Világ Ifjúsága, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1972 / 1. szám

ROMANTIKA VAGY REALIZMUS? Allélé tantorhuzat A külsőségek: import garbó, gondosan növesztett barkó, az ujján jókora pe­csétgyűrű. Ami pedig a kérdést illeti — milyen tervek, célok foglalkoztatják? — Kovács Imre taxisofőr így válaszol: — Lehet, hogy azt várja: csak a mun­ka, a kötelesség foglalkoztat. Ha min­denki azt feleli, én akkor sem. Ez csak afféle csomagolás, amivel takargatják, amit nem mernek bevallani. Én egyér­telműen megmondom: a pénz nem bol­dogít — csak a sok pénz. A legfonto­sabb vágyam egy modern lakás. Ami­kor meglesz, jöhet az asszony. Esküvő után két év csatangolás (külföldi út, szó­rakozás), azután a gyerek. (Legfeljebb kettő!) Egy kis telek sem ártana a Ba­laton partján, ahol szaladgálhatnak, lu­bickolhatnak. Mindezt balesetmente­sen, és persze munkával szeretném el­érni. Azt hiszem, az ilyen vágyak a tár­sadalomnak is hasznára válnak, mert jócskán hajt értük az ember. Ez afféle „ember küzdj, és bízva bízzál” harc — vagy sikerül vagy nem. Sze­rintem a lehetőségeket az igényekhez kellene fejleszteni, de minél gyorsab­ban. Sok fiatal tehetsége, képessége folytán nem fizikai munkás, hanem orvos, agronómus vagy éppen filmren­dező szeretne lenni. De ma még nem a vágy és az akarat dönti el a célok megvalósulását. Minek képezzünk ezer színészt, vagy rádióriportert, ha csak százra van szükség. De amíg a fiatal megérti, hogy a társadalom és az egyén igényét össze kell egyeztetni, ahhoz idő kell. S addig persze dühös. De kire dühös? A társadalomra, a szü­leire? Mindkettő csak akkor hibás, ha nem segíti a célkitűzései megvalósítá­sában ... Flegler Bea a Rádió egyik hangtech­nikusa is vágyaival és a lehetőségekkel birkózik, letkötője vagyok. Pénzbelileg megtalá­lom a számításom. És ami a legfonto­sabb, szabad időm is van bőven. Ugyan­is, mindennél jobban szeretem a sízést és a teniszezést. Persze az az igazság, hogy az üzletkötő munka nem elégít ki teljesen. De itt Pesten nem tudnék ag­rármérnökként elhelyezkedni. Többször megfordult már a fejemben, hogy nem tettem meg mindent, hogy a dolgok könnyebbik végét fogom meg. Csak végzem a munkám, a pénzért, a meg­élhetésért. De nem ez az életcélom. Va­lahogy nem találom a helyem, és nem tudom, hogyan változtassak ezen. Mi az, ami nagyon kellene? Autó, vitorlás és víkendház a Balatonnál. Remélem, tíz éven belül mindez meg is lesz. De az a helyzet, hogy most kellene! Vagy még korábban kellett volna, öreg hapsi ko­romban mire megyek már mindezzel? Úgy érzem, a fiatalság nagy részének szomorú perspektívája, hogy csak öreg­korában fogja mindazt elérni, amire éppen fiatalon lenne szüksége, túlságosan is prózai, de kivétel nélkül valamennyit, becsületes munkával sze­retnék elérni. Amikor idáig jutottunk felkerestük dr. Módra Lászlót, a Társadalomtudományi Intézet ifjúságkutatási csoportjának vezetőjét. Arra kértük, olvassa el ri­portalanyaink nyilatkozatait, és ezek alapján mondjon véleményt. Lapunk hasábjain is sok szó esett már az emberi célokról, felada­tokról, a valódi boldogság kereséséről. Most arra voltunk kíváncsiak, mit mondanak erről a fiatalok. Miről álmodoznak, milyen terveket, célokat tűznek maguk elé napjainkban, a technika századában, amikor űrhajók röpködnek a levegőben? ' ^JAlMUARnl m KOR 1- ■ EO:;0 ; I kerde v. NK A munka, mint hobby Hogy a fiatalok céljai között nemcsak az anyagi javak megszerzése szerepel, hogy másik véglet is van, Csákvári Éva (Esztergom) is bizonyítja. — A városi KISZ-bizottság munkatársa vagyok. Az életemet teljes egészében kitölti a mozgalmi munka. Középisko­lásokkal foglalkozom, azt a tudást, amit összegyűjtöttem, szeretném nekik to­vább adni. Minden vágyam az volt, hogy tanár lehessek. Fizika—matema­tika szakot végeztem. Tehát legfonto­sabb célomat elértem. Szeretnék még tovább tanulni, például a marxista egyetemen. Nálam a pénz huszadrendű kérdés, ha azt csinálhatom, amit sze­retek, ha a munkám egyben a hobbym is. Ahol kiből fizetnek! Tóth András betanított kőműves Bor­sod megyéből jött Pestre a magasabb kereseti lehetőség miatt. Az 1800 forin­tot már 3000-re váltotta át. Itt viszont nem tudta folytatni a Kohó- és Gép­ipari Technikumot, amit Diósgyőrben elkezdett. Az építőiparban kötött ki.­­ Ezzel a munkával meg vagyok elé­gedve. Hamarosan kőműves szakmun­kás leszek, pénzben ez még többet je­lent. Nagyon kell a dohány, két gyere­kem van és a legfőbb célom egy kertes családi ház. Takarékoskodni persze na­gyon nehéz. És engem nagyon bosszant, hogy a szellemi munkát végzők sokkal magasabb nívón élnek. Mi, fizikai mun­kások nem tudjuk őket utolérni. Leg­alább húsz év kell, amíg én mindazért megdolgozom, ami nekik van ... Kubik Éva adminisztrátor is több pénzt szeretne keresni. — Nincs semmiféle világmegváltó ter­vem. Estin, közgazdasági technikumba járok. Ezt akarom elvégezni. Azután olyan munkahelyre szeretnék kerülni, ahol többet fizetnek, és ahol a techni­kumi végzettséget is lehet hasznosítani. Az otthoni környezetem nagyon jó. Én is olyan családi életet szeretnék élni, mint a szüleim. Szóval eddig minden oké. Ennyit tudok mondani, és már mennem is kell, mert autóvezetési tan­folyamra járok. A társadalom és az egyén — Sokszor hiába álmodozik, tervezget az ember — magyarázza Rácz István tv-szerelő. — Kitűz egy célt, amiért képes minden áldozatra és egyszercsak — fuccs. Nem azért, mert ő nem győzte cérnával, hanem mert még konfliktus van az igények és a lehetőségek között. Nem adom fel! — Rendező szeretnék lenni. Csak addig dolgozom hangtechnikusként, amíg nem vesznek fel a főiskolára. Egyszer már próbálkoztam. Nem sikerült. Jövőre újra jelentkezem. Semmiképpen sem adom fel a célomat! Nem akarok gimnáziumi érettségivel megöregedni. Kovács Sarolta fogszakorvos azok közül való, akiknek nem hullott az ölükbe , semmi. — Nem tartozom a „burokban születet­tek” közé... Az egyetemre sem az érettségi után jutottam be, hanem csak évek múlva, mialatt állandóan arra ké­szültem, tanultam. Mindenem a mun­kám. Ez a legfontosabb számomra. Pó­tolja a hiányzó dolgokat is. Az a célom, hogy „nevető beteg" üljön abban az annyira félelmetes fogorvosi szék­ben. Más vágyam? Csak ennyi: sokan sze­ressenek, és majd a sok közül egyetlen­egy nagyon... Nem találom a helyem Poós Lászlót az érettségi után család­juk jóbarátja beszélte rá, hogy jelent­kezzen az agrártudományi egyetemre. Felvették. Menet közben meg is sze­rette, de ma ennek ellenére mégis egé­szen mást csinál. A Kutatóintézetbe szerettem volna ke­rülni. Ez viszont protekció nélkül nem sikerült. Vidékre menni nem akartam. Több munkahelyet kipróbáltam. Jelen­leg a Hortobágyi Állami Gazdaság az­ Tudatos célok Simon Mária, a nagykanizsai Finom­­mechanikai Vállalat dolgozója. Gimná­ziumi érettségivel, betanított munkás­ként kezdte. Néhány hónapja adminiszt­rátor a vállalat kereskedelmi osztályán. Közben KISZ-munkát is végez. A KISZ KB tagja. Huszonhárom éves. — Amikor még teenager voltam, min­dig valami nagyot, maradandót szeret­tem volna alkotni. Kerestem a helyem, a célom, és közben rajzolgattam, fes­­tegettem. Azon töprengtem, melyik mű­vészeti ágban tudnám legjobban kife­jezni magam. Arra is gondoltam, hogy kirakatrendező leszek. Később belát­tam, hogy azért nem tudok választani, mert nincs elég tehetségem ehhez a munkához. Azóta csak kedvtelésből raj­­zolgatok. Először elkeseredett voltam, majd meggyőztem magam. S ma már nem álom, hanem tudatos cél: magam és a környezetem (idős szüleim és 6 testvérem van) életét akarom ,„művé­szien” felépíteni. Úgy érzem, ez is al­kotás. Tavasszal meglesz a régen várt új szövetkezeti lakás, amelyben nekem is lesz külön szobám. Másik nagy cé­lom: Miklós öcsémet, aki most gépipari technikumba jár, szeretném továbbta­­níttatni. Életre szóló, gazdag program. Nem lehet azt mondani, hogy értéktelenebb, mintha egy emberöltő múlva az iskolá­ban tanítanák a nevét. Teljes a kép? Szó sincs róla. Csak egy kis ízelítő abból, hogy milyen célokért küzdenek fiataljaink. Lehet, hogy egyik­másik törekvés nem elég magasztos. Ésszerű számvetés — korunk nem hordoz nagy harcos fel­adatokat magában. Ma — szerencsére — nincsenek olyan társadalmi célok, mint 45—46-ban. A konszolidáció nem kedvez a romantikus, nagy eszméknek. Nincs is erre szükség. Én kimondottan romantika-ellenes vagyok. Lehet, hogy a romantika szép, de én inkább a hasz­nossági elv alapján gondolkodom. Sok­szor az ifjúsági mozgalom is romanti­kát keres, és azon keresztül próbálja megfogalmazni nevelési céljait. Ebből következik aztán, hogy sok fiatal meg­foghatatlan eszmevilágban él, ami ha­mar visszájára fordul, utópiába torkol­lik, és előbb-utóbb úgy tűnik, mint a gyerekmese meghosszabbítása. Sokan az emberi érzékszervekkel, az anyagi javakkal összefüggő célokat alacso­­nyabbrendűnek tartják. A riport, illetve a nyilatkozatok po­zitívumát éppen abban látom, hogy a fiatalok elmondják: többet akarnak ke­resni, jobban akarnak élni, és céljai­kat nem az elvont eszmék világában keresik, hanem nagyon is a valóság ta­laján. Mindenki tudja, hogy egy tar­talmasabb emberi élethez lakásra, könyvekre van szükség. Moziba, szín­házba kell járni, és ezekhez­­ pénz kell. Alapvető kérdés, hogy a kommu­nista mozgalmat is „evilágiasítani” kell. Ha figyelembe vesszük születésének körülményeit, akkor érthető, hogy az eszmék világában próbálta megkeresni azt, amit a valóságban még nem talál­hatott meg. Ma viszont, amikor meg­változtak a körülmények, amikor a mindennapi tevékenység már egy szo­cialista rendszer keretében zajlik — ezt nem szabad folytatni. Fiataljaink ezt a rendszert a megfoghatóság, a tár­sadalom teljesítményei alapján fogják megítélni. Abban a pillanatban, amikor elkezdődik a számvetés, nem lehet őket szólamokkal meggyőzni, és megmagya­rázni a megmagyarázhatatlant. Ma már nem lehet könnyes szemmel azt mon­dani, hogy annak idején mi is sok mindent szerettünk volna elérni. És azzal sem lehet a mai nemzedéket lel­kesíteni, hogy húszegynéhány évvel ez­előtt nem volt kenyér, bármennyire igaz dologról van is szó. Azt mondjuk például: termelj többet, jobban élsz! Ez a bíztatás csak akkor kap értelmet, akkor lesz hatásos, ha az egyén érzékeli a saját boldogulásán is. Szerintem a gazdaságirányítás új rendszere — helyesen — az ésszerűség irányába terelte a gondolkodást; egy realisztikus szemlélet kezd kialakulni, amely racionális életvitelre tanítja a fiatalokat is. Igenis kalkuláljanak, eny­­nyit tanultam, ennyit tudok nyújtani, ezért ennyi jár, ebből ennyit költhetek szórakozásra, erre-arra. De ne csak az egyénnek, hanem a népgazdaságnak is kalkuláljanak. összefoglalva: azokat a törekvéseket kell az ifjúsági mozgalom keretében is népszerűsíteni, amelyek megegyeznek az egyén és a társadalom célkitűzései­vel. A jobb munkást előnyben kell ré­szesíteni, képesítése, teljesítménye alap­ján is. Pénz és árutermelési viszonyok között élünk, és igenis mindent meg kell mérni a lehető legprecízebben. Ezért nincs igaza Tóth András kőmű­vesnek, amikor úgy véli, hogy a szel­lemi munkát végzők jogtalanul keres­nek többet. Ez nincs is így minden eset­ben, és ő is nagyobb keresetnek néz elébe, ha leteszi a szakmunkás vizsgát. Ha mindenki saját erejének, képessé­geinek, szaktudásának megfelelően küzd céljaiért, akkor egy idő után nem fog arra ébredni, hogy olyan kékmadarat kerget, amely könnyen elrepül. EÖRY­ ZSIGMOND 3

Next