Világ Ifjúsága, 1964 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Egy göndör hajú, fekete fejecske tűnt elő a súgólyukból, de már a másik pillanatban a fürge lábú kisfiú egy hatal­mas kulisszát akart megmozgatni, újra és újra nekilendült, de a díszlet állta a sarat... S egyszer csak mégis sikerült: megmozdult! Ekkor Viki örömében ug­rándozni, táncolni kezdett. — Mindig így volt, ha valami gyermeki félelem, öröm érte, vagy ha egy szép me­sét hallott, akkor is nyomban tánccal reagált rá — mesélte nagy táncművé­szünk, Róna Viktor édesanyja. Ilyenkor hosszú percekig illegette-billegette magát a tükör előtt, nagyokat ugrott a magasba, lábujjhegyre állt, perdült, fordult és a maga egyszerű módján lépéseket, mozdu­latokat kreált. A felnőttek játékát, és fő­leg a táncokat, reggeltől estig elnézte volna. Erre bőven volt alkalma, hiszen szinte azt mondhatnánk, hogy a színpad és a kulisszák világában tanult meg járni. Édesapja táncos-komikus volt, a mamája is színésznő, majd hosszú éveken keresz­tül a Fővárosi Operettszínház súgónője. — Én is az operettszínpadon kezdtem — vette át a szót édesanyjától. Két és fél­éves koromban egy Mikulás-verset sza­valtam, és amikor betöltöttem a negyedik évét, egymás után több kisebb gyermek­szerepet játszottam el, sőt még szólót is táncoltam. Honthy Hanna, Latabár Kál­mán és a színház többi művésze egybe­hangzóan azt jósolgatták: „Biztosan jó színész lesz belőle.” De én erről hallani sem akartam, inkább szerettem „csetleni­­botlani”, és az volt a legnagyobb öröm számomra, amikor felléptettem önmagam és eljátszottam egyszemélyben a tükör előtt a „Piroska és a farkas” című mesét. Természetesen én voltam az öreg nagy­mama és a délceg vadász is .. . Egy szép napon Honthy Hanna ajánlatára Horváth Margit, a neves balettmester kézenfogott és elvitt a balettiskolába. Ekkor kilenc éves voltam, s azóta egyfolytában „balett­­iskolába” járok, minden napom a tánc jegyében zajlik le, a tánc betölti egész életemet. EGY GYEREK STÁTUSZT KAP — Nagyszerű dolog volt táncolni ta­nulni, minden lépés, minden új mozdulat, a felfedezés, a megismerés örömével töl­tött el Csak egy nagy baj volt: sehogy­­sem akartam megnőni... „Tehetséges, de kár, hogy ilyen picurka” — mondogatták tanáraim, és kis híján majdnem eltaná­csoltak erről a pályáról. Hitetlenkedve, kétkedve hallgattam ezt az állítást, hiszen Róna Viktor jelenleg az átlag­ magasaknál is magasabb: 184 cm. — Azóta megnőttem, és úgy látszik nincs megállás — mondta nevetve —, mert még a múlt évben is nőttem, pedig már nem vagyok húsz éves... Ettem és ettem, vitamin-kúrára fogtam magam, tornásztam, súlyzóztam, igyekeztem nyúj­tani magam. Ekkoriban történt, hogy a hazánkban járt két híres balettmester — Vaszilij Vajnonen és Klavdija Armasev­­szkaja — is felfigyelt rám. Ők tanítottak be a „Diótörő” pásztorfiújának és a „Pá­rizs lángjai" című balett kisdobosának szerepére. Ezzel a két alakítással arattam első nagyobb sikeremet, és ezért a telje­sítményemért az Operaháztól tizennégy éves fejjel státuszt kaptam. Tagja lettem az Operának — ez már önmagában lázba hozott, és úgy látszik, hogy a sok siker, az ünneplés nem használt nekem.­­­gy érzem, akkoriban visszaestem, és rá­adásul ekkor léptem be a kamaszkorba... Szerencsére ebből is sikerült kinőni, és balett-tanulmányaim mellett kitűnőre érettségiztem. S nem sokkal az érettségi után megkaptam a második „kitűnőd’: a „Diótörő” főszerepét. Ez volt az első igazi főszerepem. Nem sokkal ezután kö­vetkezett a második, a „Párizs lángjai" című balettben. VÉGIGTÁNCOLTAM NÉHÁNY VIT-ET — A Világifjúsági Találkozók a leg­nagyobb élményeim közé tartoznak. Első külföldi utam a bukaresti VIT-re veze­­ t „Gajane" című balettben. Lakatos Gabriellával „A fából faragott királyfi" című balettben. Orosz Adéllal és Perlusz Sándorral vanok. ..­.Sv­aicios mandarin" című tánc­­drámájában Kun Zsu­zsával

Next