Világ, 1912. május (3. évfolyam, 104-128. szám)
1912-05-01 / 104. szám
2 1912. május 10. V 9 IU A C5 Boldogok voltak az emberek arra a hizlalásra, hogy ezentúl a villamoskocsik nemcsak csengetni, nemcsak embereket tiporni, de egészen komolyan közlekedni is fognak. És vártak. Előlegeztek türelmet és bizalmat. Tiszteletet és elnézést. De sem a türelem, sem a bizalom nem hozott megváltást. A villamos-közlekedés ma sem jobb, mint volt régen, vagy legalább is nem javult a helyzet annyira, hogy ezt a javulást egy nagy város közönségének érdekei szempontjából komolynak lehetne venni. Pedig a helyzet az, hogy a villamos-közlekedés elégtelensége okozza a főváros lakosságának nemcsak a legtöbb boszúságot, de kereseti viszonyaiban és életmódjában a legsúlyosabb károkat. A főváros külterjes fejlődésének a villamosközlekedés hiányossága a legnagyobb akadálya. A döcögő kocsi az oka, hogy ide szorulunk mindnyájan a város belső területére, ahelyett, hogy a főváros perifériáin lakhatnánk. A házbéruzsorának is ez a nyitja s ez a magyarázata az élelmiszerek drágaságának is. Ezernyi vonatkozást tudnánk föltárni, amelyek mind azt bizonyítanák, hogy a fővárosi ember mai rettenetes helyzetének jórészben az a döcögés az oka, amelyet közúti járműveink elkövetnek. A közlekedési eszközök klasszikus századában, amikor az ember tulajdonképpen nem is végez egyebet, mint a távolságok problémájának legyőzésével foglalkozik, e fejlődő, hatalmas város teljesen ki van szolgáltatva olyan közlekedési viszonyoknak, amelyek idejét, vagyonát, egészségét, jólétét a legkomolyabban veszélyeztetik. Azok a százezrek, akiktől a főváros utcái hemzsegnek, nem sétáló emberek, hanem a munka emberei. Idejük pénz és az a munka, amelyet naponként végeznek, hogy lakhelyükről munkájuk színhelyére kétszer is elmenjenek, jelentékeny erőveszteség. Annak a privilégiumnak fejében, amelyet a közlekedési vállalat élvez, tanár leült a katedrához és érthetetlenül darálta el a szokott frázisokat. Nem is figyelt rá senki, mindenki nevetgélt, fecsegett, csak éppen az új tanuló leste minden szavát tágra nyílt szemekkel. — Örömmel üdvözlöm az osztályt, örvendek, hogy mindnyájan visszajöttek, hogy intézetünkben folytassák tanulmányaikat és az év végén isten segedelmével az érettségi vizsgálattal be is fejezzék... Ideges mozgolódás támadt az osztályban és egy fiú már többször fel akart állni. Gyaníthatólag az osztály nevében üdvözölni akarta a tanárt, ki már negyedik éve főnökük. Az osztályfőnök keresgélni kezdett a mágiával hozott iratcsomóban. Aztán kivett egy informájú okmányt, föltette a szemüvegét és így vizsgálta azt végig. Mire a végére ért, kicsinylő mosoly futott végig a száján. — Van egy új növendék is... - szólalt meg csak úgy odavetőleg. — Igen, igen... — zengett kórusban a válasz, egyszerre harminckét torokból és annyiféle hangon. Néhányan föl is nevettek. — Gáspár János lépjen elő, — hívta föl az idegent és kíváncsian hordozta körül fáradt szürke szemeit. A fiú előjött és a katedra előtt tisztelettel meghajolva, feszesen megállott. —• Tehát maga az?... Amint tavalyi bizonyítványából látom, jeles előmenetelni és jó magaviseletű tanuló. Szép, szép... Gáspár a füle begyéig elpirult. Ezek voltak az első kedves szavak, amiket itt hallott. De nem örülhetett sokáig. — Az az iskola, ahonnan idejött, nem a legjobb, hírnek örvend. És én csak kötelességa közönséget szolgálni kellene, nem pedig agyonsanyargatni és súlyosan megkárosítani. A villamos-közlekedés kérdése nem új kérdés. A megoldásnak ezerféle módját hallottuk szakemberek részéről is, de a megoldás még mindig késik. Mintha csak arra várnának, hogy egy haragos pillanatban az erőszakos föllépés vessen véget ezeknek az áldatlan dolgoknak. Tegnap végre ilyen erőszakos kitörésre került a sor és ezer szerencse, hogy nem történt más, mint ami történt. De ez a kis eset is éppen elég arra, hogy fontolóra vegyék ezt a kérdést , hogy a halogatásnak véget vessenek. A türelem fogytán van s annyi káromkodást, szitkot és átkot, mint amennyit a déli és esti órákban a főbb útvonalakon a villamos vasút vezetőire szórnak, sokáig nem lehet tétlenül elhallgatni. A főváros vezetőinek kötelessége, hogy ezeken a dolgokon segítsenek és hogy a legkomolyabban lássanak hozzá a tarthatatlan helyzet szanálásához. Holnap május elseje lesz. A nagy népmozgalmak megszentelt emlékű napja. Ebben a tegnapi kis forradalomban olyan jelenséget látunk, amely lényegileg azonos a mindent átalakító, nagy forradalmakkal. A lefojtott harag kitör s új rendet követel. Egyszer az állam formájában. Másszor a villamos közlekedésében. És egyszer trónokat dönget. Másszor a hatvanötös számú villamos kocsit. A politika hírei. A politika egyetlen eseménye: a delegáció. E körül koncentrálódik minden érdeklődés és így tart ez, amíg a bécsi tanácskozások folynak. A fővárosból elutaztak a politikusok, a klubok üresek és a vidéken szerteszéledt képviselők csakis Lukács László miniszterelnök programmbeszédének kellemetlen benyomását vitték magukkal. Tóth János, a Kossuth-párt alelnöke, a miniszterelnök beszédéről így nyilatkozott: — Tizenkét miniszterelnöki bemutatkozásnál voltam jelen, de ilyen siker nélküli kormányelnöki beszédet még nem hallottam. Az látszott az egész beszéden, hogy a miniszterelnök tojástáncot jár. Mindenkit ki akart elégíteni s e miatt senki sem volt a beszédével megelégedve. Gróf Zichy Aladár, a néppárt elnöke, a következőképp nyilatkozott: — Lukács László miniszterelnök beszéde vegyes hatást tesz a parlamentre is, reám is. Különösebb tetszést sehol sem ért el, még a munkapárton sem. Az a választójogi tervezet, amelyet a Házban előadott, már ismeretes előttem s azt én csak torz választási tervezetnek tartom. A miniszterelnök — úgy látszik — tudja, hogy csak a választói joggal lehet a kibontakozást s a parlamenti békét megteremteni, de az erre vonatkozó terve egyáltalán nem alkalmas. Lukács László beszéde nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket az ő nagy képességei után föllépéséhez fűztek. Meglehet, hogy még rejteget valamit. Hát csak álljon elő vele. És pedig gyorsan. Mert eddig még mindenki úgy látja, hogy a Lukácsrezsim a Héderváry-rezsim folytatása. No hát, ha úgy lesz, akkor igazán nem értjük, hogy miért kellett Hédervárynak megbuknia és miért kellett éppen Lukácsnak lenni a miniszterelnöknek. A tengernagy szemleútja, Gróf Montecuccoli tengernagy, tengerészeti parancsnok rendes vezérkara 1' 'etében legközelebb a hajóraj beható megszemlélésére és a trieszti, monfalconei és fiumei hajógyártás megtekintésére indul. A balassagyarmati választás. A gróf Wickenburg Mark lemondásával megüresedett balassagyarmati kerületben ma folyt le a képviselőválasztás. Sztranyovszky Sándor munkapárti jelöltet megválasztották a Kossuth-párti Tokaj Lajossal szemben. Budapest, április 30. Hírek a külüyminisztériumból. Bécsből jelentik: Gróf Wickenburg Márk osztályfőnök átvette a közös külügyminisztérium kereskedelem-politikai osztályának vezetését, melynek élén dr. Rö s s 1 G r osztrák kereskedelmi miniszter kinevezése óta Mihailovics osztályfőnök állott. Báró Tallián udvari tanácsos, aki a kereskedelem-politikai osztályba van beosztva, a legközelebbi jövőben nyugalomba vonul.szerűleg tájékoztatom, hogy itt nagyon öszsze kell szednie magát, ha boldogulni akar. Jeles bizonyítványról még ne is álmodjék... — Igyekezni fogok az itteni követelményeknek is megfelelni, — hebegett a fiú reszkető hangon. — Ezt mindig így szokták mondani, de hát bizony nehezen fog az menni. No, majd meglátjuk. Helyére mehet, — fejezte be szavait Szalmás osztályfőnök és szánakozó pillantást vetett a sápadt fiúra. Szegény Gáspár csak úgy odaszédült a helyére. Nagyon rossz sejtései támadtak, amit éppen nem oszlattak el a jeles tanulók kárörvendő pillantásai.Mikor kijöttek az iskolából, Gáspár szomorúan ballagott hazafelé egyedül. Senkisem csatlakozott hozzá. Azaz, hogy mégis akadt egy fiú, aki utána sietett és hazáig elkísérte. — Ne busulj, pajtiás, lesz ez még roszszabbul is. Szalmás tanár a legszigorúbb ember .. . Gáspárnak könyek szöktek a szemébe erre a kegyetlen vigasztalásra.— Sajnállak és amennyire tőlem telik, segítségedre leszek. Ámbátor ezzel nem sokat mondtam, mert vedd tudomásul, hogy én Basa Gergely vagyok, a legrosszabb tanuló az osztályban, — élcelődött a vidám fickó. — Köszönöm, ■— hálálkodott Gáspár és majd elnevette magát ő is, hogy a legroszszabb tanuló akar rajta segíteni. — Aztán nagy baj is az, ha nem leszel jeles... — folytatta Basa. — De én ösztöndíjas tanuló vagyok és ha nem lesz az év végén jeles bizonyítványom, akkor elveszíteni az ösztöndíját . Hát ne hagyd magad. Könnyen lepipálhatod ezeket a jeleseket, mert mind szamár. Az egyik tanárnál lakik, a másik a polgármester fia... Ilyen protekciós alakok ezek az első tanulók. A szegény székely fiúnak most még kevesebb reménye maradt, hogy ily veszedelmes vetélytársai lesznek. — Hanem a délutáni összejövetelre gyere el, mert megharagszik rád az osztály. Majd érted jövök. Ezzel váltak el az új barátok. De vesztére tette Gáspár, hogy elment, mert a gyámoltalan jó fiút, aki alig ivott bort életében és sohasem cigarettázott, addig biztatgatták, míg belediktáltak néhány pohár bort, a szájába is dugtak cigarettát, amitől aztán oly rosszul lett, hogy néhány osztálytársának kellett őt hazavezetni. Valaki aztán gondoskodott arról, hogy az osztályfőnök ezt megtudja. Gáspár már az első órán megrovásban részesült. Néhány nap múlva megkezdődött a komoly tanulás és a felelés ideje.Mindenki kiváncsi volt az új jeles tanulóra. Gáspár okos és tanult fiú volt, ezzel tisztában volt mindenki már az első felelete után, de mégsem sikerült neki semmi sem jól, mert nem ismerte a tanárok kérdezési módját és egyéb szokásaikat. Szalmás osztályfőnök a magyart és a latint tanította és főleg az utóbbi tárgyat követelte szigorúan. Gáspár csaknem folyékonyan fordított, a nyelvtant kitűnően tudta, de mivel nem a Szalmás kedvenc kifejezéseit használta, ennélfogva mindenben talált hibát. És így volt ez a többi tanárnál is. — Majdmeglássuk az írásbeli dolgozatát.