Világ, 1911. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1911-02-01 / 27. szám

naptár 1908. február a lisszaboni király- SRSi gyilkosság CM CM cm mondhatni, egyazon folyamatnak két alakja. A fejlődés, ha útját nem állják, sőt egyengetik azt, teli kézzel szórja az áldásait. Ha azonban gátakat vetnek eléje vagy éppenséggel el akarják fojtani, a felgyülemlett erők okvetetlenül expanzióban keresnek és találnak utat, az evolúcióból revolució lesz. Tanulságos bizonyítéka ennek Portugália történelmének legutóbbi korszaka. A belső zavaroknak hosszú ideje után Dom Carlos király, a kövér galant’ uomo valamelyik ékesszóló miniszterének a tanácsára erőszakkal akarta elnyomni a nép és a parlament szabadságtörekvéseit. Az evolúció útját elállta rendőrrel, csendőrrel, üldöztetésekkel. Az eredménye ennek a politikának az a sortűz volt, amely 1908. február 1-én Lisszabon egyik főterén, fényes nappal kioltotta a gyermekded király és a gyermek-trónörökös életét. Összeesküvés, véres királygyilkosság, véres lázongás. Portugália fejlődésének másik jellemző típusa ezidén, október 5-ikén játszódott le. A szerencsétlen Dom Carlos utódja, Manuel király, nem tömte el az evolúció biztonsági szerepeit. Magát a fejlődést azért nem tudta eltéríteni az útjából. De elérte azt, hogy a köztársasági párt, amelyhez körülbelül egész Portugália — nép és katonaság — csatlakozott, úgyszólván barátságos módon távolította el őt a trónról. Egy hajaszála sem görbült. A köztársaság fedezete mellett menekült felséges anyjával. Ellátták őt aprópénzzel, varjúvajból és madártejből készített pogácsával útravaló gyanánt. Az evolúció szabad folyása partra sodorta, de kárt nem tett benne. Az ibéri félsziget kis mustra-államának a történetéből okulhatnak más, nagyobb államok vezető politikusai. Megtanulhatják, hogy az idő kerekét megállítani vagy éppen visszaszorítani nem lehet. Még a szenteltvíz segítségével sem. Éjjel a Biasiniban írta: Krúdy Gyula ... Késő este érkeztek meg Kolozsvárra. Az utazó hintó befordult a Biasini-fogadó kapuboltozata alá és a kerekek dübörögve, csattogva gurultak végig a gömbölyű kőkockákon. A hintó a kerített udvar közepén megállott és a házból lámpással jött elő egy lompos cselédleány. Hűvös kora tavaszi este volt. A Királyhágó felől friss, lendülő tavaszi szél fújdogált és a felleges égboltozaton fázósan bujkált egy-két kis csillag. —• Látja még az ő csillagát, Júlia? — kérdezte a hintóból kiszálló férfiú a hölgyet, miközben a magas lépcsőn besegítette. A hölgy félrevonta arcáról a süni gyászfátyolt és halovány, kövérkés arcát az éjszakai égboltozat felé emelte. — Látom. Mindig látom az őcsillagát! — mondta a csöndes, rajongó hangon. A szakállas, nyúlánk férfiú, aki bő köpenyesbe volt burkolózva és fején kis, gombaalakú kalapot viselt, követte a gyászruhás aszszony tekintetét az égboltozat felé... De ő csak siető fellegeket látott odafent a magasban és nem sok meggyőződéssel mormogta: — Néha igazat mondanak az asszonyok álmai. Lehet, hogy itt, Kolozsvárott elkezdve a nyomozást, végre nyomára fogunk akadni a nemzet elveszett csillagának. — Az én csillagomnak! — rebngte a gyászos asszony. — Mindjárt holnap megkezdjük a nyomozást. Követjük lépésről-lépésre a nyomait. Hisz még alig három esztendeje, hogy, itt vonult el Bem diadalmas serege és a seregben ő, a nemzet büszkesége, diadala. Legjobban szeretnék most, nyomban utána indulni az ő nyomainak, a könynyel, csókkal áztatott nyomoknak. Sándor, kegyed túlságosan hoszszúra szabja a pihenőket... A nyúlánk férfiú szelíden bólintott: — Julia, ne feledje, hogy az ön testátlóikét törékenynyé tette a bánat, a szenvedés. És most is Debrecenből jövünk egy iramodásban. Pihennünk kell, ha azt akarjuk, hogy nagyszerű utazásunkat, az elveszett költő nyomai után, siker koronázza. Most pedig ennünk is kell valamit, mert hiszen kegyed bizonyára éhes, Julia. — Nem, én nem vagyok éhes... Azóta, mióta ő elveszett, nem érzek sem éhséget, sem szomjúságot. Csak egyet érzek, hogy meg kell őt találnom akár élve, akár halva... A köpönyeges férfiú gyöngéden az étterem üvegesajtaja felé tuszkolta a gyászruhás aszszonyt. Odabelülről lámpa- és gyertyavilágosság áramlott kifelé és a hosszú asztalnál a színészek vacsoráztak. Minden szem kíváncsian fordult a belépő idegenek felé, akik az imént a gyorskocsival megérkeztek. A vidám zajongás, amely az idegenek belépése előtt felhangzott a színészek asztalától, a gyászfátyolos hölgy és a komor, szakállas férfiú láttára egy pillanatig elcsöndesedett. Két három sinésülő is volt az asztalnál, akik nyomban megállapították, hogy az idegen hölgy gyászruhája a legutolsó pesti divatlap közlése alapján készült. Valamint azt is észrevették a színésznői szemek, hogy a hölgy nemcsak egykor, hanem még ma is a ragyogó szépségű, kábító tekintetű és a finom körökben szokásos arcszínnel rendelkezik. A haloványsága jó festéktől 'ered és szemének' nagyságához és tüzegalgához köze van a kínai tusnak. Ám a hölgy kíséretében lévő férfiú is egyike volt a legszebb, legideálisabb férfiaknak. Hullámos, barna haja oroszlánsörényként omlott hátra homlokából és fényes, ápolt szakállából piros ajak csillant elő. A szeme bánatos és komor volt. Az orra egyenes, férfiasan nagy. Sujtásos, nyitott attilája alatt kihajtott galléra, puha ing. Csöndesen és halkan diskurált az előlépő pohos Biasini úrral és csakhamar hallatszott, hogy a szakácsnő a konyhán háromszor megfeni kését a csirkeöléshez. Miután mindezt tudomásul vették a t színészek asztalánál, a kövér, vörösképü komikus ismét poharába dugta borostás arcát,, a nyurga és mellbetegképű hősszerelmes a kövéres és hármaszokájú direktornéval foglalkozott. I Mig a két jelenlevő fiatalos színésznő (furcsa kalapokban, kendőkben és kifestett orcával) részint egymással váltott ellenséges tekintetet, részben hahotázva hallgatta egy narkantyúscsizmás és drótszöghöz hasonló hajzatú, énekelve beszélő vidéki földesúr előadását. Két sovány és hosszúorrú színész ült még az asztal végén, akik hangos, jókedvű disputával mintegy egymást akarták túllicitálni a különböző hazugságokkal, amelyeket most már olyan hangosan kezdtek mesélgetni, hogy a szomszéd asztalnál ülő előkelő idegenek egyetlen szót el ne mulasszanak. A gyászruhás asszony fátyolát mind sűrűbbre vonta össze arca előtt és mély, borongó hallgatásba mélyedt. A szakállas dalit, csöndesen elgondolkozva nézegetett körül a félhomályos szállóban, ahol a falakról megkopott, vaksi tükrök és homályba borult képek pislogtak alá. A lámpa fénye leghatározottabbea sgx osztok gyatrafeth&a mMMpét Kiújult sebek Budapest, január 31. A függetlenségi párt tegnap ünnepélyesen kijelentette, hogy ami a képviselőházban hetek óta folyik, az csak alapos vita, de nem obstrukció. Ez ünnepélyes kijelentés ellenére azonban meg kell állapítanunk, hogy igenis az ellenzék a bankjavaslattal szemben az obstrukció fegyveréhez nyúlt. Eleinte csak Polónyi Géza vette komolyan a dolgot. Utóbb ki-kipattant a vitából a szenvedély egy-egy szikrája s most már lobogó lánggal ég a tűz s vele együtt ismét a magyar parlamentarizmus régi, rozoga viskója. Amig arról volt szó, hogy egy eminens fontosságú kérdést a legalaposabb vita során akartak megbeszélni, teljesen osztoztunk a kisebbség nézetében és védői voltunk annak a jognak, amely a parlamentarizmus lényegénél fogva megilleti. Ma azonban változott a helyzet és ott tartunk, ahol a koalíció uralma előtti években. Konstatálnunk kell, hogy amit mondtak és hirdettek, megvalósult és igazolást nyert. A parlament régi, rossz gépezete nem végzett munkát, csak berregett, csak zakatolt, kerekei nagy lármával forogtak, kéményén vastag pasztában szállt a szavak füstje, mintha a masina haladni akarna. Ma azt látjuk, hogy még mindig ott van, ugyanazon a helyen, melyen Tisza István idején állott. Ez az obstrukció titokzatos. Senki sem érti és senki sem tudja igazi célját. Szinte úgy látszik, hogy az ellenzék úgy lovalja bele magát napról-napra, mert ösztönszerűen él már benne az a tudat, hogy a parlamentarizmus lényegével ellentétes Imre az, amely neki szerepet, a szerep utján népszerűséget s ki tudja végül — hatalmat is adhat. Legalább eddig igy volt s ha egyszer igy lehetett, miért ne lehetne még egyszer. Mi ugyan azt hiszszük, hogy ez a számítás teljesen helytelen és azt is, hogy az urakat ezúttal megcsalják ösztöneik. Az egyszer kifütyült bohózatnak senki sem tapsol már az országban. De ha nem így van, ha az obstrukciónak nem ez a célja, akkor hát mit akarnak ? A kormányt akarják megbuktatni ? Jó. De mi jön ezután ? Tisza István. És ha Tisza jön, mit értek vele . Tisza István ismét elő fog állani házszabályrevíziós megváltó gondolatával, ismét megindul az az őrült dervis-tánc, amelyhez folyton azt a dalt muzsikálták, hogy: csak egyszer, egyetlen egyszer! A végén pedig ismét nem történik semmi, ami az országra nézve jó, üdvös vagy hasznos. És kérdés, hogy így l'og-e tér- Szerkesztőség VI. ker., Ciyár-utca é v etetőn 5000 Kiadóhivatal VI. ker., Oyár-utca é Felelőn: 81—90 Megjelenik hétfő kivételével minden nap,ünnep után i*. Előfizetési árak Egész évre . . 28 K — 1. Félévre .... 14 „ — „ Negyedévre. . V „ — » Egy hóra . .. 2 , 40 , Egyes szám ára helyken és vidéken 10 fillér, Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. H. évfolyam Budapest, 1911 SZERDA február 27. szám