Világ, 1916. augusztus (7. évfolyam, 212-242. szám)
1916-08-01 / 212. szám
scoro«a orazágasbii- Ausztriába^ festv., Mezei Antal, Schwarz 16-BotaiU*Hercegovlniba: Egész évre ^ Messe Rudolf, Eckstein Ber-32 tu»* 16évre 16 kor* negyedévre 8 SSMÍ Kg»S8j pát hirdetési irodákban. «— Béé*» korona, egy hóra 2 korona 80 fitt. A MKI SHSB flEfijgben: M. Dnkcs. Nachf., Haasen* német blrodaiorabc negyedévre 15 fco** dg? fSBft stein é* Vogler, Rudolf Mos se. róna, egy hóra 5 korona 20 filter, .Bdaard Braun. Heinrich Scha» A »VILÁG« raegjeleník mindennap, Ick. Bock und HerxfeW. — fiuoenoapok után is. Ara Budapesten» Berlinben: Rudolf K óiban, Berlin vidékesi és pályaudvarokon 12 fillér. ^SSBsSSt NW. Unter den Linden 49/11. VII évfolyam 1916 Budapest, KEDD augusztus 212-ik szám Kegyelem és igazságosság A Budapesti Közlöny hivatalos lap holnapi száma a következő királyi kéziratot bözli: Kedves gróf Tiszai Második évfordulóját érjük azoknak a papoknak, amelyekben ellenségeink engesztelhetetlen érzülete harcra kényszerített bennünket. Mélyen fájlaljam bár, hogy ilyen hosszú ideig tart az emberiségre súlyosodó nehéz megpróbáltatás, felemelő elégtétellel tölti el keblemet, ha erre a keménytusára visszatekintek, amely a monarchia megtörhetetlen erejébe vetett bizalmamat újra meg újra igazolja. Az ellenséges túlerő folyton megújuló támadásait dicső szövetségeseiinkkel vállvetve, hősiesen visszaverő bátor fiaihoz méltóan otthon is azt a lelkesült kötelességérzetet tanúsítja a nemzet, amely egyedül méltó a mai nagy és komoly időkhöz. A győzelem kivívására irányuló egyetlen nagy elhatározásban egyesülve, férfias elszántsággal hoz meg a dicsőséges és állandó béke kiküldésére szükséges minden áldozatot. A haza javára szükséges rendszabályok helyes megértésével viseli el a gazdasági életnek a háború igényelte korlátozásait és hiúsítja meg ellenségeinknek a békés lakosság létének rendszeres veszélyeztetésére irányuló gonosz szándékait. Szivem atyai együttérzéssel osztja meg minden egyes hívemnek olyan állhatatos lelkierővel viselt gondjait: a gyászt az elesettekért, a harcban álló szeretteik miatti aggodalmat, az áldásos békemunka megramlását, az összes életviszonyok érzékeny súlyosbodását. De a mögöttünk lévő két hadiér lélekemelő tapasztalataira támaszkodva, teljes bizalommal nézek a lassanként kialakuló jövőbe abban a boldogító tudatban, hogy derék nemzetem valóban megérdemli a diadalt és a hívőnek azzal a reményével, hogy az Úristen kegyelme és igazságossága nem fogja tőlük a győzelmet megtagadni. Szükségét érzem, hogy, ezekben a komoly, de reményteljes emléknapokban kifejezésre juttassam, hogy bőszke örömmel tölt el a nemzetnek soha nem lankadó hazafiúi áldozatkészsége és hogy hálás szívvel ismerem el a végleges sikert biztosító elszánt magatartást. Megbízom önt, hogy ezt nevemben köztudomásra juttassa. Kelt Bécsben, 1916. julius 31-én. Ferenc József s. k. Gróf Tisza István s. k. A világfelfordulás borzalmai között, a rettenetes küzdelmek mostani nehéz napjaiban érkezik a király levele a miniszterelnök útján a nemzethez, az ország lakosaihoz és szól az üzenet az itthonvalóknak is, a harcban verejtékezőknek és vérezőknek is. A háború elmúlt két esztendejére emlékezik vissza a király. Hálafelt szívvel dicsőíti a törhetlen erőt és áldozatkészséget, mely Magyarország és Ausztria létét, hatalmát, pozícióját és boldogulását megmentette. Két év óta álljrk «, harcot váltont szerencsével, de törhetetlenül. A sokszorosan náílobb ellenséget megakasztották seregeink, leszállították, legyengítették, erejüket vették és legfőképpen kijózanították abból az őrületből, melylyel ránk rohanva azt hitték, hogy elpusztíthatnak a föld színéről. Két esztendő alatt meggyőződhettek felőle, hogy Európa térképét a tömegekkel, a halálgépek tűzokádóival, az állati erővel és a vadsággal nem alakíthatják át. És az öldöklés tovább tart még, a föld a friss emberi vér patakjaitól és tengereitől gőzölög. Bizony bölcs és a földkerekség minden népétől meghallgatásra és megszívlelésre érdemes kijelentése a király levelének, hogy mélyen fájlalni kell, amiért ilyen hosszú ideig tart az emberiségre súlyosodó nehéz megpróbáltatás. Igen, ezekben az elképzel- hetlen időkben a harctéren küzdő és hősökké avatott katonáink kötelességüket bámulatraméltóan teljesítik és az itthonlévők is min- den áldozatot meghoznak a dicsőséges és állandó béke kiküzdéséért. Mily vigasztalan lenne máskülönben a jövő perspektívája. Állandó békének kell következnie beláthatlan hosszú időre, hogy a mai emberiségnek a világháborúért a történelem kiengesztelést juttasson. Mennyi ragyogó élet pusztult és pusztul. Mennyi gyász borul az élőkre. Mennyi könny ömlik. Mi súlyosabb? Meghalni vagy életiben maradva halola inkáit siratni ? Gügyögő árvák, gyámoltalanul, támasz nélkül maradt aggastyánok, nyomorékok és megbénultak nem azt sóhajtják-e, hogy jaj az élőknek! A király levele ez érzésekről részvéttel meleghangon szól. A megértésért hála és hódolat jár. És a király bizodalma, hogy as ur-i isten kegyelme és igazságossága tőlünk a győzelmet nem fogja megtagadni, a népével együttérző ember magasztos megnyilatkozása. Emberi. A legnagyobb, amit juttathat. Kegyelemről és igazságosságról szólván, minden küzdő embernek lelkét szólaltatja, meg. Az öldöklő fegyverek felett hadd, jelenjék meg, a kegyelem virradása és az igazságosság intézze ■ elennek a meggyötrött kornak az ügyét. Az uralkodó a felsőbb hatalomhoz apellál a győzelemért, amikor egyúttal a nemzet áldozatkészségéért fejezi ki a hálát Horány Mindig híres volt, de tegnap halálfajok pecsételték meg hírét. Este volt már, az égen szürke felhők emlőttek szét, ezer ember arcán mosoly játszott még, amikor egyszerre sikolyok csapkodtak fel a Dunáról, mintha ijedt vércsék repkedtek volna a sövény felett. Ezer arcra dermedt rá egyszerre a rémület, az örvénylő vizen emberfejek kalimpáltak, s az ajkak végtelenbe ható, sziszegő sikolya repkedett a part felé. A szigeten, ahol a boldogság verte fel tanyáját, megakadtak az emberi mellek, bénán csüngtek a karok, ott benn pedig, a Duna közepén, az Örvények, mint tátottszárú cettek nyelték a testeket. Kik voltak ők, kiket e drága vasárnapi nap nyugtán nyelt magába a folyó? Kik voltak ők, s ebben az embersürüben, amelynek minden szára az élettel virított, láttam-e őket? Kik voltak ők, Angelikák, Magdák, akik keblükben az ájtatos fiatalság gyönyörű tavaszát vitték, s már ott, az odvas csónak falai között álmodták tovább a szerelemnek azt a rózsaszínű álmát, amely itt, a Horányon lopódzott a szívükbe? * Vasárnapi napokon százan és százan, többnyire a pesti fiatalság zúdul a szigetre, ahol ragyogó, tiszta nap van, viz és homok, árnyas erdő, játék és jókedv s mindenütt ott oson Ámor, az ifjúság nagyasszonya. A Duna hús habjai, a bársonyos homok, az erdő lombos sűrűje csábítja ki a fiatalságot s ezer ember uszókosztumben megy,tesz-vesz, lubickol, hempereg napkeltétől, napnyugtáig. A lekapkodott ruhával, leszórják magukról a társasélet bilincseit is; itt mindenki nomád ősemberré vetkőzik, nem köteleznek formák és szokások, a szigorú etiketté, semmi, semmi, csak az, amit a szívek parancsolnak. Itt nincsenek házak, nincsenek utcák s ameddig a szem ellát, a Duna szőke vize hömpölyög s a partokon zöld domboldalak feszitik fel a vállakat, erdők lombodnak, rigók fütyörésznek s kékségével mindent betakar az ég. A viz, a homok, a nap, az erdő s a mezítelen emberi testek a bibliai paradicsom misztikumát rejtegetik. Játék és szerelem van csak itt s a Monostor-szigetet bátran akár a boldogság szigetének is lehet nevezni. Mert akik itt vannak, a vasárnapokon ide tódulnak, nagyon-nagyon boldogok mind s bár tegnap halál-sikolyokat vert fel a Duna, a jövő vasárnapon is itt lesznek ők, mert ez mégis a boldogság szigete. * A hite hozott el. A szentendrei parton állunk és várjuk a kompot, mely tuban, mint egy heverő dög, feküdt a parton. — Csak csónakon lehet átmenni — mondja egy kisasszony, talán a révész leánya s aztán gyorsan hozzáteszi —, személyenként húsz fillér. Megroskadt a csónak, kicsit dülöngölt, zuhanc kapta kezébe a lapátot. A kormánylapáthoz pedig egy önkéntes vállalkozó ült. Imbolyogtunk a vizen, egy jámborarcu asszonyság Szűz Máriához fohászkodott s még felsoroll néhány szenteket s mellette egy sápadt arcú, szőke fiatalember héber imákat mormolt. A suhanc örvénybe vitte a csónakot, amely most úgy pergett körbe, mint egy kerge-birka. Úti ácsaink ijedtem nyüzsögtek, a bátrak nekifeszültek a lapátoknak, hogy kiemeljék a forgóból a kivonült halászcsónakot. A szőke fiatalember mindenképpen vissza akart fordulni. — Én családos ember vagyok! — sopánkodott egy ovik keres aszott ur. — Fejedelmi borravalót adok! — nyögte a szőke —, ha visszavisz, öcsém' — Jesztusom, urak, maradjanak! — sopánkodott a vallásos asszonyság. — Csak a malom alá ne kerüljünk, — biztatta őket a suhanc —, akkor kijutunk a partra! — És ha a malom alá kerülünk? — tudakolta halálsápadt arccal a szőke. — Akikor, aki úszni tud, majd kiúszik — válaszol a hidegvérrel a suhanc. — Nem sajnálok egy-két koronát — nyekkentette a szőke. — Ez a kultúra — bölcselkedett a cvikkeres. A csónakot pedig szeszélyére sodorta a viz árja. A kikötőt elhagyták, szomorú füzek alatt, elmetszett törzsek rgyódzó gyökereibe botlott a csónak. Elsőnek a szőke ur röppent ki a csónakból. Borravalót boldogságában elfelejtett adni . . .* Erdőbe metszett után egész karavánok vonultak fel. A hátukon hátizsákok pöffedtek, magas hegymászóbotok kapaszkodtak neki a saroknak. A szőke ur a cvikkeres barna úrral a kultúráról beszélgeted, közben szemével egy barna kisleánynak udvarolt, aki egy magas mesterlegény karéiba kapaszkodott. Félórai erdei séta után kibontakozott Horány, úgy, amint a pesti legendászban él. biggy, homo