Világ, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)

1916-03-01 / 61. szám

Szerkesztéses vj. And­rássy K ut 47. szám­ Telefon 50 100, a felelős szerkesztőé­i 81—58. Kiadórovatat VI. Andrássy»ut 47. szám. Telefon 81-90. Előfizetési árak a magyar korona, országaiba, Ausztriába és Bosznia-Hercegovinába. Egész­ évre 32 kor, félévre 16 kor., negyedévre 8 korona, egy hóra 2 korona 80 fíl. A német birodalomba negyedévre 15 ko­rona, egy, hóra 5 korona 20 fillér. A »VILÁG« megjelenik mindennap, ünnepnapok után is. Ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 12 fillér. VII. évfolyam 1916 Budapest, SZERDA március .............- —- - - ....................- —— ------------------------■-■ Fü­rdetésex felvételnek fl­rdippia» a VILÁG kiadóhivitájában, Brock­­ner J., Győri és Nagy, Tami­cs és Társa, Tenczer Gyula, Leopold Testv., Mezei Antal, Schwarz Jó­zsef, Mosse Rudolf, Eckstein Ber­­nát hirdetési irodákban. — Bécsben: M. Dukes Nacht, Haasenstein és Vogler, Rudolf Messe, Eduard Braun, Heinrich Schalck, Bock und Hersfeld. — Bertiabatti­ers Jr. Erlmenreich, Bertie­ Wilmers* dorf Holsteinisciec»Strasse.27. sz. 61*ifc szám Wilson contra Bethmann Irta: Ignotus Kitűnt, hogy a Reuter-iroda ügyes ki­hagyásokkal erősen meghamisította Wilson elnöknek a német U-ügyben írt levelét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a levél rózsa­vízzel volna írva. Legyünk vele tisztában, hogy Ameriká­nak az U-ügy körül való taktikázása nem puszta taktika. Pontosabban, hogy politiká­ban általában a taktika komolyabb a takti­kánál. Hogy a taktika tűz, amivel veszedelem játszani, hogy a taktikából el­fogult álláspont többnyire török, ki nem ereszti az emberét. Az, hogy az egész amerikai német vesze­kedés belső amerikai természetű s nem egyéb, mint Wilson elnöknek taktikázása, hogy az idei elnökválasztáson megint ő kerüljön be a Fehér Házba, magyarázatnak elfogadható magyarázat. Ám kilátásnak nem felhőtlen ki­­látás. Nem Wilson­ volna az első államfő, vagy kormányférfi, ki a belső zavarokat kifelé ve­títi, s mintegy országa nyaka köré szélesítve szabadul a buroktól, mely az ő nyakát szo­rongatta. „1. Az meg egyenesen mulatságos, ha Witecm­­uak tanár vagy író vagy tudós voltában lát­ják az amerikai politika s az elnökválasztás körül való taktizálás ártatlan voltának bizfes,­­sitékát. Wilson tanár és tudós ugyanolyi­, minden hájjal megkent politikus üzletember, mint minden amerikai államférfi s idestova ,általában minden államférfi. Az üzletnek ter­mészete, hogy mindent magához ragad, ami­ről észre veszi, hogy hatalom vagy befolyás. Mikor a polgárság a tizenkilencedik század elején beült az uralomba, előbb a kormány­zást ragadta magához, mert azon látszott meg legelébb, hogy hatalom.. Ma már, nem nehéz észrevenni, a diplomácia körül is erő­sen előretör, mert észrevette, hogy ez is ha­talmi forma. Amely mértékben számolnia kellett tudománynyal, irodalommal és kivált újságírással, abban a mértékben kezdte az üzlet elgondolni, hogy felesleges ezt szolgák­kal végeztetnie, mikor végre sem boszorkány­ságról van szó s mindig biztosabb, amit az ember maga egyenesen tart a kezében. A mi üzletembereink, beleértve a politikusokat, még csak a cikkirásig vagy lapalapításig ju­tottak el — hogy ezt a kunsztot ők is tudják s nem szorultak a boglyas ujságirókra. Ame­rikában már tudósok is. Ilyen tudós Wilson tudós úr. A régi üzletemberek közül is az ügye­sebbek vagy elmésebbek megírtak egy-egy emlékverset vagy legyezőfelirást, sőt családi lakodalmakra csináltak kedves színdarabokat is. Sokkal több nem kell ahhoz, hogy az ember kenetes politiko-etnikai általánosságokkal teleirjon tizenöt­­vet s ezzel tudós legyen. Ép­pen, hogy ezzel a hájjal is meg legyen kenve. Hiszen a félelme­tes ellenfél, akire kacsintva dolgozik Wilson ur s csinál békében és há­borúban, Mr. Roosevelt is ir­a tisztesség nem esik mondván. A Wilson tudós úr helyzete az, hogy elnök­jelölt korában szidta a trösztöket, mert akkor szavazatokat kellett fogni, s elnök korában szolgálta a trösztöket, mert a már meglett el­nöknek’ le kell paktálnia azokkal, akiké a való­­ságos hatalom. Roosevelt most a háború alatt dühös n­émetellenességgel igyekszik a trösztök barátságát maga felé fordítani. S­őt kell túl­­licitálnia a tudós Wilsonnak. A németellenes­­ség Amerikában most igazán adott trösztpoli­tika. Kétféleképpen is. Először azzal, hogy mi­­nél hosszabb a háború, annál jobb Amerikai­nak, s minthogy a háborút Amerika csinálja, tehát uszítania és segítenie kell Angliát, hogy csak csinálja mentül tovább. Másodszor a há- , bérű óriási muníciós és egyéb kiviteli üzlet Amerika számára, s az angol blokád elzárván előle a német piacot, természetesen azt a felet kell támogatnia, kinek piaca nyitva áll előtte s aki minden pénzt megadó vevője. Ezt tudja Roosevelt és dühösen németellenes. Ezt tudja Wilson s nem engedheti, hogy Roosevelt túl te­­gyen rajta. S itt a veszedelem a Wilson úr já­tékában. Mert lehet lépéseket tenni taktikából —­­ de a külpolitikában vannak lépések, melye­ket aztán nem lehet visszacsinálni. Nem aka­rom komorabbnak látni a helyzetet, mint aminőnek hivatalosan mutatják, de gondol­­ju­nk rá vissza, hogy hogy­ viselkedett az olasz háború kitörése előtt egy pár héttel Salandra s­­hogy viselkedett az entente szalnikus partra­­szállítása előtt egy pár héttel Venizelosz, s ne fi­ed­j­ük, hogy ők is taktikázás útján léptek arra az útra, amelyről aztán visszafordulni nem lehetett... Az amerikai német U-ü­gyben szemben áll egymással Bethmann kancellár újságnyilatkozata és Wilson elnök levele. Bethmann kancellár követelésekről beszél, mi­ket a német becsület nem tűrhet — s e fcöve­ "fe-znri—r------------, ,.ff b Az édesapáink Irta: Pilisi Lajos Népesedik a kaszárnya eleje, ma már tú­i­­indult a vidék is és szaporábbak lettek a t. /.*­nyák és sűrűbbek a sárga katomaládák. Tavaly előtt még­­sittyó gyerekek cipekedtek velük az öregebbek oldalán, tavaly azután a sittyók is meg­indultak a maguk ládácskáival és a m­ai ntora már egy se maradt belőlük. Mára már mindenki a maga rokona lett és a maga ura és a maga szolgája is egyben. Szüntelen, szaporán hullámzanak a deres fejek, a rokkant derekak, a ládák és a kétfelé való, vállra akasztható vászonzsákok. Szünte­len, szaporán, pipaszóval, barátkozó beszéddel jövünk az öregek és sehol hangosság, kurjantás, pántlika, virág és sehol összevont szemöldök, sehol szomo­rúságtól fátyolos szem, szelíden, oda a dón, halá­losan szép megnyugvással jönnek az öregek. Az utolsó transzport. A kaszárnya elfut . A harminckettesek kaszárnyája előtt megtor­­panik a menet. Legelői egy apró fehérkés bajuszu vidéki földmives. — Megjöttünk fiam — mondja a kapunál álló szakaszvezetőnek. A szakaszvezető körülnéz és furcsán kérdi, egészen úgy, mint akit váratlan mellbeütött k.­­ — Eiligem tegezt Nekem szólt maga? — Neked fiam — mondja csöndesen, szere­tettel a fehérbaju­isza. A szakaszvezető eltikkad, belefárad a pilla­­natnyi gondolkozásba. Nem tud felelni, nem tud szavakat találni, keresné és nem jönnek . . .1’ A transzport vár ... A szakaszvez­­őben tótágast lódul az egész kaszárnyaélet ... ,az újoncok állnak és a­ szakaszveze­tő zavartan, he­begve mon­dja: — Nana, ha úgy van, hát akkor csak ke­­rüljenek beljebb . . . Az udvaron egy fiatal hadnagy kommandiroz, az egyik öreg újonc hozzálép és tisztességtudón köszönti­ .­­— Adjon Isten, nem ez a hatodik század? A hadnagy kedvetlenül fordul: — Mért? Magát talán a hatodik századhoz osztották be? — Nem — mondja a kérdező — csak a fiam van ottan: Balázs János -káplár. A hadnagy összevonja a szemöldökét, valami szigorú szó tolakszik a szájára, de lenyeli és a kezében tétovázó karddal a magasba mutat: ■— Hatodik század, az ott a második, emeleten. — Köszönöm uram — mondja a kérdező és megindul a lépcsőn. A többiek lerak­ják a ládákat és várják a mi­­teszt . . . Künn az ajtó, előtt egy-két öregebb asz­­szony kóvályog, be-betek­int, aztán újra félre­­kapja a fejét ... a kapu kétfelé csapódik . . . ne­­hézcsikorgású, bútorokkal rakott, testes társzekér döcög ki rajta, utána egy főhadnagy igyekszik ki­felé . . . ragyog a csizmáin, peng a sarkantyúja ... az öreg újoncok kalappal köszöntik: — Adjon isten Jónanot! A főhadnagy megütődik, rájuk néz. Hosszan és szomorúan néz rájuk ... A túloldali házon kicsapódik egy ablak . . . egy as­szony a főhad­nagy után kiált . . . Aztán még egyszer ujra ... a kendőjét lengeti . . . A főhadnagy se lát, se hall... Felgyűri a gallér­ját és mellre esen fellel befordul a sarkon.­­ A zugban két öreg feltényeredik a harmadik eug szo­bájába: — Itten van a Matos füzer? — Nincs. — De azért ugy­e le lehet ülni egy kicsit? Az őrmester a fogát szívja: . .k, — Tessék. —-ipT * Egy káplár odamegy az öregek mellé:- jL ---t­wcpuujcucA «A ttaVIiivra. ' Az öregek tisztességtudón kérdik: I — Szabad az? I —■ Másuknak szabad. Az öregei­ előszedik a pipát: I — A Matos fürért keresnénk . . . I — Lenn van az újoncokkal. I — l­e fogyü­­? I — Föl. I — No addig éhuplázgatunk. És utánuk még egv jön, aztán még kettő és körte ülnek, ládákra, ágyakra és beszélgetnek: I — Hallottad, odalenn ászt kommandérozták re^cum­? t — Hallottam, az ászt jelenti, hogy el köl fogdani jobbra. J — Aszzt h­át — mondják a többiek. I — Egye fene, mar csak belé tanulunk __ mondja az e­lső és földre kaparja a pipája há­tulját. — Belé hál — mondják a többiek ... és ők is a földre verik a hamut. ■ A káplár közéjük néz és kiabál: I — Ki a cimmeres? Itt-ott megmozdul egy-egy heverésző, mirol­­koló baka, valahonnan a sarokból vissza is ki­dr­­báltak: I — A Simon, de nincs itt. , — No, ha nincs itt, keli fel az ágyon. os­zt­­kapard össze a hamut ... Az öregek­ szétszórták est kicsikét. A Laka szó nélkül az öregek közé megy, azok ijedten szedegetik maguk alá a lábaikat: I — Ugy­e rendetlenséget csinálunk? I — Nem baj az, semmi az — mondja a balka . i . aztán halkan, csendesen, vékonyan és ti«iz­■ " : [ — Tenoan vonat be az én édesapám b . . . tetelap a honvédökbe, itt Pesten. Az utcác Aki leigazolta magát, kimehet, . Legtöbben *í».t csak heppm­aradnafc . gest?^, „többet ér,

Next