Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)
1915-07-25 / 205. szám
*wa®sBX Ccrrnyi ZMfp^ucsx ss^o hnpreszcsapattal megerősített védősereg pánikszerűen menekült a német üldözők elől a tengerpart felé. A belga kormány székhelyét áthelyezték Havnéba; a belga hadseregnek csak egy kis töredéke maradt meg. A belga tengerpart maradványai még a szövetségesek kezén vannak. A német seregek, október 10. óta egyesülten törnek előre Dünkirchen, Calais, Boulogne felé. November 11-én rohamban bevetetett Dixmuiden. A hadműveleteket október 25. óta már nem Moltke vezérkari főnök vezette, takit súlyos betegsége felelősségteljes hivatalának ideiglenes letételére kényszerített A porosz hadügyminiszter, Falkenhayn Erich, lépett a helyébe. December 17-én Joffre kiadja ismeretes parancsait az általános támadásra, anélkül azonban, hogy offenzívája valahol valamire menne. Sőt ellenkezőleg: a németeknek sikerült a január 12-től 14-ig tartó soissonsi harcokban egy eredményteljes offenzív lökés,amelynek dicsősége különösen a Lochow és Wienura tábornokok parancsa alatt álló brandenburgi hadtestjavára írható. Ennek a küzdelemnek az volt az eredménye, hogy az Aisne északi partja teljesen meg volt tisztítva az ellenségtől. Joffrenak később a Champagneban végrehajtott áttörési kísérletével szemben Einem vezérezredes hadserege tudott ugyancsak győztesen helytállni. Északon, az yperni csatorna partjain, a március 11., 12. és 13-iki harcokban az angolok keskeny arcvonalon a csatornától délre Nemve Champereinél előrenyomultak. Ezt a helységet el is foglalták, de a kétes értékű sikert 15.000 ember és 700 tiszt elvesztésével fizették meg. A német ellencsapás nem sokáig váratott magára. Württemberg Albrecht herceg hadserege április 23-án megrohanta a hónapok óta heves vetélkedés tárgyát képező Strentraate, Het-Sas és St.-Julien helységeket, kierőszakolta az Yser-csatornán való átkelést és elfoglalta Lizernet is, melyet azonban mint a leghevesebb ágyutűznek kitett pontot, csakhamar ismét ki kellett üríteni. Az angolok a most következő két hét során a kétségbeesés energiájával támadták az új német vonalat. Időközben azonban mind szorosabban záródott Ypem körül a német gyűrű, annyira, hogy az észak felől támadó angol csapatokat hátba foghatták az Yperntől délkeletre álló német ütegek. Május 4-én és 5-én Ypern körülzárása újabb helységek, illetve farmok bevétele által még szorosabb lett, így a németek nemsokára abba a helyzetbe kerültek, hogy új óriási ágyukkal megkezdették az angol arcvonal mögött messze álló Dünkirchen várának lövetését. Május 17-én a nyugati parton megszállt állásokat ismét fel kellett adni. Hónapok óta hullámzanak a Lille és Arras közt folyó küzdelmek. Itt különösen a Loretta magaslat volt az a mindkét fél részéről legelkeseredettebben vívott pont, melynek neve a legfőbb hadvezetőség jelentésében minduntalan visszatér. Givenchy, Carancy, Ablain, Soucher és az ő cukorgyára, melyek ugyancsak ezen a vidéken fekszenek, szintén belevésődtek az emlékezetbe.Az angol-belga arcvonalhoz közvetlenül csatlakozó francia fronton sem tudott az ellenség sikert aratni. Csak Catencynál tudtak egynéhány német lövészárokig eljutni és el is foglalták ezt a falut és Allainnek egy részét. A Le Mesuil körül lévő erődcsoportnak április közepén sikerült meghódítása a németek részére igen értékesnek bizonyult. A Vogézekben is, a hóviharok által okozott megszakításokkal, ismételten folytak a viaskodások. Münster közelében, német területen, a sokat emlegetett Reichsacherkopf és Hartmalmsweilerkopf körül. Legfontosabbak azonban a Maas és Mosel közt lefolyt harcok voltak. Különösen a voevrei síkságon és Combresnél álltak és állnak ott kemény küzdelmek. De sehol sem sikerült az ellenségnek a legcsekékélyebb áttörés sem. A Priesferwaldban, Combres vidékén, tovább megy a harc az egyes hadállásokért. Júniusban helyenként újra föléledtek a harcok a Champagneban, Perthestől és Le Mesuiltól északra, anélkül, hogy az ellenség valami előnyt vívott volna ki magának. A Vogézekben a Fecht- és Lanck-völgyekben viaskodtak. 23-án rohammal bevették a németok a hónapok óta nagy vetélkedésnek kiTörökország november eleje óta harcol az osztrák-magyar monarchia és Németország oldalán. Oroszország és Angolország olyan kihívóan viselkedtek az ottomán birodalommal szemben, hogy az végre is fegyveres védekezésre kényszerült orosz hadihajók megkísérelték a török partvidéket a Fekete tengerben járhatatlanná tenni. Ebből összeütközés támadt, melyben a hadiszerencse a törökök oldalára szegődött. Október 31-én Konstantinápolyban kikézbesítették az ententehatalmak nagyköveteinek az útleveleiket. Törökország hadműveletei kezdetben a Kaukázus- és a Szuez-csatorna ellen irányultak. A Kaukázusban a török haderők elég lényeges sikereket értek el. Egyptomban Anglia november 4-én kihirdette a maga protektorátusát és a khedive nagybátyját, Husszein Kemalt kikiáltatta szultánná. November 5-én Angolország bekebelezte Cyprus szigetét. 8-án megkezdődtek a hadműveletek Örményországban. 22-én a törökök már útban voltak a szuezicsatorna felé, miután a szultán tíz nappal ezelőtt kihirdette a dsihádot, a szent háborút. A Kaukázusban két irányban történt a felvonulás: Kars és Ardahan felé. Január 13-án bevonultak a török csapatok Tübriszbe. Február 3-án és 6-án mentek végbe az első öszszeütközések a szuezi csatornánál. Február 19-én egy 40 angol és francia hadihajóból álló hajóhad megkezdte a Dardanellák bombázását. Tüzelése kezdetben a külerődök ellen, és pedig az európai oldalon Kidil Bahr, az ázsiai parton Kum Kaleszi ellen irányult. Ez a két erőd február 25-én annyira meg volt már rongálva, hogy meg lehetett kezdeni a tengerszorosba való behatolást. Ekkor kezdődött a Dardanellák legszűkebb pontjain álló tulajdonképeni erődítések bombázása. Ez nagy erővel folyt, és pedig kétszeresen. Egyfelől közvetlenül a tengerszoros vízszínéről, olyanformán, hogy a bombázó hajók a szokásos taktika szerint egyúttal körben mozogtak. Másfelől közvetve, olyanformán, hogy a legmodernebb angol csatahajónak, a „Quen Elizabeth“-nek messzehordó nagy ágyúi a szárossi öbölből a gallipolii félszigeten keresztül vetették lövedékeiket. Mindezekkel a támadásokkal szemben fényesen beváltak és tartósan beválnak a védelem összes intézkedései, annak dacára, hogy hadállásai az angol flotta előtt kétségkívül ismeretesek voltak. Hiszen egészen a háború első időszakáig egy angol tengernagynak, mint a tengerészeti miszszió fejének, bőséges alkalma volt tudomást szerezni ezekről az értékes részletekről. A védelmi ütegek azonban olyan ügyesen használtattak, hogy mindezideig minden támadás meghiúsult. Március 18-án intézték a második támadást. Tizennyolc angol és három francia sorhajó hat órán át lövöldözte a Dardanellák erődítéseit. Az angolok ezt a támadást az „Irresistible“ és az „Ocean“, a franciák a „Bouvet“ elvesztésével fizették meg. Azonkívül több cirkáló olyan súlyosan megsérült hogy hosszabb időre ki kellett állnia a harcból. Március 28-án az orosz feketetengeri hajóhad lövöldözött a Boszporusnak meg sem erősített török partjára, de ugyancsak eredménytelenül. Most partraszállással és lényegesen megerősített hajóhaddal próbáltak újra szerencsét. Április 25-étől 27-éig heves harcok folytak a Gallipoli félszigeten és a kisázsiai tengerparton, miközben sikerült egy körülbelül 60—80.000 főnyi hadsereget partraszálítani. A török gyalogság azonban olyan elkeseredett dühvel ment bajonetre a kiszállított angolokkal, ausztráliaiakkal és francia gyarmati csaptokkal, hogy ezek rettenetes veszteségek után visszavettettek hajóikhoz és csupán az Ari-Rumu és Sedil-Bahr melletti kikötőhelyeiket voltak képesek közvetlenül a tengerparton megtartani. Innen időszerűit meg-megújulnak a kilátástalan részleges támadások. És még ezt a sovány bázist is már elvesztették volna, ha 500 méterre a tengerparttól nem húzódnék egy hegyhát, melynek éle a szövetségesek hajótüzérsége által olyan kiadósan tűz alatt tartható, hogy a török gyalogság képtelen áthágni rajta. A „Goliata“ sorhajónak egy újabb behatolási kísérlete a tengerszorosba, megtorpedóztatásával végződött A Dardanellák körül folyó küzdelembe ugyanis egy május 26-án először jelentett, ellenségeinkre nézve nagyon kelemtellen elem vegyült: a Földközi tengerben felbukkantak német tengeralattjáró naszádok, amelyek rögtön igen eredményesen munkálhot láttak. Az ellenség a Dardanellák ázsiai partjáról még április 30-án elűzetett Az orosz flotta májusban is megpróbálkozott, de a szebasztopoli kikötőbe visszamenekülni kényszerült. Május 25-én a szárossi öbölben, Ari-Bumu előtt megtorpedózták a „Triumph“ angol csatahajót, május 27-én pedig a „Majestic“ angol sorhajót sülyesztette el egy U-naszád. A török háború tett 631-es magaslatot, mely dominálja Bon de Sapt környékét. Még május 9-én az Arrastől északra folyó harcokban a franciák belefogtak egy nagy áttörési kísérletbe, melyet mint elsőrendű erőkifejtést lehet jellemezni. Azonban ez a La Barsée csatornától délre eső arcvonalon keresztülvitt támadás is kudarcot vallott. Folytatásául egészen július közepéig egymást követték ezen a ponton a mindenesetre csökkenő erejű előtörőnek. Az utolsó két héten, a németek is rámértek ellenségeikre néhány, helyileg ugyan körülhatárolt, de izmos csapást. Ezek közül különös jelentősége van annak az offenzív előtörésnek, melyet a német trónörökös hadserege az Argonmeokbasi déli irányban eszközölt, ellenfeleinek jelentékeny veszteségeket okozva és lényegesen előmozdítva Verdunnak folyamatban lévő körülzárását. Háború Olaszország ellen Az osztrák-magyar monarchia május 23-án üzent hadat Olaszországnak és ma, két hónappal később a hadikrónika csupán veszteségteljes olasz vereségeket sorol fel. Ellenségeink ott a délnyugati arcvonalon ma is csak ott állnak, ahol közvetlenül a háború kitörése után álltak. Déli hadseregünk bámulatraméltó hősei a támadások véres viszszautasítása során dicsőséges győzelmeket vívtak ki hitszegő ellenfelük fölött. A Stilfserjachtól Karinthiáig és Krajnáig dúltak a csaták, melyekben az olaszoknak sehol sem sikerült erődítéseinket megrohanni. Előtöréseiket a harctér nyugati részén különösen az Etsch, az eddigi határ és a Val- I Lugana-vasút által képezett szöglet ellen, a harctér keleti vonalán pedig Görz és Gradiska I vidéke ellen irányították. Az osztrák-magyar monarchia különben már május 24-én igen elszántan és eredményesen válaszolt az olasz hadüzenetre Velencének, Anconának és Barcellonának a tengerről és a levegőből valói megtámadásával. Hydroplánjaink bombákat is vetettek Chiaravalleban a léghajócsarnokra, is Ancona kataggi telepeire és a velencei arzenálra. „Scharfschütze“ nevű torpedózuzónk behatolt a porto corsinii szűk csatornába és elpusztította egy olasz lövészárok legénységének nagy részét. Ez alkalommal három rejtett partiüteg eltalálta a csatornatorkolatnál fekvő „Novara“ cirkálónkat és 80. számú torpedónaszádunkat. Riminiben a pályaudvart és a hidat, Senegalliában a szikratávírót érték hajóágyúink lövedékei, a „Radetzky“ megrongálta a Potenza folyón keresztülvivő vasúti hidat, az „Admiral Spain“ a Sinarea folyó hídját, a „Helgoland“ Kiestit és Manfredoniát lövöldözte, a „Turbine“ olasz torpedózurat pemig a mi hajóink elsülyesztették. 28-án több tengerészeti repülőnk újabb akciót folytatott Velence ellen, ezzel egyidejűleg pedig egy nagy idegen gőzös a trieszti öböl bejáratában aknába ütközött és elsülyedt. Apartvidéki tartományban 24-én kisebb küzdelmek kezdődtek. Karfreitnál szétugrasztottunk egy olasz zászlóaljat, Plavánál véresen visszautasítottunk egy előtörést. Az ellenség sikertelenül próbálja megmászni a Kira magaslatait és elfoglalni a Stifferjahot (stilfsl ti*