Világ, 1922. július (13. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-01 / 146. szám

Szombat A német köztársaság Rathenau meggyilkolásának politikai mérle­gét ma még bajos volna fölállítani, de a mérleg egyik tétele már tisztán kialakult: a gyilkosságok sorozatának ez az újabb láncszeme nagyon meg­szilárdította a német köztársaságot, és nagyon m­egritkította a német monarchisták táborát. Erzbergertől Rsthenanig Erzberger és annyi más áldozat után Rathenau­­er gondolkodóba ejtette azokat a tömegeket, amelyek idáig az iskolai neve­lésnek, a katonai szolgálat emlékeinek, a tradí­cióknak hatása alatt a monarchista áramlat felé húztak, annál inkább, mert Rathenau zsidó volta mellett is népszerűbb volt Erzbergernél. A közvé­lemény hangulatának alakulásánál a látszat min­dig fontosabb szerepet játszik a pragmatikus té­nyeknél, és Erzberger ugyan a menthetőnek meg­mentésére vállalta a fegyverszüneti tárgyalások vezetésének hálátlan szerepét, de azért neve mégis összekapcsolódott a katasztrófális fegyverszüneti szerződéssel. Azonfelül pedig Erzberger nem volt tisztakezű politikus és ha nem is kötötte össze nagyobb mértékben az üzletcsinálást a politikai tevékenységgel, mint mások, politikai pályájának minden ilyen kisebb és nagyobb szépséghibáját eleregette az emlékezetes nagy pör. Rathenau ellenben egy legendás jövedelmű állást hagyott el, hogy a német külügyi hivatal élére lépjen, és be­szédei, nemzetközi szereplése legalább kül­sőségekben fényes sikerekkel járt, olyan sikerek­kel, amilyenekre német politikus nem­ tudott szert tenni a külföld előtt a háború óta. Éppen a monarchista érzésű rétegek nagyon fogékonyak a nemzeti presztízs kérdései iránt, és Rathenau sze­replése presztízsszempontokból kétségkívül az első javulást jelentette a rossz idők után Németország­ban. Ezért kellett Rathenau halálának sokkal mé­lyebb megrendülést kiváltania, mint Erzberger tragédiájának. A másik és még fontosabb kisugár­zása Rathenau meggyilkolásának a monarchista mozgalom szempontjából az, hogy a monarchikus államforma széles rétegek szemében a rend és a nyugalom záloga volt. Az olyan monarchia, amely­nek gyilkosok a szálláscsinálói, nem ad többé tel­jes megnyugvást a rend szempontjából... Amit Ladendorf tett... Rathenau halála után Wirth birodalmi kancel­lár ismételten leszögezte a birodalmi gyűlés jobb­oldalának felelősségét a gyilkosságok rendszeréért,­­és Wirth kancellár nem szocialista, hanem egy mérsékelt gondolkodású politikus. Háromszor tette szóvá Wirth, a jobboldal bűnrészességét, mindig erősebb, mindig keményebb szavakban, mindig a birodalmi gyűlés többségének hatalmas helyeslésével, és a jobboldal alig mert tiltakozni a vádak ellen. Uraim,, úgy, ahogy eddig ment, nem mehet tovább: kiáltotta a jobboldal felé, a jobb­oldal képviselőinek politikájára célozva Wirth kancellár, személy szerint is kipellengérezte a jobboldal oszlopai közül Wulle képviselőt, aki lapjában legbuzgóbban támogatta Helfferich uszí­tását, és szemére lobbantotta a német nemzeti pártnak, hogy megtűr soraiban egy olyan embert, mint Wulle. Ezt a hangot a jobboldallal szemben a független szocialisták padsoraitól jobbfelé még nem használták, és Wirth kancellár, akinek for­mátuma faladatainak, felelősségének méreteivel arányosan növekszik, szinte Bismarckian egyszerű, plasztikus és kemény szavakat talált vádjainak megszövegezésénél. A centrum, a demokraták és a többségi szocialisták szövetsége alkalmi koalíció­ból most már szoros szolidaritással forrott össze a gyilkosságok kalapácsütései alatt, és a centrum, amely eredetileg voltaképpen semleges volt az államforma kérdésében, most végleg és erőteljesen a republikánus vizek felé fordította vitorláját. Amint Wirth kancellár nyiltan és kertelés nélkül felelőssé tette a német jobboldalt Rathenau haláláért, úgy nem kímélte többé a német nemzeti párt parlamenten kívül álló nagyságait sem és a birodalmi gyűlés színe előtt mondotta ki: Amit Ludendorff tábornok tett, azt nem teheti egy né­met tábornok... A német tiszti becsület szabá­lyainak megszegését vetette szemére Ludendorff­­nak a baloldal ujongása közben, a jobboldal til­takozása nélkül, a kancellár, és ez mindenesetre karakterisztikus az új német politikai helyzetre nézve. Általában a Rathenau emlékének szentelt ta­nácskozások a birodalmi gyűlésen nagy lépést je­lentettek az őszinteség irányában. Leszögezték a birodalmi gyűlésen, és pedig tiltakozás nélkül, hogy a német igazságszolgáltatás funkcionáriusai­nak egy része nagyon lagymatagon kezeli az ál­lamforma ellen elkövetett bűncselekményeket, akkor is, ha ezek a bűncselekmények a köztársa­sági államforma képviselőinek biztonsága és élete ellen irányulnak. Viharos tapssal fogadta a biro­dalmi gyűlés baloldala Wirth kancellárnak azt a bejelentését, hogy a köztársasági államforma vé­delmére szervezett új bíróság tagjai közül csak szárasgi íli-lineye£íú a l lipcsei birodalmi törvggy. Ezek elnöke, míg a másik négy bíró, tehát a több­ség, a birodalmi elnöktől, és újabb taps fogadta azt a bejelentést, hogy a törvényszéknek erre a négy tagjára nézve eltörlik a bírói kvalifikáció szükségességét. A német bíróság a császárság ösz­­szeomlása előtt társadalmi és politikai szempont­ból nézve, külön kaszt volt, és ezért nem tudott fölmelegedni a köztársasági államforma, az új vi­szonyok, az új politikusok iránt. Wels, aki a több­ségi szocialisták nevében beszélt, igen erős szava­kat használt, és többek közt ezt mondta: „Az igaz­ságszolgáltatás országunkban olyan botrány, amely égbekiált. A reakcionárius bírák a köztársaság alapjait ássák alá .. A Reieliswehr-probléma A német bíróság és a német bürokrácia egy része, a Reichswehr egyes csoportjai, az egy­­emi hallgatók közül az antiszemita szövetségek tá­masztják alá kívülről a máig sem teljesen leszerelt különítményeknek, és a teljesen felfegyverkezett titkos szövetségeknek munkáját: ez a helyzetkép bontakozott ki a birodalmi gyűlésen elhangzott beszédekből. Gessler, aki a Reichswehr-minszté­­rium élén áll, gyászruhás minisztertársaival ellen­tétben, világos nyári öltözetben jött el a biro­dalmi gyűlésre, és ez lármás jeleneteket provokált, pedig Gessler nyilván nem tüntetni akart a vilá­gos ruhával, mert a demokrata párt és nem a Reichswehr soraiból került állásába, és ellen­forradalmi hajlandóságot igazán bajos róla fölté­telezni. De az idegesség a Reichswehr-rel szemben igen erős a birodalmi gyűlésen és eléggé érthető. A Reichswehr átszervezésénél még a baloldali ve­szedelem volt aktuális, és ezért döntő súlyhoz ju­tott az a szempont, hogy a Spartakusz-fölkelések­­kel szemben teljes biztonsággal, és teljes eréllyel funkcionáljon a Reichswehr. Ezért nem bánták azt, ha monarchista elemek is keverednek a Reichswehr soraiba, mert ez fokozta a csapatok akcióképességét balfelé. A Spartakusz-fölkelések már a múlthoz tartoznak és most a Reichswehr­­nek jobbfelé kellene funkcionálnia,­­ de ezt nem teszi meg. Amellett a birodalmi védőrség újabb át­szervezése is kényes probléma, mert a balfelé orientált Reichswehr esetleg fölélesztené a Spar­­takuszok harci kedvét, másfelől pedig a német politikának untig elég bajt szereznek az elbocsá­tott tisztek, és ha most a német kormány menesz­­tené a Reichswehr néhány száz gyanús tisztjét, ezzel alighanem újabb segélycsapatot küldene a C-szervezeteknek. VILÁG 1022 július 1. Hogyan szállították le az állatjóvátétel első részletét? (A Világ tudósítójától.) Az entente tudva­levőleg Magyarországtól még a télen körülbelül 26—28.000 darab tenyészmarhát követelt állat­jóvátétel címén. A kormány a jóvátételi bizottság budapesti osztályával ennek a mennyiségnek le­szállítására vonatkozólag tárgyalásokat folytatott, azonban lényeges eredményeket nem tudott el­érni, mindössze azt eredményezték a hosszan el­húzódott tárgyalások, hogy az állatjóvátétel első részlete gyanánt 10.000 tenyészállat kiszolgáltatá­sát követelte a jóvátételi bizottság. A választások alatt a kormány politikai okokból tagadta az ál­latszállítást, azonban tény, hogy már régebben megbízást adott a Magyar Mezőgazdák Szövet­kezetének, illetve egyik alvállalatának, a Mező­gazdák Állatértékesítő Részvénytársaságának, hogy a szükséges mennyiséget vásárolja össze. A vásárlások megkezdéséhez még egy ok já­rult hozzá. A földmivelésügyi minisztérium ugyan­is a közélelmezési tanács és a közélelmezési mi­nisztérium folytonos sürgetésére kénytelen volt áprilisban az állatkivitelt betiltani, ami ellen az érdekelt gazdák természetesen zúgolódtak. Né­hány szerencsés ember — noha a földmivelési minisztérium engedélyeket nem adott ki — a ki­viteli tilalom ellenére is exportengedélyhez jutott, ezeknek igen kis része maga vitte ki az állatokat, nagy többsége azonban magát a kiviteli engedélyt adta el. A legális kereskedelem ilyen engedélyek­hez nem tudott jutni és állatot csak úgy tudott kiszállítani az országból, hogy egy-egy ilyen en­gedélytulajdonossal „t­ársult“. Ez a rendszer abban állott, hogy az engedély tulajdonosa a ke­reskedővel „társult“ és a maga haszonrészesedé­sét fix összegben állapította meg. Ez a fix összeg mostanában 20—30.000 korona volt. A kormány az állatkiviteli tilalmat arra hasz­nálta fel, hogy az állatjóvátétel szállítását meg­kezdje és a szállítást monopolisztikusan■ az em­lített Mezőgazdák Állatértékesítő Részvénytársa­ságára bízta, amely viszont egy dunántúli marha­­kereskedő-céggel, ,a celldömölki Klein-céggel tár­sult. Az entente-tal folytatott tárgyalások folya­mán Szerbia sürgette leginkább az álatok átadá­sát és legelső részletül 600 darab tenyészállat ki­szolgáltatását követelte. A kormány kénytelen volt ezt a kívánságot teljesíteni és a 600 tenyészállatot, csupa gyönyörű, drága, nehezen pótolható te­­nyészanyagot, a Mezőgazdák Állatértékesítő Rész­vénytársasága útján, Szerbia rendelkezésére kel­lett bocsátania. Egy szerb bizottság gondos óva­tossággal vizsgálja meg az átadásra szánt állato­kat és amelyeket „tauglich­“nak talál, azokat a magyar kormány Szabadkára kénytelen szállítani. Az állat jóvátételben Olaszország és Görögország is részesült, úgy hogy június folyamán körülbelül 3600—4000 darab tenyészállatot szállított le a ma­gyar kormány és így a 16.000 állat leszállítása őszre már befejezést is nyerne. A Mezőgazdák Állatértékesítő Részvénytársa­sága beéri egyes hírek szerint 4, mások szerint 21/* százalék jutalékkal, minden költségének felszámí­tásával, de emellett a bevásárló is kilogrammon­ként egy korona jutalékot és minden költségének megtérítését kapja. Ha a 16.000 darab tenyész­állatot 600 kilogrammal és egy kilogrammot 100 koronával számítunk, úgy körülbelül 960 millió­ koronát tesz ki a szövetkezetnek ez az üzlete, ami után két és fél százalék huszonöt, négy százalék pedig negyvenmillió koronát tesz ki, jóllehet, a le­gális kereskedelem fél százalékért bármikor haj­landó lett volna az állatokat megvásárolni, ami 20—35 millió megtakarítást jelentett volna. A legális kereskedelem tagjai úgy érzik, hogy ezzel az újabb monopóliummal sérelem és mél­tánytalanság érte őket, mert — szerintük — ha az állam általuk vásároltatta volna össze a jóvá­tételi állatokat, akkor módjában lett volna ezeket a tényleges naptáron megvásárolni. Ennek jelen­tőségére azt mondják, hogy csak egy tízkoronás eltérés a naptár és a vásárlási ár között is már százmillió korona kárt jelenthet az államra nézve. Mit kívánnak az állatkereskedők? Ezek a műveletek teljesen megbénították Budapestnek eddig igen erős kiviteli pozícióját, a külföldi vevők elmaradtak, elmaradt a román marhák felszállítása is és mindamellett a főváros közélelmezési helyzete nemhogy javult volna, ha­nem még mindig drágább lett a monopolizált vásárlások folytán. Sajnos még, hogy az összes tárgyalások a legnagyobb titokban folytak le, semmi hír róluk nem szivárgott ki, úgy, hogy az érdekeltek már csak az üzlet megkötése után ér­tesültek az egész kérdésről, amikor már persze későn volt. Most az érdekeltek megalakították a főváros tulajdonát képező Budapesti Állatvásár­­pénztár Rt. igazgatójának, Bokor Ernőnek az elnöklete alatt az OMKE kebelében a Magyar Állat- és Húsbizományosok Egyesületét, amely széleskörű akciót indított, hogy a kormányt ál­láspontjának megváltoztatására kérje. Beadvá­nyuk, amelyet a földművelésügyi miniszterhez ma intéztek, az egész állatvásárlási ügyet igen ér­dekesen ismerteti. A következő kérelmeket ter­jesztik elő : 1. Kérjük, hogy a jóvátétel címén a győztes ellen­feleinknek kiszolgáltatandó vágó- és tenyészállat-kon­tingens megvásárlása kizárólag a budapesti állatvásá­ron történjék, visszaadatván annak exportvásár jel­lege. Ebbe a vásárlásba a legitim kereskedelem leg­szélesebb körben vonassák be, melyet oly módon, le­hetne elérni, hogy a budapesti állatvásáron működő bizományosokból állami ellenőrzés mellett egy szin­dikátus alakíttatnék, amely szindikátus hetenként váltakozó 3­­ tagú bizottság útján eszközölné a vá­sárlást. Ezért a tevékenységéért a szindikátus fél szá­zalék jutalékot és készkiadásainak megtérítését kap­ná. A megfelelő felhajtást és szükséges kínálatot biz­tosítjuk. 2. Kérjük, hogy az Ausztriával kötendő keres­kedelmi szerződés értelmében ezen országnak havon­ként kivitelre engedélyezett állatkontingens kizárólag a budapesti állatvásárról legyen kivihető. A kivitel­ben legalább 50 százalék erejéig a magyar kereske­dők részesüljenek és az engedélyek kiadásánál hall­gattassák meg a tisztelettel alulírott egyesület, mint az a testület, amelyben a magyarországi állat- és hús­­bizományosok szervezkedtek. 3. Kérjük a román megszállás alatt levő területek­ről a budapesti álatvásárra felhajtott és innen kül­földre eladott állatokat a 10 százalék kiviteli vám alól mentesíteni. 4. Kérjük általában a kiviteli engedélyek kiadá­sánál, amint ez a kereskedelem és termelés minden ágában történik, érdekeltségünket meghallgatni. Mi okozza az állatdrágaságot A memorandum szerint az összevásárlás nyilvá­nosság előtt, a leghatékonyabb ellenőrzés mellett tör­ténvén, mindenféle visszaélés ab ovo kizáratik. Az exportvásár újramegnyitása és azon körülmény foly­tán, hogy a jóvátételi vásárlások a budapesti vásáron 9M»*9»o®®*SBe®»®e*®»**o*ee9o®***®***®®91*®®®*®®®*****®**®®**®®*®**®®® Aki új előfizetőt, új olvasót hoz a Világ­nak, új ténát­ állít a jobb idők hadseregének soraiba

Next