Világ, 1915. szeptember (6. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-22 / 264. szám
. A Fremdenblatt abból az alkalomból, hogy Szerbia ellen újból megindultak az operációk, a következőket írja: Az operációk újból megkezdése Szerbia ellen, amelyekben ezúttal ha fegyverbarátságban német csapatok is részt vesznek, sikert ígérő kilátások mellett történt és azt bizonyítja, hogy a szövetségesek grandiózus tevékenységüknek ellenére is, amelyet a nyugati, keleti és délnyugati hadszíntereken kifejtenek, bőségesen rendelkeznek elhatározásban, erőben és mindenekelőtt a szükséges eszközökkel arra, hogy az új fronton is a legnagyobb sikerrel szólaltassák meg kardjuk erejét. A Berlingske Tidende párisi tudósítója jelenti: A szerb követség felhatalmazott annak kijelentésére, hogy a szerb hadsereg ismét harcrakész és jobban van felszerelve, mint a háború elején. A csapatok egészségi állapota kitűnő, szelleme fölötte áll minden dicséretnek. A hadsereg bizalommal tekint az elkövetkező események elé- Szerbiát sem a határfolyóknál végbemenő hadműveletek, sem pedig Bulgária rejtélyes politikája nem fogják megfélemlíteni. A szerb különbéke eszméje, mint eddig, úgy most is abszurditás. Nisből jelentik, hogy Péter király Popovics szerb minisztert egy sajátkezű levelével Athénbe küldte Constantin királyhoz, amelyben arra kéri, hogy a görög kormány jelentse ki, hogy amennyiben Szerbia a bolgár követelések bármely részét is teljesítené, Dorian és Ghergeli birtokára Görögország feltétlenül igényt tart. 1915. szeptember 22. VILÁG Románia Készülődései A Berliner Zeitung-nak jelentik Szófiából. A határmenti román községek tömve vannak katonasággal. A múlt hétfőn az utasok szemeláttára, a vasútvonal mentén megkezdték a románok a lövészárkok, farkasvermek ásását és a drótsövények fölállítását. A hangulat ennek dacára mindkét részen nyugodt. Bukaresti és szófiai diplomáciai körökben senki sem hiszi, hogy Romániával kenyértörésre kerüljön a sor. A király dekrétumot írt alá, amelylvel az ország védelmének érdekében sürgősen elrendeli azoknak a bukaresti kültelkeknek kisajátítását, amelyek a Regina Elisabethe-utca és a helyőrségi kórház közt, továbbá a Szabadkőmives-út, a plevnai országút, vitingi-út és a Bulevard Dinico Golesce közt feküsznek. A szófiai Kambana írja: Ma már Románia is belátta, hogy nincs más út számára, mint a szomszédaival, elsősorban Bulgáriával való békés megegyezés. Bulgária is szívesen látja a békés megoldást Romániával, de mindképpen mellőzni kívánja az entente közvetítését, amely csak az ügy diszkrediálására volna alkalmas. Közvetlen tárgyalások esetén azonban Romániának előzékenyebbnek kell lennie a bolgár követelésekkel szemben. A bolgár lapok jelentik, hogy a román kormány rendeletet adott ki, amelylvel a gabona, liszt, zöldség és egyéb élelmiszer korlátlan kivitelét megengedte. Görögország a bolgárok és törökök ellen Köln, szeptember 21. A Konische Zeitung jelenti Szalonidból: Újgörögország legtöbb részén — valószínűleg a Venizelosz-sajtó izgatására — a hatóságok és a lakosság észrevehetően ellenségesebb magatartást tanúsítanak a bolgárokkal szemben. Serresnél 27 bolgárt, állítólag komitácsikat letartóztattak. Hivatalos részről közük, hogy legközelebb hadgyakorlatokat fognak tartani Serres—Szaloniki vidékén. Íz Világ tudósítójától Konstantinápoly, szept. 21. Szalonikiből jelentik, hogy a Gunariszkormány távozása óta a görögországi, de különösen a szalonikii mohamedán lakosság helyzete napról-napra rosszabbodik. Éjjelenként gyakran történnek támadások a törökök házai ellen, a rablás, gyújtogatás, sőt gyilkosság is napirenden van a törökök által lakott utcákban. Gyakran megtörténik, hogy a török iskolákba, mecsetekbe behatolnak ismeretlen tettesek és mindent összerombolnak, ami a Az Adriánál Trieszt, szeptember 14. Ít Világ haditudósítójától Most itt járok délen, éjszakánként az Adria kék, szent hullámai csobognak az ablakom előtt és az alkony olyan csodálatos itt. Csupa bíbor, olvasztott, folyós arany az ég és a nap izzó, vörös korong. Az avar már itt is hervad és az ősz érett pirosra csókolta a lombokat, az alkony hűvös szellőt hoz és éjszakánként párás, finom köd száll fel a levegőből. De nappal nyár van még, érett, üdvös, meleg nyár, mintha Kairó és Nizza terraszairól hozna halk üdvözletet, úgy leng a szellő és délutánonként bágyadtan nézem, hogyan kacérkodik a tengerrel a nap. A tenger ujjong, kacag, apró finom hullámok fodrozzák, a hullámok játszanak egymással, kergetik egymást, csókosan omlanak egymásba, mintha sötétség, hűvös éjszakák, fájdalmas naplemente sohasem lenne, mintha esténként nem gyúlna ki bíboros lángokban az ég kacagó, káprázatos, verőfényes kéksége. Minden, izzó verőfény, áldott sugarak, nehézillatú rózsákat csókolnak, ciklámen nyílik a pázsitokon, bíborszínű ciklámen, mint amilyen a naplemente és az illata olyan, mint az olvasztott arany, mint a zene, lágy, ábrándos muzsika, amelyik leeresztett redőnyökön asszonykacagással, fényes csillárok sugárzásával együtt szüremkedik át. Az Adria mellett tobzódik a szépség, a hervadás. Az Adria mellett verőfény van és mámoros, illatos alkonyatok, az Adria mellett a nyár őrjöngő szerelemben ölelkezik az őszszel és éjszakánként a sötét Trieszt egyetlen sikolya a zenének, életnek, szerelemnek, kacagásnak. Az Adria mellett rendezvényt adott az élet a halálnak. Mikor a verőfény, a nap, a sugárzás, a meleg, a nyár legszebb, akkor dübörög feled távoli tompa ágyusza és megkongatja szivedben a lélekharangot. Mikor szédült gyönyörrel borul össze lelked éjszakánként a tengerrel, habok csobognak, Trieszt sötétjében a zene, szerelem kacag az Adria, mint folyós szurok csillog, csobog az égben és csillagok ragyognak a lábad alatt is, mert az ég a tenger tükrében tetszeleg rejtelmes szépségében, élet, halál, sors, szerelem, ég, éjszaka, mindenség, amit most úgy érzek, mint simogatást, vagy csókot; minden együtt muzsikál, akkor megszólal a távolban a sötétség, négy fény, hat fény villan fel, utána tompa dübörgés, az ágyuk megdördültek, a szörnyetegek üvöltenek ott a távolban és a mesebeli sárkányok torkából is tűz, láng, kén lobbant elő, ha ordításuk nyomán megreszketett a föld és megdobbant a tenger szíve is. A fények felvillanása, a távoli dübörgés után, mintha a hullámok is hangosabban csobbannának a móló néma köveihez. A muzsika tovább szól, a kacaj nem némul el, a melódiák új dallamokat szülnek, ott ágyú villan és dördül, itt muzsika szól, ott a halál ordít itt az élet kacag, az Adria és éjszaka, a tenger és az ég integetnek egymás felé rejtelmes jelekkel, amiket csak az ért, aki örökké él, mint a tenger, az éjszaka, az ég, mint ők, a mindenség részeg lett, orgiázik a trieszti éjszakában, meg kell itt örülni az élet kontrasztjaiban.. A mindenség részeg lett, kifestette arcát, mint az éjszaka női, belladonnát csöpögtetek a szemébe, azért olyan furcsa, nagy, rejtelmes a szeme, mintha a kifestett arca mögött bódult, bomlott agy dolgoznék. A mindenség megörült és az ám az igazi tánc, amit ő táncol, ha egyszer a vert gőzétől, a gránátok nehéz, fojtó, fekete füstjétől elveszti az eszét és részeg kokotlként táncol. A tengertől lehet ez, a tenger friss, sós, üde csókjától, amitől józanon is meg lehet részegedni, a tenger csöndjétől, végtelenségétől, mélységétől. Az Adria olyan, mint a nehéz bor, olyan, mint a súlyos gabonapálinka, olyan, mint a vér. Olyan dolgokat zúg a füledbe, amiktől elszédülsz, olyan titkai vannak, amiktől megmámorosodol, azt életről és a végtelenségről olyan üzenetei vannak, amikbe belekábulsz és elfelejted, hogy ember vagy, az életed arasznyi, kis gondjaid vannak és apró nyomorúságaid. Jaj annak, aki megérti ezt a beszédet, jaj annak, aki tud az Adria nyelvén! örök rabszolgája lesz a kékségének, a játékos hullámainak, szeretne ott térdelni a partja mellett, forró homlokát sós vizében tudja csak hűsíteni és örömöt ujjong a szíve, ha megmárthatja benne magát, a testét és ordit, nevet, mintha váratlankincset talált volna. Jaj annak, aki beleszeret az Adriába, mert ez a szerelem álmokat ajándékoz, mint a morfium, káprázatokat kínál, mint az ópium mákonya, ebből a szerelemből nem lehet kigyógyulni, ez a láng biztosan eléget, mint bódult lepkét a lámpafény . . . Lám a szerbek sem tudtak kigyógyulni belőle, pedig ők tudnak józanok lenni és déli és szláv szenvedélyük mégis olthatatlan tűzzel égeti őket. Régen volt, három éve már, mikor Albánia álnok hegyei és sziklái között, jég és hó, veszély és halál közt, hóban és fagyban elindulának és vérezve, ordítva a szenvedésektől, átverték magukat Durazzóig. S nekem hónapok múlva, mint ezeregyéjszaka meséjét mesélték az albánok, hogy a szerbek, mint bódult lepkék rohantak az Adriához, gyalogosok és lovasokbelerohantak a nevető, kék vízbe, zord harcosok megmártották kardjukat az Adriában és megesküdtek, hogy sohasem hagyják el. És Riekában könnyes szemmel beszélt arról a montenegrói tiszt, hogy az Adria: „la route au soleil“, „derWeg zur Sonne“, az Adria az út a naphoz. S azért támadtak ellenünk, mert a naphoz vezető utat, az Adriát akarják. Megmártották egyszer kardjukat az Adriában és azóta reménytelen, sóvárgó szerelmesei a tengernek, szerelmesei az Adriának. S a másik, az álnokabb, a gonoszabb ellenség, az olasz is az Adriába szerelmes. „Oh mare nostro“ — oh, a mi tengerünk — sóhajtják már négy évtizede és sötét, déli féltékenységük nem bírja el, hogy a „Dante Allighieri“ mellett a „Viribus Unitis“ és a „Szent István“ is csókolja a kék, szent vizét. A Vörös Könyv száraz akták gyűjteménye és mégis olyan, mint tobzódó regény, mint a „Sturm és Drang“ korából való féktelen dráma. Burián és Sonino beszélnek egymással, két miniszter, két diplomata és az aktákból, jegyzékekből, táviratokból, rendeletekből rejtett szenvedély izzása lángol. Városok, faluk, új határok, mindenben meg lehetne egyezni. De Sonino, az Adriát akarja, Sonino a kék víz féltékeny szerelmese, nem akar osztozni, öreges szenvedélye nem bírja el, hogy mi is szeressük a csobbanó, játékos hullámokat, „maré nostro-t“, olasz tengert akart az Adriából. S itt nincs alku, nincs tárgyalás, nincs kompenzáció, itt öklök vannak, kövek, ágyuk, szuronyok, gránátok, puskák, halál, rohamok, vér s az Adriát nem lehet elvenni tőlünk, mert mi is megmártottuk már benne kardunkat és megesküdtünk, hogy a kék vizet nem adjuk soha. Vér folyt a Drinába, vér folyt a Szávába, vér folyt a Kolubarába, vér folyik az Isonzónál, vér az Etsch vizébe. Vér folyt, vér folyik, mert aki egyszer megértette az Adria beszédét, aki egyszer kiáltott ujongva a kék vízben, az gyógyíthatatlanul, halálosan, szerelmes belé. Nekünk ez az egyetlen kijárónk a világ forgalmi útjaira. Nekünk az Adria a tüdőnk. A hajóink az Adrián érhetik el a világ gazdagságát, kereskedelmét, így beszélnek az okos emberek és nem véletlen, hogy Könyves Kálmán király, aki a boszorkányokban nem hitt, hitt az Adriában és bennünket, magyarokat, elvezetett hozzá. És nem véletlen, hogy Mária, kezük ügyébe kerül. A törökök védelmet kerestek a hatóságnál, de ott avval utasítják el őket, hogy senki sem ér rá az ő ügyükkel foglalkozni. A szalonikii török lakosság kétségbeejtő helyzetét most még súlyosabbá teszi a Venizelosz-kormány azon intézkedése, hogy a kerület kormányzójává a mohamedán gyűlöletéről ismert Argiropuliszt nevezte ki. A porta utasította az athéni török követet, hogy lépjen fel a görög kormánynál a görögországi török lakosság panaszainak orvoslása érdekében. Szerda