Napló, 2021. szeptember (Veszprém, 77. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-17 / 216. szám

2 NAPLÓ RÖVIDEN Pánik a toronynál VESZPRÉM Megsérült egy gázvezeték építési munká­latok közben a megyeszék­hely Házgyári út 1. szám alatt lévő háza, a „poko­li torony” mögött, tudtuk meg olvasónktól. A hely­színen hatalmas pánik ala­kult ki, erős gázszagot lehetett érezni, a házból ki­menekültek az emberek, a környező épületekből is a szabadba mentek a dolgo­zók. A helyszínre a veszp­rémi tűzoltók és a kataszt­rófavédelmi mobil labor vonult ki, ahol gázrobba­náshoz közeli határérté­ket mértek, de a szolgáltató gyorsan elzárta a vezetéket, a tűzoltók pedig átszellőz­tették az épületeket. KE Lemondott az igazgató SÜMEG A Sümegi Kistér­ségi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatója le­mondott, a hírt közösségi oldalán jelentette be. Szabó Krisztina a város fideszes polgármestere, Végh Lász­ló élettársa. Döntését azzal indokolta, hogy politikai célzatú lejárató hadjárat indult ellene. Időközben Végh László is lemondott a kistérség elnöki posztjáról. Korábban felmondott a város aljegyzője, és lemon­dott egy önkormányzati képviselő. Sümegen a kar­­­­diológiai és gasztroentero­­lógiai szakorvosai ugyan­csak felmondtak két irodai munkatárssal együtt. NA I KRÓNIKA Földre szállt veteránok Családias hangulatú találkozó múltidézéssel (Folytatás az 1. oldalról.) Jövőre rendezik majd a 15. összejövetelt, akkor minden­képpen szeretnének techni­kai és helikopterbemutatókat, harci járművek felvonulását is tető alá hozni. Gál Ernő nyugállományú alezredes elmondta, 2007-ben szűnt meg a Magyar Honvéd­ség Légierő Parancsnokság Veszprémben a haderő-át­szervezés miatt, ám az akkori törzs állománya úgy gondolta, hogy nem hagyják feledésbe merülni a parancsnokságot, és a következő esztendőben meg is szervezték az első ta­lálkozót. Annyira jól sikerült a közel 250 veterán részvé­telével lezajlott seregszemle, hogy engedélyt kaptak rá, a következőkben is megszer­vezhetik. - A fő hangsúly azon van, hogy a régi barátok, kollégák Ezúttal 120 nyugállományú katona jött el egy jót beszélgetnek, emlékez­nek - fogalmazott a tiszt. Ugyanakkor a két úgyneve­zett anyaváros, Veszprém és Székesfehérvár önkormány­zatának képviselői, valamint a légierő haderőnemi szemlélője nevében elismeréseket adtak át ünnepség keretében azok­nak a nyugállományúaknak, akik a katonai-civil kapcsola­tokért sokat tettek. A baráti találkozón mások mellett részt vettek a székesfe­hérvári MH Csapatrepülő Pa­rancsnokság egykori egyen­ruhásai csakúgy, mint a mára legendássá vált szentkirálysza­badjai Bakony Harcihelikop­­ter-ezred tagjai. Az összejöve­telen kiállításokat is láthattak az érdeklődők: a katonai em­lékek mellett festményeket, hobbiból gyűjtött relikviákat, könyveket is mustrálhattak az immár civil katonák. JLI A régi barátok, kollégák jót beszélgethettek az összejövetel alkalmával­Fotó: Balogh Ákos A 2021. SZEPTEMBER 17, PÉNTEK Faültetés névadással (Folytatás az 1. oldalról.) A tánccsoport neve - Cse­rege - a fenyő tűlevelét jelenti. Ez nem véletlen, ugyanis Pál­pataka főként fenyőerdőkkel, hegyekkel övezett, magas fek­vésű, jellegzetes erdélyi tele­pülés. A pálpatakai fiatalok már 15 éve járnak táborozni Paloz­­nakra. A balatoni községben eltöltött héten ezúttal is színes programokat szervezett nekik az önkormányzat a helyi fia­talokkal együtt, így tihanyi, tapolcai, szigligeti kirándulást, csopaki strandolást, Kiscső­szön pedig néptáncos szakmai napot. Czeglédy Ákos polgár­­mester köszönettel beszélt Szi­mics Mónika és a paloznaki fi­atalok munkájáról. A hét egyik szép eseménye volt, amikor a táncosok és a paloznakiak kö­zösen ültették el a Pálpatakáról származó fenyőfát a kálvária tetején lévő kis téren, melyet Pálpataka térnek nevezett el az önkormányzat. Az ünnepélyes táblaavató és faültetés után a Csemege Nép­táncegyüttes Palkó Attila ve­zetésével sóvidéki és mezőségi táncokat mutatott be a tájház színpadán, ahol a Csopak Nép­táncegyüttes is szép előadással ajándékozta meg a közönséget. A táncosok közös táncházzal fokozták a hangulatot, majd a tábor koncerttel ért véget. KE Elhunyt Tóth Béla BALATONAKALI Meghalt Tóth Béla, közölte a tragi­kus hírt a balatonakali Fék Étterem közösségi oldalán. „Utolsó teszt. Kedves Baráta­im, Vendégeim, Vásárlóim! Is­mertek, nem hagyom magam, nem adom fel! Sajnos ebben a világban már nem mesél­hetem tovább a sztorimat. De nyitom az égi »Fék«-et mind­azoknak, akik megelőztek, és azoknak, akik majd még jönnek. Mindenkit szívesen vendégül látok! Isten veletek! Egészségetekre! Tóth »Fék« Béla (1954-2021)” olvasható az oldalon. Tóth Béláról lapunk is rendszeresen írt, sok kitűnő rendezvény fűződött a nevé­hez, melyekkel egész évben jó hírét keltette a Balatonnak. Kisboltját 1998-ban nyitotta meg Balatonakaliban, ahol mára hatalmas, minden igényt kielégítő komplexumot hozott létre, mely itthon és külföldön egyaránt nagyon népszerű. Az üzletember imádta családját, a balatoni környezetet, kitűnő humorú és jószívű ember volt. KE Irodalmi napok költőversennyel BALATONFÜRED A Balaton­füredi Irodalmi Napok kere­tében rendezik meg a Quasi­modo költőversenyt szeptem­ber 17-18-án, melynek fővéd­nöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Navra­­csics Tibor kormánybiztos. KE

Next