­felelően gondolta át a közös­ségi programokat, és kisebb csoportos rendezvényeket va­lósított meg a lehetőségekhez mérten. A falunap elmaradt, azonban július elején (a tele­pülés történetében először) egyhetes nyári tábort szervez­tek gyerekeknek a szülők fel­ajánlásaiból, az önkormányzat támogatásával a polgármesteri hivatal udvarán, a kultúrház­­ban és a könyvtárban, vala­mint a családi portákon, ahol például a kukoricamorzsolást is kipróbálhatták - tudtuk meg Antalné Ihász Mária polgár­­mestertől. Felidézte, a szülők jóvoltából a tizennégy, zöm­mel óvodás és általános iskolás korú gyermek egyebek mellett részt vehetett kisállat-simoga­­táson, levendulaszüreten, cse­répfestésen, sétakocsikázáson, fagyizáson, kiránduláson a tapolcafői Forrás tanösvény­re, népi játékokkal játszhattak, valamint megtekintették a he­lyi templomokat, ahol a haran­gokat is megszólaltathatták. Antalné Ihász Mária el­mondta, szeptember elején a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében vi­rágkötészeti bemutatón, krea­tív alkotói tevékenységen ve­hettek részt az érdeklődők a kultúrházban, a védőtávolság megtartásával. A falu életében első alkalommal állítottak kö­zösen őszi terméskompozíciót múlt szombaton. A közösségi programok létjogosultságát igazolta a vi­dám hangulat a részt vevő fel­nőttek és gyermekek körében. A faluközpontot díszítő, pa­raszt házaspárt ábrázoló de­korációhoz mezőgazdasági vállalkozó ajánlotta fel a szal­mabálákat, a falubeliek pedig a saját kerti terményeiket, fantáziájukat, kreativitásukat, ötleteiket sűrítették bele a ha­gyományos köztéri jelképbe. - Fontosnak találom, hogy a falu közösségének identi­tástudata erősödjön, ugyanis nem vagyunk kihalófélben lévő község. Jelenleg is min­den ingatlan használatban van a településen. Mintegy hatvanszázaléknyi a helyben születettek aránya, a többiek újonnan költöztek be a faluba. Szerencsére ők is eljárnak a rendezvényeinkre, és a kötet­len beszélgetések révén job­ban megismerhetik egymást és a települést - nyilatkozta a Naplónak Antalné Ihász Mária polgármester. LM A falu közössége első alkalommal állította össze együtt az őszi ter­méskompozíciót Fotó: Laskovics Mária I NAPLÓ 3 RÖVIDEN Kevesebb új fertőzött VESZPRÉM Nyolc újabb Veszprém megyei lakos­nál mutatták ki a korona­­vírus-fertőzést kedden - derült ki az operatív törzs tájékoztató oldaláról. Ez­zel 696-ra emelkedett a járvány kezdete óta a me­gyében beazonosított fertő­zöttek száma. Országosan 894 új esetet jelentettek, 717 fertőzött meggyógyult, míg nyolc beteg elhunyt. Az igazolt aktív fertőzöt­tek száma összesen 19 806. Kórházban 773 koronaví­rusos beteget ápolnak, kö­zülük 54-en vannak léle­geztetőgépen. MAR Csendséta VESZPRÉM A Csendnapok nyitányaként szerveznek sétát a telihold fényénél október 2-án, pénteken 18 órakor a Dubniczay-palota udvaráról. A Benedek-he­­gyen és környékén tett séta után közös meditációra várják a résztvevőket Kála­­zi Ági relkimester vezeté­sével. A rendezvény a Mű­vészetek Háza Veszprém, valamint az Itt Most Egye­sület programsorozatához tartozik. MAR Ökojátszótér PÁPA A Gróf Esterházy Károly Múzeum a kör­nyezettudatosság jegyé­ben ökojátszóteret szervez minikiállítással, kézmű­ves-foglalkozással a Mú­zeumok Őszi Fesztivál­ja keretében október 3-án, szombaton 15-től 18 órá­ig a Fő téren. Eső esetén a program elmarad. LM Vendégtanár Afrikából Jól érzi magát Magyarországon a kenyai pedagógus AJKA Kenyai vendégtanár segíti a kilencedikes angol nyelvi előkészítő osztály diákjainak nyelvtanulását. Winfred Nyokabi Kiranga minden kedden két tan­órát tart az Ajkai Gimná­zium, Technikum, Szakkép­ző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézmény­­egysége gimnazistáinak. A vendégtanár állami ösztön­díjjal érkezett Magyarországra egy évvel ezelőtt. A veszpré­mi egyetemen tanult, ahol ön­kéntesként foglalkozást tartott diákoknak egy hagyományo­san megszervezett angol nyel­vi táborban. A veszprémi Pan­non Egyetemen tanító Poór Zoltán segítségével talált rá az ajkai iskola - tudtuk meg Sas­halmi Melinda tanárnőtől. Winfred Nyokabi Kiranga jelenleg már Budapesten él, de örömmel vállalta a feladatot. A tanórákon egy-egy témát dolgoznak fel angol nyelven. A tanárnő csak néhány szót tud magyarul, így a diákok csak angolul tudják az órákon meg­értetni magukat. Szeptember 29-én a téma a magyar konyha volt. A diákok recepteket vittek és azok alapján beszélték meg az ételek elkészítését.­­ A kedvenc magyar éte­lem a hideg gyümölcsleves és a töltött paprika. Remé­lem, valamelyik diák elmond­ja ezek receptjét is, kíváncsi vagyok rá, hogyan kell elké­szíteni őket - mondta nevetve a tanárnő. Hozzátette: szor­galmas, érdeklődő és vidám csapatot tanít. Az órák jó han­gulatban telnek, mindenki fi­gyel, igyekszik jól teljesíteni. Winfred Nyokabi Kiranga szeretné a hazája kultúrájával megismertetni a gyerekeket, és ő is minél többet el szeret­ne sajátítani a magyar kultú­rából, ezenkívül szülőhazáját is közelebb hozná a diákok­hoz, ő pedig szívesen megis­merné a magyar művészetet. A fiatal tanárnő jól érzi magát Magyarországon, de szeretne visszatérni a hazá­jába. TA

Next