Világ, 1916. február (7. évfolyam, 32-60. szám)
1916-02-01 / 32. szám
SaUkevetMg V!- AaMsy.it | t Iff. - -• JMB- *~t //•. . . VII. évfolyam 1916 Budapest, KEDD február 1. ; 32-ik szám.¡ le i ' ' ’* ' |j |t ' \ • * Konstantinápolyi este írta: Biró Lajos Konstantinápoly, január hő. Az Arany Szarv mögött bikorcsaik izzik az égen. A nyugati ég opálzöld, a viz acélkék. A galatai hal mellett áll egy hajó, sötétvörös a teste. Rajta túl áll egy fehér gőzös, narancssárga sávok a kéményen. A galatai part mellett barna árbocerdő; az árboc csúcsa hófehér, hófehér árboc-csúcsok rengetege. A lenyugvó nap egy utolsó sugárhullámot önt még végig a Boszporuszon, aranyáradás, amely Délna Bagcse felé hömpölyög. A fehér márványpalota földöntúli ragyogásban ég. Izzik, lángol, lebeg. A tenger felől szellő kerekedik, Sztambul mögött teketedni kezd a biborcsik, az opálzöld égre úgy simulnak rá a kupolákkal koszorúzott sztambuli dombok, mintha egy édes álom rajzolta volna őket rá; a sztambuli dombok és a perui halmok és Galata hajói itt és Szkutari házai a kásázsiai parton fényeskednek és csillognak, bimbóznak és illatoznak és a víz és a föld és a levegő roskadozik egy kimondhatatlan szépség terhétől. Oh, arany*kapu, oh, bíborváros! Sztambul most önti rá az embert a galatai hídra. A híd körül a szűk utcákban ropogva húzzák le a boltosok a vasredőket, az utcák előtétednek, mindenki kifelé jön, senki se megy befelé. A nagy bazár már alszik. Egy utóimárus széles kosarat visz a fején, a kosárban ezer kis hal van, a kosár alól az ember énekelve kiabál még valamit, a többi ember hallgat és hallgatva siet a híd felé. Egy kis vendéglő ajtajában torlódás támad, az ajtón zsírszag árad ki, bent állva eszik valami zsírban sült tésztfélét egy sárga turbános ember. A sztambuli utcákba most senki se megy befelé. Másfél órával ezelőtt mélyen bent jártam ebben a rengetegben. Erkélyes faházak, az ablak előtt szépen rajzolt farács, mint a sürü fátyol a női arcon: ezek török házaik. Faházak, nyitott erkélyek, rácstalan ablakok, nagyszemű nők az ablak mögött, kiváncsi tekintetek, amelyek hosszan kisérik az idegent a lábgyilkoló kövezeten: ormány vagy görög házak. Az udvart sehol se látni, az ablakokon — még a rácstalanokon is — betekiteni tiltja az illem; a vándor órák hosszat bolyong az egyik névtelen utcából a másikba és a város még annyit se árult el magáról, mint amenynyit minden város első találkozásra is elmond magáról annak, aki hűségesen és szeretettel nézi. Néma házak, fátyolos házak, Isztambul házai: milyen a városnak az a lelke, amely bennetek lakik? Byzas városa, Konstantin városa, Nova Roma, sima van rólad, hogy immanens démon lakik benned és amikor a győző azt hiszi rólad, hogy legyőzött, akkor kezdődik a le győzelmed ő felette. A görögöket és a rómaiakat, frank császárokat és török szultánokat a város örök démona igázta le; a város ura változott, de nem változott a kéj sikoltozása és a halál hörgése, és Isztambulban olyanok lettek, mint Bizáncban voltak a férfiak, a nők és az eunuchok. Él-e még Konstantin örök városának unmonens démona? Sztambul nem válaszol az elfogadott kérdésre. A házakra most ráterül az este. Az utcáik kiürülnek, a kapuk hallgatnak, világítás nincs, a rengeteg elsötétedik. Egész Sztambul sötét és néma. De a hidra még ontja rá az embereket. A híd mellől nagy gőzhajók indulnak át Szkutariba. A hajók zsúfolva vannak. Karzataikon körülbörül piros fezek koszorúja. A villamosokra, amelyek Galatába és Peruba indulnak át, lázas emndertömegek tolakodnak föl. Egy csomó ember már a megállóhely előtt felugrik a lépcsőre, aki le akar szállni, közöttük furakodik át, ha tud, közben újabb felszállók jönnek, néma és konok nyomakodás, mindenki hallgat és mindenki tolakszik, a kocsi végül elindul és a lépcsőin fürtökben állnak az emberek. A hídon automobilok siklanak végig.Az egyikben Konstantinápoly rendőrfőnöke, elegáns és fiatal ember. Egy másik autonobilban német katonatisztek. A gyalogjárók legnagyobb részének fez van a fején és európai ruha a testén; odaát Sztambulban látná be török nadrágot, tarka mellényt, sárga turbánt, ideát Porában alig. A hídon van még néhány török nő; némelyiken lila, némelyiken barna az alaktalan ruha, legtöbbjükön fekete. A fátyoltik le van eresztve; a társadalmi helyzetüket az idegen csak a cipőikről próbálhatja megítélni. A formás és szép cipők most már eltűntek, egy-két széttaposott szegény cipő tart még hazafelé, azután török nőt inam lehet többé az utcán látni. A híd galatai felénél még nyitva minden üzlet. Ékszerészek, pénzváltók, cukrosboltok, trafikok, kis kávéházak, az utca felé nyílt vendéglők, zöldségnaixnok, rézlábasok, különös tészták, amelyek zsírban sültek ki. Rikkancsok dühösen orditóznak. Két szót értek az énekis ükből, ,,La defense“, JKronosz“» Fran f (V \NT tip.) , ' ,\