Világ, 1923. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-31 / 24. szám
9 1923 január — I III ■WftMllMlJWn—a— VILÁG Javasolja: 1. A külügyminiszter tegyen a plánumban kijelentést a helyzetről. 2. A kormány haladéktalanul szólítsa fel Angliát és Amerikát közvetítésre a német-francia konfliktusban. Kalina (német nemzeti) szemrehányóan jegyzi meg, hogy Benes expozéja nem annyira cseh, mint inkább francia külügyminiszter műve lehetne. Egy órakor az ülést félbeszakítják. A délutáni ülésen Kramars dr. polemizál Kafkával és kijelenti, hogy Németország mai helyzetét Lloyd George okozta, aki miatt a jóvátételi kérdés megoldása késett, valamint a németek maguk, akik előmozdították elszegényedésüket Kafka kijelenti, hogy a Duna-kormány a jóvátételt a legszélesebb alapon kívánta végrehajtani és döntőbíróságnak is alávetette volna magát Az ellenzék nem kívánja, hogy lépést tegyünk Franciaország ellen, de igenis lépést kell tennünk a béke és a jog érdekében. Myskvee kijelenti, hogy megérti Németország helyzetét Erzberger és Rathenau sorsa után senki sem meri az igazat megmondani Őrködés és jó viszony. Benes dr. válaszolva Czech dr. kérdésére Magyarország dolgában, kijelenti, hogy a kormány igyekszik jó viszonyt teremteni Magyarországgal, de egyrészt biztosítani akarja magát minden reakció ellen, másrészt pedig már három esztendeje békülésre nyújtja kezét. A mai körülmények között Magyarországgal szemben más politika nem lehetséges, mint az őrködés, egyúttal azonban előmozdítása mindannak, ami a jó viszonynak kedvez. Különben kifejezi megelégedését a vita tárgyilagosságával, ami annál fontosabb most, mert a nemzetközi helyzet némiképpen bizonytalan. Egyetért Czech képviselővel a tekintetben, hogy Németország igyekezett jóvátételi kötelezettségeinek megfelelni. Síkra szállt a Ruhr-kérdés lokalizálása érdekében és annak a véleményének adott kifejezést, hogy rossz politika volna, ha a népszövetség tanácsát ebben a kérdésben semmitmondó utáni Tésztádéra vennék rá. Nagyon jelentéktelen része a francia közvéleménynek az, amely a Ruhr-vidék annektálását vagy más esését óhajt A miniszter az úgynevezett puffer-állam tervében sem hisz. • Későn éjszaka érkezik meg Benes expozéjának szövege és így a részletes kommentálásra nincsen módunk többé. A beszéd első része ismétli a kimentenie által már nem egyszer felsorolt sérelmeket és vádakat, sokszor erősen kiélezve, és itt-olt aggresszív hangon. A beszéd másik fele azonban a felelőtlen híresztelések erőteljes cáfolatával igen alkalmas arra, hogy a magyar közvéleményben napok óta terjesztett nyugtalanságot csillapítsa. Benes megállapítja, hogy a cseh köztársaság és Magyarország viszonyában bizonyos haladás van és a kis konfliktusok számának csökkenését várja. Az expozé magyar részének második felét tehát kétségkívül békés szellem diktálja. Az expozé békés mondatai éppen jókor érkeztek, mert ma este igen nagy idegességet váltott ki mindenfelé a kormány félhivatalosa gyanánt elkönyvelt estilap élén az a cikk, amely ezt a hatalmas betűkből összerakott háromhasábos címet viseli. A kísértetne a nagyhatalmak hozzájárulását kérte Magyarország megszállásához... Itt értesülünk arról, hogy „a francia kormány kedvezően fogadta Benesnek ezt a javaslatát, az angol kormány viszont azt a választ adta, hogy ez a kérdés őt legkevésbbé sem érinti. Amennyiben a kis-entente katonai rendszabályok alkalmazását véli helyesnek Magyarországgal szemben, cselekedje azt saját felelősségére és saját veszélyére." Már most az esti lap által idézett olasz lapközlemény sem beszél Benes terve gyanánt Magyarország megszállásáról, hanem egy olyan akcióról, amely analóg volna a Ruhr-vidék francia okkupálásával, és ez már lényegesen kevesebb, mint a cikk címe. Másodszor , pedig e sajtóközlemény egy olyan olasz lapban jelent meg, amely nem a le Voce Republikana kissé volapük hangzású címét viseli, hanem La Voce Republicana néven örvend a teljes jelentéktelenségnek, tehát nincsen súlya, nincsen megbízhatósága, és igen kevéssé alkalmas arra, hogy minden kommentár nélkül, rikítóan tipografizálva jelenjék meg egy olyan estilap élén, amely a kormány félhivatalosaiért számít. A kormány által kapott és a kormány által adott információk szerint a külpolitikai helyzetben nincsenek válságmomentumok, viszont a ma esti cikk egy kormánynyilatkozatokkal bőven táplált napilap élén úgy hangzik, mintha „kíméletesen" akarná előkészíteni a közvéleményt egy nagyon kíméletlen eseményre. A Magyar Távirati Iroda egyébként ma éjszaka ezt a párisi táviratot adja ki. Illetékes helyen kijelentették, hogy Franciaország fahrvidéki akciójában magától értetődőleg számít a háborúban kipróbált szövetségeseinek és így a kis-entente-nak is erkölcsi támogatására, azonban a kis-entente részéről való katonai támogatás terve komolyan szóba sem került. Franciaország az egész akciót nem katonai akciónak szánta és mi sem ellenkeznék jobban Franciaország céljával, mint ruhr-vidéki akciójának más katonai mozgolódásokkal való kapcsolatbahozása. SZÁZ MAGYAR ÉLET kRumán már IRTA KARDOS ACÍBERT " Mikor Munkácsy Mihály legnagyobb alkotása, a "Krisztus Pilátus előtt" eljutott Budapestre, a Műcsarnok ezer meg ezer látogatója között a főalak szemlélése közben nem egynek futott végig az agyán: „Ez a fenkölt fej, ez az átszellemült tekintet, ez a szenvedő arc ismerős előttünk, emlékeztet egy köztünk élő emberre, hasonlít Kármánhoz." Valóban, Kármán Mórban volt valami az ótestamentum küzdő prófétáiból, az újszövetség önfeláldozó apostolaiból. A hit és meggyőződés embere volt. Hitt a nevelés csodatevő erejében, hitt az iskola jellemalkotó hivatásában, hitt a tanítás nemzetfenntartó feladatában. Ez a hit vezérelte akkor, midőn a nevelés céljául azt tűzte ki, hogy mindenekfölött jellemes embert kell formálni, midőn a tanítás feladatává azt tette, hogy a legszélesebb körű érdeklődést kell támasztani az ismeret, a tudás, az emberi élet minden irányában, midőn a kisdedóvótól kezdve az egyetemig nemzeti elemekkel akarta megtölteni az iskola tanítási anyagát, midőn nemzeti alapon építette föl a legfontosabb nevelőiskola, a középiskola tanítási tervét. A nemzeti géniusz harcosa volt annak a nemzeti géniusznak, amely mint kifejezés az 1804. évi debreceni Ratio Instutionis-ban található meg először. A nemzeti géniusz parancsát követte, amikor tanítási célra fölhasználta a magyar nép gyermek versikéit, játék mondókéit, mikor a középiskolai tanításba bevitte a régi magyar krónikát, a nemzeti legendát és mondát, a magyar népmesét, mikor egyik középiskolai osztály tanításának tengelyévé tette a legnemzetibb kőlte-j mányt, Arany Toldi-ját. S Kánaánnak mégis meg kellett érnie, hogy a nemzeti túlzások, a politikai szélsőségek idejében, a nemzeti érzés nevében támadták őt, döngették főalkotását, a középiskolai tanítási tervet és utasításokat A mű nem halt meg, de sok részben megrongálódik, egységes, össze stíljeokat seenvedett a kontár toldás-foldás következtében. S ez a rongálás, ez a hozzá nera értő változtatgatás még folytatódott a halála után, folytatódik napjainkban. Kánaánt erős meggyőződés vezette minden lépésében és a léptei elé tornyosuló akadályokon a fanatizmus hevével igyekezett áttörni. Egész élete folytonos küzdelem a magyar pedagógia tudományos kifejtéséért és a tudományos pedagógia alapján szervezett középiskoláért E küzdelmet sokszor kellemetlenné, sőt elkeseredetté tette a személyi és felekezeti szempontok belevegyítése. Sok korlátolt elmére ólomsúlyként nehezedett az a tudat, hogy zsidó ember reformálja egy keresztény ország iskolaügyét. Pedig kevés ember magyarázta óvatottabban a keresztény művelődésnek nevelő hatását és mutatta ki világosabban a keresztény tanításnak maradandó nyomait a magyar nemzeti életben. Sokfelé csatázott kicsinyekkel fes nagyokkal, őt meg nem értő ellenfelekkel és őt félreértő követőkkel. Legfőbb ellensége azonban mindig csak kettő volt: a korlátolt tudatlanság és a korlátlanul elizakodott áltudomány. Reformátor pályájának elején főképp az első ellenség ellen harcolt, elmaradt, mondhatnám együgyű emberek ellen, akik nem akartak tudomást szerezni a pedagógiának a lélektannal és az élettannal kapcsolatos arról a nagymértékű fejlődéséről, amelyet Herbarttől fogva tett, akik babonás félelemmel próbáltak elzárkózni attól a ragyogó világosságtól, amelyet Kármán folyóiratból, egyetemi tanszékről, a gyakorlógimnáziumból árasztott a magyar tanügy egész mezejére. Még hevesebb harcot vívott a bitorló áltudomány ellen. Plagiosippus fogalommá lett a magyar tudomány történetében. Kérlelhetetlen harcot jelent ez a szó a más tollával ékeskedő, a mások eredményeit felhasználó, maguknak mások rovására állást és hírt szerző emberek ellen, akik éppen oly kevéssé valók a tudományzsarnokába, mint a kufárok a Jeruzsálem templomba, de akiknek faja ma talán jobban tenyész, mint valaha. Azonban nagy tévedés volna Kánaánt úgy fogni : íriám. .ögökivém a meg sát.é.Hezetüinkkgp* aistt ! hevesen hadakozó ujitót, mint egy intézményeken és embereken keresztülgázoló agitátort. Tanító volt ő a szó legnemesebb, majdnem krisztusi értelmében. Gyönyörűsége akkor telt, ha tanított, boldog akkor volt, ha elveit fejtegette, igéit hirdette. Azzal keveset törődött, hogy a hirdetett igék, az elvetett magvak hová hullanak: bozótba, útszélre, termőföldbe. Tanított szóval és írásban, tanított pedagógusok és laikusok gyülekezeteiben, szakfolyóiratokban és napilapokéban, tanított az egyetemen felnőtteket és a középiskolában serdülőket, tanított a mintagimnázium teoretikumában és konferenciáin pályavégzett, okleveles tanárokat, tanított a maga és jó ismerősei családjában parányi, eszmélni alig kezdő gyermekeket. Mikor tanított, a lélek kiült arcára, a szív ott rezgett hangjában. A hit heve, a meggyőződés ereje, a rajongás ihlete elragadta őt magát is, de megbűvölte hallgatóit is. Amíg hallgattuk, ellenmondás nélkül követtük meg a legkáprázatosabb messzeségekbe is, elnyomtuk a magunk felfogását és csak előadásának befejeztével mertünk arra gondolni, hogy a mester talán tévedhetett, hogy gyönyörű tervei, magasztos szándékai talán nem is e világba valók. Bámulatosan sokat és sokfélét tudott, de még bámulatosabb volt, hogy ez ismerettömegből, e sokféleségből hogyan szemelt ki kis és nagy dolgokat, szürke porszemeket és drága gyöngyöket, ha azok a tanítás céljára felhasználhatók, a nevelés munkájában értékesíthetők voltak. Különösen költészetünk kincsesházát bányászta ki és a költői termékek közül illő helyre juttatta az ilyen tréfás versesmondást: „Hócc, hóac katona, Ketten ülünk egy lóra“ és Madách fenséges művét. Az ember tragédiáját ismeretgazdagságánál, tudásmennyiségénél is nagyobb volt tanítási művészete. Virtuozitással tanított minden tárgyat, de főképp a nyelveket, azokat is legtökéletesebben az alsó osztályokban. Mi mindent ki tudott hozni a Fehér ló regéjéből, Romulus és Remus mondájából? S milyen boszorkányos ügyességgel, milyen kápráztató gyönyörűséggel építette föl a latin deklinéció rekeszeit és vezette ki a tanulókat , a magyar határozók útvesztőjéből! S hogy csüggtek : ajkán, tekintetén azok is, akik vele együtt tudtak Szerda Tárgyalások Németország és Franciaország között Mialatt a ruhrvidéki megszállás egyre erőteljesebb lesz, azalatt elég jó források azt jelentik, hogy közvetítő tárgyalások folynak Németország és Franciaország között. A tárgyalások meglehetősen titkosak és a közvetítés munkáját állítólag Anglia végzi. Ezek a tárgyalások a Matin jelentése szerint már annyira előrehaladtak, hogy a német kormány a Ruhr-vidék kiürítését már nem tekinti az esetleges további tárgyalások nélkülözhetetlen előfeltételének. Voltak olyan jelentések is, hogy a két állam között a pápa közvetített, ezt azonban a Vatikán megcáfolta, de ugyanakkor illetékes római források kijelentik, hogy a pápa a legközelebbi időben újabb békefelhívást ad ki. Amerikában is új közvetítőmozgalom indult meg és ennek élén Vanderlip, az ismert bankár, és Carry acélnagyiparos állanak, akiket Lovden, a republikánusok elnökjelöltje, támogat. Az amerikaiak azért keresik a megegyezést, mert azt hiszik, hogy az európai bonyodalom folytán az Egyesült Államok selyem-, gyapot-, réz- és acélpiacai elveszhetnek és éppen azért sürgetik azt, hogy az Egyesült Államok erőteljes közvetítőakciót kezdjen Poinearé feltételei Hogy Amerika részéről van ilyen mozgalom, azt mutatja, hogy Poinearé ma fogadta az amerikai újságírókat, és kijelentette, hogy Franciaország továbbra is kész Németországnak minden észszerű javaslatát a jóvátételi probléma barátságos megoldására elfogadni. Poinearé hangsúlyozta azt is, hogy a világbékét nem a Ruhrvidék megszállása fenyegeti, hanem a memeli kérdés, ahol a szovjet közbelépése valódi veszedelmet jelent, másfelől pedig a lausannei konferencia várható összeomlása. Poincaré egyáltalán az amerikai újságírók előtt ma már sokkal békésebb hangokat pengetett és mindenekelőtt kijelentette, hogy Franciaországnak nem szándéka a Ruhrvidéket annektálni, hogy ily módon megkapja a botharingiai vasipar számára szükséges szénmenynyiséget Hangsúlyozta, hogy a francia hadsereg mindaddig megszállva tartja a német területet, amíg a birodalom jóvátételi kötelezettségeinek a versaillesi szerződés záradékainak megfelelően eleget nem tett. Ha Németország megmutatja, hogy szándéka kötelességeit teljesíteni, ha megkezdi a fizetéseket és végrehajtja a szállításokat, amint abban megállapodtak, úgy a francia és belga csapatok visszavonulnak a Ruhr-vidékről és 15 évvel a szerződési határozatok végrehajtásának megkezdése után a Rajna balpartját is kiürítik. A német birodalom azonban megszabadíthatja a Ruhr-vidéket, ha újjászervezi pénzügyi rendszerét és szolid alapot teremt nemzetközi kölcsön biztosítására, amint ezt az újjáépítési szerződés megszabja. Mert Franciaország közvéleménye egyetért abban, hogy azt a garanciát, amelyet a Ruhr-vidék nyújt, e pillanat előtt nem adja ki kezeiből. Mialatt Poincaré ezeket mondja, azalatt a harcias hangokat a belga kormány hangoztatja. Az Independence Belge új kényszerrendszabályokkal fenyegeti meg a németeket és többek között azzal, hogy az állami bányákat a megszállók kiaknázzák, és hogy a ruhr-vidéki szénből a legkisebb mennyiséget sem engedik Németországba szállítani, úgy látszik, a francia kormány most Belgiumban folytat tárgyalásokat, mert Le Troquet és Weygand tábornokok az éjjel Düsseldorfból Brüsszelbe érkeztek, ahol ma Theuniss miniszterelnökkel és Jaspar külügyminiszterrel tárgyaltak. A német ellentállás Németországban ezalatt a kormány iúy erősödést nyert azáltal, hogy a szociáldemokrata bányamunkás-szövetség a legteljesebb mértékben a kormány rendelkezésére bocsátotta magát. Ezzel szemben Franciaországban éppen ellenkező a helyzet. Ott — az Oeuvre szerint — a postatisztviselők szövetségének központi bizottsága tiltakozott az ellen, hogy a postatisztviselőket mozgósítják. Párisi lapok egyáltalán helytelenítik a vasutasok és postások bevezénylését a Ruhrvidékre ; szerintük elég volna a legfontosabb állomásokat és váltóhelyeket francia és belga tisztviselőkkel betölteni, mert akkor a németek a többi munkát elvégeznék. Eddig különben 3500 francia vasutas van a megszállott területen.