Világ, 1920. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-08 / 238. szám

Péntek —­­Ebert megsértője. Münchenből jelentik­, Freksa Ára ellen, a birodalmi elnök megsértése miatt indított­ perben tegnap tartották meg a tárgyalást. Freksa­­egy politikai irányú élclapban becsületsértő módon foglalkozott a birodalmi elnök magánéletével. A vádlott semmiféle bizonyítékot nem tudott felhozni állításainak igazolására, ellenben a birodalmi elnök tanúi a sértés tökéletes tarthatatlanságát bizonyítot­ták. Minthogy Freksa kijelentette, hogy meggyőződött a birodalmi elnök ellen közölt vádaskodásának tény­beli valótlanságáról s emiatt sajnálkozásának adott kifejezést, a birodalmi elnök visszavonta a vádat. •4- ej védőket rendeltek ki a népbiztosok bün­­pörésben. A népbiztosok bünpörében dr. Stocker Antal huri^ hiró^fötárgyalási elnök, ma délelőtt 10 órára mintegy tizenöt ügyvédet hívott meg hivatali szobájába, ahol a védelem elvállalása körül tárgyalt velük. A meg­jelentek közül többen, így dr. Boda­ Dezső és dr. Bangha ügyvédek kijelentették, hogy semmiképpen sem hajlan­dók a védelem elvállalására. A bíróság a megjelent ügy­védek közül eddig a következőket rendelte ki hivatalból védőkül: dr. Ujlaky Gézát, dr Petrik Aladárt, dr. Ba­­locsay Sándort, dr. Hamar Árpádot, dr. Bartók Feren­cet, dr. Lakatos Gézát, dr. Szende Dezsőt, dr. Hagy­­mássy Dénest, dr. Micheller Istvánt és dr. V­­evezel Ár­pádot. A hólnapi tárgyaláson állapítják meg, hogy a kirendelt védők a népbiztos-vádlottak közül kiket vé­delmeznek. Egyébként, holnap dr. Aczél kfr. főügyész­helyettes nyilatkozik csupán, érdemleges tárgyalás nem lesz s a főtárgyalást hétfőig elhalasztják, hogy ez idő alatt az újonnan kirendelt védők az iratokat tanulmá­nyozhassák. •— A huszonegy évesek sorozása. Megírtuk, hogy a kormány elhatározta az 1895., 1896. és 1897. évfo­lyambeli, tényleges szolgálatot teljesítő katonáknak az 1899. évfolyammal való felváltását. Erre vonatkozólag most jelent meg a részletes körrendelet. Azokat, a 21 éveseket, akik a háború alatt szolgálatot teljesítettek vagy fel voltak mentve, újabb vizsgálat nélkül, előre­láthatólag november elején behívják, az alkalmatlano­kat és felülvizsgálat útján elbocsátottakat újabb szem­lére rendelik. A szemlekötelesek összeírása október 15-éig befejeződik és október 20. és november 5. között lesz a sorozás, amelyen a hadköteleseket nemcsak a testi alkalmasság, hanem a nemzeti érzés és a fennálló tár­sadalmi rend szempontjából való megbízhatóság tekin­tetében­ is lelkiismeretes vizsgálat alá kell venni.. A községi jegyző vagy bíró, valamint két képviselőtestü­leti tag, városokban egy rendőrtisztviselő, személyes felelősség mellett, nyilvánít véleményt. Azok a hadkö­telesek, akiknek megbízhatóságára nézve alapos kétely merül fel, megbízhatatlannak osztályozandók. A név­jegyzékben és a jegyzőkönyvkivonatban a megbízható­ságot a), a megbízhatatlanságot vagy a szemleköteles kétes minőségét b) betűvel jelzik. Az 1899-es születési­ évfolyambeliek közül a tényleges szolgálat alól senkit fel nem mentenek és tartósan nem szabadságolnak. A tanulmányi kedvezményre nincsen igényük azoknak, akik a bábom alatt fel voltak mentve vagy csupán a mostani szemlén osztályoztatak alkalmasnak. A csa­­ládfentartók és öröklött mezőgazdaságok birtokosai ké­relmükre tartósan szabadságolandók, de a kivételes vi­szonyok fennállása a legszigorúbban vizsgálandók fe­lül. Az egyéves önkéntesi karpaszomány csak bevégzett tanulmányok alapján jár. A papjelöltek és felszentelt papok kedvezménye változatlan marad. *— A City-kávéházi razzia. Az V. kerületi rendőrkapitányság tegnap délután, Mihály Lajos rendőrfőfelügyelő vezetésével razziát tartott a Sza­badság­ téri Cityy­.-kávéházban, ahol a fakereskedők tar­tózkodnak­.­I A kávéházban levő egyéneket mind még a tegnapi nap folyamán bevitték az V. kerületi ka­pitánysághoz, ahol személyi motozást eszközöltek és mindenkit igazoltattak. Az igazoló eljárás után, a késő esti órákban mindenkit szabadon bocsátottak. A kerületi kapitányságon csak az előzetes nyomozati el­járás folyik, onnan átteszik az iratokat a főkapi­tánysághoz, amely azután felküldi a kir. ügyészség­hez. A 150 lefogott egyén közül csak 8—10 ellen in­­­­dul meg az eljárás kisebbszerű kihágás címén. Volt olyan fakereskedő, akinek iratai között szeszüzletre szóló kötéseket találtak. Kettő olyan volt, akinek nem volt semmiféle foglalkozása vagy inkább ezt iga­zolni nem tudta ez­­ ideig. E kettő ellen megindul­ a kitoloncolást, illetve internálási eljárás. •. — Betörő úriasszony. Megírtuk annak idején, hogy s­ dr. Hermann Béla belügyminiszteri osztálytaná­csos feljelentést tett, hogy Krisztina­ körút 155. számú házban lévő lí Niisijt kifosztották, 300.000 korona értéke ruha- és ékszernemű­eket vittek el. Dr. Hermann a cse­lédlányát gyanúsította, aki Horbir Mária néven szol­gált nála é­ s a betörés után eltűnt. A cselédleányt a Kertész­ utcában felismerte dr. Hermann Béla amik­o a felesége ellopott ruháiban sétálni indult és előállította a főkapitánysághoz, ahol megállapították róla hogy Halász Sándornénak hívják, magánhivatalnok felesége, aki férjével és annak két társával, Blum Tibor és Beteli Ödön magánhivatalnokokkal, együtt követte el a betö­rést és ezen a betörésen kívü­l még nyolc esetet­­ men­nek be, így többek között Rodiczky Géza százados Gausser Sándor huszárszázados, Nagy Elemér gyógy­­­­szerész, Vadnay Jenőné, született Komlási Ilonka szí­nésznő lakásán törtek be. Valamennyi esetben álnév alatt szolgálatba állt. Halászni értesítette a férjét és­­ annak két társát s amíg Halász és a felesége a lakásá­­­ban dolgoztak, a másik kettő künn figyelt. Azután pe­dig az összecsomagolt holmit segítettek elhordani. A tár­­­­saság újságokban hirdette, hogy cselédet keres és a jelentkező cselédektől, ha ezeknek jó okmányaik és bi­zonyítványaik voltak, elvették. Az igy megtartott bi­­zonyítványokkal Halászná szolgálatba állt. A kár, ami 1-­­­lyet okoztak, közel hárommillió korona. A lopott hol­­­­mikat orgazdáknak adták el, az orgazdák közül a fő-­­­kapitányságon már többen őrizetben vannak és náluk a lopott holmik egy részét a rendőrség meg is találta. A rendőrség a Halász-házaspárt, Blum Tibort és Reich Ödönt letartóztatta.­­ Az újpesti ellenforradalom leverői a bíró­ság előtt. Tavaly június 24-én, az ellenforradalom nap­ján Szép János, a gyári munkásezredek főparancsnoka, Leonstardt Ferenc soffőr, Vravkó Ferenc Sándor vörös századparancsnok és Kovács István gyári munkás sor­­tüzet fe adtak az újpesti ellenforradalom szervezőinek autójára. A lövések Dezső Elemért, Heider Lászlót, Szűcs Jánost és Rajcsek Lászlót megölték. Az újpesti ellen­forradalom leverése kapcsán a pestvidéki királyi ügyész­sé a gyilkosság bűntette címén vádat emelt Szép János, Leonhardt Ferenc, Vravkó Ferenc Sándor és Kovács István ellen, továbbá lázadás, többrendbeli izgatás és személyes­­szabadság megsértésének büntette miatt Sretter Rudolf, Gazdik László, Repcsik Kálmán, Janko­­vics János, Schön Gyula, Lovas Lajos, Schwarcz Lajos, Molnár József és Kertész Klein Béla ellen. A bűnügy fő­tárgyalását ma kezdte meg az újpesti királyi társabíró­­ság épületében dr. Kecskeméthy György táblabiró bü­n­­tetőtanácsa. Elsőnek Szép János 27 éves gépmestert hall­gatta ki a bíróság. Az elnök kérdésére elmondta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Amikor kiszállt az autóból s ki akarta nyitni a megállásra kényszeritett ellenforra­­dalmárok gépkocsiját, lövés dördült el s a golyó hasába hatolt be s hátgerincében megakadt. Megsebesülése pilla­natában Vravkó lövéseket, adott le a fekete autóra s ugyanekkor Leonhard is lövöldözni kezdett. Azt tagadja, hogy ő is lőtt­ volna. Következő vádlott Kovács István, aki elmondja, hogy -Szép János megsebesülése után a­ re­volverből egy lövést adott le a­ fekete autóra. Vravkó (Ferenci). Sándor vádlott azt állítja, hogy Szép János már revolverrel a­ kezében lépett ki az autóból és látta, hogy egyszer a fekete autóban ülőkre lőtt. Ő maga hét lövést adott le maniroder-fegyveréből. A­­tárgyalást hol­nap reggel 9 órakor folytatják. — Zsemle-razzia. A közélelmezési miniszter a nulláslisz­t-készlet megfelelő elhelyezése érdekében meg­engedte, hogy a budapesti sütőin­­rosok kizárólag nullás lisztből legalább 5—6 dekagrammos zsemléket süthesse­­nek,és azokat kenyérjegy ellenében darabonként 2 ko­rona 70 filléres árban hozhassák forgalomba. A most jelzett típusú zsemle kivételével minden más péksüte­ménynek gabonalisztből való előállítása és forgalomba­­hozatala tilos. A főkapitányság a mai napon elrendelte, hogy az egész város területén a legszigorúbb ellenőrzést léptessék életbe és ahol a rendelettel ellenkező módon járnak el, megindítják a kihágási eljárást. — Tűz a Wolfner-gyár­ban Ma délután 3 óra­kor az újpesti Wolfner-bőrgyár gépszíjüzemében tűz ütött ki. Az egyik enyvezőforraló-edényből parázs esett ki, a földön heverő­ bőrhulladékok meggyulladtak s ne­hány perc­ m­úlva lángbaborult a munkaterem. A gyár tüzérsége pillanatok múlva a helyszínen termett s a munkásság segítségével sikerült a tüzet lokalizálni úgy, hogy mire a városi tűzoltóság kiérkezett, már jóformán nem akadt dolga. VILÁG 1920. október 8. é. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET (*) Dalest. Zoltán Gizella rendezett hangversenyt csütörtökön a Zeneakadémián. Mozart Szöktetés a Szerailból c. operájából egy áriát, Hunyady László­ból a De la Grange-áriát, Schubert-, Schumann-, sírreg­­dalokat énekelt a fiatal énekesnő, akit a közönség minden száma után zajosan megtapsolt. (*) Három a kislány új szereplőkkel. A Városi Színházban ma este két új szereplővel játszották el a bájos Schubert-operettet, a­ Három a kislány-t. Hilberth Janka és Füzes Anna, mindketten vérbeli énekesnők, akik biztos színpadi mozgásukkal és alakítóképességük­­kel is rászolgáltak a közönség meleg elismerésére. Schubert szerepét ma este is Ocsk­ay Kornél énekelte, nem kisebb sikerrel, mint eddig. (*) Házas munka folyik az Új Színház­ban. A pró­bákból már következtetni lehet, hogy a Téli ballada elő­adása nívós és művészi lesz. A darab kísérőzenéjét Losonczy Dezső írta. A finom, mélyenjáró muzsika hatá­sosan festi alá Hauptmann megrázó drámáját. Az Új Színház zenekarát, a legjobb erőkből állította össze. (*) Casanova szerelmi kalandjairól szól Linóké új operettje, A szerelem királya, melynek bemutatója október 14-én lesz a Revü­ Színházban. Casanovát Ga­­letta Ferenc, szerelmeit Dömötör Ilona, az új prima­donna, Honthy Hanna és Berczelly Magda fogják ját­szani. A többi főszereplők Tompa, Korti Gallai és Fü­­­löp. Az óriási érdeklődésre való tekintettel jegyek hol­naptól kezdve kaphatók a színház pénztáránál és a jegyirodákban.­­ (*) Az Iparművészeti Társulat a területi in­tegritásért. Az Országos Magyar Iparművészeti Társu­lat az ország területi ínségének védelme érdekében fel­lövést intéz a közönséghez. A Társulat szükségesnek­­ tartja, ha olyan helyiségekben ahol sok emb­r fordul meg, művészi alkotásokat he­e­znek el, amelyek a meg­szállott magyar területekre hívják fel a látogatók figyel­mét­ és emlékeztetnek arra, hogy Magyarországnak az el­­szakított, országrészekkel szemben súlyos kötelességei "Ánnk. Virul n s? '’.’.'nn, k r'AV'zl­an, vei'dé löb'n, kaszinó- és­ klubhelyiségben, áruházban, gyárban, bank­ban és irodában, színházban, mulatóban stb., stb kellene lenni legalább egy olyan képnek, szobornak, üvegfest­ménynek, falfestménynek, ajtó fölötti dísznek, iparmű­vészeti tárgynak (írókészlet kandallóóra, szekrényke, dohányzókészlet) stb., amely művészi értéke mellett mintegy kihívná az emberekben azt az érzést, hogy nem szabad cserbenhagyni az elvesztett területeket és kudriértékeket. Mindenkinek, aki eb­ben az ügy­ben a társul, 'hoz fordul. k'sz- '- gél 1. - r r c járnak. Közvetítik a m'gbi.áe a: gond '­.-ikon­n­a­k arról, hogy a megrende-­­ lök minden tekintetben kifogástalan művészi szinvona­­l­­on álló munkát méltányos áron kapjanak. (*) A Műcsarnok téli tárlata. A Képzőművészeti­­ Társulat igazgató­ iga­z­z Ir­ok téli tárlatának ha­táridejét­­december 5-től é­viár végéig állapította meg. Tekintettel arra, hogy a téli kiállítást megelőzőleg van ,­lőszínüb­or az Erzsébet-szobor pályamű­vei is kiállításra­­kerülnek, a beküldési határnapokat november 8, 9. és 10-ében állapították meg. A beküldéshez szükséges nyomtatványokat a­ Műcsarnok titkári hivatala a dél­előtti órákban, október 18-tól kezdve kezdi árusítani. (*) Művészest lesz 1. hó 9-én, szombaton a Vas­úti és Hajózási Klub hangversenytermében az újság­írók özvegy- és árvaalapja javára. Csíny Ida, K­orda Juci, Jankovich Magda, H. Auerbach Tilda, Kürthy Erzsi, Lehótzky Kelly, Marossy Adél, Princz Magda, Sólyom Janka, Sugár Teri, Thurzó Elvira, Várady Illy, Békeffy László, Kertész Dezső, Győző Lajos, Árvay Tibor, Ascher Oszkár. Jegyek félhattól kezdve kaphatók a művészest színhelyén (Csengery­ u. 68.). (*) Uray Tivadar a Bonbonierben. Tegnapelőtt óta a Bonbonier intim, kis nézőtere hangos a közönség tapsaitól és kacagásától. Kőváry Gyula művészi veze­tése alatt máról-holnapra a­ legvidámabb és legfinomabb színháza lett Pestnek a­ Bonbonier. A szerdán bemuta­tott műsor olyan tökéletes és olyan frappáns, amilyet még a főváros elkényeztetett közönsége is ritkán élve­zett. Uray Tivadar, a­ Magyar Színház fiatal, rendkívül talentumú művész egyik szenzációja a gazdag műsor­nak. Szöllösy Zsigmondnak Szeptember 1. című hatásos drámájában csupa lüktető szenvedély és szívhez szólő poézis volt az alakítása, míg Villányi Andornak Kaland című finom ötletéből párisiasan szellemes és tempera­­t­entumos figurát produkált. Török Rezső Erzsi című hangulatos jelenetében Köváry Gyula egy színészi b­­­ki­rással lepte meg a közönséget, amely nem fogyott ki a kacagásból, Köváry A strandfürdő című énekes tréfája hallatlanul kacagtató jelenetein. A pompás művészgárda minden egyes tagja rendkívülit produkált ebben a műsorba®, így frömöri. Vilma, Donáth Aranka, Mihályi Lici, Salamon Béla, Papp János, Radó Sándor, Gyenis Ede, Fodor Ernő, Forgács Jenő, Ormos Béla stb. stb., akikről legközelebb kell bővebben megemlé­keznünk. Jegyek e hétre már csak gyér számban vált­hatók. (*) Az Intim-Kabaréban minden este a­ nagy­szerű új műsor kerül színre Darsinyi Rezső, Szelese Elza, Kürthy Teréz, Virágh Rózsi, Rónay, Német, Ti­hanyi, Víg stb. felléptével. (*) Az Apolló-Kabaré vasárnap délutáni előadás­­ban is bemutatja a nagysikerű teljes megnyitó-műsort mérsékelt helyárakkal. Kezdete: 3 órakor. Jegyek elővé­telben is. (*) Siklós Albertné és Gáspár Béláné iparmű­vészeti tanfolyama (V., Honvéd­ utca 3.). Külön ked­vezményes tanfolyamok tisztviselőnők és tanítónők részére. Jelentkezés naponta 3—6-ig. Filmszínházak (*) Választási filmek. A küszöbön álló angol képviselőválasztások több jelöltje elhatározta, hogy filmpropagandával indul neki a küzdelemnek. Filmen fognak bemutatkozni választóiknak és egyúttal beszéde­ket is tartanak a grammofonon. A tervet egyre több jelölt karolja fel, mert hiszen ezáltal megtakarítják a fáradságos utazásokat egyik községből a másikba, mindezt elvégzi helyettük a film. A jelöltek kényelme­sen Londonban maradnak, mialatt a vidéken a film be­szél, cselekszik, agitál helyettük. Az ötletes terv nyil­ván hamarosan a kontinensen is sok követőre talál. (*) Tarzan-film a Mozgókép-Otthon premier­jén A mozgóképi®iivészet Amerika nagy iparának új, hatalmas támasza, ma Amerikának már második leg­nagyobb iparcikke. Valamennyi csodás filmalkotás kö­zött azonban a legkimagaslóbb hely illeti meg az an­gol-amerikai filmgyártásnak mesterművét, a Tarsán-t. A Tarzan nagy része Afrika dzsungeljeiben készült és egy nagy hajó szállította a nemcsak művészi szempon­tokból, hanem fizikumra is legalaposabban megvizsgált művészeket­, továbbá a gépeket és egyéb kellékeket. Állandó futárszolgálatot rendeztek be Newyork, Lon­don és Afrika között, az utánpótlásra és a, naponként elkészült filmek szállítására.. Mindez oly egyszeri­en hangzik, de a Tarzan felvételeiről készült naplók kö­tetekre rúgnak és jelképei az emberi vállalkozói me­részség és Afrika csodáinak egyaránt. A Tarzan Scott Sydney regénye után készült és két részből áll: Tarzan a majmok közt és Tarzan szerelme. Az, ami a Tarzan-t leginkább jellemzi, az az őserő és őstermészet, ami benne megnyilvánul, duzzad a levegő és világosságtól, szívet, lelket gyönyörködtető, magasztos és a regénye érdekfeszítő. Csak úgy mellesleg több természetrajzot, ember- és állatismét hoz, mint amit kötetekben össze­halmoztak valaha. Tarzan a mozgóképművészetnek vi­lágraszóló nagy eseménye. (*) Jövő héten Cézáránál Első rész: A fehér Musmé. (*) Morei Ill­ik befejező része. Fény és Nyomor, Donoré Balzac regénye nyomán. Bemutatja a Royal Nagymozgó, Erzsébet-körút 39. f. hó 8­—9—10-én. Elő­adások 4, 1^7, %fi-kor kezdődnek. Jegyek elővételbe válthatók. Színházak mai mű­sora: Operaház: Álarcosbál (%-7). Temzeti Színház: Cyrano de BergeraC (jé 7). Vígszínház: A szerelem vására (7). Magyar Színház: A kaméliás hölgy (7). Király Színház: Az utahi lány (7). Városi Színház: A hermelines nő (7). Belvárosi Színház: Marionettek (7). Andrássy-úri Színház: Végkielégítés stb. (VgS). Eskütéri Színház: A baba (7). Revm-színház: Lysistrata (7). Apolló Kabaré: Siófok gyöngye stb. WzS). Intim Kabaré: A színésznő, stb. (48). Royal Orfeum: A nagyszerű októberi műsor (148). Royal Apolló: Az aranyszemű­ hölgy (4, 6­, 8). Omnia: Cinabar III.. Mikor a szőlő érik (4, 6. S.. Mozgókép-Otthon: „Tarzan" (4,­­6, 14­, 9 után)­Uránia: A lélekidomár II. rész (5, 7, 9). Corsó Mozgó: Tih-Minh, Falánkság (%4, 1,46, V-8, %­10). Tivoli: Circe-villa rejtélye UA5. VIII Áá.91-

Next