Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

10 KÜLÖNÖS ISMERTETŐJELE: A fennmaradt adatok szerint 1506-ban festette meg Leonardo da Vinci Francesco del Giocondo fi­renzei polgár csodálatos szépségű feleségének portréját. A kép, a Mona Lisa, illetve La Gioconda ma a párizsi Louvre falán gyönyör­ködteti a látogatókat. Vajon sej­tette-e a nagy mester, hogy olyan művet alkot, amely csaknem fél év­ezred, négyszázötven esztendő múl­tán is az érdeklődés középpontjá­ban, sőt: a szenvedélyek viharában áll majd? „Magassága: 1,73 méter — haja: sötét­szőke — orra: rendes — szemöldöke: nincs — arca: ovál — különös ismertető­­jele, az a bizonyos rejtélyes mosoly.” Az útlevélbe illő személyi adatokat, amelyek nem élő asszonyt, hanem egy festményt jeleznek, Mona Lisa rajongói állították össze. Kiszámították ezenkívül, hogy a kép jelenleg éppen harminchét méter­nyire van a tenger színe felett, pontos területe 826,94 négyzetcentiméter (ebből a női arc önmagában 572,38), „lakhelye” a párizsi Louvre Múzeumi emeletének déli szárnya, telefonszáma megegyezik a képtáréval, ter­mének éghajlata, vagyis átlaghőmérséklete: huszonegy Celsius­fok. A­­különös felsorolás egy viszonylag fia­tal, harminchárom esztendős francia víz­ügyi tisztviselő, Jean Margat nemrég megjelent könyvében található. Margat ugyanis minden idejét, legutolsó évtize­dét, arra fordította, hogy összegyűjtse a Mona Lisá­val kapcsolatos tudnivalókat, így alapított meg, saját véleménye sze­rint — fő a szerénység ! — egy új tudo­mányágat: a Giocondológiát, vagyis a Mona­ssával, a Gioconda képmással fog­lalkozó tant. Rögtön két alfejezetbe rendszerezte elmondandóit: 1. a giocon­­dolatrie-re, tehát a Gioconda-imádatra, 2. a giocondoklastie-re, a Gioconda-gyűlö­­letre. Nem kell hozzá túlzott fantázia, hogy az elsőbe a kép rajongóit, a máso­dikba esküdt ellenségeit és szapulóit so­roljuk. A Margat-könyv, ha természetesen giocondológiai fejtegetéseit nem is vesz­­szük komolyan, mindazonáltal sok érde­kes adatot és részletet szolgáltat azzal a festménnyel kapcsolatban, amely kétség­telenül a világ legnépszerűbb képző­­művészeti alkotása. Megtudhatjuk: Fran­ciaországban eddig tizennyolc olyan könyv jelent meg, amely címében viseli nevét. Leghíresebb Tucholsky szatirikus műve: Mona Lisa mosolya. Nehéz lenne felsorolni mindazokat az árucikkeket, amelyek Leonardo művével reklámiroz­­zák magukat. Van Gioconda sajtfajta: Mona Lisa hajtű, szappan, harisnya, gra­mofon, cigaretta, nyakkendő, s tucatnyi ország adott már ki Gioconda-bélyegeket. Változatlan sztárja a festmény a képes­­levelezőlap-iparnak, és százezerszámra forognak közkézen neves emberek Mona Lisa-pózban és háttérrel készült karika­túrái, II. Vilmos német császártól Fer­­nandesig. A leghíresebb modern festők egyike, a spanyol Salvator Dali, aki nem megy szomszédba némi különcködésért — önmagát festette meg a híres formá­ban. M­arcel Duchamp francia dadaista festő megjelentette „Mona Lisa pofasza­kállal" című kötetét, ábrázolták még a derék firenzei polgár hitvesét sportoló­ként, utcalányként, pipázó nőként, lófej­jel és így tovább. Maurice Henry festő halálfejet biggyesztett szegény Giocondára és „művének” címéül az „Alsótest nél­küli asszony”-t választotta. Külön fejezethez tartozik a mosoly tit­kának megfejtése. Van aki azt állítja gyermeket várt és mosolyában a jövendő anyaiság érzékelhető. Kevéssé költői francia orvosok szerint súlyos asztmája volt, illetve az sem lehetetlen, hogy sü­ketség uralta el, s ezért mosolya inkább szenvedő. Freud természetesen egy külön tanulmányában kimutatta, hogy Mona Lisa mosolya nem a modellé volt, ha­nem azt Leonardo, anyjára emlékezve varázsolta a képre. Mások szerint a mo­soly Leonardó­nak már a szent Annát ábrázoló festményén is ott lelhető, s ki­emelik a Gioconda hasonlatosságát, ro­­konvásait a keresztelő János portréval. „Lehet, hogy a Mona Lisa modellje tulaj­donképpen férfi volt?" — teszi fel ezek után a kérdést egy svájci műtörténész, s nem tudni, vajon komolyan gondolja-e, vagy csak azt szerette volna, hogy leg­alább feltevéséről beszéljenek. Végül pedig egy igazán prózai ok: a kor kutatói közül többen úgy gondolják, Leonardo a mo­­dellülés közben udvari bolonddal szóra­koztatta a nemes firenzei hölgyet s ez csalta ajkára azt a bizonyos rejtélyes mosolyt. (Az asszony különben — ez nem találgatás, hanem tény — 1479-ben szü­letett s tizennyolc éves korában ment férjhez Giocondo-hoz, annak harmadik felesége lett. Leonardo képének elkészül­tét 1506-ra teszik, de valószínűnek tart­ják, hogy annak első változatait két­­három évvel előbb festette, Gioconda huszonnégy-huszonöt esztendős korában.) A giocondoklastie-re, vagyis a kép gyű­löletére ugyancsak rengeteg példát je­gyeztek fel. Jean Suyeux készített egy szürrealista filmet, amelynek témája mindössze annyi, hogy különböző módon torzítja a Mona Lisá­t. Számos példa van rá, hogy nyíllal, pengével, késsel, fog­kefével (!), radírral tönkretett vagy el­csúfított reprodukciókat közszemlére tet­ték ki. A Louvre-ban sikerült nyolc eset­ben megakadályozni, hogy a Mona Lisát benzinnel vagy tintával leöntsék, sőt azt, hogy egy nem beszámítható egyén smirg­livel leszedje a festéket róla. (Vallomása során legalábbis így jellemezte célját.) Az utolsó „merénylet” néhány évvel ez­előtt történt, amikor egy mexikói diák dührohamának majdnem áldozatul esett a kép. Érdemes néhány szót szólni a Mona Lisa „történelméről” is. Többször tűnt fel Olaszországban, illetve Franciaországban, majd 1625-ben a fontainebleaui kastély­ban látták. Később Buckingham herceg, amikor XIII. Lajos nővérét magával vitte Angliába, hogy az ott férjhez menjen I. Károly­hoz, megpróbálta rávenni a fran­cia uralkodót: adja oda nászajándékkép­pen a Leonardo-festményt. XIII. Lajos már hajlott erre, mikor az udvarból töb­ben tanácsolták, mégse ajándékozza el. Szerepel azután a Gioconda XIV. Lajos­nak, a Napkirálynak leltárában, a ver­­saillesi palotába kerül, majd 1760-tól — beleértve a forradalom idejét is — a köz­­építkezések irodájának egyik helyiségét díszíti. Miért éppen ide került, egyenlőre nem tudjuk ... Napóleon hozatja el on­nan kereken 1800-ban és hálószobájának falára helyezteti. A császárnak nagyon tetszett a firenzei nemes hölgy mosolya — így írták a kortársak —, csak a nevét volt képtelen megtanulni. Állandóan „Madame Lisá”-nak szólította... Négy esztendeig díszíti a tuileriákbeli szobát, majd a Louvre-nak ajándékozza a csá­szár, azóta is a híres múzeum tulajdona. A Mona Lisa mégsem találhatott tel­jes nyugalmat a többi képekkel együtt a Louvre falain. 1911 egyik augusztusi reggelén, egy Beroud nevű párizsi festő hiába kereste a képet szokott helyén. Nem tudta, téved-e, vagy csupán káprá­­zat, s az igazgatóhoz rohant. Visszafelé már a múzeum egész vezérkara kísérte, de hiába: a festménynek hűlt helye volt. A párizsi rendőrség hatvan legkiválóbb detektívje kezdte meg a hajszát, azon­ban nem találtak nyomot. Az újságok óriási, fabetűs címekkel számoltak be a történtekről, a botrány hőfoka egyre nőtt. A soviniszta lapok II. Vilmos ügy­nökeit vádolták a tolvajlással, s arról ve­zércikkeztek, hogy a kép után a gyarma­tokat fogják ellopni. A „Paris Journal’’ főszerkesztője 250 frankért vásárolt egy föníciai szobrocskát bizonyos Gery Pie­­ret-től, amit ez a Louvre-ból lopott. A lapban cikksorozat indult: milyen köny­­nyű eltulajdonítani a múzeumok felbe­csülhetetlen értékű kincseit. Az újság hozzátette, hogy ennél az egyénnél van az eltűnt festmény, s azt százötvenezer frank ellenében hajlandó visszaadni. A rendőrség Gery Pieret nyomába indult, de az már túl volt a határokon. Csak azt Salvator Dali , amint ön­magát látja. A kép a „Der Spiegel” című hamburgi folyóirat címlapján jelent meg sikerült kideríteni, hogy a híres költő Apollinaire titkáraként működött a leg­utóbbi időkig. Apollinaire-t — aki akkor kapott Gancount-díjat — a lakásán letar­tóztatták, s ugyanabban az időben a Place Pigalle-on feltartóztattak egy pi­­rosinges, kéknadrágos fiatalembert, Pablo Picasso festőt. Mindkettőjük lakásán olyan régiségeket találtak, amelyek a Louvre-ból származtak. Igazolták azon­ban, hogy ezeket jóhiszeműleg vásárolták a volt titkártól, s így újra szabadlábra kerültek. Gery Pieret-ről is kiderült azonban, hogy van ugyan rovásán né­hány kisebb tolvajlás a Louvre-ból, de a Mona Lisa nincs nála. Már-már elcsitultak a hullámok, s úgy tűnt, hogy a Leonardo-alkotást véglege­sen veszteséglistára lehet helyezni, ami­kor 1913 decemberében —■ két és fél év­vel a rablás után! — Firenze kereste sürgősen Credaro-t, a szépművészeti ügyekkel foglalkozó francia államtitkárt. Olasz kollégája, Ricci telefonált s be­jelentette: meglelték az elveszett fest­ményt. Szakértő bizottság vizsgálta meg a firenzei prefektúrán őrzött műkincset, s minden kétséget kizárólag megállapí­totta eredetiségét. De­­hogyan került az olasz rendőrök kezébe? Egy firenzei mű­kereskedő levelet kapott, amelyben kö­zölték vele, hogy megvásárolhatja a Mona Lisát, ha biztosítja, hogy az a fi­renzei Uffizi Képtárban kap helyet. Az aláíró Vincenzo Leonardo-ként jelölte magát. Azt is megírta, hogy hazafi, aki a képet vissza kívánja adni Olaszország­nak. Később újabb levél érkezett, ebben „Leonardi” találkozóra hívta a kereske­dőt egy szállodába, s a „hazafias vétel­árat” is megadta: ötszázezer frankot kért. A rendőrség gyűrűbe fogta a hotelt, s rajtaütöttek Leonardin, igazi nevén Vin­cenzo Perugia, akinél meg is találták a festményt. Mint elmondotta, két eszten­dőn át őrizte párizsi szobájában, majd duplafenekű kofferben csempészte Olasz­országba. Perugiát egyébként bíróság elé állították, egy évre ítélték. (Kiszabadu­lása után egy alpesi falucska lakója lett, ahol hosszú előadásokat tartott a kíván­csi turistáknak „nagy hazafias tét­­éről”, a Mona Lisa ellopásáról!) A nyomra­vezető műkereskedő viszont éveken át pereskedett a francia állammal, ugyanis a „talált tárgy” tíz százalékát követelte, de képtelenek voltak megegyezni a re­mekmű­­ becsértékében. A Mona Lisa visszakerült a helyére, de a viharok ma sem csendesedtek. 1950- ben például az Egyesült Államokban élő Vernon-család gyűjteményében „eredeti” Mona Lisá­t fedeztek fel. Mivel az egyik Vernon és 1778-ban Benjamin Franklin társaságában nyert bebocsátást a francia udvarhoz, úgy gondolták, hogy a kép on­nan származik. Végül a tüzetes vizsgálat szerint, valószínűleg olyan másolatról van szó, amelyet Leonardo tanítványai készítettek. Még olyan „Leonardo-szak­­értő” is akadt, aki szerint az eredetit is a tanítványok festették. Egyszóval dúlnak a viták... És ha az ember belép a Louvre-ba? Végigsiet a lépcsőkön, amelyeknek tetejéről a sa­­mothrakei Győzelem-szobor köszönt rá, elhalad Botticeli bűbájos angyalkái mel­lett, azután szemközt találja magát a Giocondá­val. És a nemes firenzei asz­­szony hallgat, mélyen őrzi titkát. Csak ajkain bujkál valami különös, az a rejté­lyes mosoly. Réti Ervin Érvek és ellenérvek Mona Lisa körül — Giocondolatrie és giocondoklastie — Egy kép, amely félévezred múltán is lázbahozza a világot W@®©@ TiPoTA Új magyar lélektani filmdráma Főszereplők: Fass Éva, Pálos György, Tábori Nóra, Nádasi Myrtill Széles változatban is 14 éven alul nem ajánlott BEMUTATÓ: JANUÁR 7-ÉN

Next