Világ, 1913. szeptember (4. évfolyam, 207-231. szám)
1913-09-16 / 219. szám
SzerfesztSsig VI., Gyár 10 t ea 4 n. Hirdetések felvétetnek Budapesten A Telefon 58*00, a felelős szerkesztőéi Mimának - VILÁG kiadóhivatalában, Blocsenerf* 81-58. Kiadóhivatal VI. Gyár*u ca 4 |HHw MHjBBilk Győri és Nagy, Janlus és Társa, Telefon 81*90 Előfizetési árak a JKjy ggiS| Tenczer Gyula, Leopold Kornél magyar korona országaiba, Ausztriába Stafl gg§|l és Ernő, Lenkei Zsigmond, Mezei és Bosznia-Hercegovinába. Egész évre jfaEr ||||| ffiBH /e^H*** JBmggj|jk fljgsgy _________ Antal, Schwarz József, Mosse Ru-28 korona, évre 14 korona, negyed- Bkb |1|s| PPB (_^ 7 ^3 • / ERRs' Srasdorf hirdetési irodákban. — Bécsben 8 évre 7 korona, egy hóra 2 korona 40 ^Br Bj|| firaraH ' ^ / JBw M. Dukes Nachf, Hausenstein és fillér. Németországba, a német biroda- aMr EK§|| BaBfi y W Vogler, Rudolf Mosse, Eduárd lom államainak területére negyedévre -----Jém Braun, Heinrich Schalek, Bock 10 kor. 80 fillér, egy hóra 3 kor. 80 fill. Spon und Herzfeld. — Berlinben: Str. A »VILAG« megjelenik hetfő kivéte ^Jr. Erlmenrech, Berlin-Wilmerslével mindennap ünnepnapok után is. dorf, Holstinníche-Strasse 27. sz. IV. évfolyam Budapest, 1913 KEDD szeptember 16. 219-ik szám Andrássy zászlója Budapest, szeptember 15. Uj színeket kell megszoknia a szemnek a magyar politika küzdőporondján: tegnap megtörtént az Andrássy-párt zászlóbontása. Egy uj párt születése mindig izgalmas és érdekes jelenség. Mi újat, mi rosszat, mi jót hoz az új párt a magyar közéletbe? Nem oszlik-e el rövid idő múltán nyomtalanul, mint ahogy annyi efemer értékű politikai alakulat tűnt el már a feledés semmijébe? Elég erős lesz-e ahhoz, hogy éljen, hogy harcoljon, hogy verekedjék a maga igazáért, hogy új korszak mesgyéjét szántsa be a magyar históriába? Hátha ragyogó, fényes jövő vár rá, hátha már rövid, belátható időn belül többséget ad a parlamentnek, kormányt az országnak? Ebben a pillanatban ki tudná ezt megmondani? Ebben a pillanatban az új párt előtt úgy állunk, mint az újszülött csecsemő bölcsője mellett: misztikus fátyol takarja el előttünk a jövőt, senki sem tudhatja, milyen sors, milyen fátum vár arra, akit benn ringatnak a bölcsőben? A csecsemőbölcsők mellett csak következtetni, jósolni és reménykedni lehet. Azt látjuk, hogy az idők méhe megérlelte ezt az új pártot, az újszülött kellően fejlett, életképes és minden kvalitása megvan arra, hogy szerepe és hivatása legyen a magyar közéletben. A magyar közvéleményben sokan, igen sokan vannak olyanok, akik eddig nem tudtak beilleszkedni a meglevő pártkeretekbe. A munkapárttól elválasztotta őket a magyar alkotmányon, a magyar parlamentarizmuson esett sérelmek fölött érzett keserűség, a legfeketébb junker-reakciótól való idegenkedés. Az ellenzéki pártoktól viszont elidegenítette őket a néppárt papossága, a függetlenségi párt lagymatag iránytalansága. A magyar közéletben az ellenzéki hajlandóságoknak egész tömege szunnyadozik, csak vezér kell hozzá, csak riadó, hogy ezeket az ellenzéki hajlandóságokat fölverje és aktív energiává élessze. Várjon Andrássy-e az a vezér, akit vártak a vezértelenek és a tegnap elhangzott ébresztő az a riadó, mely lelket ver a csüggedőkbe és tétlen tespedőkbe? Andrássy Gyula programmjáról meg lehet állapítani, hogy az szép, tisztességes, rokonszenves programm, az első betűtől az utolsóig olyan, mint amilyet Andrássy Gyulától várni lehetett. Azt senki sem írtette Andrássy Gyuláról, hogy a radikalizmus vörös zászlóját bontja ki a magyar parlamentben. A radikalizmustól mindig élesen megvont határvonal választotta el az ő régi, klasszikus hagyományokon táplálkozó liberalizmusát. Ha tegnap adott programmja szerint ítéljük meg az új pártot, akkor úgy tekinthetjük téli egymást, de feszülten hallgattak minden szóra; a három Novák-testvér: Károly úr, a nyugalmazott, szélütött lábú számtiszt; — húga az özvegy árvaszéki írnokné és legidősebb nénjük, Hermin kisasszony, a serdült válla. Kicsit éles racsolásra szokott, de friss hangocska szavalt éppen; bájos szenvelgőn, színházasan, — önkéntelenül is a leskedő ingyenpublikumra tekintettel. Ez, — ismerték, — nem az ő lakójuk volt; a szomszéd tanítóék albérlője e nyár idényre és a palánk résén járt át barátnőihez ilyen estéken, mikor „szalondarab ment“ a kaszinókért arénájában és ők, az operettesek itthon ették meg a szalámi-vacsorát, krajcáros piskótával. — Higgyétek el, fiókáim, amondó vagyok, ha most újra kezdhetném, mosogatólánynak is inkább mennék, mint színésznőnek. Még csak második nyáron vagyok szerződtetve, még alig kezdem, de már annyi csalódás ért . . . Én nagy idealista voltam mindig, a sziniiskolában is, pedig ott azért sok minden előfordul. Mindig mondta a tanárom: „Maga túlságosan gyöngéd, kis mimózatermészet, ide kötélidegek kellenek!“ Akkor nem értettem még. De ezalatt a két év alatt már nagyon sokat átéltem. Ha sejtenék az emberek, ugye, mi minden van a külszín, az esti csillogás mögött, mit érzünk néha belől, amikor dalolunk és ugrálunk nekik mosolygó arccal! „ .. Odaát a ponyvafüggöny mögött, a Hermina kisasszony szeme sokatmondóan villant oda a húga felé. Az özvegy bólintott hevesen és az ujjával csendet intett. — Hagyd el, — felelt a kis érzelgésre. Andrássy zászlóbontását, mint a negyvennyolcas idők és a hatvanhetes alkotmányos megújhodás liberalizmusának a folytatását. Inkább Deák Ferenc, Irányi Dániel, Kemény Zsigmond szabadelvűségével és félszázéves kormányzó-bölcseségével tart közösséget, mint a ma radikális áramlataival. Mértéket és határt tart a liberális fejlődés címén támasztott követelésekben s ez a határ sehol sem lépi át a doktrinér polgári szabadelvűség kereteit, messze van attól, hogy forradalmi legyen, hogy olyan átalakulásokat és olyan reformokat sürgessen, amelyek érintenék a mai osztálytagozódottságot, és lényegesen megváltoztatnák a mai szociális hatalmi viszonyok egyensúlyát. Magyarországon most már sokan vannak, akik ennél sokkal többet követelnek, akik türelmetlen energiájukban ennél gyorsabb és elszántabb tempóban akarják előrenoszogatni az országot a fejlődés útján, akik bátrabban szakítanak a régi tradíciókkal, akik merészebben követelik a százados osztályuralom végét és demokratikus Magyarország megalakulását. A mi vágyainkat, a mi követeléseinket sem elégítheti ki ez a programm, azt azonban el kell ismernünk, hogy a ma meglévő magyar pártok között az Andrássy-párt programmja áll a nyugateurópai kultúrához és a haladó eszmékhez legközelebb. A magyar közélet a másik, telt, biztos és meleg beszédű — az a legnagyobb bajunk nekünk, hogy mégis csak imádjuk a pályánkat. Világért se tudnék elhagyni, minden szenvedést elviselünk érte. Ez már olyan betegség rajtunk. Nézzétek, én lehetnék otthon is, szüleim élnek, hál’ istennek, házunk van Kispesten. (Aj, milyen fennszóval, milyen kedves, hetyke célzatossággal mondta ezt az elfüggönyözött szomszédság felé!) — De higyjétek el, nem bírnak otthontartani. Anyám sir, apa, bátyáim haragszanak, mert most tavaszszal megint egy doktort kosaraztam ki, itt vannak a ládámban a levelei, megmutathatom. De énvelem nem lehet bírni. Ha jön a szezon, ég a talpam, jönni kell, neki a világnak, igazgatók, rendezők szekatúráját, vénebbek rosszaságát, irigységét tűrni, műveletlen emberektől lenézetni magam; de hiába, a színpadnak] születtem, nem tudnék lemondani róla.— Nappal henyélni, este cédáskodni kurta bugyogóban, világ láttára félmeztelenen! — Van, akinek e’ való! Születni kell mindenre! — Vér dóga! —, véli Károly tekintetes úr és félretörli a csutorával ritkás, lecsüggedt bajuszát.) — Persze, Ilikém, te még most is hiszed, hogy a direktor szerepet fog adni neked az idén! Tudom, ezzel mézesmadzagol minden reformája naiv lelket. Mikor kisül, hogy a gázsi kevesebb, — hű, sokkal kevesebb, mint papiroson ígérték, akkor azt mondja: „Nézze, kedveském, ez csak iskola még, továbbképző, de az idén már próbálni akarok magával valamit. Egy-egy Lefekvés előtt írta : Kaffka Margit Este, s poros és kedves, kisvárosi nyolc óra után augusztusban, sok-sok távoli, folytonos, álmataggá mosódó kutyaugatással, ö tücsökzizegéssel a palánkos kertek felől; lágy, sirón állhatatos muzsikáju békaszóval a vályús kutak tájékáról; az egyetlenegy, messzi Főutca felöl egy-egy fogat kései, téveteg zajával. — S ahogy mindezekre hallgatóznak, ülvén a téglakockás, faoszlopos tornácokon, hárs-székeken gunnyasztva, félbeejtett, fáradt kezekkel a nők, ernyedt szájjal csibukdohányt füstölve ingujjban vacsorált tekintetes urak. És hogy miket gondolnak ónos, lassudad ritmusokban és hogy miket mondanak el belőle szakadozó, nehezes szárnyú, ritkás beszélgetésben egymásnak, vagy maguknak, — bámulva a gyepes udvar egét pillogó kis csillagaival, — egy ideig, mig el nem álmosodnak egészen! ... A Novákék tornácának végét valami ponyvaféle kerítette el függönyképpen, mert ott, azeperfa mögött másik társaság ült kinn: a lakók. A ponyvát a háziak akasztották volt keresztbe az oszlopnak haránt, de csak szemre volt ez elkülönülés, inkább csak a távolság, a társasági különbség figyelmeztetője, hogy barátkozós elegyedéstől őrizzen, de minden szó világosan áthallatszott onnét. És bár odaát nem beszéltek halkan, inkább élénk, nagyzoló fiatalossággal, egymás szavába kapva a három kis kóristalány és felkacagtak néha vagy tüntetőn, dalosan sóhajtoztak ideát a másik háromnak, csak úgy kicsit színlelvevolt a kedve ellen. Fejet csóváltak néha és könyökön lök