Világ, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-06 / 65. szám
4/ 1915. március VILÁG tette, miután annak elfogadása ellenkeznékRománia semlegességével. Vericeanu képviselő kifejti, hogy mialatt Pau tábornokot Romániában oly tiszteletben részesítik, a szomszédos birodalom, Franciaország szövetségese, igényeket támaszt a Dardanellákra. Ferikide elnök közbezólt: Ha ez interpelláció akar lenni, akkor most nem fejtheti ki a véleményét. Vericeanu: Én csak bejelentem az interpellációt. Felvilágosítást követelek a kormánytól az általam feltett kérdésekre, hogy a közvéleményt megnyugtassam. A házat azután, miután Cuza indítványa fölött napirendre tértek, a miniszterelnök indítványára március hó 6-áig elnapoltak. A pétervári Rjecs Írja: Konstantinápoly kérdésének fölvetése kétségtelenül észrevehető elhidegülést idézett elő Oroszország romániai és bulgáriai híveinél. Még Take Ionescu szerint is a kérdésnek egyetlen lehetséges megoldása a tengerszorosok nemlegessé tétele, vagyis olyan megoldás, amely reánk legkevésbbé kedvező. Diamandi, a hármas entente másik híve, nyíltan hangoztatja, hogy Szaszonov beszéde erős hatást tett és idegességet idézett elő a románoknál, sőt tovább megy és kijelenti, hogy az együtthaladás legbuzgóbb szószólói is ez alkalommal hallgatásra lesznek kényszerítve, ha a Dardanellák kérdésében való döntésnek talán olyan formája lesz, amely Románia jövőben való érdekeivel egyenes ellenfélben áll. Az idegesség átterjedt Bulgáriára is. Természetes azonban, hogy sem a román, sem a bolgár idegesség nem tarthatja vissza Oroszországot nemzeti feladatainak teljesítésére való törekvéstől. Olaszország érdekei Zürichi jelentés szerint a római angol nagykövet Salandra miniszterelnöknek és Sonnino külügyminiszternek tegnap hivatalos közlést tett, melyben kifejti, hogy milyen szándék vezeti a hármas entente államait a Törökország ellen megindított akciójában és hozzáteszi, hogy Londonban és Parisban Olaszország keleti érdekeit a legtávolabbról sem akarják érinteni. Az angol nagykövet azután tudakozódott Olaszország szándékai felől. Salandra és Sonnino megköszönte az angol nagykövet felvilágosításait és megígérte, hogy huszonnégy órán belül válaszolni fog. A tegnapi minisztertanács nyilván ezzel a kérdéssel foglalkozott. Este a miniszterelnök tudatta az angol nagykövettel az olasz kormány válaszát. A GiornaleTItalia ma újból folytatja eddigi cikksorozatát a háborúról. A legújabb cikk a Dardanellák kérdésével és a jövendő Földközi-tengeri alakulásokkal foglalkozik. A lap kifejti, hogy Olaszországnak lehetetlenség tétlenül szemlélnie az eseményeket, amelyek a Dardanelláknál készülnek. Nyilvánvaló, hogy a szövetségesek között megegyezés jött létre arra az esetre, ha a Dardanellák elesnének. Ez bizonyára abban áll, hogy az orosz flotta szabad utat nyer a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre és vissza. Ez a földközi-tengeri egyensúly új alakulását jelentené, amit Olaszországnak is alaposan fontolóra kell vennie. Aki eddig kávét ivott uzsonnára, uzsonnázzon ezután teát, mert a tej kell a gyermekeknek és a betegeknek! *--------------* 11 Gazdatisztet, nevelőt, nevelőnőt, tisztviselőt, segédet vagy bármiféle alkalmazottat keres? Hirdessen a viLMG apróhirdetési rovatában biztos az eredmény, mert a DILÁG-ot naponta több 100.000 ember olvassa !..................111 —-------------------- Akinek az oroszok szabadságot adtak Kriegspressequartier, március 3. J1 Világ haditudósítójától Az E tápén kommandant ebédre hívott meg bennünket. Levest kaptunk, főtt marhahúst burgonyával, őz sültet és feketekávét. Egy fiatal káplár dirigált a menageban, akinek már vitézségi érme volt. Megsebesült s most a gyógyulás utolsó napjaiban igy teszi magát hasznossá. Bara őrnagy nagyszerű és okos dolgokat beszélt nekünk s az ebédről és húsról egészen elfeledkeztem, amikor arról beszélt, hogy milyen hallatlanul és páratlanul gazdag Magyarország. Mindent megterem, amire egy hadseregnek szüksége, lehet és a hadviselésben mi nem volnánk senkire sem ráutalva. S ennek az a nagyszerű előnye is van, hogy a pénz az országban marad. Bara őrnagy pompásan praktikus dolgokat tud már most arról, hogyan kell majd a háború sebeit begyógyítani. — Magyarországnak könnyű lesz, mert agrárius ország. A föld pedig éppen olyan jó termőföld marad a háború után is, ha pedig csatatér volt, akkor még jobb. Az igaz, hogy sok ló pusztult el, de kiadjukhárom esztendőre az összes lemondáinkat a parasztság kezére és öt esztendő alatt újra teljes lesz a lóállományunk. Az ember persze a legfontosabb és az emberért kár. De az elkövetkezendő nagy fellendülésben nem lesz kivándorlás, nem lesz csecsemőhalandóság, nem lesz tüdővész és hamarosan rendbejövünk. — Aztán majd dolgoznak az államférfiak és dolgozunk mi katonák. Mindenki sokat tanult. Mi átírjuk a reglámainkat és a kereskedő, az iparos, a hivatalnok is átírja a reglámát. S akkor egy hatalom lesz a Duna mentén. Mint a poraiból megújhodott főnix támadunk fel. Jó ilyen dolgokat hallani és jó tudni, hogy a katonáink, a tisztjeink is sokat tanultak. Nyitott szemmel dolgoznak s majd elmondják nekünk, mit láttak ők, hogy volt és hogyan kellene lenni. S majd bizonyosan megértjük egymást. Erről és ilyenfélékről beszélgettünk, míg kint az ablak alatt szánok siklottak, kocsik gördültek szakadatlan sorban. A nagy gépezet zihálva mozgott előre. Kocsik, szánok, lovak indultak a front felé és kocsik szánok, lovak jöttek a frontról. Akkor egyszer feltárult az ajtó és egy őrmester lépett be. Magas, sugár szőke ember, javakorabeli, éles vonásokkal. Sok ilyen fejet láttam Galíciában képeken. A Poniatowszky meg a Kosciuszko katonái votak ilyenek. Ilyen magasak, szikárak, barnásan szőkék és kékszemüek. Az őrmester lengyelül beszélt. A lassan jelentette, hogy ő szabadságot kapott és most bevonult. Az őrnagy végigmustrálta az őrmestert s kissé csodálkozva és fürkészve nézett rajta végig. Hogy került ide? Az ezrede másutt van. Miért vonult be ide? Az őrmester kemény vigyázzban állta a nézést, nem lepődött meg a csodálkozáson és a fürkésző tekintet nem hozta zavarba. — Hogy kerül ide, őrmester? Az ezrede nem erre van. — Alássan jelentem őrnagy urnak, éppen azért jöttem. Nem tudom, merre van az ezredem s oda akarok eljutni. — Hát hogyan szakadt el az ezredétől, őrmester? — Alássan jelentem őrnagy urnák, az oroszok elfogtak. — Mikor és hol? — Még augusztus havában. Halicznál verekedtünk, én ott sebet kaptam, nem tudtam követni a többieket, így kerültem fogságba. — Megszökött a fogságból ? — A lassan jelentem őrnagy urnak, nem szöktem meg. Az oroszok szabadságot adtak nekem s én a szabadság idejére bevonultam. Azért vagyok itt. Kissé összenéztünk és úgy magunkban, csöndesen, sajnáltuk is már szegény őrmestert. Bizonyosan megbolondult szegény valami nagy lelki rázkódtatástól. Nem lenne szokatlan eset s másként nem lehet megmagyarázni a dolgot. Az oroszok szabadságot adtak neki s ő bevonult? Ez több, mint furcsa. Ez lehetetlen. . Az őrnagy némi erőlködéssel jó képet vágott a szomorú játékhoz s mint aki nem akar megzavarni egy tébolyult embert amaga mániájában, jóságosan és szelíden kérdezte: — Szép dolog ez, őrmester. Maga szabadságot kap az oroszoktól és bevonul hozzánk. Bizonyosan vannak írásai is erről? — Igenis őrnagy úr. S az ütött-kopott blouse zsebéből már elő is került a katonakönyv. A katonakönyv a legszabályosabban tanúsítja, hogy az őrmester valóban őrmester, ennél és ennél az ezrednél szolgál. Pecsét, írások, bejegyzések, minden a léghiánytalanabb rendben. — Azt látom, fiam, hogy ez rendben van. Most csak arra volnék még kiváncsi, hogy megvan-e az az írásod, amiben az oroszok szabadságot adtak. — Igenis, őrnagy úr — és a Mouse másik zsebéből előkerül egy cirillbetűs írás, a legszabályosabban lepecsételve az orosz pecséttel, a legpontosabban keltezve és aláírva és a cirillbetűs irás azt tudatta, hogy az őrmester, akit a császári orosz hadsereg augusztus havában Halicznál foglyul ejtett, szabadságot kap. A dolog most már egészen rejtélyes volt s az őrnagy arcán is látszott kicsit a csodálkozás. — Most még csak arra vagyok, kiváncsi, őrmester, hogyan kapott szabadságot maga az oroszoktól? — Úgy történt az, őrnagy úr, hogy Haliczban kigyógyultam néhány hét alatt a sebesülésemből. Szeptember közepén, elküldték a kórházból s el akartak szállítani, mint hadifoglyot. Napjában csak egyszer kaptam enni, nem is jól bántak velem, nem volt valami nagy kedvem arra, hogy orosz fogoly legyek. Én lengyel vagyok és katolikus, de hallottam, hogy azokat a foglyokat akik azt vallják, hogy ők pravoszlávok, szabadon bocsájtják. Mikor kihallgattak, mi tagadás benne, én is azt vallottam, hogy paroszláv vagyok. Megkérdezték még, hol lakom és én egy olyan falut neveztem meg, amelyet az oroszok már megszállva tartottak. Ekkor megfogadtatták velem pravoszláv hitemre, hogy többet nem harcolok az orosz hadsereg ellen. Én megfogadtam ezt s ezzel eleresztettek. Ideadták ezt az irást, hogy szabadságolva vagyok. Ez október elején történt. Engem aztán a papom megnyugtatott, hogy nem esem bűnbe, ha harcolok az oroszok ellen, mert nekem az kötelességem s a hitem ellen sem vétkezem, mert hisz nem katolikus hitemre fogadtam meg, hogy nem harcolok. S akkor én október elején elindultam Haliczból s sok bajlak nagy kerülőkkel keresztülszöktem az orosz hadsereg vonalán. Jelentkeztem a mieinknél, felmutattam a katonakönyvemet, amit a ruhámba varrva hordtam magamnál, erre adtak egy ruhát s azt mondták, hogy jelentkezzem itt. Én jelentkeztem. Az őrnagy még hosszan elbeszélgetett az őrmesterrel. Aztán elküldte a legfőbb parancsnoksághoz, mert az őrmester sok fontos és érdekes dolgot tudott meg hosszas vándorlásai alatt •' „ ' '■ '■ '• Magyar Lajos, Szombat