Napló, 2021. május (Veszprém, 77. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-04 / 101. szám

2021. MÁJUS 4., KEDD KRÓNIKA Csak írásban felelnek Hétfőn reggel megkezdődtek az idei érettségi vizsgák (Folytatás az 1. oldalról.) Ifj. Szathmáry Árpád meg­jegyezte, iskolájukban évti­zedek óta zökkenőmentesen bonyolítják le az érettségi vizsgákat, ez hétfőn is így volt, természetesen az aktuális járványügyi szabályok betar­tásával. Utóbbi azt jelentette például, hogy az iskola épü­letében maszkot kell hordani, de a teremben levehetik a di­ákok a védőeszközt. Viszont a tanároknak a tantermekben is maszkot kell v­enniük. Ahová csak lehetett, fertőtlenítőket helyeztek el az iskolában, ju­tott a bejárathoz, a folyosóra, a termekbe, illetve folyamato­san takarítanak.­­ Ez azért is fontos, mert a pedagógusok a teljes körű védelmet még nem érték el. Minden tanteremben legfeljebb 10 diák vizsgázhat várják a második oltást. Ám ahogy az egészségügyben, úgy mi is felvállalunk mindent a zökkenőmentes tanítás érde­kében - hangsúlyozta az igaz­gató. Megtudtuk tőle: a Veszp­rémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazga­tási Szakgimnáziumának két osztályában 71 érettségiző öl­tött hétfőn reggel ünneplőt. - Örvendetes, hogy minden korábbinál nagyobb számban jelentkeztek tanulóink emelt szintű érettségire, főleg szak­mai tárgyakból. Ezek a fiata­lok várhatóan tovább fognak tanulni - mondta ifj. Szathmá­ry Árpád. A Veszprémi Szakképzé­si Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnázi­umában a szalagavató ünnep­ségeket az előző tanévben még meg tudták tartani, azonban a járványhelyzet eldurvulásá­val sok rendezvényüket kény­telenek voltak törölni. Ezzel kapcsolatban ifj. Szathmáry Árpád szomorúan úgy fogal­mazott lapunknak: a mostani végzősöknek már semmi sem jutott... - Most, az érettsé­gi idején legalább a szalagot megpróbáljuk átadni, mert szeretnénk ragaszkodni a ha­gyományainkhoz. Terveink szerint a tanév után, júniusban rendezünk egy zárt körű balla­gást - fűzte hozzá az igazgató. Hétfőn reggel magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kez­dődtek az érettségi vizsgák. A középszinten érettségizők egy, az 1848-49-es szabad­ságharc szónokairól szóló szö­veget kaptak, ez alapján kellett megoldaniuk 11 feladatot. A gyakorlati szövegalkotást és az érvelést tartalmazó feladat­ban két aktuális téma közül kellett választaniuk a diákok­nak, egy szakpszichológusi interjú részlete vagy egy szö­vegrészlet alapján. A magyar érettségi második részében a középszinten vizsgázók egy Mikszáth Kálmán-novellát, valamint egy Arany János- és egy Tóth Árpád-verset kaptak. A 12. é­s Bella Boglár­ka szerint nem volt nehéz az érettségi első napja, de egy ki­csit stresszelt. - Nehezebbre számítot­tam, remélem, jó lesz az ered­ményem - árulta el nekünk a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnázi­umának diákjai, aki a Pannon Egyetemen szeretne továbbta­nulni. - Felkészülni nehéz volt így, engem megviselt lelkileg, hogy nem lehettem a többiek­kel az iskolában. A családom és a tanáraim támogattak, és magamat is igyekeztem meg­nyugtatni. Matek? Attól félek a legkevésbé - fűzte hozzá Boglárka. A szintén 12. é­s Valter Szonja úgy fogalmazott, az elején nagyon izgult, de aztán megnyugodott. - Sokat készültem, és olyan feladatokat kaptunk, amikre számítani lehetett. Úgy érzem, mindent megtettem, hogy jól sikerüljön a vizsga. A mögöt­tünk hagyott évet és a rendkí­vüli helyzet következményeit el kell fogadnunk. Sok minden elmaradt, amit semmi nem fog visszaadni, de ezen már nem lehet változtatni - hangsúlyoz­ta Szonja. Hetvenhét diák kezdte meg az érettségi vizsgáit az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégi­um Bánki Donát Intézmény­­egységében. A vizsgázók többségének ez még nem je­lenti a búcsúzást, ugyanis visszatérnek a 13. évre, hogy technikus minősítést szerez­zenek. Csizmazia Csaba intéz­­ményegység-vezetőtől meg­tudtuk, az online tanrendben is helytálltak tanárok és diákok egyaránt. Amikor arra a körül­mények lehetőséget adtak, kis csoportos formában tartottak konzultációt a végzősöknek. Mindenki jól alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez. A szóbeli érettségi elmara­dásának azok a diákok örül­tek, akik írásban általában jobban teljesítenek, míg azok, akik arra számítottak, hogy ha esetleg az írásbelijük ke­vésbé sikerül, szóban javíthat­nak, szomorúan fogadták ezt a helyzetet. Az írásbeli előtt így nagyobb volt a stressz. A Napló által az ajkai középis­kolában megkérdezett diákok elmondták, hogy izgulnak, ugyanis a dolgozat határozza meg a magyar nyelv és iroda­lom osztályzatukat. Sajnálják, hogy elmaradt a hagyományos ballagás, és örömmel nézték, hogy iskolájuk egy szép össze­állítással búcsúzott tőlük. A diákok a vizsga reggelén már negyed kilenctől folya­matosan érkeztek az iskolába. A bejáratnál testhőmérsék­let-mérést és kézfertőtlenítést követően léphettek be az épü­letbe. Az ajtóra kifüggesztet­ték a terembeosztást. Minden tanteremben legfeljebb tíz vizsgázó ülhetett, nyitott ablak mellett. Egy termet azoknak a diákoknak tartottak fenn, akik valamely mentesség miatt a rendelkezésre álló négy óránál hosszabb ideig írhatták a dol­gozatukat. Kilen órakor megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi. Az intézményben sportgimnáziumi osztály is van, így testnevelésből is szer­veznek vizsgát. ILI, TA Ifj. Szathmáry Árpád (kis képünkön) elmondta, a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumában hétfőn reggel 71 diák kezdte meg a vizsgáit. Idén is zökkenőmentesen indult az érettségi Fotók: Penovác Károly NAPLÓ 3 Elkóborolt kutyára bukkantak a tűzoltók ÚRKÚT Egy riadt kutyát vettek fel gépjárművükbe a veszprémi tűzoltók Úrkút és Zsófiapuszta között szer­dán, tudtuk meg Csondor Henrietta megyei kataszt­rófavédelmi szóvivőtől. Mint mondta, egy ellenőrzés­ről tartott a megyeszékhelyre a katasztrófavédelmi mobil labor, amikor megláttak Úrkút és Zsófiapuszta között az úton egy feléjük futó kutyát egy er­dős, településektől távol lévő területen. A tűzoltók megáll­tak, ekkor a kis testű eb riad­tan odafutott, majd hozzájuk bújt. Nyakörv nem volt rajta, de ápolt, fiatal, keverék kutyá­nak látszott. Alföldi Ferenc százados, parancsnok, Nagy Péter őr­nagy és Bán Csaba törzszász­lós kocsiba tette a négylábút, hogy elvigyék egy veszprémi állatorvosi rendelőbe, kiolvas­ni az azonosító chip adatait. A kutya a huszonöt kilométeres utat a parancsnok ölében töl­tötte, és szorosan hozzábújva megmentőjéhez megnyugo­dott. A veszprémi állatorvos­nál kiderült, a kutyának nincs chipje, így nem tudták a tulaj­donosához visszajuttatni, ezért állatmentők vették gondozá­sukba a négylábút. KE Az úton riadtan szaladgáló eb a tűzoltók gépjárművében, a parancs­nok ölében megnyugodott Fotó: katasztrófavédelem/Nagy Péter Véradások Veszprém megyében KÖRKÉP A következő hely­színeken várják a véradókat május 6-án és 7-én. Csütörtök: Nagyvázsony, IKSZT, 15-től 18 óráig; Veszprém, vérellátó állomás, 8-tól 15 óráig. Péntek: Ajka, Civil ház, 14-től 18 órá­ig; Pápa, régi vérellátó, 8-tól 11 óráig; Veszprém, vérellá­tó állomás, 8-tól 12 óráig. Az Országos Vérellátó Szolgálat arra kér mindenkit, hogy aki megfelel a kritériumoknak, az menjen el vért adni. MAR

Next