Világ, 1916. február (7. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-01 / 32. szám

n­ts&rá&r­é­ v ,a VILÁG eia lapot és görög lapot is árulnak. Ezen a téren egy csomó utca ömlik össze, a híd is ide önti az embereit, nyüzsgés, hadonászás, roha­nás, mindenki siet, mindenki előretör, a nagy lépcső, amely Peru felé felvezet, szinte hul­lámzik az emberektől, a rikkancsok, állnak és ordítanak. La defense, Kronosz, és a tömegbe egyszerre belevág egy dübörgő és csörömpölő teherautomobil. A teherautomobilok dühödten csörömpöl­nek végig Peru utcáin. Hegynek fel és hegy­nek le. Katonák vezetik a nagy gépet, néha katonákkal van tele az egész autó, jelet nem igen ad; süvítve kanyarog ide-oda a szűk perui utcákon; a járókelők szétugranak; azután a tömeg újra összeomlik, amíg megint nem jön egy teherautó vagy egy kocsi. Itt a híd kö­rül van gyalogúl és van kocsiút, de a tömeg­nek nincs helye a gyalogúton és tömött fo­lyamban ömlik végig a kocsiúton is. A kocsik nyugodtan beléje hajtanak, és az idegen re­megve ül a kocsiban. De a járókelők termé­szetesnek találják a dolgot, és baj nem igen történik. A kocsik igyekszenek fel Perubra. Csupa kétfogatú bérkocsi. A lovak megszakadó tüdő­vel húzzák a kocsit felfelé, a kocsis konokul és mérgesen ostorozza őket. Az út rettenetes. A lovak patái csattognak a kövön, a kocsis suhogva veri és vágja őket, a kocsinak mindig gyors ügetésben kell mennie, ezeket a kocsikat araboknak hítják, valamikor híresek voltak a jó lovaikról, a kocsis ezeket a bá­gyadt és haldokló gebeket most ostornyéllel veri, mert valaha arab lovak repültek felfelé a szörnyű kekaptsszkodókon. Pont a dombon Pera még csillog. Az­ üz­leteket még nem zárták be, az utcákon még sétálók járnak. A postaépület mellett sürgöny­terem van, a németek rendezték be, a terem zsúfolva van, — Montenegró lerakja a fegy­vert. A sétálók között van néhány nagyon mutatós török katonatiszt. —S a többiek? Török itt kevés van. Ki Pera, az idegen város, a latin város, a szerelemvásár. A postaépület mellett egy madonnaarcú koldusasszony ül egy hatrában, az ölében a gyereke; a kezén, amelyet az alamizsnáért nyújt, rettenetes ki­ütések vannak. Európai ruhás és fedetlen arcú nők járnak az utcán; elegánsak és kevésbé elegánsak; sok festéktől kimerült arc; meg­gyalázott, megalázott emberinél jóságok. Ha ezen az utcán megy az ember kifelé, elér a kaszárnyák vidékére. Ott van a Takszim­­kaszárnya, az, amelybe a győzelmes második forradalom elől az ellenforradalom utolsó csapata bevette magát. Akkor itt, ezen a csil­logó utcán ágyuk dübörögtek végig és a má­sodszor is győzelmes forradalom gránátokkal kényszerítette térdre a Takszim-kaszárnyát. Konstantinápoly hét év óta három­ forradal­mat és három háborút ért meg, az első Balkán­­háború idején beh­allatszott a városba a csa­­taldzsai ágyuk dörgése és a második forada­­lom után odaát Sztambulban mindenki lát­hatta, amint az új postapalota előtt féltucat akasztófán lógtak a Malmiul Sefket pasa gyil­kosai. Mi készül most ebben a csodálatos vá­rosban? A sötét Sztambul hallgat, a ragyogó Pera se mond semmit. Lassan-lassan a ra­­gyogó Pera is elsötétedik. Az üzleteket be­zárják. Csak a mozik vannak nyitva és a kis kávéházak. A mozikban francia és olasz fil­­­mek peregnek, a francia kis kávéházakban fezes férfiak ülnek, narghilit színak és Szik­­trakot játszanak. A mellékutcák egészen sö­tétek. A téli éjszaka nem hideg, még szél se jő a tenger felől. Pera bágyadt és romlott éj­szakája ez. A Tokatb­an-hotel előtt azonban két rendőr áll, a konstantinápolyi rendőrök pi­ros kihajlása, szürkéskék egyenruhájában. A kaputól jobbra és balra azonkívül két sárgás­barna egyenruhájú katona a török katonák trópusi sisakformára alakított sapkájában. Állnak és várnak. Bent, a Tokajban kivilágí­tott kávéházán egyszerre egy sárgásbarna egyenruhájú katona iramlik át. Kint a kapu előtt mozgás támad. A két szürkéskék rendőr meg-megmozdul, az egyik katona villámgyorsan előreszökik egy hatalmas, fekete automobil­hoz, amely pár lépésre innen állt és várt. Az automobil fogantyúja megforog, a gép tö­­fögni kezd, a két rendő oldalra áll, a katonák feszesen tisztelegnek, néhány járókelő meg­áll a néptelen utcán és a Hotel kivilágított kapuja alól sárgásbarna katonaköpönyegben és barna kucsmában kilép az utcára Enver pasa. Lassan jön, felemelt fejjel. Megáll. Nagyon nyugodtan körülnéz. Mi fog most történni? Enver pasa körülnéz. N­agy szeme szinte vi­lágít. Egyetlen pillantással végigtekintette a rendőröket, a katonákat, csoportba verődött járókelőket. Az automobil ekkor odaáll elébe, egy katona kinyitja az ajtót, Enver pasa be­száll, a katona felszökik a soffőr mellé és az automobil zúgva indul el a csendes perui utcákon. Végig a harctereken Az usoleszkai Dnyeszter-hídfő ellen inté­zett orosz támadás is elhallgatott. A vereség jelei nyilvánulnak meg az oroszok magatartá­sában. A százhatvan kilométer hosszú fronton a felső Strupától a romániai határig a topo­­rovtz—rarancei tizenhat kilométeres szakasz­ra nehezedett az orosz főtámadás. Ennek a véres kudarca után pár napi szünetet követőn elszigetelt támadást intéznek Dubnó felől, is­mét hosszabb szünet, melyet Uszoleszkó ellen két egymásutáni napon két támadás követ, az­tán ismét szünet. A besszarábiai fronton a legnagyobb arányú orosz támadások omlottak össze, melyeket az egész háború alatt látott frontunk, annak szüneteiben mégis elég frisse­séggel rendelkeztek csapataink arra, hogy az orosz front ellen kisebb előretöréseket intéz­zenek és orosz árokrészeket foglaljanak el. A strupa—dnyeszter­—besszarábiai fronton több mint öt orosz hadtest szenvedett vereséget, egyes ezredek teljesen megsemmisültek, az emberanyag borzasztó pusztulása folytán egész hadtesteket ki kellett az ellenségnek a küzdelemből vonni. Hofer ma azt jelenti, hogy ugy orosz, mint a többi fronton nem történt , semmi nevezetes. Albániáról ma mit sem szól a hivatalos,­­ melynek elve az, hogy csak befejezett műve­­­­letekről számol be. Per­ig Albániában a fő­­s célok felé közeledik a küzdelem: Durazzó és Valona van soron. Annyit kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a szétzüllött szerb csapa­tok, Esszed pasa homályosan körvonalazható­­ csapatai és a bizonytalan nagyságú olasz csa­patokkal szemben az osztrák-magyar és a bolgár csapatok képviselik a biztonságot, a céltudatosságot, a fölényes erőt. A szerb csa­­patok helyzete egészen bizonytalan, Berlinbe érkezett hírek szerint az olaszok, valonai csapataik számát 50.000 emberre emelték. Albániai hadművele­teink úgy vannak megszerkesztve, hogy az osztrák-magyar csapatok északról dél felé és a­ bolgár csapatok nyugatról keletre való elő­nyomulása egymásba vágón érvényesül; ez az együtthatás annál fokozottabb mértékben ér­vényesülhet, minél inkább Albánia déli terü­letére tolódnak előre a hadműveletek. Az al­bániai események kialakulásánál számításba kell venni a fellázadt albán lakosságot is; ed­dig a harcba elegyedett fegyveres férfiak szá­mát ötvenezerre teszik. Albániában dél felé vonuló csapataink ellen az ellenség a tenger felől nem intézhet támadást, az albán partok mentén a tenger széles területen dszapolt és azontúl a partvidék erdős és mocsaras. A nyugati fronton a franciák minden erőfeszítése a tőlük elvett területek vissza­szerzésére hiábavaló. Nem sikerült e­z nekik sem Neuvillenél, sem a Sommetól délre Fries falunál. Egy nyeri csata eredményeivel ér föl a Paris ellen intézett Zeppelintámadás. A párisiakra a támadás erkölcsi hatása bor­zalmas lehet. A francia főváros lakosságát régóta megkímélte a háború a közvetlen ke­serű tapasztalásoktól, a mostani Zeppelin­­támadást a Freiburgra dobott francia bom­bák váltották ki. A német hivatalos jelentés különös hangsúlyt helyez erre, amikor meg­állapítja, hogy Freiburg nyílt város, a had­ kedd

Next