Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-22 / 66. szám

A viág a polzfári jogok harcosa. Tisztel! a lab­dolvány, a művészet és a gondolat szabadsága!. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését. Tanítja ez egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. Ubl­.. o M&t -Jj ARA 30 KOROM A Vita* * Magyarország megújhodásit a drmno­­kráziától ás a fokozott mazoltságtól várja. Nem veszi hiába ajkára a hasa nevét, de a hazát szolgálja minden swifije, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat Szen az­­ivek mögé rejtező kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak ; kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. XIV. ÉVFOLYAM ♦ BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK 1933 MÁRCIUS 33 ♦ 60-IK SZÁM Otto-Racine Ma megjelent a Révai-lexikonnak egy új kö­tete , a tizenötödik. Ötéves szünettel követi ez a tizenötödik kötet a tizennegyediket, mert nem olyan könnyű ma nyolcszáz nagy oldalt kétha­­sábosan, kis betűkkel kinyomatni, és kék vá­szonba kötni. A tizenötödik kötet 5176 koro­nába kerül az előfizetők számára, több, mint a tízszeresébe annak, ami az egész lexikon ára lett volna, ha nincs a háború , és így is kétsé­ges, jön-e még a tizenötödik kötet után a tizen­hatodik. Sokáig késett ez a kötet is, és talán fracine-nál fog végződni ez a magyar ismerettár, nem nyújtva többé fölvilágosítást a Rádium­ról, vagy Radetzky tábornagyról. Hiszen Radetzky tábornagy régen meghalt már, és a rádium amúgy is túlontúl drága jószág az olyan sze­gény országnak, amilyenné mi lettünk. Van már egy szép, komoly görög—magyar szótárunk, amely megállóit az A. B. C. közepén, van sok más torzója is a magyar könyvpiacnak, de nincs többé teljes Arany Jánosa a magyar könyvpiacnak, és ma talán elégtétellel kellene konstatálni a lexikon tizenötödik kötetének meg­jelenését, nem pedig kérdezni, következik-e majd a tizenhatodik... Az első igazi és teljes magyar lexikont, a Közhasznú Ismeretek Tárát, 1831-ben kezdte kiadni Wigand Ottó, és 1834- ben jelent meg a tizenkettedik kötet , az En­­cyclopedia Britannica hetedik kiadásának meg­jelenése előtt, tizennyolc évvel. Wigand és Heckenast a sok kétségeskedés közepette sorjá­ban kiadták három év lepergésével lexikonok­nak mind a tizenkét kötetét, de most nagy kér­dés, nem lesz-e kénytelen végleg megállani Ra­­cine-na­k a Révai-cég, amely kétségkívül nagy kockázatot és talán nagy áldozatot vállalt már akkor, amikor ötesztendős szünet u­tán tovább­­vitte lexikonját Offó­tól Racinc-ig. Apáczai Cseri Jánosig nyúlik vissza a magyar lexikonok tör­ténete, Cartesius magyar tanítványáig, és most mégis bizonytalanná vált, mikor jön és jön-e még a tizenhatodik kötet az ötesztendős késés­sel megjelent tizenötödik kötet u­tán. Hiszen az új kötet „alapára" mindössze negyvennyolc ko­rona, csak éppen a szorzószám nagyon magas már ma, és még sokkal magasabb lesz holnap , tehát nem olyan szerény, mint az a másik szor­zószám, amelynek kereseteket kellene sokszo­­roznia nem az árakat. Lak­bér A lakbér kérdésében most két precedens ala­kult ki. Az egyik Sir Arthur Griffith-Boscamen­­tnek, a volt angol közegészségügyi és népjóléti miniszternek tervezete, amely kompromisszu­mot dolgozott ki a lakbérek felszabadítása és a lakbéremelés tilalma között. Ez a tervezet buk­tatta meg Sir Arthur Griffith-Boscawen-t, mint képviselőjelöltet a mitchami kerületben, és ezért a javaslatért bukott meg Sir Arthur Griffith- Boscaven, mint miniszter. A másik példa Vass József magyar népjóléti miniszteré, amely leg­alább egyes vonatkozásokban tiszta, teljes meg­oldást akar hozni, függetlenül attól, hogy a ma­gyar százkoronásért 105 frankot adnak-e Zü­richben, vagy csak IS centime-ot. Az ilyen pénz­ügyi részletkérdésekkel nem foglalkozhatok az a miniszter, akinek minden gondját és minden óráját leköti a népjólét... A francia kamarának most választania kellett az angol precedens, és a magyar példa között, és mi szigorúan hibáztatjuk a francia kamarát, amiért nem Vass József tervezetének alapjára helyezkedett. A francia kamara nem tartja olyan jó pénznek a frankját, mint amilyen jó pénznek tartja a mi népjóléti miniszterünk a magyar ko­ronát , és így Raynaldy előadó most nagy be­széddel indokolta azt a törvényjavaslatot, amely 75 százalékban szabja meg a lakbéremelés felső határát. A francia frank tudvalevőleg értékének egy­ham­adára hanyatlott vissza, és ez elméle­­tileg a lakbérek 200 százalékos emelését tenné­­­jogosulttá. De a francia kamara, amely egy időre már fölszabadította a lakbéreket, most visszatér az állami szabályozásra, és 76 száza­lékban állapítja meg a felső határt. Az a háziúr, aki 75 százaléknál nagyobb, de 100 százaléknál kisebb lakbéremelést próbál kapni, pénzbünte­téssel szabadul, az pedig, aki 100 percentet, vagy 100 percentnél többet követel, fogházba kerül lakbéruzsoráért__ Magyarországnak már volt egy pénzügymi­nisztere, tele jó szándékkal és lelkes hittel, aki csillogóan, színesen, érdekesen beszélt arról, hogy terveit és javaslatait követni fogja majd Nyugat-Európa is, és ez a jó szándéktól, lelkes hittől fűtött magyar politikus ma megtört lélek­kel él a külföldön, miután egy tragikus erejű nyílt levélben vallotta be, hogy tévedett, amikor példát akart adni Nyugat-Európának, és helye­sebben tette volna, ha példát vesz Nyugat- Európáról.. . Teljes tisztelettel ajánljuk a nép­jóléti miniszter úr figyelmébe ezt a nyílt levelet, amelynek nem egy mondata és nem egy rész­lete úgy hangzik, mintha a meghasonlott lelkű Széchenyi vetette volna papírra valamelyik sö­tét és kényes órájában Olvassa el ezt a nyílt­­le­­et figyelmesen a népjóléti miniszter úr, ol­vassa el a nyílt levelet. Sir Arthur Griffith-Bos­­causen tervezetét, a Raynaldy által indokolt francia törvényjavaslatot, tájékozódjék Sir Ar­thur Griffith-Boscawen bukásának körülményei­ről , és azután gondolja meg még egyszer, jól, komolyan, teljes felelősségérzéssel : vájjon csakugyan annyival nagyobb ma a magyar la­kások bérlőinek teherbírása, mint az angoloké ét a franciáké. Az építkezés problémáját így nem oldhatja meg a népjóléti miniszter és nem viheti közelebb a megoldáshoz, csak éppen­­ lebonthatja a magyar középosztály egy részének­ amúgy is nehezen védett házi tűzhelyét, szál­lást csinálva a konjunktúra gazdagjainak, a síkereknek, a könnyelmű és könnyűkezű spe­kulánsoknak. Megértjük a részvétet az olyan szegény sikerek iránt, akik még mindig három szobában kénytelenek meghúzódni, noha vagyo­nuk révén más szállás illetné meg őket, de ennek a részvétnek nevében talán mégis kár volna összezúzni néhány tucat jeles orvos-tanár exisztenciáját. A bajor néppárt vezére a bajor túlzókról Berlin, március 18. (A Világ kiküldött tudósítójától.) A bajor kér­dés ismét a német belső politika előterébe nyomult. A Fuchs—Koehle-féle szeparációs összeesküvés, Hitler agitációs beszéde és az a tény, hogy a nemzeti szocialisták Északbajor­­országban féktelen izgatást fejtenek ki, letagad­hatatlan jelei annak, hogy a bajor túlzók még mindig nem akarnak csendben maradni, holott t­ bajor jobboldal komolyan veendő politikusai igen határozottan kiadták nekik az utat. A leg­­­­utolsó bajorországi események kapcsán megkére­s­deztem Henis dr. birodalmi képviselőt a bajor­­ néppárt ismert nevű vezérét, hogy milyen állás­pontot foglalnak el a bajor parlamentarizmus vezető emberei a jobboldali túlzók agitációjával szemben, különös tekintettel arra a legalább is jóindulatú támogatásra, amelyben Ludendorff tábornok részesíti Hiteréket. — Higgye meg, kérem, — mondotta He­nis dr., — hogy nemcsak a külföldön, de Németországban magában is rettenetesen túlbecsülik ezeket a mozgalmakat. München még nem Bajorország, annál kevésbbé, mert tele van idegen elemekkel. És Hitler épp oly kevéssé bajor, mint Ludendorff. Hitler Cseh­országból jött, Luden­dorff pedig boldog volt, amikor — most három esztendeje — Svéd­országból jövet, Münchenben egy csendes h­elyet talált, ahol letelepedhetett. Ma mind a ketten úgy tesznek, mintha ők lennének az urak Bajorországban, holott szó sincs róla. A bajor nép legnagyobb részének semmi kö­zössége sincsen ezekkel az urakkal. Hitler most már a Vaterlandische Verbande orga­nizációjának sem tagja. Ő maga vált ki onnan, megokolván, hogy egy nagy hazafias­­ demonstrációnál nem neki jutott a vezető szó, hanem a parlament elnökének, ami pe­dig csak természetes. — Hitler nem egyéb, mint egy politikai rajongó, akiben azonban a politikai kókler minden tulajdonsága is megvan. Bajor­országban veszik a legkevésbbé komolyan és hogy máshol annyira túlbecsülik, annak a szocialisták az okai, akik úgy állítják be a dolgot, mintha Hitler és társai komoly ve­szedelmet jelentenének a német köztársa­ságra nézve. Nevetséges !... Nagyon gyenge lábon állana a német köztársaság, ha Hit­­leréktől kellene félnie. — Mi, bajorok, nagyon jól tudjuk, meny­nyire értékeljük ezeket az embereket és csak az a szomorú, hogy a német birodalom nagy részében annyira túlbecsülik őket, hogy komoly politikai tényező számába mehetnek. Szatmári Jenő 7 millió ukrán a lengyel uralom ellen (A Világ varsói tudósítójától.) A lengyel sejm­ben olyan botrányok ját­szódtak le, mint amilyenek az előző sejm ülésein mindennaposak voltak, de amelyek elmaradtak azóta, hogy a Sikovszki-kabinet vette át az ügyek irányítását Lengyelország­ban és programjával békét akart teremteni a különböző nemzetiségek között. A Sikor­­szki-kabinetnek megalakulása harcot jelen­tett a túlzó nacionalizmussal szemben és így a nemzetiségi pártok kivétel nélkül támo­gatták az új kormányt, amelyet azonban a litván kérdés mindinkább a nacionalisták tábora felé hajtott, úgy hogy most már az ellentétek a sejm ülésén nyílt és nagy bot­rányban törtek ki. A sejm abból az alkalomból, hogy a nagy­követek tanácsa Vilná-t véglegesen Lengyel­­országnak ítélte oda, ünnepi ülést tartott és ezen az ülésen Rataj, a sejm marsallja be­szédet mondott, amelyben megemlékezett arról is, hogy a nagykövetek tanácsa elegen­dőnek ismerte el azt az autonómiát, amelyet Lengyelország Kelet-Galiciának­ adott, ameny­­nyiben Lengyelország ennek a tartomány­nak ugyanazokat a jogokat adja, mint ame­lyeket a többi új államban élveznek a volt osztrák tartományok. Az elnök alig fejezte be mondatait, amikor az ukránok sorából felugrott Narko Lukievics képviselő és har­sány hangon közbekiáltott : — Éljen Ukrajna, éljen az ukrán szabad­ság ! Rataj csendre intette Lukievicset, amire az felugrott és hangosan tiltakozott az ellen, hogy Lengyelország erőszakosan magához ragadta Ukránját, s az ukrán népet megfosz­totta önrendelkezési jogától. Rataj folytatni akarta ünnepi beszédét, de Lukievics, aki még mindig állott a padjában, tovább­­ be­szélt, úgy hogy a jelenet egyre kínosabb lett, míg végre a nagy lármában Rataj egyszerre csak azt javasolta, hogy a sejm egy hónapra tiltsa ki üléseiből Lukievicset. A többségi pártok és a nacionalisták felállottak és sza­vazni kezdtek, mire huszonnégy ukrán kép­viselő, akiket Kelet-Galiciában, Volhiniában, a Kölni vidéken és Podiésiában választottak meg, elhagyta a termet. Csak Lukievics ma­radt a helyén és tovább beszélt, mire a na­cionalisták rárontottak és ki akarták taszí­tani az ülésteremből. Rettenetes botrány és zaj támadt, de Lukievicset még mindig nem tudták eltávolítani, úgy hogy végre az elnök hat teremszolgát bízott meg azzal, hogy ragadják meg a képviselőt és vigyék ki. A hat markos szolga erre felemelte Lukievi­cset, aki így távozott el a sejmbal, miközben torkaszakadtából énekelte az ukrán harci dalt a lengyelek ellen. A­­ sejm botránya után az ukrán képviselők sürgős indítványt terjesztettek a parlament elé, hogy minden kérdés mellőzésével tűzzék­­ napirendre az ukrán­ kérdés tárgyalását. A­­ többség ennek a kérésnek teljesítését eluta­­­­sította, mire teljes lett a szakadás a lengye­l­­ek és az ukránok között. Az ukrán politi­kusok arra hivatkoznak, hogy Lengyelország­­ 28 millió lakosából 7 millió az ukrán, akiket­­ teljesen elnyomnak, akiknek nincsen semmi függetlenségük és joguk és akiknek — az­­ ukránok memoranduma szerint — rosszabb a­ helyzetük, mint akár az osztrákok, akit­ az oroszok alatt volt. Kelet-Galiciában a helyzetet rettenetesnek mondják. Több ezer embert, akik politikailag szerepeltek, kiuta­sítottak az országból és a lembergi,­ tarno­­poli, stryi és przemisli börtönök tele vannak ukrán politikai foglyokkal. Amikor a lengyel parlamentben a Lukie­­vics-botrány elsimult, akkor fogott csak­­ hozzá Sikorszki miniszterelnök ahhoz a be­szédhez, amelyben bejelentette Lengyel­­ország legutolsó sikereit : Vilna végleges be­­­­kábelezését, a lodz-dünaburgi vasút biztosí-­­ lását és a kelet-galiciai határ megállapítását,­­ vagyis az ukránok bekebelezését. Sikorszki hangoztatta, hogy a legutolsó események újabb erőpróbái voltak a francia-lengyel­­ szövetségnek és hogy a nagykövetek taná­csának döntése is elsősorban Franciaország befolyásának és barátságának volt köszön­hető. Lengyelország ekként új területekkel bővült, litván területekkel északon, amelyek­nek hangulata csak csatlakozni fog a posen­i németek és a kelet-galiciai ukránok nyug­­hatatlanságához. Ezeken a területeken min­denütt állandó és el nem pihenő az izgalom, Posenban ma is hadiállapot van és Tarno­­polban a múlt héten a sorozások alkalmából négy lengyel idánust megöltek és több rend­őrt megsebesítettek. A lengyeleknek, akik 1 nemzeti államot akartak alkotni, ma alapjá­­­­ban alig van számbeli fölényük nemzetisé­­­geik felett és a környező államok között se­­­­hol sincs barátjuk. Oroszország, Német­ország és Litvánia egyformán ellenségeske­­­­déssel nézi a lengyel nagyhatalmi törekvése­­­­ket és a belső és külső nyughatatlanságok­­ nem adnak egy pillantra sem pihenőt a fiatal és új életre serdült országnak. A lengyelek azonban egyelőre örülnek és a keleti határ megállapítását még nagyobb nemzeti örömnek tekintik, mint Vilna be­­­­kebelezését. Amikor a városi Operaházban, ahol éppen Wagner Walkür-jét játszották, J­­ilinarszky karmester közölte a nézőkkel a nagykövetek tanácsának határozatát, a tö­­j meg a lengyel himnuszt és a Marseillaise-t­­énekelte.* A lengyel örömujjongással szemben az ukránok új küzdelemhez fogtak. Zsolloj,­­ volt ukrán külügyminiszter Londonba uta­­­­zott, hogy az angolok támogatását nyerje meg a Szabad Galícia ügyének. Ez az utazás­­ kevésbbé aggasztó a lengyel kormányra,­­ mint az a tény, hogy Szovjet-Oroszország és Szovjet-Uk­rajna tiltakozó jegyzéket intéztek Lengyelországhoz az ukránok bekebelezése ellen és Varsóban nem tartják lehetetlennek, hogy Kelet-Galicia menekültjei révén össze­köttetést keres és támogatást talál az oro­­­­szoknál. Kosztpénz Megindult a harc, a nagy küzdelem a hétfejű sárkány ellen , és a hétfejű sárkány, ezúttal a kosztpénz nevét viseli. Nincsen kétség aziránt, hogy György lovag dárdája újból szíven találja majd a sárkányt, ha szíven akarja találni, csak éppen most, a hadüzenet órájában mégis érdemes felvetni a kérdést: nem­ fenyegetik-e a magyar, gazdasági életet a kosztpénznél félelme­sebb, veszedelmesebb, kártékonyabb sárká­­nyok, és szabad-e szíven találni a koszt*­pénz sárkányát, vagy elég megszelidíteni a fenevadat és járomba fogni. (­ Akkor, amikor a pénz értéke folyé­­konnyá vált, igen nehéz megállapítani, hol kezdődik az uzsora, és hol végződik az is kissé visszájára­­ fordult viszony, amelynél fogva most sok esetben az adós keres jól egynéhány százalékot a kölcsönvett pén­zen , és a hitelező veszti el ezeket a százak­lékokat. Amilyen súlyos és menthetetlen­­anomália az, hogy tegnap délutántól ma reggelig 8 százalékról 17 százalékra szökött fel a kosztpénz, olyan hiba volna nem: számbavenni azt a kalkulációt: mit adott, és mit kapott az, aki a múlt szerdai kassza­­naptól a tőzsde mai kasszanapjáig hitele­­zett kosztpénzt. Tegyük fel, hogy múlt ked­den adta át az „uzsorás" 200.000 koronáját kosztra, és így ma visszakap 220.000 koro­­nát, ha sikerült elfognia a kosztpénz, leg­magasabb, 10 százalékos árfolyamát, mert volt 7—8 százalékos kosztpénz is. A korona ma déli árfolyamának alapul vétele mellett ebben az esetben 286 svájci frankot kap vissza 345 svájci frankjáért az, aki hitele­zett, tehát legalább papiroson az adós ke­­rés, és a hitelező veszít 69 svájci frankot az üzleten. Aki kedveli a paradoxonokat, az akár azt mondhatná, hogy a hitelezőnek kellene uzsorafel­jelentést tennie az adós ellen... Csak éppen a legtöbb papiros nemi emelkedett, vagy éppen visszaesett a tőzs­dei hét folyamán, tehát az adós is elveszí­­­tett legalább 69 svájci frankot, és nem járt­­ jobban, mint hitelezője. Aki azonban a múlt kedden búzát vásárolt pénzének kosztbaadása helyett, az ma, kis szerencsé­vel, minden 14.200 koronájáért kaphatott 18.500 koronát. Ez a többlet 4300 korona 14.200 korona után, tehát több, mint­­ 30 százalék. 14.200 korona akkor, amikor a vásárló lefizette, 24 frank 15 centimé volt svájci valutában, és amikor ma visszaka­pott pénzéért 18.500 koronát, ez 24 frank és 5 centime-nak felelt meg. A kosztpénz legmagasabb tétele a múlt héten csak egy­­harmadát pótolta ki a pénz értékében az­óta bekövetkezett csökkenésnek, az érték­papírok nagy része egyáltalában nem pó­tolta ki az értékcsökkenést, de a búza a legtökéletesebb óraszerkezet mutatójának pontosságával tartotta a hűséget az arany­paritáshoz, anélkül, hogy­­ piacra került volna. Hiszen a terménytőzsde üzletei most is nagyobbrészt csak pénzajánlatokban me­rültek ki, áru és kínálat nélkül. Elkeseredésében mi telhetett tőle. Nagyot ütött botjával a szamár fejére. Petőfi Búsuló juhász­ónak ezek a sorai idéződnek fel az emlékezetben, amikor a kosztpénz ellen vívott háborúban látják so­kan a nehéz gazdasági és pénzügyi válság generális orvosszerét. Mintha a magyar­ pénzügyi politika most azért készülne bot­jával nagyot ütni a kosztpénz és az érték­tőzsde fejére, mivel elkeseredésében akar valamit csinálni , és hirtelenében nem tud mást csinálni. Az értéktőzsdét és a kosztpénzt nem könnyű megvédelmezni, nem csupán azért, mert népszerűtlen az egyik és a másik, ha­nem azért is, mert súlyos bűnök terhelik az egyiket és a másikat. De egy primer tényt talán mégis kár volna szem elől téveszteni: az értéktőzsde és a kosztpénz voltaképpen nem csinált mást, mint védeni próbálta a tőke aranyparitását, tehát azt tette, amit a búza cselekedett áremelkedésével, és a kü­­lönbség mindössze annyi, hogy például a most elmúlt tőzsdei héten ez nem sikerült sem a kosztpénznek, sem az értéktőzsdének, de a múlt héten is sikerült a búzának, úgy, amint sikerült neki mindig és kivétel nélkül. A hónapok óta szinte töretlen housse­­hullám során történtek egyes papíroknál olyan átértékelések és fölfeléértékelések, amelyek indokolatlanok, irracionálisak, tisztára spekulatív természetűek , és a Világ nem egyszer szóvátette az ilyen fantázia­árfolyamok bizonytalan alapjait. És az el­múlt hónapokban bontakozott ki az a saj­nálatos jelenség, hogy egyes bankok, ame­lyeket múltjuk és tradíciójuk másra köte­lezett volna , teljes erővel alátámasztották ezt a hazárd­játékot, és nem temperálták az árfolyamemelkedéseket úgy, amint ez erköl.

Next