Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-14 / 73. szám
8 1915. március 14. VILÁG zottabbsín meg kell cáfolnom az ámtánt „sikereit“, amelyek nem egyebek, mint a sajtó fantasztikus kitalálásai. Az ellenséges hatalmak készülnek a Dardanellák ellen való szárazföldi támadásra, de ha ez is oly erővel történik, mint a tengeri, akkor a szárazföldi számottevő török hadsereggel még csak nem is kísérelhetné meg az akciót. A szárazföldi támadó hadseregnek a szárasz öbölben kellene partraszállania s a Boulair-vonalon át kellene áttörnie, ami eddig még teljesen lehetetlennek bizonyult. A török hadvezetőségnek annyi katonailag kiképzett anyag áll rendelkezésére, hogy a kisázsiai partok megtámadható helyeire megfelelő számú csapatokat rendelnének. Abban az esetben azonban, ha az antant seregének netán mégis sikerülne szárazföldön megtámadni a Konstantinápolyhoz vezető úton elhelyezett, legjobban kiképzett katonáinkat, el lehet készülve az irtózatos elkeseredett ellentállásra, amely szilárd meggyőződésem szerint teljes megsemmisülésével végződnék. A Dardanellák eddig sértetlenek. A véderő elsőrangú tüzérség, amelynek katonái és tisztjei egyaránt kitűnő képzésnek. Az orosz flotta munkája A Milli a főhadiszállás következő jelentését közli: Tegnapelőtt az orosz flotta, fölhasználva azt az időt, amely alatt könnyű hajórajunk az orosz partvidéken cirkált, lövöldözte Kilimir, Zunguldak, Kozlu és Erekil kikötőket. Zumguldahiban a francia kórházat és a francia negod tizenöt házát tönkretették a lövedékek, a kikötőiben perig elsüllyesztették a Taxiaria nevű görög hajót. Egy ellenséges torpedónaszád, amey a kikötőhöz akart közeledni, ütegeink lőtávolába került és ennek lövedékeitől találva, Ereklibe vonult vissza. A görög negyedben ötven régi faépítményt az ellenség lövedékei fölgyújtottak. Egy orosz hajózási társaság igazgatója, aki görög ember, megsebesült, felesége és két gyermeke életüket vesztették. A Prinzessa Giovannia olasz gőzös az oroszok által zsákmányul ejtetett. A Néva gőzös, a Heibeli, Ada és Pressia gőzösök a kikötőben elsüllyedtek, a legénység megmenekült. A négy említett kikötő hat óra hosszáig tartó bombázásának eredménye csak annyi volt, hogy a török lakosság és katonaság közül összesen hét ember megsebesült. A Gunaris-komány bemutatkozása A cenzúra semmiféle kommentárt sem engedélyez Venizélosz bukását előidéző eseményekről. Ámbár az ostromállapotot törvényesen nem hirdették ki Athénben, mégis a görög főváros az ostromállapotban lévő város képét mutatja. Athénben a helyzet az utolsó huszonnégy órában teljesen megenyhült. A Gunaris-kabinet csütörtökön mutatkozott be a kamara előtt. A Görögország semlegességére vonatkozó kormánynyilatkozat felolvasása zavartalanul ment végbe. A kamara várt feloszlatása nem következett be, csupán a Háznak 30 napra való elnapolását jelentették be. Római jelentés közül: Gunaris kormánya alkotmányos munkáját már megkezdte. A parlamentben Venizelosz tanácsára párthívei közül sokan jóakaratúlag fogják nézni munkáját, sőt támogatni is fogják, hacsak politikájával később ellentétbe nem jutnak. Ha a parlamenti többség mégse tartana vele, akkor rövid elharpolás után valószínűileg feloszlatják a Házat. Konstantin király Vilmos császártól, aki sógora, saját kézirású levelet kapott. Athén—Szófia és Athén—Bukarest között az új kormányekiölk vezetésével élénk tárgyalások folynak, amelynek eredményei azonban ismeretlenek. A háborút azok is vívják, akik itthon vannak. Spóroljunk a munícióval, az életemmel Ingyen-kenyér Délután három órakor a Podmaniczky utcában. Csatakos, ködös az idő, korán alkonyodik. A vasúti töltés felől kövéren, sűrűn szál a szénfüst a házaik felé. Vonatokat tolatnak, mozdonyok sípolnak, vasúti emberek füttyszó mellett lóbálják a piszkos piros jelzőzászlót. A Máv birodalmát a forgalmas utcától elválasztó kerítésen innen két különös csoport vonja magára a járókelők figyelmét. Tarkakendős, vásott ruhájú asszonyok állnak katonás rendben, sűrű tömegben két szabályos négyszöget alkotva. A csoportosulásban rendszer van: az egyik négyszög csupa asszony, a másikban minden asszony karján van egy gyermek is. Két rendőr vigyáz, hogy tévedés ne essék, de nincs szükség a hivatalos közegekre, tudja minden asszony, hová kell állnia, nem tolakodik, nem keres jobb helyet, odaáll a többi mellé és néz, várakozó szemmel, csendesen tekint előre a túlsó oldalon lévő épületre. Szürkefalu sarokház, az oromzatán fekete kőszfinksz néz titokzatos szemeivel a messzeségbe. A kapu fölött és a ház sarkán vöröskeresztes fehér zászló csüng a vadon, a szövetjét már fakóvá tette a pesti levegő. Podmaniczky utca 45. A magyar szabadkőművesség háza ez a palota, amelynek termeiben most sebesült és beteg katonákat ápolnak gyengéd, szerető testvéri kezek. A háború megváltoztatta az egész palota képét, az ünnepélyes termekben az asztalok helyén fehér ágyak sorakoznak, fehér lett minden, a falak, a függönyök, az egészség tiszta színe dominál mindenütt. A kapu mellett az utcáról tágas üzlethelyiség nyílik. Ennek a képét nem változtatta meg a háború. A cégtáblája egyszerű, kopottas, mint a régi, kipróbált nagy üzletekhez illik, amelyeknek nincs szükségük cifra, üveges, aranybetűs cégérre. „Ingyen-kenyér“ a feliratú név helyett, évek hosszú sora óta hirdeti hogy szegény emberek, aki csak jelentkezik, szerető kezektől nyújtott kenyeret kap itt a napnak bizonyos szakában. Kevés üzlet van a fővárosban, amelynek forgalma akkora volna, mint az „Ingyendsenyér“ Podmaniczky utcai helyisége. Az utca túlsó felén álló asszonyok a kenyérosztás megkezdésére várnak. Jó darab ideig tart még, amíg rájuk kerül a sor. Előbb a gyermekek következnek. Melléjük nem kell rendőrt kirendelni, úgyis hiábavaló volna. Rendetlenül szállingóznak kisebb-nagyobb rajokban, csak a helyiség bejárata előtt fogóznak össze, hogy illedelmes csöndben járuljanak a korlátok mögött álló pult elé, ahol három hölgy adogatja a rohamosan fogyó kenyérkaréjokat a messziről nyújtott kezekbe. Odaát egyre sűrűsödik az asszonyok csoportja, lehetnek már vagy ezren is, itt pedig egyre tart a végtelen sor: a felhangon csiripelő, vonnyadt testű kispesti verebek falanxja, szüntelen ostrom alatt tartja a kenyér osztó asztalt, amelynek lapját újra meg újra rakják tele frissen vágott, egyforma karéjok tornyaival. Senkitől sem kérdezik, ki fia, ki lénya, mi a neve, hol lakik. A kenyérért nyúló kéz beszél itt és a kenyeret adó szív ad rá feleletet A put fölött a falon bádogtábla hirdeti: „Isten nevében“. Ez a fehérre meszelt helyiség minden dísze. A gyermekek pedig — öt éves a legkisebb, tizennégy a legidősebb köztük — mint valami örökös imádságot suttogják elmenőben: „köszönöm szépen“. * Négy óra tájban elapad a gyermekek sora. Az utcára vezető ajtónál álló fiatalember — a nemesen működő egyesület tisztviselője — jelenti: nyolcszázhatvanegy gyerek volt ma. Nyolcszázhatvannegy karéj kenyér került kiosztásra alig egy órán belül. Következnek az asszonyok. Előbb az anyák. Nagy kendőkbe burkolt apróságot szerít mindegyik magához. A legtöbbje mindennapos vendég lehet: az apróság messziről nyújtja maszatos kis kezét az asztalnál működő első hölgy felé. A járni nem tudó kisgyerek is kap egy karéj kenyeret, ugyanakkorát, mint előbb a nagyobbak. Az anyja csak az asztal végén kapja meg a porcióját: egy nagy darab kenyérvéget, jófajta „serdi“-t, meg egy karéjt hozzá. — Hány gyereke van asszonyság? — kérdem az egyik beesett arcú, fiatal menyecskétől. — Három, kérem. Kettő már itt járt, ez a legkisebb. — Hát az ura? — Galíciában van. Katona. Majd minden másodiknak katona a férje. Akié nem az: iparos, napszámos — jedem tag munka nélkül. Ráncos képű, hajlott hátú asszony ballag a hosszú sortján. A karján szőkefürtü, kékszemü, sápadt kis gyerek. — A maga gyereke ez? — kérdem rámutatva. — Az enyém bizony. Van még odahaza is — Hát azok mért nem jönnek ide? — Elkéstek mai, munkában voltak. Máskor, eljönnek ők is. — És a férje? — Kórházban van, kérem, ágyúgolyó érte a lábát Galíciában. Fiatal gyerekleány cipel nagy erőlködéssel egy apróságot. Mosolyogva kérdi tőle az egyik hölgy: — Csak nem a te gyereked, kislány? — Isten ments, — felel nevetve, — a kis húgom. Beteg az anyánk, helyette jöttem én. Megkapja a kijáró adagot Hatszáznyolcvanhat asszony és kisgyerek kapott kenyeret és utánuk még ötszáztizennégy asíz, szony, gyerek nélkül, vette át a maga kenyéradagját. őszhaju, töpörödött anyóka tipeg. Alázatosan köszönget mindenkinek, látszik, régi vendég. — Mióta jár ide, asszonyság? — Négy éve, könyörgöm. — Nem úgy értem Most, az idén. — Augusztus óta, könyörgöm. Minden nap. Nagy áldás ez a kenyér. — Árián jó-e? — Hogy jó-e? De még mennyire. Csak az a baj, hogy alig látunk hozzá, már a végét járja-1 kevés. De hát több, mint a semmi. — Hányan jamnak hozzá? — Hát én, meg a lányom, a fiam, az unokám özigtegyasssszony vagyok. — És a neje? — A lányom is özvegyasszony. Takarítani jár, nyolc forintot kap egy hónapra. A fiam mázolósegéd, de már két hónapja nincs munkája, a kis unokám iparostanonc. Majdnem ilyenforma a többi helyzetea Katona asszonyok, özvegyek, sokgyermekes anyák, öregek, fiatalok, szomorúak, a koraiknál idősebbnek látszik mindegyik. A város minden részéből jönnek ide nap-nap után. Ki az Angyalföldről, ki a Csikagóból, a hatodik és hetedik kerület mellékutcáiból és a város legszélső perifériáiról. Évek hosszú sora óta folyik a kenyérosertás a Podimiamniczky utcában. A nagyszerű, emberbaráti intézmény eszméje is ott született meg, ahonnan annyi sok más könnyet feitörlő, szomorúságot mulasztó nemes gondolat indult tetté válva áldásos munkára. Az ingyen kenyér intézményét a „Neuschloss régi hívek“ szrabnak a műves - pálhogy teremtette meg sok évvel ezelőtt Azóta megerősödött is mint önálló egyesület az „Ingyenkenyér-egylet“ folytatja munkáját a magyar szabadkőművesség és a magyar társadalom egyéb tényezőinek álozatkészségéből. — Máskor csak a téli hónapokban, osztunk kenyeret, — mondja az egyesület egyik vezetője, aki a kiosztásnál felügyelt — a háború kitörésével azonban elhatároztuk, hogy rögtön megkezdjük az osztást és folytatjuk a háború egész tartama alatt. Augusztus tizenötödike óta, immár kerek hét hónapja megy ez így minden nap. Naponként négyötszáz egész kenyér kerül kiosztásra. Az itteni helyiségen kívül Kőbányán és Óbudán is van fiók- kiosintónk és mi látjuk el kenyérrel az összes hajléktalanok menhelyeit a fővárosban. A liszthiány kelemetlenségától a főváros jóvoltából megszabadultunk: minden héten megkapjuk a szükséges lisztmerényiségről szóló utalványt amelyek heten-ként felváltva más majamhoz szólnak. Naponként: tíz-tizenöt zsák lisztből készít kenyeret az egyesület pékje. Most természetesen kevert lisztet hasz- nálunk, de a kenyér kitűnő, ízletes, mert mindig egy nappal előbb készül a másnapra szolgáló merényiség. Megizlettük a kenyeret: ugyanolyan, mint amilyent ma a legjobb péküzletekben, vendéglőkben lehet kapni. — Csak egy bökkenő van. — folytatta a napos egyesületi tag — mikor augusztusban elkezdtük a kenyérosztást, nem számítottunk a lisztdrágnással és az egyre növekvő kerepesne, így most már régen túl vagyunk egy évre megszabott büdzséiek keretein és aggodalmasan nőlünk a jövő elé. Ki tudja, kibírja-e anyagi erőnk a háború megpróbáltatásait ? Erre a kérdésre a közönségnek kell megadnia a feleletet Az „Ingyen kenyér“ natty és nemes munkájának nem szabad megszűnnie. A magyar társadalomnak, amely teljes megértéssel, igaz önzetlenséggel és messzemenő áldozatkészséggel támogatja a háborús jótékonysági intézényeinket minden eszközzél lehetővé kell tennie hogy azok, akik nap-nap után hűségesen megtelemnek a Podmaniczky utca egyszerű üzletkebbisége előtt, hogy azok az apró kis pesti gyerekek, akik anyjuk karján ülve nyújtják apró kezeiket a kopott asztal mögött álló hölgyek felé, ne maradjanak kenyér nélkül egy napra sem. Vasárnap Beosztással éljünk! Takarékoskodjunk a liszttel és a kenyérrel.