Világ, 1923. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-31 / 24. szám

9 1923 január — I III ■WftMllMlJWn—a— VILÁG Javasolja: 1. A külügyminiszter tegyen a plánumban ki­je­lentést a helyzetről. 2. A kormány haladéktalanul szólítsa fel Angliát és Amerikát közvetítésre a német-francia konfliktus­ban. Kalina (német nemzeti) szemrehányóan jegyzi­­ meg, hogy Benes expozéja nem annyira cseh, mint inkább francia külügyminiszter műve lehetne. Egy órakor az ülést félbeszakítják. A délutáni ülésen Kramars dr. polemizál Kafká­val és kijelenti, hogy Németország mai helyzetét Lloyd George okozta, aki miatt a jóvátételi kérdés megoldása késett, valamint a németek maguk, akik előmozdították elszegényedésüket Kafka kijelenti, hogy a Duna-kormány a jóvá­tételt a legszélesebb alapon kívánta végrehajtani és döntőbíróságnak is alávetette volna magát Az ellen­zék nem kívánja, hogy lépést tegyünk Franciaország ellen, de igenis lépést kell tennünk a béke és a jog érdekében. Mysk­vee kijelenti, hogy megérti Németország helyzetét Erzberger és Rathenau sorsa után senki sem meri az igazat megmondani Őrködés és jó viszony. Benes dr. válaszolva Czech dr. kérdésére Magyarország dolgában, kijelenti, hogy a kor­mány igyekszik jó viszonyt teremteni Magyar­­országgal, de egyrészt biztosítani akarja magát minden reakció ellen, másrészt pedig már há­rom esztendeje békülésre nyújtja kezét. A mai körülmények között Magyarországgal szemben más politika nem lehetséges, mint az őrködés, egyúttal azonban előmozdítása mindannak, ami a jó viszonynak kedvez. Különben kifejezi megelégedését a vita tár­gyilagosságával, ami annál fontosabb most, mert a nemzetközi helyzet némiképpen bizonytalan. Egyetért Czech képviselővel a tekintetben, hogy Németország igyekezett jóvátételi kötelezett­ségeinek megfelelni. Síkra szállt a Ruhr-kérdés lokalizálása érde­kében és annak a véleményének adott kifejezést, hogy rossz politika volna, ha a népszövetség ta­nácsát ebben a kérdésben semmitmondó utáni­ Tésztádéra vennék rá. Nagyon jelentéktelen része a francia közvéleménynek az, amely a Ruhr-vidék annektálását vagy más esését óhajt A miniszter az úgynevezett puffer-állam tervében sem hisz. • Későn éjszaka érkezik meg Benes expozéjának szövege és így a részletes kommentálásra nincsen módunk többé. A beszéd első része ismétli a kim­entenie által már nem egyszer felsorolt sérelmeket és vádakat, sokszor erősen kiélezve, és itt-olt aggresszív hangon. A beszéd másik fele azonban a felelőtlen híresztelések erőteljes cáfolatával igen al­kalmas arra, hogy a magyar közvéleményben napok óta terjesztett nyugtalanságot csillapítsa. Benes meg­állapítja, hogy a cseh köztársaság és Magyarország vi­szonyában bizonyos haladás van és a kis konfliktusok számának csökkenését várja. Az expozé magyar részé­nek második felét tehát kétségkívül békés szellem diktálja. Az expozé békés mondatai éppen jókor érkeztek, mert ma este igen nagy idegességet váltott ki min­denfelé a kormány félhivatalosa gyanánt elkönyvelt estilap élén az a cikk, amely ezt a hatalmas betűk­ből összerakott háromhasábos címet viseli. A kís­értetne a nagyhatalmak hozzájárulását kérte Ma­gyarország megszállásához... Itt értesülünk arról, hogy „a francia kormány kedvezően fogadta Benes­­nek ezt a javaslatát, az angol kormány viszont azt a választ adta, hogy ez a kérdés őt legkevésbbé sem érinti. Amennyiben a kis-entente katonai rendszabá­lyok alkalmazását véli helyesnek Magyarország­­gal szemben, cseleked­je azt saját felelősségére és saját veszélyére." Már most az esti lap által idézett olasz lapközlemény sem beszél Benes terve gyanánt Magyarország megszállásá­ról, hanem egy olyan akcióról, amely analóg volna a Ruhr-vidék francia okkupálásával, és ez már lényegesen kevesebb, mint a cikk címe. Másodszor , pedig e sajtóközlemény egy olyan olasz lapban je­lent meg, amely nem a le Voce Republikana kissé volapük hangzású címét viseli, hanem La Voce Re­­publicana néven örvend a teljes jelentéktelenségnek, tehát nincsen súlya, nincsen megbízhatósága, és igen kevéssé alkalmas arra, hogy minden kommentár nél­kül, rikítóan tipografizálva jelenjék meg egy olyan estilap élén, amely a kormány félhivatalosaiért szá­mít. A kormány által kapott és a kormány által adott információk szerint a külpolitikai helyzetben nincsenek válság­momentumok, viszont a ma esti cikk egy kormány­nyilatkozatokkal bőven táplált napilap élén úgy hangzik, mintha „kíméletesen" akarná előkészíteni a közvéleményt egy nagyon kí­méletlen eseményre. A Magyar Távirati Iroda egyébként ma éj­szaka ezt a párisi táviratot adja ki. Illetékes helyen kijelentették, hogy Franciaország fahr­­vidéki akciójában magától értetődőleg számít a háborúban kipróbált szövetségeseinek és így a kis-entente-nak is erkölcsi támogatására, azon­ban a kis-entente részéről való katonai támogatás terve komolyan szóba sem került. Franciaország az egész akciót nem katonai akciónak szánta és mi sem ellenkeznék jobban Franciaország céljá­val, mint ruhr-vidéki akciójának más katonai mozgolódásokkal való kapcsolatbahozása. SZÁZ MAGYAR ÉLET kRumán már IRTA­­ KARDOS ACÍBERT " Mikor Munkácsy Mihály legnagyobb alkotása, a "Krisztus Pilátus előtt" eljutott Budapestre, a Mű­csarnok ezer meg ezer látogatója között a főalak szemlélése közben nem egynek futott végig az agyán: „Ez a fenkölt fej, ez az átszellemült tekintet, ez a szenvedő arc ismerős előttünk, emlékeztet egy köztünk élő emberre, hasonlít Kármánhoz." Valóban, Kármán Mórban volt valami az ótesta­mentum küzdő prófétáiból, az újszövetség önfelál­dozó apostolaiból. A hit és meggyőződés embere volt. Hitt a nevelés csodatevő erejében, hitt az is­kola jellemalkotó hivatásában, hitt a tanítás nemzet­­fenntartó feladatában. Ez a hit vezérelte akkor, midőn a nevelés céljául azt tűzte ki, hogy mindenek­­fölött jellemes embert kell formálni, midőn a taní­tás feladatává azt tette, hogy a legszélesebb körű érdeklődést kell támasztani az ismeret, a tudás, az emberi élet minden irányában, midőn a kisdedóvó­­tól kezdve az egyetemig nemzeti elemekkel akarta megtölteni az iskola tanítási anyagát, midőn nem­zeti alapon építette föl a legfontosabb nevelőiskola, a középiskola tanítási tervét. A nemzeti géniusz harcosa volt­ annak a nemzeti géniusznak, amely mint kifejezés az 1804. évi debreceni Ratio Instutio­­nis-ban található meg először. A nemzeti géniusz parancsát követte, amikor tanítási célra fölhasználta a magyar nép gyermek versikéit, játék mondókéit, mikor a középiskolai tanításba bevitte a régi ma­gyar krónikát, a nemzeti legendát és mondát, a ma­­gyar népmesét, mikor egyik középiskolai osztály ta­nításának tengelyévé tette a legnemzetibb kőlte-­j mányt, Arany Toldi-ját. S Kánaánnak mégis meg­­ kellett érnie, hogy a nemzeti túlzások, a politikai szélsőségek idejében, a nemzeti érzés nevében támad­ták őt, döngették főalkotását, a középiskolai tanítási tervet és utasításokat A mű nem halt meg, de sok rész­ben megrongálódik, egységes, ö­ssze stílje­­o­kat seenvedett a kontár toldás-foldás következtében. S ez a rongálás, ez a hozzá nera értő változtatgatás még folytatódott a halála után, folytatódik nap­jainkban. Kánaánt erős meggyőződés vezette minden lépé­sében és a léptei elé tornyosuló akadályokon a fana­tizmus hevével igyekezett áttörni. Egész élete folyto­nos küzdelem a magyar pedagógia tudományos kifej­téséért és a tudományos pedagógia alapján szervezett középiskoláért E küzdelmet sokszor kellemetlenné, sőt elkeseredetté tette a személyi és felekezeti szem­pontok belevegyítése. Sok korlátolt elmére ólomsúly­­ként nehezedett az a tudat, hogy zsidó ember refor­málja egy keresztény ország iskolaügyét. Pedig kevés ember magyarázta óvatottabban a keresztény művelő­désnek nevelő hatását és mutatta ki világosabban a keresztény tanításnak maradandó nyomait a magyar nemzeti életben. Sokfelé csatázott kicsinyekkel fes nagyokkal, őt meg nem értő ellenfelekkel és őt félreértő követők­kel. Legfőbb ellensége azonban mindig csak kettő volt: a korlátolt tudatlanság és a korlátlanul eliza­­kodott áltudomány. Reformátor­ pályájának elején főképp az első ellenség ellen harcolt, elmaradt, mond­hatnám együgyű emberek ellen, akik nem akartak tudomást szerezni a pedagógiának a lélektannal és az élettannal kapcsolatos arról a nagymértékű fejlő­déséről, amelyet Herbarttől fogva tett, akik babo­nás félelemmel próbáltak elzárkózni attól a ragyogó világosságtól, amelyet Kármán folyóiratból, egyetemi tanszékről, a gyakorlógimnáziumból árasztott a ma­gyar tanügy egész mezejére. Még hevesebb harcot vívott a bitorló áltudomány ellen. Plagiosippus fogalommá lett a magyar tudo­mány történetében. Kérlelhetetlen harcot jelent ez a szó a más tollával ékeskedő, a mások eredményeit felhasználó, maguknak mások rovására állást és hírt szerző emberek ellen, akik éppen oly kevéssé valók a tudomány­­zsarnokába, mint a kufárok a Jeruzsá­lem­ templomba, de akiknek faja ma talán jobban tenyész, mint valaha. Azonban nagy tévedés volna Kánaánt úgy fogni : í­ri­ám. .ögökivém a meg sát.é.Hezetüinkkgp* aistt ! hevesen hadakozó ujitót, mint egy intézményeken és embereken keresztülgázoló agitátort. Tanító volt ő a szó legnemesebb, majdnem krisztusi értelmében. Gyönyörűsége akkor telt, ha tanított, boldog akkor volt, ha elveit fejtegette, igéit hirdette. Azzal keveset törődött, hogy a hirdetett igék, az elvetett magvak hová hullanak: bozótba, útszélre, termőföldbe. Taní­tott szóval és írásban, tanított pedagógusok és laiku­sok gyülekezeteiben, szakfolyóiratokban és napilapoké­ban, tanított az egyetemen felnőtteket és a középisko­lában serdülőket, tanított a mintagimnázium teoreti­­kumában és konferenciáin pályavégzett, okleveles ta­nárokat, tanított a maga és jó ismerősei családjában parányi, eszmélni alig kezdő gyermekeket. Mikor tanított, a lélek kiült arcára, a szív ott rezgett hangjában. A hit heve, a meggyőződés ereje, a rajongás ihlete elragadta őt magát is, de megbű­­­völte hallgatóit is. Amíg hallgattuk, ellenmondás nél­kül követtük meg a legkáprázatosabb messzeségekbe is, elnyomtuk a magunk felfogását és csak előadá­sának befejeztével mertünk arra gondolni, hogy a mester talán tévedhetett, hogy gyönyörű tervei, ma­gasztos szándékai talán nem is e világba valók. Bámulatosan sokat és sokfélét tudott, de még bámulatosabb volt, hogy ez ismerettömegből, e sok­féleségből hogyan szemelt ki kis és nagy dolgokat, szürke porszemeket és drága gyöngyöket, ha azok a tanítás céljára felhasználhatók, a nevelés munkájá­ban értékesíthetők voltak. Különösen költészetünk kincsesházát bányászta ki és a költői termékek közül illő helyre juttatta az ilyen tréfás verses­mondást: „Hócc, hóac katona, Ketten ülünk egy lóra“ és Madách fenséges művét. Az ember tragédiáját ismeretgazdagságánál, tudásmennyiségénél is na­gyobb volt tanítási művészete. Virtuozitással tanított minden tárgyat, de főképp a nyelveket, azokat is legtökéletesebben az alsó osztályokban. Mi mindent ki tudott hozni a Fehér ló regéjéből, Romulus és Remus mondájából? S milyen boszorkányos ügyes­séggel, milyen kápráztató gyönyörűséggel építette föl a latin deklinéció rekeszeit és vezette ki a tanulókat , a magyar határozók útvesztőjéből! S hogy csüggtek : ajkán, tekintetén azok is, akik vele együtt tudtak Szerda Tárgyalások Németország és Franciaország között Mialatt a ruhrvidéki megszállás egyre erő­teljesebb lesz, azalatt elég jó források azt jelentik, hogy közvetítő tárgyalások folynak Németország és Franciaország között. A tárgyalások meglehe­tősen titkosak és a közvetítés munkáját állítólag Anglia végzi. Ezek a tárgyalások a Matin jelen­tése szerint már annyira előrehaladtak, hogy a német kormány a Ruhr-vidék kiürítését már nem tekinti az esetleges további tárgyalások nélkülöz­hetetlen előfeltételének. Voltak olyan jelentések is, hogy a két állam között a pápa közvetített, ezt azonban a Vatikán megcáfolta, de ugyanakkor il­letékes római források kijelentik, hogy a pápa a legközelebbi időben újabb békefelhívást ad ki. Amerikában is új közvetítőmozgalom indult meg és ennek élén Vanderlip, az ismert bankár, és Carry acélnagyiparos állanak, akiket Lovden, a republikánusok elnökjelöltje, támogat. Az ameri­kaiak azért keresik a megegyezést, mert azt hiszik, hogy az európai bonyodalom folytán az Egyesült­ Államok selyem-, gyapot-, réz- és acélpiacai el­veszhetnek és éppen azért sürgetik azt, hogy az Egyesült­ Államok erőteljes közvetítőakciót kezdjen Poinearé feltételei Hogy Amerika részéről van ilyen mozga­lom, azt mutatja, hogy Poinearé ma fogadta az amerikai újságírókat, és kijelentette, hogy Fran­ciaország továbbra is kész Németországnak min­den észszerű javaslatát a jóvátételi probléma ba­rátságos megoldására elfogadni. Poinearé hang­súlyozta azt is, hogy a világbékét nem a Ruhr­­vidék megszállása fenyegeti, hanem a memeli kér­dés, ahol a szovjet közbelépése valódi veszedelmet jelent, másfelől pedig a lausannei konferencia vár­ható összeomlása. Poincaré egyáltalán az amerikai újságírók előtt ma már sokkal békésebb han­gokat pengetett és mindenekelőtt kijelentette, hogy Franciaországnak nem szándéka a Ruhr­­vidéket annektálni, hogy ily módon megkapja a botharingiai vasipar számára szükséges szénmeny­­nyiséget Hangsúlyozta, hogy a francia hadsereg mindaddig megszállva tartja a német területet, amíg a birodalom jóvátételi kötelezettségeinek a versaillesi szerződés záradékainak megfelelően eleget nem tett. Ha Németország megmutatja, hogy szándéka kötelességeit teljesíteni, ha meg­kezdi a fizetéseket és végrehajtja a szállításokat, amint abban megállapodtak, úgy a francia és belga csapatok visszavonulnak a Ruhr-vidékről és 15 évvel a szerződési határozatok végrehajtásának megkezdése után a Rajna balpartját is kiürítik. A német birodalom azonban megszabadíthatja a Ruhr-vidéket, ha újjászervezi pénzügyi rendszerét és szolid alapot teremt nemzetközi kölcsön bizto­sítására, amint ezt az újjáépítési szerződés meg­szabja. Mert Franciaország közvéleménye egyetért abban, hogy azt a garanciát, amelyet a Ruhr-vidék nyújt, e pillanat előtt nem adja ki kezeiből. Mialatt Poincaré ezeket mondja, azalatt a harcias hangokat a belga kormány hangoztatja. Az Independence Belge új kényszerrendszabályok­kal fenyegeti meg a németeket és többek között azzal, hogy az állami bányákat a megszállók ki­aknázzák, és hogy a ruhr-vidéki szénből a leg­kisebb mennyiséget sem engedik Németországba szállítani, úgy látszik, a francia kormány most Belgiumban folytat tárgyalásokat, mert Le Troquet és Weygand tábornokok az éjjel Düsseldorfból Brüsszelbe érkeztek, ahol ma Theuniss miniszter­elnökkel és Jaspar külügyminiszterrel tárgyaltak. A német ellentállás Németországban ezalatt a kormány iúy erő­södést nyert azáltal, hogy a szociáldemokrata bányamunkás-szövetség a legteljesebb mértékben a kormány rendelkezésére bocsátotta magát. Ezzel szemben Franciaországban éppen ellenkező a helyzet. Ott — az Oeuvre szerint — a posta­­tisztviselők szövetségének központi bizottsága til­takozott az ellen, hogy a postatisztviselőket moz­gósítják. Párisi lapok egyáltalán helytelenítik a vasutasok és postások bevezénylését a Ruhr­­vidékre ; szerintük elég volna a legfontosabb ál­lomásokat és váltóhelyeket francia és belga tiszt­viselőkkel betölteni, mert akkor a németek a­ többi munkát elvégeznék. Eddig különben 3500 francia vasutas van a megszállott területen.

Next