Világ, 1917. november (8. évfolyam, 270-295. szám)

1917-11-01 / 270. szám

Masern S síH % /TT jk, r£S£S5S - mVT scrsiÄA A afsjgs&tt VIII. évfolyam 1917 Budapest, CSÜTÖRTÖK agramiber 1. 270 dk szám 1 1............ h—......­­ " A kancellárválság Német­országban és a független német szociáldemokrácia A Világ számára írta: Ed. Bernatain Bf­ritn, októb­er 30.; A kancellárválság Németországban, mint lappangó veszedelem túlélvén azt a pillana­tot, amikor dr. Michaelis úr foglalta el Beth­­roam­ Harweg helyét, október 9-ike óta any­­nyira kiélesedett, hogy most akut válság jelle­gét öltötte magára. A helyzet kiélesedéséhez a lökést olyan esemény adta meg, amely más körülmények közt azokat a polgári pártokat, amelyek most a kancellár lemondását köve­telik, a néppártot és a centrumot, eillene kü­lönösebben aligha ingerelték volna fel. Ez az esemény pedig egyrészt Michaelis úrnak vá­lasza volt az imént említett ülésnapon Ditt­­mann független szociáldemokrata képviselő vádjaira az egyenlőtlen elbánásról a pártok tag­toborzásával szemben — a Világ olvasói jól ismerik: — 5 egyforma elbánásban részesíti valamennyi pártot, e párttal (független szo­cialisták) szemben azonban más állásponton van, mert ez a párt a birodalom biztonságát és fennállását fenyegető agitációt folytat. Má­sik része pedig a tengerészeti államtitkárnak, Capellenek. Michaelis úr által megrendelt fel­lépése, aki Haase, Dittmann és Vogtherr füg­getlen szociáldemokrata képviselőket azzal gyanúsította meg, hogy pártjuk külön helyisé­gében hadihajók matrózaival tárgyaltak nagyarányú zendülés előkészítése céljából. Olyan meggyanúsítás volt ez, amelyről a meg­nevezett képviselők, egyébként igen erőteljes nyilatkozataikban, azonnal kimutatták, hogy az hijján van minden bizonyítéknak, s amely meggyanusításhoz a Capello úr által akkor összehordott anyag általában is elégtelennek bizonyult. A független szociáldemokraták frakciója a birodalom­gyűlésben közkedveltségnek egy­általán nem örvend. Őak kényszerülve isme­rik el ama jogait, amelyekre számszerű ereje folytán s a Ház szokásai szerint igénye van, a párt egyes tagjain pedig személyes súlyuk folytán rajta függ az egész Ház füle. Általá­ban a többi pártok úgy tekintik őket, mint a politikai izmaeliták társaságát, akik­hez lehetőleg kevés közük van azért, mert a hadihitelt álhatatosan megtagadják, s bátran kimondják nézetüket a háborúért való fele­lőség és a nép jogellenes háborús rendelkezé­sek felől. A birodalmi gyűlésnek liberális és demokrata irányú pártjai hihetőleg bármelyik kancellárral szemben kimondották volna a maguk véleményét egy egész párt kiátkozása esetén, de bajosan okozott volna Michaelis úr fellépése a független szociáldemokratákkal szemben, amíg ez csak erre a pártra vonatko­zott, különösebb izgalmat i s vezetett volna bizalmatlansági nyilatkozatokhoz, ha nem éppen ő lett volna az, akinek cselekedetéről szó volt. Nem leszünk igazságtalanok ezekkel a pártokkal szemben, ha azt mondjuk, hogy ellenszegülésük inkább ennek a férfinnak, mint magának a ténynek szólt. De az igazság azt parancsolja, ne hagyjuk szó nélkül, hogy ellenszegülésük e férfiúval szemben nem volt megokolatlan és nem is az. Nem mintha dr. Michaelis úr különös­­! Lépp kihívóan fellépő személy volna. Kike­rülvén hivatalnoki pályájából, amelynek so­rán szorgalmas és energikus közigazgatási férfiúnak nw'atkolati, f­ellépét­eben a bino­' - - . ^ Vás­­falm­i gyűlésen a hato­dik német kancellár in­kább az a száraz, de szakszerű osztályfőnök volt, aki a miniszternek, vagy az állam fejé­nek tesz jelentést Politikailag eddig keveset­­ szerepelt. Mint kancellár, anélkül, hogy ma­­r­kacssága ártalmára lenne, ami pedig őt, mint­­ bürokratát egyáltalán nem tette kedveltté, talán olyan alkalmazkodási készséget muta­tott volna, amely jó arra, hogy politikailag jelentéktelen személyeket tudásban és ideák­ban gazdag egyéneknél nem ritkán hosszabb ideig tartson meg hivatalukban. Amit a több­ségi blokk pártjai nehezen bocsátanak meg neki, az kancellárságának eredete. Senki sem felejtette még el, hogy Michaelis úz olyan férfiak ajánlatára került a kancellári székbe, akiknek álláspontja a békefeltételek kérdésé­ben a többségi blokknak körülbelül az ellen-­­­kezője. Az akkori események a kancellár-­i kérdés valódi parlamenti rendezésének csak­­ paródiáját adták. Miért távozott Bethmann Sloldweg? A többségi pártok nem voltak el­lene. Csak azt jelentették ki, hogy a jobb­pártok támadásaival szemben tovább nem támogathatják, ha békerezoluciójukat vissza­utasítja. Ez tette helyzetét tarthatatlanná. A jobbpárt bukását akarta, s ezt ily módon el is érte. Nekik bukott meg a kancellár s nem a bal és közép szövetségének. Ettől kezdve a meginduló tárgyalások különösen karakte­risztikusak voltak. Másutt is megtörtént, hogy háború idején a parlament, vagy ennek bi­zottsága a had­vezéreket­ maga elé­ hívta, hogy tőlük a katonai helyzet és a katonai­­felíd-sza-­­ bályok felől felvilágosításokat kívánjon. Itt­­ ez majdnem fordítva történt. Heidenburg és Ludendorff, akik Berlinbe jöttek volt, a frak­ciók vezetőit csoportonként fogadták, hogy őket álláspontjuknak megnyerjék. S azután mutatkozott be a birodalomnak általános meglepetésre hirtelen dr. Michaelis, mint kancellár. A többségi blokk polgári pártjai követeléseikben a Németbirodalom parlamen­­tizálását illetőleg nagyon szerények és a szo­­ciáldemokrata többségi frakció is, amely most Wü­rzburgban kifejezetten a politikai opportunizmus mellett tett vallomást, elég érthetően adta tudomásul, hogy egyelőre megelégednek a parlamenti kormányrend­­szernek tett mérsékelt engedményekkel is. De a birodalom egyik legfontosabb ügyének ilyenforma megoldása e frakcióra nézve is ■sokkal nagyobb ellentmondás volt, semhogy az ilyen megoldásnak állandóan türelemmel alávethetné magát. A független szociáldemokraták frakció­jára nézve a kérdés valamivel másképp néz ki. Természetesen ez a frakció is követeli, hogy a birodalmi kancellár a népképviselet bizalmi embere legyen s neki felelősséggel tartozzék. Tudja azonban, hogy ez a demo­kratikus önkormányzat problémájának még egyáltalán nem volna megoldása, mégis mint fegyvert követeli a külpolitikának személyes irányítása ellen, amin csak cifraság a parla­ment. Ezért a többségi biok semmi olyan akciójától nem tagadja meg támogatását, amelyet ily gondolatok irányítanak s ez a körülmény tisztán és kétértelműség nélkül kifejezésre is jut.. A baj csak az, hogy a több­ségi bioknak ilyen akciói még mindig nincse­nek és min­den alkalommal visszariad a biok attól, hogy a kérdést úgy tegye fel, ahogyan kell, hogy ama célhoz valóban közelebb jussunk. Így a birodalmi gyűlés bezárt ülésszaká­ban a többségi biok nem volt képes annyira felemelkedni, hogy a­, ostromállapot, a cen­zúra és az övelzárás kezelésére vonatkozó in­terpelláció tárgyalásánál a független szociál-­­ demokraták által előterjesztet indoyan­­­ njei­­i­lett szavazzon, amely szerint a kormány vá­lasza a birodalmi gyűlés felfogásának nem felel meg, jólehet a hiok valamennyi szónoka­ kijelentette, hogy a kormány válaszát nem tartja kielégítőnek. A polgári biok pár­tok szí­­­vesebben keresik a kormány képviselőivel folytatott is megbeszélések útján a változást, mint hogy határozott nyilatkozattal döntést provokálj­anak. Emellett, pedig jól tudják,­­hogy azok a személyek és fórumok, akiknek, kezében van m­a a döntés e rendszabályok tekintetében, hatalmuk minden betűjéhez mily­ görcsösen ragaszkodnak és ők maguk jelentik ki, hogy ezeknek kezelése, bármennyit pa­naszkodtak is, nem lett jobb, csak rosszabb. A blokpártok egész politikájának gyen­géje, hogy mindenféle ellentmondásokból van az, összerakva. Alkalmazhatjuk erre a politi­kára a közmondást: a pokolhoz vezető út jószándékkal van kirakva. A legszebb szán­dék nem visz ott a célhoz, ahol hiányzik a szilárd akarat, nem esik annak a lépésnek m­eglevésére, amely cél eléréséhez feltétle-­­nül szükséges, de sőt a legtöbbször épp az ellenkezője kerül sorra. Így aztán megoldha­tatlan az a probléma, hogy törjük meg az országban azoknak a militaristáknak befo­lyását, akik a blokpártok terveinek ellensze­gülnek, ha annak a­ kultusznak, amelyen ez a befolyás nyugszik, a blokpártok ismételten egyenesen segítségére sietnek. Az angol toryk v­iselkedése a spanyol örökösödési háborút végén Marlborough-val szemben messze áll attól, h­o­gy ez,magatartásukhoz minden tekin-­­tetben mintául szolgálhatna. De ha ők ennek a diadalmas hadvezérnek wil­igi­ipárti tiszte-;­leivel keltek oly irányban versenyre, a­ogy a nemzetet bálványozására neveljék s Marlbo­rough szavát olyan jelszóvá tegyék, amely mellett minden másnak el kell némi dalia, úgy nagyon bajosan érik azt el, hogy a pusztító szövetséges háborúnak befejezését meggyor­sítsák. Ma még mindig nem vagyunk túl azon a kultúrfokon, ahol a harctéri eredmények az emberek nagy tömegét a legnagyobb mér­tékben megvesztegetik, m­íg ezzel szentben a reklám túlzásaival együtt sohasem érte el még megközelítőleg sem azt a fokot, amelyen ma áll. A politikai életre minő veszedelem van ezzel egybekötve, szinte kézenfekszik. A birodalmi gyűlés múlt ülésszakának tárgyalásai alkalmával a blokkpártok szó­nokai megvádolták az úgynevezett hazafias pártot, hogy agitációs célra használták fel azt a táviratot, amelyben Himlenburg ge­nerális válaszolt hozzáintézett hódolótávira-­ tirkra s amelyben a német, vagyis az an­nexiós békéről esett szó. Határozottan azt mondom, hogy felhasználták s nem éltek vele vissza, mert nagyon is kérdéses, vájjon a választáviratnak agitációs felhasználása a generális szándékával ellentmondásban volt-e. Ha nem volt ellentmondásban, úgy a szóno­kok kritikája nyilván elsősorban a válasz­­tólegramm elküldőjét illette és csak másod­sorban azokat, akiknek a válasz szólt. De a szónokoknak nem volt bátorságuk ahhoz, hogy levonják ezt a következtetést, ők csak azoknak vetették szemére a visszaélés vádját, akik a választáviratot kapták, t. i. a hazafias párt embereinek, s egyebekben ama kijelen­tés mögé bújtak, hogy Hindenburg vála­szának szükségképp nem az volt az értelme, amit amazok belőle kiolvastak. Mintha bi­zony ebben az esetben nem a generális köte­lessége lett volna, hogy a magyarázatot ki­kérje magának. Csak Heine képviselő a többségi szocia­listák frakciójából ment tovább egy lépéssel, a mint szövetségesei a blokkban 's e tény megvitatásánál azt a megjegyzést kockáztatta mag, hogy ir4n.u3ai*tr& . megyraradhatoa .

Next