Világ, 1916. szeptember (7. évfolyam, 243-272. szám)
1916-09-24 / 266. szám
Vasárnap Szeptember 22, este 11 óra• A Sommetól északra a nap folyamán két elszigetelt hadműveletet hajtottunk végre. Combles bejáratánál egyik századunk fényesen végrehajtott rajtaütéssel birtokába kerített egy különálló s az ellenség által védelemre berendezett házat és ott körülbelül 100 németet, köztük három tisztet, ejtett foglyul- Tovább keletre több lövészárokrészt foglaltunk el és körülbelül 40 foglyot ejtettünk. Rancourttól délre zárótüzelésünkben meghiúsult az ellenségnek egy arra irányuló kísérlete, hogy árkaiból kijöjjön. Új megállapítások szerint a Somme mellett a francia és angol csapatok által június 1-seje, az offenzíva megindulása óta szeptember 18-áig ejtett foglyok száma 55.800. Ebből 34.050-et francia csapatok fogtak el. Az angol Jelentés Szeptember 22. Az Ancretól délre körülbelül egy mértföld hosszú harcvonalon előbbre jutottunk, amennyiben két sor ellenséges futóárkot foglaltunk el Flers és Martinpuich között. Harcvonalunk csaknem egyenes vonalban húzódik Flerstől északra Martinpuich felé. (Aproximatly direct line north Flers-Martinpuich.) Arrastól délre sikeresen nyomultunk be ellenséges lövészárkokba, foglyokat ejtettünk s az ellenségnek nagy veszteségeket okoztunk. Szaloniki, szeptember 22. (Reuter, hivatalos.) Neohori közelében kielégitő eredménynyel bombázzák a hajók az ellenséget. A Dorran-fronton fokozódott a tüzérségi tevékenység. Budapest, szeptember 23. A miniszterelnök Bécsben. Gróf Tisza István miniszterelnök ma reggel Marsovszky Ivor dr. miniszteri titkárral Bécsbe érkezett és a bankgassei Magyar házban szállt meg. A miniszterelnök a délelőtt folyamán magánkihallgatáson jelent meg a királynál, délben pedig báró Kurián István közös külügyminiszterrel tanácskozott. Gróf Tisza István miniszterelnök holnapreggel visszaérkezik Budapestre. Gazdasági, politikai és kulturális egyenlőség a Világ programmja A románok és az oroszok most két ponton offenzivban vannak. Nagyszebennél a románok, a Dobrudzsában a románok és az oroszok. A mi részünkről egy offenzív és egy defenzív akciót látunk. Offenzívánk a Vulkánszoros román kijáratánál működik, ahol a szövetségesek román földön állnak. (A hivatalosnak az a jelentése, hogy a Vulkán szorost megtisztítottuk az ellenségtől, nem a főakciónk.) Sem itt, sem a Szurdok-szoros kijáratánál még nem haladtak a szövetségesek beljebb Romániába. Mi itt természetesen tartózkodunk attól, hogy a hadvezetéség terveit illetőleg kombinációkba bocsátkozzunk. Rámutattunk ugyan arra, hogy egy a Vulkán szorosból vagy Szurdok-szorosból Romániába való benyomulásnak az lenne a következménye, hogy a románok az orsovai frontról, valamint a szerb Duna mellől kénytelenek lennének sürgősen visszavonulni. A térkép világosan mutatja ezt a helyzetet. Most semleges államok katonai szakértői is megállapítják, hogy ha a szövetségesek a két említett ponton erélyesen folytatják offenzívájukat, komolyan veszélyeztetik a románok orsovai vonalát és a Nagyszebennél előnyomuló románokat. Ezt a helyzetet a románok mégis másképp értelmezik és Nagyszebennél megkísérelték az Erdély belseje felé való további nyomulást. Az Erdélyben eddig vívott iitk( Román offenziva AjJarTsruv _j3blCaifei tiV&SatZD, Hteranarsssngtf igykersty ftishpb. Iteemen-hav taros-V&ssrhshocsa&zentmértw Insebesvár Jydáfitfrráskojrczj[divasártiA rflKrtfrs* fötfsíkrany-bíresv# riiCiiBpotonyJ Orsóvái bkapo Mornj-SetfriBV fiáidonimna.iev3t 'dnsfJötá^ Vetandl RurJbovar ^ ^ Sttana?lia. ture/e' valamely felé mostoha, ugyanazon percben a katholikum nem katholikum többé, s amerre hatalmaskodik, arra vége hatalmának. Attól tehát, mondom, nem kell tartani, hogy Olaszországnak s ezzel az ententenak a pápával való megegyezése sokat lendítene az entente ügyén, sokat rontana a miénken. De azért ellenségül sem tagadhatnám el, ha a megegyezés létrejönne, hogy, ha nem is döntő nyereség, de örvendetes gyarapulat lesz az entente számára, mert egy rendezéssel több lenne, mely az entente e háborújában az ő kifogásul mondott céljainak valóban irányában történnék, másrészt növelné abbeli tekintélyét is, melyben kivált Anglia ragyog e háborúban, hogy a háború s a kockázat méreteihez képest a stílusa is nagy s nem fukarkodik s nem kicsinyeskedik az árral, mikor céljainak eléréséről van szó. Ám, ismétlem, döntő erőgyarapodást ez sem jelentene az entente számára, így hát nem volna baj, és nem volna baj, mindent összevéve, a haladás s a haladó törekvések szempontjából sem. Tudom, hogy ezt nem minden barátom látja így. Lehet, ha pontosan nem is emlékszem, hogy valamikor magam sem láttam volna így. De nem szépen tanulni, s még rettentőbb kár volna ez a háború, ha még csak nem is tanulnánk belőle. Én azt tanulom, hogy ami hatalma és befolyása megvan a vallásnak s az Egyháznak, megvan világi hatalom nélkül is. Ez a befolyás és hatalom nem lesz nagyobb, ha magának a Vatikánnak épületén és kertjein kívül még valami kertek és szántóföldek lesznek a pápa bírtoka. Igaz, ezzel a Szentszék kibékül Olaszországgal s ezen percben megszűnik a kötelező radikalizmus, melyre Olaszország a Szentszékkel való álandó ellentéte miatt kéntelenült állandóan. De ha az eljövendő békében a latin radikalizmusnak egyéb gyökere nem lesz, mint a pápával való politikai vagy közjogi rossz viszony, akkor sohasem volt gyökeres. Ha a viszonyok kedveznek akár Parisban, akár Rómában a klerikalizmusnak, ez hat, ha nincs is világi hatalma a pápának. Ha nem kedveznek, a világi hatalom nem ad a pápának több erkölcsi hatalmat. Ellenben nagy java volna e rémitő háborúnak, ha minekutánna annyi nemzetközi összefüggést meglépett s emberi összetartozandóságot megzilált, az emberi összetartozandóságnak egy annyira kézzelfogható intézményét is megteremtené, mint aminő egy souverain nemzetközi állam. Nem kell ezt alábecsülni, s nem kell megijedni, ha e nemzetköziségnek sárgafehér is a színe, nem, mint a Maison du Peuple-é: vörös. Nemcsak a szín teszi, de a ház is, és, bármit céloznak is vele, magának egy nemzetközi államnak valóságát a radikalizmus éppolyan fellegvárának tekinteném, mint magát a Maison du Peuple-t s ha a klerikalizmus még úgy kezet fog is mindenütt vagy majd mindenütt a nacionalizmussal, az egyes nemzeti életeket egészségben segítene tartani a látvány, hogy ime a nemzeti különbség és jogos önzés nem zárja ki az emberi közösségben való találkozást. Nagyon közvetett pedagógia ez, nem tagadom — de nem első eset, hogy becsesnek mutatkozik. A mi szűkebb politikai életünkön belül is volt egyszer ilyen eset, a koalíció idejében, mikor a koalíciós kormány plurális választójoggal állt elő, é s ezzel váltotta be azt az ígéretét, hogy általános választójogot fog hozni. A progresszió akkor nagyon utálta ezt a választójogot s azokat is, akik így váltották be ígéretüket,— én azt tartottam, hogy nemcsak tűrnie kellene, de aktívan hozzá kellene segítenie, hogy törvénynyé váljék. Mert úgy láttam, hogy jobb és radikálisabb választójogot az ország mostani hatalmasaitól a közönségnek semmi felbuzdulása sem fog kiszoríthatni. Ellenben minden nálunk elérhető választójogok közzül még ezt kellett legbőkezűbbnek ítélnem, s ha pluralizmusa bántó, mert némiképp szemfényvesztő expediens volt is, viszont ennek révén pedagógiai erő és jelentőség is vegyült a tervezetbe. Mert ezen terv szerint valóban mindenkinek lett volna választójoga, ha sokaké nem is lett volna foganatos, és én, a mi történelmünk s ennek hagyományai után, mondhatatlan nevelő hatásúnak láttam volna, ha nálunk minden ember tudja, hogy van jussa szavazni, de egyben úgy szavazna, hogy nem kap érte semmit s a jussát nem adhatja el, mert az ördög sem veszi meg . . Nem hiszem, hogy amiket azóta kellett tapasztalnunk: egyfelől a reakciós, a koalícióénál sokkal reakciósabb választójog, mely aztán csakugyan törvény lett, másfelől az ország közönségének és népének ijesztő közömbössége, mikor a törvényeket felrúgták s a törvényhozókat lefülelték, nem hiszem, hogy ez események s e jelenségek ne annak adtak volna igazat, aki a kevésbbé reakciós dolgot az egészen reakcióssal szemben a progreszsziónak cselekvő segítségére ítélte volna méltónak, s a közönségnek s a népnek politikai érdeklődésre való nevelését még azon az áron is elfogadta volna, ha e nevelés nem éppen progresszív eszközökkel történik. A pápai internacionále bizonyára nem ideálja az internacionáléknak. De internacionále. VILÁG 1916. szeptember 24. 3