Világ Ifjúsága, 1977 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám
MIT BÍRÁLNAK A SZOVJET FIATALOK? A Szovjetunió központi ifjúsági napilapjában, a Komszomolszkaja Pravdában megjelenő minden hetedik publikáció bíráló jellegű vagy magában hordoz kritikai elemeket. Kit, mit és miért kritizálnak a szovjet fiatalok sajtókiadványaik hasábjain? ... A Karagandai Húskombinátban (Kazahsztán) felállítottak egy univerzális gépet, egy poltavai (Ukrajna) gyár termékét. Amikor elérkezett az üzembehelyezés napja, kiderült, hogy a gép nem működik, selejt. Ekkor az Állami Döntőbírósághoz fordultak, ott azonban visszautasították a húskombinát követelését. Ezután a Komszomolszkaja Pravda, melynek szerkesztősége levelet kapott a kombiinát fiataljaitól, megbírálta az Állami Döntőbíróság tevékenységét. Rövidesen megjött a hivatalos válasz: „A döntést felülvizsgáltuk. A Karagandai Húskombinát kártérítési követelése megalapozott.” Csak találomra tallózva: tavaly szeptemberben a következő szervek és intézmények kaptak nyilvános kritikát a Komszomolszkaja Pravda lapjain: a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma, a Vegyipari Minisztérium, az Anyagi-Műszaki Ellátási Állami Bizottság, sok tröszt és egyesülés, kolhozok és állami gazdaságok vezetőségei. A Komszomolszkaja Pravda 533 publikációja közül 72 teljesen vagy részben kritikai jellegű. Ez 14 százalék. Körülbelül ugyanez a helyzet más ifjúsági lapokban is. S ez az arány nagyjából változatlan minden hónapban. Miben keresendő a bírálatok nagy számának oka? Értékelve lehetőségeit, a szovjet ifjúság azt is figyelemmel kíséri, ami fékezi a társadalom fejlődését. A kritika célja — bármennyire is szigorú — nem a behengerlés, rombolás, hanem az alkotás. Csaknem minden bíráló publikáció tartalmaz pozitívumokat, konstruktív kezdeményezéseket. Az ifjúsági sajtó célja nemcsak a hibák leleplezése, hanem az ellenük való aktív küzdelem és az ország ügyei iránti felelősségérzetre nevelés. A lapok nemcsak közlük a bíráló anyagokat, de megkövetelik azt is, hogy a címzettek érdemben reagáljanak a közérdekű felvetésekre. Annál is inkább, mivel a sajtó sok millió fiatal nevében lép fel. A fiatalok ott vannak a párt-, komszomol-, szakszervezeti és termelési értekezleteken, ahol a kritika különösen hatékony és elvi jelentőségű. A lapokban megjelent bírálatok eredményessége nagymértékben függ a helyi erőviszonyoktól, attól, hogy mennyire játszanak aktív szerepet a fiatalok üzemük, intézményük, tanintézetük ügyeiben. Több mint 600 ezer — részben bíráló jellegű — levél érkezik évente a Komszomolszkaja Pravda szerkesztőségébe. Természetesen nem minden levelet közölnek nyomtatásban, azonban egy sem marad válasz, konkrét intézkedés nélkül. (APN, Szovjet sajtóügynökség) ALAIN DELON bandája „Nem hagyományos hókussztori ez" — jellemzi készülő Banda című filmjét a rendező, a francia Jacques Deray. Jo, Manu, Lucien, Raymond, Robert (Alain Delon): öt kemény fickó — öt különböző életút. Épphogy véget ért a második világháború. Zűrzavaros időszak: mindenki bosszút akar állni sérelmeiért, vagy éppen azon igyekszik, hogy tisztára mossa magát; a rendőrség sem kivétel. öt hősünket egyetlen közös cél tartja össze:rabolni, vagy ahogy ők mondják, „megfújni a nagy dohányt”. Úgy vélik, hogy ebben a fejetlenségben, aki bírja, marja, szemesnek áll a világ. Hónapokon át teljes és látványos a siker. Rajtaütéseiket mesterien kimódolt tervek alapján, okosan, körültekintően hajtják végre. Párizsban és vidéken egyaránt pofonegyszerű a „technikájuk”: „fölbukkanni, megcsapni a korpát, olajra lépni”. S mindezt villámgyorsan. E véget nem érő, idegőrlő „verkliben” mindegyikük éli a maga életét. Raymond gondos családapa, Manu szenvedélyes játékos, és imádja a nőket, Lucien a kocsmáját igazgatja, Jo a magányt keresi. Róbertnak meg ott van Marinette, a nagy szerelem. Igen, időben abba kellene hagyniuk. Körülöttük lassan megváltozik a világ, rendeződnek a sorok, a társadalom már meg tudja védeni magát. De már nincs megállás, és titkon ezt ők maguk is tudják. Aki szelet vet, vihart arat. Marinette, az odaadó szerelmes későn érkezik... A rendező mondja: „Legalább egy film, egy szezon erejéig szakítani akartam a Legendás Mesterdetektív motívummal, elegem volt a felpörgetett mesterkéltségből, az önkényes gyanúsítgatásból. Delonnal teljes egyetértésben az erőszakot gyengédségre cseréltem, azt akartam, hogy egy pár ember túlfűtöttsége tükrözze egy kor és társadalom zűrzavarát. És vajmi kevéssé izgatott a történelmi hűség, végtére a realizmus sem maga a valóság, hanem a valóság képe. A Banda szórakozás — és egy új hang, stílus, világ keresése.” (Cinéma Francais, francia képes filmmagazin) TEJFOGTÓL A KÖFOGIG Tejfogaink elvesztését minden különösebb aggodalom nélkül fogadjuk, hiszen van még „tartalék”. „Végleges” fogaink elhullását azonban már fájdalom és az a nyomasztó gondolat kíséri: mi lesz helyette? Régészeti leletek tanúsága szerint műfogakat már i. e. 400 körül sikeresen alkalmaztak. Az etruszkok az elhullott fog helyét egy aranyprotézisben rögzített borjúfoggal tömték be. Használtak ezenkívül elefántcsontot is, sőt nem ritkán a rabszolgák fogait törték ki. Az első porcelánból készült műfogat egy Duchateau nevű francia gyógyszerész készítette 1774-ben. Ma a leggyakrabban használt műfogak már alig különböznek természetes rokonaiktól. Ez a hasonlatosság azonban nem kis pénzbe és munkába kerül. Az NDK-ban, a radebergi műfoggyárban naponta 20—25 ezer ás- 18