Világ, 1915. augusztus (6. évfolyam, 212-241. szám)

1915-08-18 / 229. szám

eg 1918- augusztus 18. VILÁG látják. De Selves volt miniszter ezt mondta: Hiába igyekeznek ellenségeink rámutatni a békekötés lehetőségeire. "A háború hosszú lesz és mi tudjuk majd azt győzelmessé alakítani. Mit tesz Anglia a háborúban A Daly Mail-nak jelentik Pétervárról. Az angol nagykövet másodszor is szükségesnek tartotta, hogy megmagyarázza az orosz közön­ségnek, mit tesz Anglia a háborúban. A nagy­követ a moszkvai lapok képviselőivel folyta­tott beszélgetés során kijelentette, hogy a győ­zelem az ágyuk és a muníció kérdése. Aki látta a német erődítményeket vagy azok fény­kép-felvételeit, megítélheti azok erősségét. A németek a nyugati fronton nem gyöngítették meg hadseregüket. Oroszországnak nem áll érdekében, hogy a szövetségesek nagy offenzí­­vát kezdjenek nyugaton, mielőtt még bizonyo­sak volnának abban, hogy áttörhetik a német frontot. A Dardanellákról szólva, a nagykövet azt mondotta, hogy midőn Törökország ha­dat üzent, Oroszország arra kérte Angliát, rendezzen demonstrációt a Dardanellák előtt, hogy a törökök csapataik egy részét a Kauká­zusból visszavonják. Erre Anglia megkezdte a Gallipoli elleni hadjáratot, egyúttal azzal a szándékkal, hogy kierőszakolja az átkelést a tengerszorosokon és biztosítsa az orosz ki- és bevitelt a Dardanellákon át. Ez meggy­ön­gí­­tette a nyugati frontot és késleltette az offen­­zívát. A Daily Mail tudósítója hozzáteszi, hogy a nagykövet nyilatkozatát általában rokon­szenvesen fogadták. Minthogy az orosz vere­ségek legsúlyosabb hetei már elmúltak, szíve­sebben hallgatnak meg olyan eljárásról való kijelentéseket, amelyeket előbb semmivel sem menthető késedelmeskedésnek neveztek volna. Német támadás Anglia nyugati partja ellen Londonból jelenti a Reuter-ü­gynökség. E hó 16-án reggel egy német tengeralattjáró Anglia nyugati partján fekvő Parton, Halling­­ton és Whitehaden helyekre gránátokat tüzelt anélkül, hogy jelentékenyebb kárt okozott volna. Néhány gránát a Partontól északra fekvő vasúti pályatestet érte. A forgalom némi fennakadást szenvedett. Whitehadenben és Hall­in­gt­onban tüzek támadtak, amelyeket ha­marosan eloltottak. Emberéletben nem esett kár. Az Unió béketörekvései A Wolff-ügynökség különtudósítója je­lenti szikratávíróval Newyorkból. A Newyork­ American nevű Hearst-csoportbeli lap kon­gresszusi és egyéb mértékadó körökből számos kijelentést közöl, amelyekben a nyilatkozók amellett foglalnak állást, hogy a semleges ál­lamok ligát alkossanak a semlegesek jogainak megvédésére és a béke heyreállításában való közreműködésre és egyúttal állást foglalnak amellett is, hogy a fegyverkiviteli tilalmat mondják ki. Vezércikkében a Newyork Ame­rican appellál Wilson elnökhöz, hogy szemé­lyes és hivatalos befolyását a fegyverkivitel beszüntetése érdekében vesse latba. A lap amerikai cégek hosszabb jegyzékét közli, akik összesen 139 milliónyi hadimegrendelést vissza­utasítottak. Körkérdéssel megállapította a lap, hogy folyton nő azoknak a száma, akik hadi­­megrendeléseket visszautasítanak, nehogy a háborút meghosszabbítsák. A semleges hajózás A Daily News Írja: Be kell ismernünk, hogy Anglia a semleges hajózással szemben formálisan igazságtalan eljárást követ. A he­lyes védekezés az, hogy a modern tengeri közlekedés gyorsaságával a kereskedelem és a tengeri háború általános módszerei annyira megváltoztak, hogy a régi népjogi szólamokat cs kis új módszerekkel lehet hatásosan vé­delmezni. Egy mondern tengerjáró gőzöst nem lehet nyílt tengeren átkutatni s kikötőbe kell vinni. Sajnos, azok a változások, amelyek normális viszonyok között fokozatosan állot­tak elő, most egyszerre merültek fel s a ke­reskedelmi világnak sejtelme sem volt arról, milyen egy tengeri háború modern feltételek Egy tragikus nemzet Kriegspressequartier, augusztus 10. tt Világ haditudósítóidtól Ma egy esztendeje éppen­ virágos katona­vonaton utaztunk a tragikus nemzet tragikus földje felé. Galíciában akkor hűvös volt és az ég sárgásan, bíborosan borult a pompás he­gyekre. Magyar bakákat vittek a katona­vonatok, virágos volt a sapkájuk, magyar nó­tákat daloltak, győzelemről beszélt a szemük csillogása és akkor még harci jelszó volt a lengyel testvér felszabadítása és évszázados rokonszenv, közös sors, közös szenvedések, közös harcok emléke élt a lelkekben. A ma­gyar bakák azt danolták, hogy Busul a len­gyel hona állapotján, mert Poniatovszky nin­csen a csatáján, a magyar bakák azt dalolták, Nincs még veszve Lengyelország, él, remél mi általunk és a lengyel paraszt, a lengyel hiva­talnok közömbösen hallgatta a nótájukat a pályaudvarokon. Én nem értettem a közönyü­ket, a nyugalmukat, tűnődtem és csodálkoz­tam, hogy mit jelentsen ez. Akkor a háború elején kerestem a lengyeleket, kerestem a lengyel nemzetet és nem­ találtam meg. A nagy gőzhenger akkor indult el Dubno, Rowno, Luck irányából, a lengyelek tudták, hogy az ő földjüket sepri végig és néma közönynyel, fásult fatalizmussal várták a sorsukat. Keres­tem a lengyeleket és nem találtam meg a tragikus nép lelkét. A lengyel paraszt nehéz sejtelmekkel élt nyomorult viskójában, a len­gyel főurak aggódva gondoltak kastélyaikra és rokonaikra, akik a másik félnél voltak, az ő vérük mind a két részen folyt, az ő fiaik mind a két hadseregben szolgáltak és egyet­len lengyel dolog, lengyel motívum az volt, hogy Dukla utcáján két zsidóleány civódott egymással és az egyik haragosan és rikácsolva rárivallt a másikra: Nepozwolim! Nem akarom! Ez a nepozwolim, királyválasztó ország­gyűlések csatakiáltása, bus­zirtásó lengyel jog volt az egyetlen, amit értettem és éreztem, a többi közöny volt, fásultság, fatalizmus, ne­héz sejtelmek, bús aggódások. * Legionisták jöttek aztán a faluba. Fiatal gyerekek, sapkájukra, melyet a lengyel sas díszített, virágot tűztek ők is, furcsa szlávos kiejtéssel, lágyan beszéltek németül és fiatalok voltak, mosolygók és aznap nem törődött ve­lünk a falu, nem érdekeltük, neon néztek utánunk az utcán, nem kérdezték, hogy hány tábornokot fogtunk el. Aznap csak a legionis­­tákkal törődtek. Enni adtak nekik, finom ita­lok kerültek elő, fehér terítékű­, nemesmű­vü asztaldíszek, szinte rend lett a faluban és tisz­taság, ünnepe volt a falunak; a legionistákat ünnepelték. Amit nekünk pénzért nem akar­tak eladni, azt nekik ingyen odaadták. S egy fiatal legionista büszkén beszélt nekem arról, hogy köztük van akadémikus, doctor philoso­­phiae és egyetemi tanár, parasztgyerek és hen­teslegény, mindenki eljött, hogy a moszkalok ellen harcoljon, a moszkalok ellen, akik el­vették a lengyel szabadságot, akik valamikor el akarták venni a lengyel nyelvet, a hitet, ők mind harcolni fognak a moszkalok ellen, amíg Varsó újra szabad nem lesz, amíg a da­rabokra tagolt lengyel föld büszke egységben nem egyesül. A legionista azokat a szólamokat mondta, amiket akkor minden lengyel újságban meg lehetett találni, nem volt a szavainak belső csengése és­ ebből a kedves, szemüveges, szőke egyetemi hallgatóból sem éreztem a lengyelség lelkét. * Lem­berget elfoglalta az orosz, a cár se­regei elözönlötték Galíciát, mondhatatlan szen­vedések és aggódások következtek. A kato­náink, akik harcoltak, szenvedtek, küzködtek Galíciában, nem tudtak szeretettel gondolni Galíciára, sem a földjére, sem a népére, mert hisz minden emlék fájdalmas volt, ami reá vo­natkozott. Menekülőik özönlöttek Galíciában, maguk­kal hozták a szenvedéseiket és nyomo­rúságukat, úgy látszott a lengyel ügy elveszett. A sok keserűség és csalódás, ami lengyel föl­deken ért bennünket, szinte hideggé tett a lengyel fájdalmakkal szemben. Egyszer együtt utazott velem valamelyik galíciai város felé egy lengyel leány, hosszan és sokáig magya­ráztam neki, hogy reménytelen a lengyel ügy, mert nincs lengyel polgárság, a lengyel pa­raszt közömbös, a lengyel főurak kevesen van­nak, közigazgatásról, utakról, földnél­küliség­­ről, gazdag Galicia nyomoráról beszéltem neki s amit a lengyelek elfelejtettek megcsinálni a maguk ideáljaiért, azt mi nem csinálhatjuk meg. A leány sokáig és nyugodtan hallgatott, aztán elpirult, megremegett az ajka és köny­­nyes szemekkel, zokogva mondotta: — Mit akarnak tőlünk? Mennyit szen­vedjünk még? Mi történjék még velünk? Hisz annyit szenvedtünk már? Feldúlta az ellenség városainkat, falvainkban a hódító részegíti a parasztot és Lembergből elvitte az orosz gyö­nyörű nemzeti emlékeink csodálatos gyűjte­ményét. Az oroszok elvitték Lembergből az Ossalineumot. És keservesen sírt az Ossalineumért, a lengyel nemzet szép emlékeiért. * Gorlice után jártam Galíciában és a len­gyeleket akkor sem találtam meg. A városok­ban még voltak ujjongók, de a falvak csöndes közönyben szenderegtek tovább és féltek, hogy az orosz visszajön. A városok is aggód­tak, hogy új sebet fognak majd kapni új csa­tákban. Mint ólmos nyomás nehezedett a tel­kekre, hogy hátha visszajön az orosz. S ezért olyan nehéz megtalálni a lengyelt. A végzete oda telepítette a világ legnagyobb országa mellé s a lengyel paraszt, a lengyel polgár is azt hitte, hogy a cár hadserege győzhetetlen, mert a legnagyobb. Lemberg után is attól tar­tottak, hogy talán visszajön az orosz s ami­kor azt mondták nekik, hogy a világ legna­gyobb katonai hatalma, az osztrák-magyar és német hadsereg, vigyáz a városukra, busán csóválták a fejüket és azt mondták, hogy igen, de az oroszok sokan vannak. Katolikusok, a kultúrájuk nyugat, a lelkük európai, a vérük szláv és a világhistóriai legnagyobb szláv és orthodox hatalmassága lidércnyomásos közel­ségben van hozzájuk. A világ három leghatal­masabb birodalma közé ékelve, mindenikben más sorsban, vájjon melyik nemzet lenne olyan nagy és okos, hogy itt megtalálja a helyét. * Az orosz cár egyenruháját viselte, orosz tiszt volt és mégis forró üdvözlettel szorított kezet a jaroslaui polgárral, aki haragtól lán­golva mondta neki, hogy Varsó felé me­gyünk. Lengyel volt, orosz egyenruhát viselt, az orosz hadseregben harcolt, mégis azt súgta a jaroslaui polgár fülébe: — Bár igaz lenne, bár úgy volna, bár Varsó felé mennétek. Akkor minden megvál­toznék, akkor tudná a nép, hogy hol a helye. Éltek ezelőtt, de vagy sírva, vagy szomo­rúan, vagy suttogva beszéltek. Most Varsó és Ivangorod után szabadok lesznek a lengyel hangok. A befagyott trombitából talán újra felriad, hogy nincs még veszve Lengyelország, Magyar Lajos­ mellett. Tagadhatatlan, hogy az egész kérdést a háború után revideálni kell és uj jogot kell teremteni. Szerda M­indenki nézze meg a Pasaréti Lövészárkot! Siófokra közlekedés kelet­* p. u.ról s vissza: Bpest keleti p. u. ind......... 630 70u* 10­ 12*5 2&6’ Bfüred crk...........................“’ll«* 3?-3 “eKT' , ind. hajó ............. 12« 350 7® Siófok érk. . 1»’ 4« 8^ •-gal jelöltek a fiumei gyorsvonatok, átszállással Adonyszabolcsban. Többi személyvonat, közvetlen kocsikkal. Siófok ind. hajó ...____ 350 9« 12« Bfüred érk. . 4« 10« 2« , ind. _ ... ........... 5i£ 1137 258 Bpest érk. k. p. u................ 900 4« 740 Átszállás nincs.

Next