Világ Ifjúsága, 1989 (43. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám

REFORM 1988-ban Magyarország többször szerepelt a nagy világlapok címlapján. A májusi országos pártértekezlet változások sorát indította el. Meggyorsult a reform. Az Országgyűlés novemberi ülésszakán Grósz Károly helyett — aki május óta az MSZMP főtitkára — Németh Miklóst választották miniszterelnökké. Pozsgay Imre után Nyers Rezső is államminiszteri tárcát kapott. ARAD A magyar közvéleménynek a romániai magyarok helyzetével kapcsolatos aggodalmában egyre inkább osztozik az európai közvélemény. A két ország között kialakult feszültség enyhítésére tett - sikertelen - kísérlet volt a két pártvezető aradi csúcstalálkozója. PERESZTROJKA A nyár elején ült össze az SZKP XIX. országos konferenciája. A vita heves, a politikusok személyes felelősségét is felvető volt, és a Szovjetunióban zajló átalakítás - a peresztrojka­­ újabb mérföldkövét jelentette. A konferencia határozatot hozott a politikai intézményrendszer átalakításáról, amelynek nyomán sor kerül a szovjet alkotmány - baltikumi viharokkal kísért - módosítására is. KIVONULÁS Későbbi korok történészei talán a béke évének nevezik majd az 1988-asat. Áprilisban a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Pakisztán képviselői megállapodást írtak alá, amelynek alapján megkezdődött az Afganisztánban állomásozó szovjet csapatok kivonása. Az egyezmény értelmében 1989-ben minden szovjet alakulat elhagyja Afganisztánt

Next