Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

A teremben egy pillanatra elaludt a villany. A jókedvű bálozók — mint­egy varázsütésre — megálltak és kíván­csian várták, mi következik. A hirtelen támadt csendben kellemes hang szólalt meg. — A pontos idő: 12 óra! Szeretettel üdvözlöm kedves vendégeinket az új év alkalmából. Emeljük poharunkat a népek barátságára! Biztos vagyok benne, hogy a világ minden táján most, velünk egy­szerre, éjfélkor, az emberek békés, boldog újesztendőt kívánnak egymásnak. A poharak összekoccantak, csillogtak a szemek és a vidám mulatozás közben senki nem gondolt arra, hogy az új évet köszöntő, különben kedves bejelentésben — hiba van. Legalábbis tudományos vo­natkozásban. Jól látható ez a fenti órá­kon is. Hiszen, amikor nálunk éjfél van. New Yorkiban például csak még este 6 óra, Pekingben pedig már jóval túl jár­nak éjfélen. Természetesen nem arra gondolunk, hogy az óévet búcsúztatva, bárkinek is tudományos értekezést kellett volna tar­tania, de nem árt egyszer közelebbről is megvizsgálni az olyan mindennap hasz­nált kijelentést, hogy a pontos idő... no de menjünk sorjában! Hány éves az időszámítás ? Bármilyen furcsa, erre az egyszerűnek látszó kérdésre nem lehet pontos választ adni. Annyi bizonyos, hogy a történelem régebbi korszakaiban nem tartották túl­ságosan fontosnak­­ a mai fogalmak szerint értelmezett percnyire pontos időt. Ó, „boldog” világ! A diáknak nem kel­lett jutni az iskolába s a munkába érke­zőket sem vonták felelősségre, ha kőbal­tájukkal egy-két perccel később érkeztek az elejtett vadhoz. Legfeljebb aznap nem jutott élelem a családnak ... Annyit tudunk, hogy ősidőiktől kezdve a Nap volt a gondolkodó földi halandó órája, sőt naptára is. A Napot, illetve a Nap-járást figyelve rendezték be életü­­tüket. Így alakult ki a nap (most már kis­betűvel írva), mely a Föld egy tengely­fordulatának az ideje. Az ókori babilóniaiak 360 naphoz öt szent napot adtak hozzá, így lett ki az év, mely a Földnek a Nap körüli kerin­gési ideje. A babilóniaiak osztották fel a kört is 360 fokra, a nappalt és az éjjelt pedig 12—12, összesen 24 órára. Ezek a számok tehát tőlük erednek. A régieknél azonban egy órányi idő nem a nap hu­­szonnegyed része volt, hanem a nappal­nak vagy az éjszakának a tizenketted része, ami azt jelentette, hogy nyáron és télen különböző hosszúak voltak a nap­pali, illetve az éji órák. Amikor a görö­gök bevezették a vízi órát, amely egy edényből a másikba áramló víz szintjé­nek emelkedésével mérte az időt — bi­zony össze kellett szedni minden tudo­mányát a korabeli „óraiparnak”, hogy órájuk ne egyenletes időközöket mérjen, hanem nyáron hosszabb, télen pedig rö­­videbb nappali „órákat”. Ezt úgy érték el, hogy készítettek egy tölcsér alakú tö­mör kúpot, s ha ezt a kúpot bedugták a tölcsér vízbe, akkor ott kevesebb víz maradt, ami gyorsabban kicsöpögött ab­ból, jelezve az idő múlását. Télen mé­lyebbre engedték a kúpot a tölcsérbe, nyáron pedig magasabbra húzták és több vízzel töltötték meg, a pontosnak éppen nem nevezhető víziórát. Ahány ház , annyi naptár Elődeink akkor kerültek bajba, amikor valamiféle pontos időszámításhoz alkal­mazkodva naptárt akartak készíteni és kiderült, hogy az év, azaz a Föld Nap körüli keringésének ideje — nem kerek­szám, hanem 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. Ahhoz tehát, hogy a nap­tári időpontok évről évre nagyjából meg­feleljenek egymásnak, minden négy év­ben egy 366 napos szökőévet kellett be­iktatni. A mi szökőév-számításunk ere­detileg Egyiptomból eredt, amit azután Julius Caesar honosított meg Rómában. A IV. században az egyház, amely az időszámítást is irányította, elfogadta ezt,­­ de hamarosan rá kellett jönni, hogy ez sem teljes megoldás. XIII. Ger­gely pápa idejében észrevették, hogy baj van a holdjárás szerinti ünnepekkel, ezért megreformálták a naptárt s időnként egy-egy szökőévet elhagynak, ezért 1582. október 4. után 15-e következett, hogy „behozzák” a lemaradást. Azóta rend van a naptárral, legalábbis az­ lesz 3000 évig, amikor a felhalmozódó kicsiny eltérések megint egy egész napra növekednek majd. Érdekessége volt az akkori naptár­reformnak, hogy a keleti egyház nem fogadta el a római pápa rendszabályát és például a Szovjetunióban is csak 1923-ban vezették b­e a már az egész vi­lágon elterjedt naptárrendszert. Ezért esik az októberi forradalom ünnepe no­vember 7-re. Amikor még nem tudták szállítani az időt Az embereket elsősorban az időszámí­tás kisebb egységei érdekelték, melyek segítségével napi munkájukat végezték Ezért már az óra ismerete előtt is jóval­­mérték az időt, méghozzá a lépéssel. Vagy 2300 évvel ezelőtt Arisztofanész, nagyhírű görög drámaíró írt egy vígjáté­kot, amelyben ezt olvashatjuk: „Amikor elkövetkezik az az idő, hogy az árnyék tíz lépés hosszú lesz, kend be magad il­latos kenőccsel és gyere vacsorázni!"’ Ezt pedig úgy kell értelmezni, hogy városok főterén, fontosabb közlekedési helyeken felállítottak egy hatalmas osz­lopot, melynek árnyéka a nap múlásá­val hosszabbodott, illetve rövidült. Aki meg akarta tudni, mennyi az idő, nem kellett mást tenni, mint végigsétálni a furcsa „óra” mutatóján. A technika, a tudomány és a kereske­delem fejlődésével elkövetkezett az az idő, amikor már nemcsak az ilyen kez­detleges időmérés számított elavultnak, de az a követelmény jelentkezett, hogy az időt szállítani kellett. Nincs semmi félreértést szállítani. 1714-ben az angol parlamentben a következőt hirdették ki: „10 000 fontot kap az, aki időt tud szállí­tani!'’ Nem a hóbortos angolok valami­lyen tréfájáról volt szó, hanem a ten­geri kereskedelem nagyhatalma. Britan­nia keresett megoldást arra, hogy a ten­geren utazó hajósok megállapíthassák a pontos időt. Hiszen köztudomású volt már akkor is, hogy az idő állása — mely a Naphoz igazodik — minden délkörön más. Mivel pedig ahhoz, hogy útközben a hajón meg tudják állapítani valamely hely földrajzi hosszúságát, szélességét, órára van szükség, hogy összehasonlítást tehessenek a helyi idővel. Sokan törték a fejüket a kor feltalálói közül, hogy megszerkesszék a „szállít­ható” időt. Több mint 100 évig küzdöttek a világ órásai, végül is az angol Harri­­son-nak és a francia Leroy-nak sikerült megszerkeszteni a kronométert, mely az­tán alkalmas volt arra, hogy a nyílt tengeren is bárki megállapítsa az időt és módja legyen azonnal a csillagok állá­sát is ellenőrizni. A Nagy Tom és a törpék Az emberiség történetében a legkülön­félébb időmérő eszközök használatára ta­lálunk példát: az említett víziórákon kí­vül közismert a tűzóra, mely tulajdon­képpen egyenletesen égő viaszgyertya, vagy olajmécses volt. Sok helyen történik említés az élő ébresztőórákról, ami bizo­nyosfajta állatok életmegnyilvánulásához kapcsolta az időmérést. Ezek közül leg­tovább a kakaskukorékolás emlékét őriz­ték meg. (Folytatása a 14. oldalon.)­ ­ :

Next