Viharsarok, 1954. május-augusztus (10. évfolyam, 103-205. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Dicsőség a világbéke, a szabadság legfőbb védelmezőjének, hazánk felszabadítójának, a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetuniónak ! Éljen és virágozzék a Szovjetunió né­pei és a magyar nép megbonthatatlan barátsága ! A jövő mezőgazdasági szakemberei A Hódmezővásárhelyi Mezőgaz­­dasági Technikum 51 harma­dik osztályos tanulója április 24-én bensőséges ünnepség keretében bú­csúzott el iskolájától, tanáraitól és tanulótársaitól. Még néhány rövid hét s nagy részük mint a mezőgaz­daság új szakembere megkezdi a gyakorlati munkát. Állami gazda­ságokba, gépállomásokra, vagy ál­lattenyésztő állomásokra mennek, hogy hozzájáruljanak a mezőgazda­­sági termelés fejlesztésével kapcso­latos párt- és kormányhatározat megvalósításához. A tanulók közül 26 agráregyetem­re, mezőgazdasági akadémiára és állatorvosi főiskolára jelentkezett, hogy még jobban elsajátíthassák a mezőgazdaság tudományát. A technikum utolsó évfolyamá­nak növendékei április 29-én, csü­törtökön megkezdték az írásbeli képesítő vizsgákat is, utána egy­hónapos üzemi gyakorlat követke­zik, majd július 5-én a szóbeli ké­pesítő vizsgákra kerül sor. A Hódmezővásárhelyi Mezőgaz­dasági Technikum most képesítőző tanulóinak sok sikert kívánunk a vizsgákhoz és kimagasló eredmé­nyeket a gyakorlati munkában. Képünkön Babits László „kiváló állattenyész­tői érdeméremmel kitüntetett szaktanár vezetésé­vel mikroszkópiai vizsgálatokat végez Juhász Esz­ter, Hocz István és Medgyesi László III. évfolyam­­beli tanuló. A vizsgák után Juhász Eszter állat­tenyésztő állomásra megy dolgozni. Hocz István mezőgazdasági akadémián tanul tovább, Medgyesi László pedig állami gazdaságba kerül. Mucsi József növénytermesztő tanár a vizs­gákra készíti elő Rostás Júlia jelesrendű és Hege­dűs Lajos kitűnőrendő tanulókat. Rostás Júlia állami gazdaságba megy dolgozni, Hegedűs Lajos pedig tovább tanul az agráregyetemen. Képünkön virágszerkezeteket és terméseket vizsgál a két ta­nuló Mucsi József tanár vezetése mellett. ARANY IMRÉNÉ Indius eíséjét GYÖNYÖRŰ DEKORÁCIÓ, lel­kesítő feliratok hirdetik a Vásárhe­lyi Harisnyagyár falán a tizedik május 1-e eljöttét. Az üzem falaira erősített hatalmas térkép, a vörös zászlók, feliratok messze hirdetik: vége az átkos múltnak. Elűztük a kapitalistákkal együtt a szennyes kezű Kokron Károlyokat is, akik gazul letépték annak idején­ a mun­káskezek által feltűzött zöldágakat, vad gyűlölettel tiporták sárba má­jus íré minden virágát. A gyár de­korációs­ térképén a nagy Szovjet­unió és a népi demokratikus állar­mok vörössel megrajzolt határai hirdetik, hogy a világ népeinek százmilliói már szabadon ünneplik a béke, a szabadság, a dolgozók nagy összefogásának ünnepét. ARANY IMRÉNÉ az üzem egyik legjobb munkásnője körülbelül 40 esztendővel ezelőtt ünnepelt elő­ször. Ekkor érezte először május 1-e szépségét, tisztaságát. Tizenötéves fejével és szívével ujjongva látta, hogy a Népkerti Vigadó felé csak úgy özönlik a sok munkás. Mellü­kön piros kokárda és mindegyik ar­ca mosolyog. Kis cselédlány volt akkor. Nem akarták elengedni a gazdái, de szökött. Szomjasan itta magába a Vigadó előtt a szónok szavait: „szabadság“, „emberséges élet“, „nagyobb darab kenyér“, „nyolc órai munkaidő“. Neki bez­zeg nem volt se éjjele, se nappala. Ekkor sem mert este visszamenni, csak reggel és bizony alaposan le­szidták az „úrék“ az ünneplésért. Mikor a Kokron-gyárba bekerült, itt már nem a „nagysága“ éles nyelve riasztotta vissza, az ünnep­léstől, hanem­ Kokronék rendőrei. Kokron Károly, az üzem munká­sainak legveszekedettebb ellensége minden május elseje előtt telefo­nált a rendőrségre, hogy szállják meg a gyárat. A május 1-ék reg­gelén nem zeneszó, virágok és zászlók fogadták a munkásokat, mint most, hanem a durva rendőr­csizmák csattogása. EGYSZER AZTÁN a gyalogos rendőröket is keveselték a bokro­­nok. Ugyanis az történt, hogy nem­csak a gépeket, de az üzem utcai kijáratát is virágok, zöld ágak dí­szítették; „Károly úr“, a gyár egyik „tulajdonosa“ tajtékzó dühhel ro­hant neki a kapunak. Tépte, szag­gatta a dolgos munkáskezek által feltűzött virágokat és zöldágakat és szórta, taposta az út porába. A munkások elkeseredett gyűlölettel nézték ezt a barbárságot. Úgy érez­ték minden letépett virággal a szí­vükön rúg egyet a tőkés. A következő május elsején már nemcsak gyalogos rendőrökkel ra­katta meg a gyárat Kokron, hanem egy lovasrendőr is berúgtatott a nagykapun. A Vásárhelyen jól is­mert és hirhedt fehérlovas rendőr táncoltatta a lovát az üzem udva­rán. Csattogott a patkó a műhely ablakai alatt. A nyalka bajuszú rendőr lova azonban csak az ud­var kövezetét tudta megtörni, a dolgozókat nem. Arany Imréné is ekkor énekelte először igazán szív­ből >"v"‘ «* .. „itt van újra május elseje, a levegő dallal van tele“. EZEKRE A MÁJUS ELSEJÉKRE emlékszik vissza a tizedik szabad május 1-én Arany Imréné elvtárs­nő; visszaemlékszik, amikor a mun­kásüdülőkben fürdőzők részére varr­ja az úszónadrágokat; amikor féltő gonddal vigyázza a gépet, ne­hogy ugrassa az öltést, mert jó munkát akar kiadni a kezéből. A régi május elsejék jutottak eszébe akkor is, amikor az ingyen kelen­gyék varrására, a tipegők készíté­sére teljesen díjtalanul oktatta gya­korlatlanabb munkatársait, így ju­tott még több kacagószemű, kis apróságra csinos tipegő. A mostani május elsejét megelő­ző napokban arra törekedett, hogy minden dolgozó szívébe beleöntse azt a lelkesedést, e nagy nap üd­vözlésének azt a határtalanul mély és őszinte megnyilvánulását, amely őket töltötte el minden május 1-én. Mert az új, szabad májusokon a Harisnyagyár is megérdemli a zöld ágakat és virágokat. Megérdemlik a gépek, amelyek már a munkás­nak termelnek; a nemrég felszerelt neonlámpák, amelyekkel a munkás szemét óvják; az orvosi rendelő, ahol a munkás egészségére vigyáz­nak; a napközi otthon, amelyben a munkás gyermeke kacag;s az üzem bejárata, amelyen derűsen lép be minden dolgozó, mert ez a második otthona. Kovács Imre rlméleti színvonalunk emelését^ , .^^ segíti elő az wm­ x.. ADATSZOLGÁLTATAS I Minden időt kihasználva mielőbb be kell fejezni a kukoricavetést Csongrád megyében Belehaladtunk május havába, azonban Csongrád megye még szá­mos terménynél nem teljesítette vetési tervét. A cukorrépavetési tervet eddig mindössze 97 százalékra teljesítette a megye, Hódmezővá­sárhely viszont csak 79.6, a szen­tesi járás 85.9 százalékra. A cukorrépavetés napokon belül történő befejezésével egyidőben a ránk következő héten feltétlen el kell vetni a megyében a kukoricát is. Ennek vetési tervét eddig 70— 80 százalékra teljesítettük. A ku­­koricavetés gyors befejezésére minden lehetőség megvan, hiszen például április 20-tól 25-ig terjedő időben öt nap alatt 33 százalékkal tudtuk megnövelni a kukoricavetés eredményét.­­ Sok termelőszövetkezet négyze­tesen ülteti a kukoricát. Szél Sán­dor az algyői Új Élet tszcs-ből er­ről ezt írja: «Csoportunk vásárolt egy­­ régi típusú kukoricavetőgépet. Bakos Elek derék és szorgalmas ková­csunk azt mondotta, hogy ebből a pártkongresszusig olyan gépet ké­szít munkatársa, Lele Illés segít­ségével, amely négyzetesen vet. Kételkedve hallgatta tagságunk, sőt az agronómusunk is az ígére­tet. A kísérletet azonban siker ko­ronázta, mert április 26-án a gép kifutott a kukoricaföldre. Har­minc holdon, a két forgón egy-egy kiinduló vonalat húzva, a gép ponto­san négyzetesen rakja le a ku­koricát. Termelőszövetkezetünk elnöke is kiment a helyszínre, hogy a való­ságról meggyőződjék és 10—20—30 méterenként ellenőrizte a sort ke­­resztbe-hosszába, de eltérés nem volt. Most már nem gond a négy­zetes vetés nálunk, mert három személy elvégzi azt a munkát, amit csekély létszámú tagságunk csak hosszabb idő alatt végezhetett volna el». A megye más részéből, a makói járásból más négyzetes vetésű módszerről érkezett hír. Hancsák Mátyás írja a Csanádi Úttörő ter­melőszövetkezetből : «Elhatároztuk, hogy az összes ku­koricát négyzetesen vettük, erre már a tél alkalmával rákészül­tünk. Kovács Sándor asztalosunk olyan hatsoros csuklós sorki­­h­úzót készített, amely az eset­leges barázda, vagy kisebb­­nagyobb hajlatok ellenére is pontosan megjelöli a négyzete­ket. A munka mielőbbi befejezéséből példásan kiveszi részét Sóki Ist­ván fogatos, aki húsz éves létére a napi normát 180 százalékra teljesí­tette és fél év alatt 260 munka­egységet szerzett. Azonban minden tagot az öntudat mellett az is ser­kent a munkára, hogy látják az eredményeket. Az elmúlt évi zárszámadás meg­mutatta az eredményeket, mert nyolc tagunk vett házat és bútort. A traktorosok is példásan dolgoz­nak, mert teljesítették kongresszu­si vállalásukat. Jancsik István traktorvezető munkatársával, Langó Istvánnal két műszakban közép­mélyen felszántotta a termelőszö­vetkezet 260 hold földjét­. Ilyen lendülettel, lelkesedéssel dolgozzék minden termelő Cson­grád megyében ért. a bőséges termés­ rcai tátkain­k életéből a­ szentesi városi tanács építési és közlekedési állandó bizottsága újból megnyerte a vándorzászlót A szentesi tanács állandó bizott­ságai közül legjobban az építési és a közlekedési állandó bizottság dol­gozik. Az aktívák számát 96-ra emelték és a mostani tisztasági hó­nap során is háromnegyed részben az állandó bizottság látta el a vá­ros területén az ellenőrzést. A kislakásépítő akciók népszerű­sítésében is jó eredményt értek el. Nem kismértékben munkájuknak eredménye, hogy Szentes területén már több mint ötvenen jelentkez­tek lakásépítésre. Az állandó bi­zottsági tagok és aktívák a dolgo­zók kérdéseire meg tudják adni a szükséges válaszokat, mert Bö­szörményi elvtárs, az állandó bi­zottság előadója, minden alkalom­mal megfelelően tájékoztatja a bi­zottság tagjait a soronlévő felada­tokról és azok jelentőségéről. Jó munkája nyomán az építési és közlekedési állandó bizottság másodszorra is elnyerte a vándor­zászlót és ugyancsak megnyerte a hódmezővásárhelyi tanács építési és közlekedési állandó bizottsá­gával folytatott párosversenyt is. Fazekas Bálint h­osszan, elnyújtva szó­­lalt meg a műszak végét jelző gyári sziréna, amire egy pillanatig csend let, hogy azután újult erő­vel lüktessen tovább az eleven élet. A Vásárhelyi Mérleggyár nagy csarnoká­ból is olajosan siettek a munkások az öltöző felé. A fiatalabbak a sportról vitat­koztak, az idősebbek poli­tizáltak. Köteles János elvtárs, az adagolóműhely diszpécsere szintén készülődött haza. Reggel azzal búcsúzott fe­leségétől, hogy délután 3 órára hazaér, aki meg is jegyezte: — Jancsikám, tényleg így lesz? — Egész biztos .­­ Hát hogy lenne másként? Ma elmarad az oktatás s fél háromkor vége a műszak­nak ... A gyárban hamar eltelt a 8 óra. Irányítás, el­lenőrzés, vitatkozás és a gyári sziréna máris a mű­szak végét jelezte. Amint a nagycsarnokból kilépett az udvarra, jól esett beszívni a tavasz friss illatát; jólesett az otthonra gondolni, ahol forró ebéd várja és felesége, akivel 14 éve él boldogan. Bizonyára várja csacsogó kislánya, a 7 éves Viktória is... Körülnézett: a gyárka­pun munkások lépnek ki, a hangszóró pattogó indulót harsog. Bizonyára valame­lyik üzemrész vagy talán egy­ élenjáró dolgozó kapta jutalmul? A napokban az adagoló műhely kapott nó­tát, mert a kongresszusi versenyben derekasan helyt áll. Most meg talán az elő­készítők érdemelték meg? A hangszóró váratlanul elhallgatott és recsegve kö­zölte: !! — Figyelem! Figyelem! Köteles János elvtársat várják a kapunál... A diszpécser arcát elön­tötte a pír. Őt várják? Hisz ma nincs oktatás; népneve­lő értekezlet meg szerdán lesz; termelési értekezlet a múlt héten volt... Nem, nem — hesegette el magától a gondolatot, nincs elfoglaltságom. Bizonyára egy ismerős akar velem be­szélni. — Szabadság Köteles elv­társ! Már várom — fogad­ta Czukor elvtárs, a megyei béketitkár. ■— Szabadság! — Tudja Köteles elvtárs, arról van szó, hogy a Ha­risnyagyárban gyűlést sze­retnénk tartani és ... Köteles elvtárs szerényen bólintott fejével és ... meg­kezdődött a megbeszélés. Az óramutató pedig sebe­sen haladt előre. Otthon, a Ferenc­ utca 6. szám alatt szintén az órát figyelték. Három óra. Felesége­ az ablakhoz ment. — Nem jön édesapa? — tette fel a kérdést Viktó­ria és az anyjához ment. — Eredj Vikikém szépen játszani — és kislánya után nézett. Eszébe jutott a na­pokban lejátszódó kedves jelenet. Férje megkérdezte tréfá­san kislányától, hogy mi lesz, ha megnő. A beszédes kislány — aki most járja az első osztályt — pár per­cig gondolkozott, majd hir­telen r­ávágta: — Gyógyszerész vagy doktor. —• No és miért? — Mert akkor fehér kö­penyben járok. Milyen édesen nevetett Viki édesapja mosolyára. Kötelesné úgy érezte ekkor, hogy talán még boldogab­bak lennének, ha több idő jutna ilyen vagy ehhez ha­sonló jelenetekre. De férje elfoglalt ember, aki kislá­nyával sokszor napokig nem foglalkozik, nem beszélget. Hajnalban, amikor a gyár­ba megy, akkor még Viki alszik; este, amikor hazatér, már alszik. K­­evés olyan ember van, aki mindent elvállal, mint az ő férje — így gon­dolkodik a feleség, az anya. Férje pedig a városi béke­bizottság titkára, a Ma­gyar-Szovjet Társaság vá­lasztmányi tagja. Az érte­kezletek egymást érik. Több ízben a következőkép­pen alakul heti elfoglalt­sága: hétfőn művezetői tanfo­lyam, kedden békebizottsági ülés, szerdán népnevelő érte­kezlet és oktatás, csütörtökön igencsak ter­melési értekezlet, pártnap vagy ehhez hasonló meg­beszélés, pénteken oktatás, szombaton konferencia, sőt vasárnap is előfordul va­lami meglepetés. Számos esetben férje csak a termelési értekezlet elején vehet részt, mivel egy másik ülés elszólítja. Nemigen tudnak együtt se­hová se menni. Április 4-én az ünnepségen együtt vet­tek részt, de akkor is el­szólították mellőle férjét az elnökségbe. Köteles elvtárs ugyan már a városi pártbi­zottságtól is kérte, hogy mentsék fel a városi béke­bizottság titkári funkciója alól, mivel sok a megbí­zatása. Meg is ígérték , azonban intézkedés nem történt. Ugyanúgy nem ebé­delnek együtt most sem, mint két évvel ezelőtt. Dár egy szóval sem em­­•L*­lítette még férjének, de úgy érzi, ez így nincs jól. Más házaspár sűrűn eljár a színházba vagy mo­ziba, esetleg táncolni — de ők nem. Sokaknak van ide­jük délutánonként a cuk­rászdába járni — nekik nincs. Még arra sem ér rá férje, hogy Dobozon lakó édesanyját meglátogassák. Két éve készülődnek erre... Mint egy tőrszúrás úgy érte — ezt a napot nem fe­lejti —, hogy mindezek el­lenére hogyan vétkednek »egyesek« férjéről. Az egyik vasárnap délelőtt 9 órától délután 4 óráig értekezle­ten vett részt férje, 4 óra után a városi pártbizottság­ra kellett mennie. A 7 óra­kor kezdődő békeestre há­romnegyed nyolckor értek. Amint leültek, valaki ezt suttogta szomszédjának: — Ilyenkor jönnek ezek is, amikor már vége van? Így mutat példát ez a Kö­teles? Erre nagyon elkeseredett. Úgy szerette volna nyom­ban megmondani, hogy az ő férje reggel óta értekez­leten van, még az ebédjét is futtában fogyasztotta el. De ezt nem értenék meg azok, akik megjegyzéseket tettek rá, de azok sem, akik megbízatásokkal agyonhal­mozzák. r­izennégy éve házasok. ■*- Soha veszekedés még nem vetett árnyat boldog­ságukra. Tiszta szívből sze­retik egymást. Köteles” í megértő asszony. Nem szól­ akkor se semmit, amikor férje éjszakákon át a disz­pécservizsgákra készülőd­­­­ve a könyv fölé hajolt. Ak­kor sem, amikor igen ne­héz körülmények között él­­tek. Ma sem panaszkodik. Türelmes asszony. Azon­ban mindketten több együttlétre vágynak: úgy érzik a pihenéshez és a szó­rakozáshoz nekik is van jo­guk. És hány Köteles János, hány ilyen elfoglalt ember él Csongrád megyében? — Valamit cselekedni kellene. Kiss György ELFOGLALT EMBER í

Next