Világ, 1911. július (2. évfolyam, 154-179. szám)
1911-07-01 / 154. szám
Előfizetési árak !§pf Szerkesztőség " Egész évre . , 28 Kt. — MgnM mm VI, ker.. Qyár utca 4 Félévre . ... 14 w trhhP* ,*^§Ipar Telefon: 58—00 Negyedévre. » 7 „ • — , Mm Mgj USB^ ,”. — ^18mBrall Hal .jm Jfälpt Megjelenik Hirdetések milliméter szá*m%k Wmmzt^gW ^J$L. hétfő kivételével n Minden mitással, díjszabás szerint. ^Mtwmm MmW mmm Wmmmo. nap. ünnep után is. II. évfolyam Budapest, 1911 SZOMBAT julius 1. 154. szám naptár 1Xfi? inline 1 Negyvennyolc esziszá. julius i. tendő előtt 1863 Felszabadulnak a j ^ i ** **.. tüzek gyultak a kihulland rabszolgák c?íQy, de Holandiában. Ezen a napon egy kormányrendelet folytán valamennyi holland gyarmaton felszabadították a rabszolgákat. Nagy és nevezetes dátuma ez Hollandia történetének, kései adata a felvilágosodásnak és a kultúra terjedésének. A közeli dátum megdöbbentheti mindazokat, akik csak felületesen foglalkoztak a rabszolgaság történetével. A köztudat szerint a rabszolgaság a középkorhoz és a történelem még előbbi idejéhez fűződik. Az egyiptomi, a római s az amerikai rabszolgaságról még sokan tudnak és tudnak az afrikai, ázsiai gyarmatországokon dúló rabszolgagazdaságról is. Arról azonban csak nagyon kevesen tudnak, hogy a lelketlen embervásár még a XIX. században, az úgynevezett kulturállamokban is, törvényes jog volt. Anglia 1830-ban szabadította fel a korona tulajdonában volt rabszolgákat, a magántulajdonban lévők azonban csak 1833-ban nyerték el szabadságukat, Kuba szigetén pedig pláne csak 1880-ban törölték el a rabszolgaságot. Ázsiában és Afrikában azonban még ma is teljes virágkorát éli a rabszolgaság, amiben nem egy európai államnak is része van. És, ha végig lapozunk az embermillióknak ezen a vérrel áztatott, szomorú történetén, mely még ma is tömegesen követeli az emberáldozatot, lehangolva bár, csak tisztelettel fordulhatunk a tulipánok derűs hazája felé, ahol negyvennyolc év előtt legjövedelmezőbb üzletéről, az emberkereskedésről mondott le a felvilágosodott Hollandia. A szerénység írta: Vér Mátyás Amint Krisztián páter szobájába ért, levetette magát a feszület elé, s imádkozni kezdett. Szobájában koromsötét volt, de nem akart világosságot gyújtani, mert úgy érezte, hogy fölzaklatott lelkiállapotában csillapítólag fog reá hatni a tökéletes magány s tudta, hogy az ember csak sötétben képes teljesen egyedül lenni. Sokáig térdelt a feszület előtt, de bármily áhítattal akart is imájába elmerülni, bármily buzgósággal emelte szemeit a magasba, a kereszt felé, bármily alázattal és bűnbánattal verdeste mellét, szívébe sehogy sem akart beférkőzni annak a boldogságos megnyugvásnak érzése, mely máskor mindig eltöltötte, valahányszor az Úr elé járult. Százszor is keresztet vetett, hogy elriassza agyából az ott kóválygó idegen, profán gondolatokat, de azok minduntalan makacsul visszatértek, s ott rágódtak szivén, mint fekete hollók, melyeket hasztalan hessegetnek el a csőreik alá került zsákmányról. Agyában folyton ott keringett a rendfőnök, a főhercegnő, Levente gróf, páter Benedek alakja, s amint elszoruló szívvel gondolt vissza a rendfőnökkel való beszélgetésére, hirtelen úgy tűnt fel előtte, mintha mindezek tüzes szemei lángolnának a sötétben s gúnyos mosolygással nézi''1' m ő vergődését. A leveleimet is felb dúlt fel szivében. Csak páter Ben — gondolta tovább, — folyt rám s mindig attól tartott, hol ő emelkedni. Aztán hirtelen barbá,vir h ■ .eire csapott s fájdalmas fohási, sánatot váltótól, a miért ért jegy embert, ki ellen nem voltak bizonyítékai. De a fohász nem talált meghallgatásra, mert páter Benedek szúrós szemei továbbra is rámeredteka sötétben, s tisztán látta keskeny, vértelen ajkainak gúnyos mosolygását. Azután titokzatos, nesztelen árnyak suhanását hallotta maga mögött, s ha megrettenve hátra fordult, a levegőben elröppenő fehér ujjakat látott, melyek mind reá mutogattak, mintha egy láthatatlan biró előtt akarnának tanúságot tenni róla, hogy ez az a pap, ki megszegte az engedelmesség fogadalmát. Szive egyre vadabbul kalapált s lassanként kimondhatatlan önvád, s őrült félelem fogta el. — Az Úr kegyelme elfordult tőlem, — sóhajtotta s felemelkedett a térdeplőről. Térdei fájdalmasan sajdultak fel, amint felállott s zsibbadt lábaival csak botorkálva jutott el a sötétben asztaláig. Világosságot gyújtott s a hirtelen megvillanó fény elűzte a rémeket s pillanatnyi nyugalom szállott szivébe. — Az ima nem vigasztalt, a munka talán majd megnyugtat, — gondolta magában. Kinyitotta íróasztalát s apró betűkkel sűrűn teleírt hosszú papírlapokat húzott ki belőle. Lassan szétteregette maga előtt a lapokat, olvasgatni kezdte az utolsó oldalakat, hogy felfrissítse emlékezetében az utolsó gondolatokat, tollát gépiesen tentába merítette s a tiszta papírlapra szegezte, hogy folytassa a megkezdett fejezetet. Tolla azonban, mely máskor engedelmes gép módjára festette papírra az agyában száguldó gondolatok látható képét, most mereven megállóit azon a helyen, hova először illesztette. Hiába feszítette meg minden erejét, hiába ráncolta össze homlokát, hiába igyekezett teljes akaraterejénel arra a tárgyra gondolni, amiről írni akart; egyetlen gondolat, egyetlen szó nem repült tolla jegyére, s a gyakonok megingathatatlansággal zárta magába a gondolatokat, mintha teremtő rugalmassága örökre megmerevedett volna, mint a kizsarolt termőföldé, mely egyszerre, minden átmenet nélkül tagadja meg az életrekeltő nedveket a belevetett búzaszemektő . Hirtelen egy rég kipróbált módszerhez folyamodott, mely máskor soha sem szokta cserbenhagyni, hanem éles sarkantyúcsiklandozása, módjára szokta gyorsabb futásra bírni fáradt agyát. A szétszórt lapokat összefogta kezében, hogy lássa, milyen vastagra nőtt a lapcsomó, melyet összeirt, aztán ismét szétteregette s számolgatni kezdte a lapokat, hogy igy győződjék meg a végzett munka nagyságáról, így eljutott lassan kint az első oldalig s azután a címlapig. Szép, kaligrafikus betűkkel pompázott előtte a munka címe: «A hét főbűn». Szent Ágoston és más jeles egyházatyák művei nyomán irta Bombay Krisztianus P. J. Sokáig elmerengve nézte a vaskos kéziratcsomó fölött büszkén terpeszkedő nevet s édes megindultsággal gondolt arra a pillanatra, mikor majd e név nyomtatásban ezer és ezer ember előtt fog megvillanni s ezer és ezer ember fogja magában elgondolni, milyen mély gondolatai vannak ennek a páter Krisztiánnak s mennyire be tudott hitolni az egyházatyák misztikusan elfátyolozott gondolatvilágába. A hiúság ördöge egyre illatosabb és bóditóbb mérget csepegtetett a fiatal páter szivébe s amit az imával, föl ászkodással és bűnbánattal nem tudott elérni, ez édes méreg erejétől lassan kint kiveszett szívéből a keserűség érzése, s édes béke és boldogító megelégedettség telepedett Üzletgglel ! Budapest, június 30. Lukács László pénzügyminiszter a pénzügyi bizottságban azt mondta, hogy a katonai kérdések elintézése már csak azért is kívánatos, mert csak ezután jöhetnek létre az új pártformációk. Ennél vitágosabban és egyszerűbben nem lehet igazságot kimondani. Félreértést ez a kijelentés nem tűr. Kétkedésnek e mondattal szemben semmi helye. És mégis, a politikai haruspexek ma egész nap ennek a mondatnak titkait fürkészték s azt kutatták, vájjon Lukács László csakugyan azt gondolta-e vele, amit gondolt, mert hogy mást úgysem gondolhatott. Mégis, ma hire jön, hogy a pénzügyminiszter úr maga kivánja megmagyarázni, hogy mit értett azon, amikor uj pártformációkról beszélt. Őszintén szólva, nem vagyunk kiváncsi..e . magyarázatra, amely, hacsak az nem lesz, amit első hallásra mindenki gondolt róla, hasonlatos lesz a késői bánat szavaihoz. Egy dologban két igazság nem lehet. Pedig az igazság benne volt ebben a mondatban. Az, hogy igenis, az új pártalakulásoknak formális kiérését a katonai javaslatok gátolják. Az új pártok készen vannak, a demarkacionális vonalakat akárki meghúzhatja a parlament padsorai közé s aki látni akar, az látja, hogy a magyar parlamentben csak két párt van ma már: a haladó és maradó törekvések pártja. Minden más csak külsőség, üres játék, amely azonban a parlament munkaképessége szempontjából veszedelmes játék is egyúttal. Ezek után Lukács Lászlónak nincs oka arra, hogy szavainak más értelmet tulajdonítson, mint amelyet azoknak mindenki tulajdonított. Csak egy esetet tudunk elképzelni, amely Lukács magyarázatát indokolhatná. Ez az, hogy szavai, amelyek igazságot állapítottak meg, taktikából hagyták el ajkát. Abból a taktikából, hogy az általános választói jog barátainak újabb reményt fakasszanak arra nézve, hogy a kormány a véderő javaslatok letárgyalása után, legott az általános választói jog reformjával áll elő. A taktika, ha az volt, azt célozta, hogy a véderő javaslatokat minden ellenállás nélkül iktassák törvényre. Stt nem tesszük föl Lukács Lászlóról, hogy ehhez a cselhez folyamodott. Nem tehetjük föl, mert nem habozunk kimondani, hogy az ilyen taktika nemcsak rosszhiszemű, de annyira hasonlít a legközönségesebb becsapáshoz, hogy balkáni államférfiak módszerei közt is ritkaság számba menni. Mi úgy fogjuk föl, hogy Lukács László óvatos formában ugyan, de elég világosan, ellenértéket ajánlott föl a véderő javaslatokért. Az ellenérték pedig a vámosfél int.