Világ, 1911. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1911-03-01 / 51. szám

Előfizetési árak JS&P Szerkesztőség Egész évre . , 28 K —­f. ______ VI. ker., Gyár-utca 4 Félévre .... 14 , — „ '""MB*' leleton: 58—00 Negyedévre. , 7 „ — „ Jw­ifi HE pMBk JSW^ , — Egy hóra , 2 , 40 , ^ggjljk jjpF jmw TM Kiadóhivatal — ,Km BBf pll M* Tfflk ISlla iwfBBBMai VI. ker., Gyár-utca 4 Egyes szám ára helyien Hlft. g§§ H A iBr Telefon: «1­90 es vidéken 10 fillér, Mr |gjg| jjf|» áf, M& Salft Jgis _ — Kap tagjai Jig» Megjelenik Hirdetések milliméter szá­­lliiL -----Mlferfár hétfő kivételével minden mitással, díjszabás szerint, ÉMMi nap, ünnep után is, II. évfolyam Budapest, 1911 SZERDA március 51. szám »»MII ,.MII mii A Vatikán ereje Budapest, február 28. (6.) Az Unita Italia jubileumára ren­dezett ünnepségeket a monarchák szer­vezett látogatásának tervezték. Az ősi földön, amelynek emlékei az emberiség egész történetéről regélnek, fejedelmi pompában kellett volna ragyognia Európa összes koronáinak, kifejezésre juttatván a világi hatalom tekintélyét, erejét és győzelmét azokon az erőkön, amelyek a Porta Bronzán belül mintha már meg­haltak volna. Európa utasai csak cifra legényeket láttak a testőrségben, amely a Vatikán boltívei alatt áll kovás puskái­val. A Rómát járó európaiak mosolyogva mutogatták egymásnak a római pápa e lővitézlett katonáit, akikre sohasem lehe­tett bizonyos múzeum-érzés nélkül rá­nézni. Hosszú évtizedeken át e kovás­­puskás katonaságon mulattak az embe­rek s összeíráson itve­nsz operett-hadsere­get a kontinens ármádiáival, egy percre se vették komolyan azt a gondolatot, hogy a pápai hadseregnek ez az elvi­­ fentartása sokkal többet jelenthet, mint a­­ német császár összes ágyúi. Ma azonban­­ Európa ijedten néz Róma felé és azt­­ látja, hogy a Porta Bronza mögött kez­dik kicserélni a kovás puskákat s hogy a hatalom, amelyet már csak múzeumi hatalomnak néztek, szembe mer állani a császári hatalmakkal is. Az olaszországi események nagyon erősen igazolják azokat, akik­ a Vatikán egyre növekvő, egyre félelmetesebbé váló hatalmáról írtak és beszéltek. Heine még azt irta, hogy az utolsó jezsuitát is elte­mették s melléje földelték karimás kalap­ját, tőreit és distinkcióit. Holott ime, a jezsuiták nem voltak eltemetve. Tőreik ma is élesek. Distinkcióikkal ma is téve­désbe ejtik a világot. Viktor Emánuel király monarchikus látványosságot akart rendezni Rómában s ezzel igazolni a királyi hatalom erejét. A római pápa azon­ban ismét elővette a régi, ismert villá­mokat, vagy legalább is megvillantotta őket. Hivatkozva az olasz ház történe­tére, odavetette Európa uralkodói elé a kérdést: barátai vagytok-e az egyháznak, vagy ellenségei? Aki ellenségeimet láto­gatja meg s tiszteletet tanúsít irántuk, azt én tekintem ellenfelemnek. A kérdés így fölvetve félreérthetlen kihívása volt az erőpróbának. A Vatikán azt kérdezte vele Európa uralkodóitól, hogy kitől félnek inkább: I. Viktor Emá­nuel unokájától-e avagy Szent Péter utód­jától? És a­­fölvetett kérdésre a felelet az volt, hogy a hatalmas német császár meghátrált, Ferenc József király nem megy Rómába, sőt Ferenc­­Ferdinánd is csak Racconigibe készül. Az összes euró- naptár Nagy szenzáció tör­ 1896. március 1. tént ma tizenöt esz-­j­z­­­tendeje, 1896. már­is Hullai UEFE mér­cius 1-én. Egy afri­kai színes potentát, saz inkább fekete, mint csokoládébarna Menelik császár, Salamon király egyenes ivadéka azon 3. pikáns réven, hogy Sába királynéja valamikor meglátogatta a bölcs és nagyon donjuan ki­rályt, szörnyen megverte Barátion olasz tá­bornokot s egy szervezetlen, fekete hadsereg tönkresilányitotta egy európai nagyhatalom­nak minden modern vivmánynyal fölszerelt had­seregét. Az olaszoknak is kellett egy keletaf­rikai gyarmat, leginkább pedig Abesszínia, melynek birtokában a Vörös-tenger déli kijá­ratának is urai lettek volna idővel. Azt hitték, hogy könnyűszerrel meghódíthatják Abesszí­niát. Rettenetesen csalódtak. Az öreg Menelik nagyot ugrott örömében a hatalmas győzelem hírére, de nem akkorát, mint amekkorát a st.­­jamesi kabinet, Londonban. Mert ő fekete fel­sége az olaszokat voltaképp az angolok számára verte meg. Azóta Abesszínia bevonult a szá­mottevő országok sorába s azóta igen nagy akadályul szolgál különféle keletafrikai aspi­rációk számára, melyeket némely európai ha­talom táplál. Még csak az kell, hogy európai befolyás folytán Abesszínia teljesen fölébred­jen, hadseregét, közigazgatását európai min­tára szervezze, az ország gyárak s ipartele­pek által fellendüljön. Mily befolyással lenne ; ez Keletafrika arculatának jövendő alakulá­sára? S még csak az sem­­lehet kifogás, hogy Abesszínia barbár, tehát civilizációra (vagyis európai gyámkodásra) szorul,mert hiszen Abes­-­­­színia népe keresztény. Már pedig az ősi hagyo-­­ mányos szent fölfogás szerint a kereszténység egyértelmű a civilizációval. Az olaszok a nagy­­ vereséget kiheverték és egyelőre, megelégesz­­­­nek az erythraeai gyarmattal. De hogy ez a vereség üdvös tanulságul szolgáljon nekik, az aduai ütközetet megfestették egy ponyvanagy­­ságu képen s a római modern képtárban he­lyezték el. Az istenhegyi villa írta : Zsoldos László Szumir Károly számvizsgáló és családja (egy asszony meg öt gyerek) épp most költöz­ködtek be abba a háromszobás házikóba, amit a családfő vásárolt az Istenhegyen a felesége Unszolására és amortizációra. Amikor a hur­­colkodó emberek már az utolsó széklábat is behordták abba a vigasztalan felfordulásba, amelyet a költözködés humora lakásnak ne­vez, az újdonsült háztulajdonos kifizetvén és kegyesen elbocsátván őket. (— Mit, mit? Ke­veslik a borravalót? Sajnálom, egy forint éppen elég négyüknek, egy forint éppen elég.) lekuporodik két egymásra fektetett sodrony­­ágybetétre és így fohászkodik fel az élete párjához, aki nagykendőbe burkolódzva vele szemközt lógatja le a lábát az asztal tetejéről, minthogy a székek lábbal, vagy láb nélkül, de párosával össze vannak kötve. A fér.1.: Na, lelkem, csakhogy itt va­gyunk! Az asszony (jelentősen fölbigyesztve az bikát): A magunkéban. A férj: Na, igazában majd csak vagy tizenöt év múlva lesz a miénk. Ha majd fe­­törjesztődik a bankteher. A a s s z o n­y (felfortyan): De azért mégis a mienk! Mert ha nem a mienk volna, hát nem nekünk kellene törleszteni a terhet! (Fölényes mosolylyal.) Törleszteni?! Az amor­tizációs kölcsön automatikusan törlesztődik! Még­­arra sincs gondod! Affips (szerényen megvakarja a tarkóját.): Ühüm. Ebben az évben éppen háromszáz ko­ronával többet kell fizetnem, mint a lak­bérem. Az asszony (megint felfortyan): De nem házbérre! Hanem a magunkéra! Haha! Hát kell házmesterpénzt fizetni? Meg minden hó­napban egy koronát a vicének? És nem pa­rancsol senki! Hát mondd meg igaz lelkedre, fiam, nem megéri ez azt a háromszáz koronát? A f­é­r­j: Mindenesetre, fiam, mindenesetre. Csak mikor leszünk rendben, az istenért, mi­kor leszünk egyszer már rendben?! Az asszony (keresztbe fonja a karját, szigorúan): Hát nem ebben a pillanatban jöt­tünk?! (Kiált.) Mari! Mari! Mari (a másik szobából): Tessék? Az asszony: Itt van egy korona, hozzon negyvenért párizsit! (Pénzt ad neki. Az urá­hoz olyan hangon, mint aki megszokta, hogy az egész család nevében beszéljen.) Megéhez­tünk. (Marihoz.) És egy félkiló kenyeret. A férj (örülve, hogy így kitalálták a gondolatát): Az ám. M­a­r­i (a markában szorongatva a koro­nát, bambán): Honnan hozzák, nagysága? Az asszony: Hát a boltból! A f­ér­j (szerényen): De hol van bolt erre­felé? Az asszony (meghökkenve): Hm, én nem láttam. Mari (széles kézmozdulattal): De igen, nagysága. Van, van. Itten föl, azután arra le és ott balra. Láttam a kocsiról, amikor gyüttünk. A­z a­s­s­z­o­n­y (csüggedten): Olyan szí? Mari (bambán): Még messzebb, nagysága kérem! A férj (szerényen): Mikor lesz itt az a párizsi ? Mari: Félóra alatt odaérek. (Sietve el.) Az asszony (utána kiált): De Mari, ke­nyeret is! El ne felejtse! A férj (szerényen): Mégis csak messze van kicsit ez a... Az asszony (felfortyan): Messze? De a mienk! Hát nem akarod megérteni? A férj (szerényen): Az már szent. Csak az amortizációt bírtam pontosan fizetni. Az asszony: Valami mellékes után kel­lene nézned, fiam. Valami délutáni foglalkozás. A férj (ijedten): Innen az isten háta mögül? Az asszony: Miért ne? Kapnál hatvan­nyolcvan koronát havonkint. Nem jó lenne az? Mindjárt nem kellene ráfizetni a lakbérre egy fillért sem, sőt még négyszázhúsz korona meg is maradna. Legalább. A férj (meghúzódva): De lelkem, hogy, trappolok ide haza az isten háta mögé és aztán megint vissza a délutáni foglalkozásra?. Mire délben hazaérek, három óra. Ebédelünk, félnégy. A legjobb esetben sem kerülhetek vissza a városba fél öt előtt. Nem is kapok olyan irodát, ahova ilyen későn lehetne járni. És aztán este megint trappoljak haza, mint a fáradt gebe! Az ass­zony (nemes egyszerűséggel): Hát ki mondta, fiam, hogy trappolj! A férj (élénken): Hát?... Az asss.Quy (mint előbb): Hát kell ngs

Next