Viharsarok, 1954. szeptember-december (10. évfolyam, 206-309. szám)

1954-12-04 / 287. szám

9TLAC PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! X. E­vFOLI­AM, 287. SZÁM Szarvasmarhatenyésztésünk néhány problémája (M. J.) Megyénk szarvasmar­ha-, illetve tehénállományának termelése, minőségének és szám­szerű növekedésének színvonala messze alatta marad az ezen a téren elérhető reális lehetősége­inknek. Különösen szembetűnő a tej- és a hústermelés elégte­len volta mellett a szarvasmar­haállomány mennyiségének ál­landó csökkenése. A termelőszö­vetkezetekben a szarvasmarha­állomány csupán a III. negyed­évben 2 százalékkal csökkent az összlétszámhoz viszonyítva. Azonban a magántulajdonban lévő szarvasmarhaállomány helyzete sem mutat kedvezőbb képet, mivel az egyénileg gaz­dálkodó parasztok sem fordítot­tak olyan gondot a szarvasmar­haállomány fejlesztésére, mint amilyen mértékben az indokolt lett volna. Ezek után önként adódik a kérdés: mi az oka lényegében a szarvasmarhatenyésztés terve­inktől való súlyos lemaradásá­nak? Van hiba az árpolitikában is, mert a parasztság nincs elég­gé érdekelve. A szarvasmarha­állomány, — ezen belül a te­hénállomány — csökkenésének legfőbb okát azonban a szaporu­latból eredő utánpótlás nevelés lemaradásában kell keresni. Legtöbb gazdaságban, főleg a termelőszövetkezetben, alig be­szélhetünk az utánpótlásnevelés tervszerű és szakszerű biztosítá­­sáról Az egyik és egyben leg­főbb hiba tehát a növendékne­velés nagymérvű elhanyagolá­sában van. Ez a körülmény az­ért figyelemreméltó, mert a szarvasmarhatenyésztésünk jö­vője szempontjából rendkívül súlyos következményekkel jár­hat.­­­ Nem túlzás, ha azt állítjuk, a tsz-ek egy részénél már jelen­leg is az a helyzet, hogy a meg­lévő jó és közepes tenyészanyag helyébe aligha tudnak az után­pótlásból folyamatosan olyan egyedeket beállítani, amelyek a szülők kiváló termelési és te­nyésztési tulajdonságaival ren­delkeznek. Kirívó, mégis általá­nosítható példája ennek a vá­sárhelyi Lenin tsz, ahol több mint 20 olyan másfél éves vagy ennél is idősebb vegyes ivarú növendék jószág van, amelyek darabonként alig érik el a 180— 200 kilogrammos súlyt. Termé­szetesen a növendékek fejlődés­ben­ lemaradásának tartási, fő­leg takarmányozási okai van­nak. Ezek a növendékek már tejben sem kapták meg a szük­séglet szerinti 6—10 liter tejet, később pedig az abraknélküli és jó szénával való fukar takarmá­nyozás miatt a felszedett tejh­úst is levetkőzték annyira, hogy ma sem mutatnak lényegesebb fej­lődésbeli, illetve súlybeli kü­lönbséget. Ugyanebben a gazda­ságban tartanak 10—12, három­éves és ettől korosabb üszőt, amelyeket mindmáig nem lehe­tett befedeztetni fejletlen vol­tuk miatt, mert a tenyésztésbe vétel alsó súlyhatárát sem érték még el. Valószínűség szerint ezeket a megöregedett, megvá­rakoztatott üszőket csak tavas­­­szal tudják tenyésztésbe venni, ami a tsz állattenyésztési költ­ségeit a téli tartási és takarmá­nyozási ráfordításokon keresztül tovább fogja növelni akkor, amikor lényegében mind a 10— 12 üszőnek 1—1 egészséges bor­jút kellett volna világra hozni. Ez a tsz természetesen elesett nemcsak a 10—12 borjú árának értékétől, amely 5—6 hetes súly­ban számítva 6500—7000 forin­tot jelent, hanem a friss fejős tehenek remélhető tejhozamá­nak jövedelmétől is. Ez a re­mélhető jövedelem a tej sza­badpiaci árát számítva hozzáve­tőlegesen 30—35 ezer forint. Úgy véljük, nem felesleges leszögezni azt a tényt, hogy a növendék­nevelést minden ál­dozatvállalás nélkül tisztán tö­­rekes pácra, kukoricaszárra, vagy jobb esetben gyenge mi­nőségű szénára alapozni rendkí­vül téves volna. Az a termelő­­szövetkezet és egyéni gazdálko­dó, aki a növendékjószágtól von el takarmányt azzal a szándék­kal, hogy az önköltséget csök­kenti, vagy gazdaságosan nevel, az az elkövetett hibát többé se­­milyen anyagi áldozat árán hely­rehozni nem tudja. Szarvasmarhatenyésztés sike­res és gazdaságos folytatásának alapvető feltétele, hogy a nö­vendékek legalább 9—10 hóna­pos korig bőséges táplálkozás­ban részesüljenek, mert a tar­tási és takarmányozási költsé­gek úgyis bőségesen megtérül­nek a szakszerűen felnevelt te­nyészállatok használati vagy el­adási árában. Nagyon jó példa erre a makói Úttörő vagy a föl­deáki Dózsa termelőszövetkezet, ahol a legnehezebb aszályos években is komoly gondot for­dítottak a növendék­nevelésre. Nem utolsósorban ennek köszön­hető az, hogy ezekben a szövet­kezetekben nem okoz problé­mát az utánpótlás kérdése sem, hiszen a kiöregedett vagy betegség folytán kiesett tehenek helyébe kiváló minőségű üsző­ket vehetnek tenyésztésbe. A szarvasmarhaállomány szakszerű tartásának és takarmányozásá­nak eredménye az is, hogy az országos tejelési versenyben a fent említett termelőszövetkeze­tek a nyár folyamán I. helye­zést értek el. A makói Úttörő tsz-ben hosszú hónapokon ke­resztül 14—16 liter körül moz­gott az istállóátlag. A sikeres növendék nevelésre jellemző, hogy a makói Úttörő tsz-ben csupán ebben az évben 5—6 másfél-kétéves növendék bikát adtak el darabonként 7—7 ezer forintos árban. Az egyénileg dolgozó parasztok között is szá­mosan vannak olyanok, akik törzskönyvezett teheneiktől szár­mazó üszőket és bikaborjakat nevelnek fel igen kiváló ered­ménnyel. Nyilvánvaló, hogy a vásárhelyi Hódi Imre kiste­­nyésztőnek az országos kiállítá­son 12 ezer forintos árban el­adott tenyészbikája bőségesen megtérítette a nevelésre és ta­karmányozásra fordított költsé­geket. A fenti példák tehát meggyő­zően bizonyítják, hogy a szarvasmarhatenyésztés után­pótlásának kérdése jövedelmező módon is megoldható, csak meg kell szervezni a legelemibb tar­tási és tenyésztési feltételeket. A szarvasmarhatenyésztés n­eve az egész dolgozó parasztság, az egész dolgozó nép ügye. A jú­niusi kormányprogram új be­­szolgáltatási-, adó- és árpolitiká­ja, — valamint a kormány to­vábbi tervezett intézkedései a szarvasmarhatenyésztés jöve­delmezőbbé tevése érdekében —, rendkívüli lehetőségeket nyújt ezen a téren is a termelőszövet­kezetek és a falu dolgozói szá­mára. Már eddig is például a növendéküszők után 400 forintos adókedvezmény, a tejbeadási kedvezmény, a leszerződött te­nyészállatok után 500 kiló abrak és 600 forintos előlegnyújtás, újabban a borjúfogas marha árának felemelése mind azt a célt szolgálja, hogy a szarvas­marhatenyésztés fejlesztésével a közélelmezés tejjel és hússal való ellátása egy napra sem szenvedjen hiányt. Ennek érdekében érdemes minden dolgozó parasztnak és mezőgazdasági szakembernek munkálkodnia. ÁRA: 50 FILLÉR Észszerűtlen beruházás Megyénk új községében: Rákoson megalakult a tanács Mikor kap Pitvaros és környéke orvost? M­D­P CSO­N­G­R­Á­D M­E­G­Y­E­I PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK L­APJA SZOMBAT, 1954 DECEMBER 4. A moszkvai értekezleten részvevő országok kormányainak deklarációja December másodikán este 6 órakor a Kremlben aláírták a Szov­­jetunió, a Lengyyel Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Nép­­köztársaság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Népköztársaság kor­mányainak közös deklarációját. A deklarációt aláírták: a Szovjetunió részéről V. M. Molotov, a Lengyel Népköztársaság részéről J. Cyrankiewicz, a Csehszlovák Köz­társaság részéről V. Siroky, a Német Demokratikus Köztársaság részé­ről O. Grotewohl, a Magyar Népköztársaság részéről Hegedűs András, a Román Népköztársaság részéről Ch. Stoica, a Bolgár Népköztársaság részéről A. Jugov, az Albán Népköztársaság részéről M. Myftiu. A deklaráció aláírásánál jelen voltak az értekezleten részvevő államok küldöttségeinek tagjai, továbbá Csang Ven-tien, a Kínai Nép­­köztársaság képviselője, aki megfigyelői minőségben vett részt az érte­kezleten. A deklaráció aláírásánál jelen voltak at következő elvtársak: N. A. Bulganyin, K. J. Vorosilov, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, N. Sz. Hruscsov, A. N. Koszigin, V. A. Malisev, I. F. Tyeroszjan, M. A. Szuszlov, A. M. Vaszil­­jevszkij marsall, G. K. Zsukov marsall és mások. A párizsi egyezmények szöges ellentétben állnak a nemzetközi feszültség további enyhítésének lehetőségeivel A Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége, a Lengyel Nép­­köztársaság, a Csehszlovák Köztár­saság, a Német Demokratikus Köz­társaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Nép­köztársaság képviselői, a Kínai Népköztársaság megfigyelőjének részvételével értekezletet tartottak Moszkvában abból a célból, hogy megvitassák az egyes nyugati or­szágok londoni és párizsi értekez­letének határozataival kapcsolatban Európában kialakult helyzetet. Az értekezletein . A részvevő­­ álter­mék kormányai sajnálatukat feje­zik ki amiatt, hogy nem minden európai ország tartotta lehetséges­nek, hogy részt vegyen a kialakult helyzet megvitatásában. Nem vet­tek részt az értekezleten a londoni és párizsi egyezmények kezdemé­nyezői: az Amerikai Egyesült Álla­mok, Franciaország és Anglia sem. November 29-i válaszuk arról a tö­rekvésükről tanúskodik, hogy bár­mi áron keresztül akarják vinni a párizsi egyezmények ratifikálását. Október 23-án, a párizsi értekez­leten, Nyugat-Németországra vo­natkozó egyezményeket írtak alá, amelyet kilenc ország — az Ame­rikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Nyugat-Németor­­szág, Olaszország, Belgium, Hol­landia, Luxemburg és Kanada­­— Londonban tartott értekezlete elő­zött meg. Ezek az egyezmények előírják Nyugat-Németország ré­míti­tarizálását és katonai csoporto­sulásokba­n az észak-atlanti tömb­ A párizsi egyezmények szöges el­lentétben állnak a nemzetközi fe­szültség további enyhítésének az utóbbi időben megmutatkozó lehe­tőségeivel. A békeszerető államok erőfeszítései révén a múlt év kö­zepén véget vetettek a koreai há­borúnak. Az idén megtartott genfi értekezlet elősegítette a nyolc éven át folyt indokínai háború megszün­tetését és e térségben a helyzet bi­zonyos rendezését. Feltétlenül ki kell emelni azt, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében a fegyverzet általános csökkentésének és az atomfegyver eltiltásának kérdésével kapcsolatos tárgyalásokban bizonyos előrehala­dás mutatkozott. Mindez egyes ál­lamoknak a nemzetközi feszültség kiélezésére törekvő agresszív körei által elfoglalt álláspontja ellenére történt. Azonban éppen ebben az időben, amikor megjavult a megérett nem­zetközi problémák rendezésére a helyzet, a londoni és párizsi egyez­mények több részvevő államának uralkodó körei veszedelmes lépést tettek a német militarizmus talpra­­állítására, nem számolva e lépés következményeivel. A párizsi egyezmények félmilliós nyugatnémet hadsereg megteremté­sét irányozzák elő. E nyugatnémet­be és az újonnan összetákolandó, úgynevezett Nyugateurópai Unióba­­ való bevonását. Nem is olyan régen kísérleteket tettek a német militarizmus talpra­­állítására Nyugat-Németországnak a hírhedt »európai védelmi közös­ség« zászlaja alatt történő remili­­tarizálása útján. Ezek a kísérletek, amelyek az európai népek, de min­denekelőtt a francia nép természe­tes ellenállásába ütköznek, kudarc­ba fulladtak. A német militarizmus talpraállítását most más jelszó alatt próbálják végrehajtani, mi­közben mindent elkövetnek, hogy e célból meggyorsítsák a párizsi egyezmények ratifikálását. Ilyen körülmények között a je­len értekezleten részvevő államok kormányai szükségesnek tartják felhívni valamennyi európai állam figyelmét arra, hogy­ a párizsi egyezmények megvalósítása a nem­zetközi helyzet komoly súlyosbodá­sához vezet Európában. A szóban­­forgó egyezmények megvalósítása nemcsak újabb, még nagyobb aka­dályokat gördít a német kérdés megoldásának, Németország mint békeszerető és demokratikus állam egysége helyreállításának útjába, hanem Németország egyik részét szembeállítja másik részével, úja­bb veszedelmes európai háborús tűz­fészekké változtatva Nyugat-Né­­metországot. Ezek az egyezmények, ahelyett, hogy elősegítenék a né­met kérdés békés megoldását, sza­baddá teszik a nyugatnémet mili­taristák és revansisták kezét, ezzel fokozottan veszélyeztetve Európa népeinek biztonságát. fegyveres erő létszáma ötszöröse annak a hadseregnek, amelyet an­nak idején a versailles-i békeszer­ződés egész Németország számára engedélyezett, jóllehet közismert dolog, hogy az annak idején száz­ezer főből álló német Reichswehr a sokmilliós hitlerista hadsereg meg­teremtésének alapja volt. A német militaristák már most sem titkolják, hogy számításba vették a nyugatnémet hadsereg to­vábbi kifejlesztését és tizenkettőről harminc, majd hatvan hadosztályra emelését. Nyugat-Németország had­seregének megteremtése lényegé­ben e hadseregnek a Nyugateuró­pai Unióban részvevő más orszá­gok hadseregei fölötti fölényét je­lenti, ami elkerülhetetlenül oda vezet, hogy a nyugatnémetországi militaristák kezébe kerülő fegyve­res erők uralkodó helyzetet foglal­nak el Nyugat-Európában. A nyugatnémet hadsereg létreho­zásával kapcsolatos veszély kitűnik már abból is, hogy e hadsereg élé­re a volt hitleri hadsereg vezérka­rának képviselői kerülnének, akik még nemrég a kelet- és nyugat­európai népek elleni fasiszta ag­resszió szervezői és részvevői vol­tak. A német katonai potenciál fel­számolását előíró nemzetközi egyezményekkel ellentétben nyíl­tan helyreállítják Nyugat-Német­ország hadiiparát. A Ruhr-vidék nehéziparát egyre inkább fegyver­­gyártásra állítják át. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ugyan­arról a Ruhr-vidékről van szó, amely nem egyszer fő arzenálként szerepelt, ahol a német militaris­ták agresszív háborúihoz szükséges fegyvereket gyártották. Ezenkívül a párizsi egyezmények megnyitják az utat az atomkuta­tások előtt, ami lehetővé teszi az atom- és hidrogénfegyver gyártását Nyugat-Németországban. Emellett a párizsi egyezmények lehetőséget nyújtanak arra is, hogy más álla­mok atomfegyverrel lássák el Nyu­­gat-Németországot. Ez egyezmé­nyek értelmében lehetővé válik, hogy a nyugatnémet hadsereg fegy­verzete között atomfegyver legyen. Ez azt jelenti, hogy atomfegyver kerül azok kezébe, akik nem is olyan régen a hitleri véres «új rend» meghonosítása érdekében ha­lált és pusztulást zúdítottak Euró­pára, egész népek kiirtását tűzték célul maguk elé. Ezek békés állam­polgárok millióit — lengyeleket, oroszokat, zsidókat, ukránokat, b­elorusszokat, franciákat, szerbe­ket, cseheket, szlovákokat, belgá­kat, norvégeket stb. — pusztítottak el a haláltáborokban. Ez azt jelenti, hogy olyanok ke­zében lesz atomfegyver, akik már ma bejelentik európai revansvágyó terveiket. Ezeknek az egyezmé­nyeknek a megvalósítása nagy mértékben fokozza egy pusztító atomháború veszélyét, ennek min­den súlyos következményével egye­temben, különösen Európa legsű­rűbben lakott területein. Azok a számítások, amelyek sze­rint a felfegyverzett Nyugat-Né­metország felvétele a nyugat-euró­pai katonai szövetségbe lehetővé teszi majd a német militarizmus növekedésének bizonyos korlátozott keretek között tartását, jogos bi­zalmatlanságot keltenek az európai népekben. Ilyen kísérletek már az­előtt is történtek, de kudarcot val­lottak. Nem lehet biztosítani Euró­pa békéjét, ha megnyitják az utat a német militarizmus feltámadásá­hoz és azzal áltatják magukat, hogy kitalálnak ellene valamiféle biztosítékokat, amelyeknek hatás­talansága teljesen világos. Az euró­pai béke biztosításához az szüksé­ges, hogy lehetetlenné váljék ma­gának a német militarizmusnak a feltámadása. Nyugat-Németország felfegyver­zése azt jelenti, hogy Nyugat-Né­­metországban mindinkább növe­kedni fog a militarista és revans­­vágyó erők szerepe és befolyása. E helyzet elkerülhetetlen következ­ménye az lenne, hogy még inkább elsorvasztanák a demokratikus sza­badságjogokat Nyugat-Németor­szágban és militarista állammá változtatnák Nyugat-Németorszá­­got. Jellemző, hogy a párizsi egyez­ményekben nem jutott hely olyan intézkedések számára, amelyek Nyugat-Németország lakosságának demokratikus jogait biztosítják, vi­szont ahelyett megtalálhatjuk azt, hogy a nyugatnémet hatóságok kö­telezik magukat, törvényt hoznak a­­ rendkívüli helyzetről«, amely vi­lágosan a lakosság demokratikus jogai és szabadságjogai ellen irá­nyul. A párizsi egyezmények azzal, hogy felélesztik a német militariz­­must s ténylegesen hatalmat és rendkívüli jogokat adnak a milita­ristáknak, utat nyitnak ahhoz, hogy katonai diktatúrát hozzanak létre Nyugat-Németországban. Ezek az egyezmények nemcsak a német nép érdekeivel ellenkeznek, hanem egyenesen a német mun­kásosztály ellen irányulnak, a de­mokratikus erők elfojtását céloz­ó Foly­tatás a második oldalon.­ Az európai béke biztosításához szükséges a német militarizmus feltámadásának megakadályozása

Next