Világ, 1924. éprilis (15. évfolyam, 76-83. szám)
1924-04-01 / 76. szám
Kedd Nagy György emlékvacsora ! Néhai Nagy György barátai és tisztelői halálának egyéves évfordulóján, ma este, a Drechsler-palota különtermében emlékvacsorát tartottak, melyen a nagyszámban összegyűltek között megjelent: özv. Nagy Györgyné, Nagy Viince, Nagil Emil, Pikler Emil, Haza Barna, Dietz Károly, Vámbéry Ruszlem dr., Mezey Ernő, Persián Ádám, Czikora János, Detics Lajos és mások. Az első fölszólaló Dietz Károly volt, aki a következő beszédet mondotta:• Emlékezzünk a mocsoktalan lelkű magyarra, kinek személyével összeforrott a republikanizmus eszméje. Az az ember volt, aki nem törődött a rágalmakkal, ment tántorghatatlanul a maga útján. Nevetségessé akarták tenni, de ezekkel szemben fegyverekkel volt vértezve, melyekkel lassanként elnémította az ócsárló szájakat. Nagy György álmok után futott és ha átmenetileg is, de az álma rövid időre megvalósult. Ez az álom a törvények előtti egyenlőséget, az egyenlő közteherviselést s az általános titkos választójogot hirdette. Az álom az októberi forradalomban valósult meg, de mint minden forradalom, úgy ez is magában hordta bukásának csíráit és így történt, hogy október az 1919. március huszonegyedikének fekete örvényébe zuhant. Majd Búza Barna a következőket mondotta: *— Ezen a kegyeletes ünnepélyen harci hangokat kell fölvennünk, mert most nem halottat ünneplünk, hanem Nagy Györgynek köztünk levő lelkét Az emberi eszmék diadalának útja Golgotákon vezet keresztül. Sokan vannak most a másik oldalon, akik velünk együtt kiáltottak éljent Nagy György szavainak, ezek azonban most kimaradtak és mégis azt mondom: nagyobb a mi csoportunk, a mostani, mint az öt év előtti, mert hűségesek és kitartók vagyunk. Ács Jenő (szabadkai) rövid fölszólalása után Pikler Emil ezt mondotta: — A szociáldemokrata párt megbízásából vagyok jelen ezen az emlékvacsorán. Igaz hazafi volt Nagy György, mert a magyar nép ügyét össze tudta olvasztani az emberiség nagy ügyével. Ezért bennünket nemzetközinek neveznek. Azt felelem erre: olyan nemzetköziek vagyunk, mint Nagy György volt. Sokat hangoztatták, hogy túlságosan idealista hajlandóságú volt Nagy György, de ne feledjük, hogy az opportunisták, az önmagukat föladminisztrálók, sohasem vitték előre az emberiség ügyét. Kötelességemnek tartom megemlíteni, hogy méltó utódja van Nagy Györgynek Veér Imre személyében. Ekkor a teremben percekig tartó taps és éljenézés közepette kiáltották Veér Imre nevét. Mezey Ernő szólalt föl ezután: — Kérnünk kellene — mondotta többek között —, hogy engedélyezzék nekünk 1848 április 14-ének, a Habsburg-ház trónfosztása évfordulójának népgyűléssel való megünneplését. És igen különös lesz, ha ezt megtiltja az a kormány, amely törvényjavaslatot terjesztett elő és fogadtatott el. Hoznak törvényt, és éppen ennek a törvénynek megszerkesztői tiltják meg a törvény megtartását. Működnek és működnének az árvíz-szivattyúk (A Világ tudósítójától.) A Margithíd budai felénél, Óbuda felé már elborítja a víz a partmenti gyalogjárót. A magas dombba gyűjtött, kikotort dunakavics-halmok lábánál békésen locsognak a fodrosodó hullámok. A földmívelésügyi minisztérium vízrajzi osztályán azt mondják, hogy az áradás még nem érte el tetőpontját. Két-három napig még emelkedni fog a víz színe. A kérdés csak az, hogy milyen iramban. Az alsó partjárat egészen eltűnt a víz alatt és a hullámok mind beljebb merészkednek, szinte szemmel mérhetően. Végig a partmentén pedig, egymástól alig kilométernyire fabódék vaskéményei füstölögnek. A fabódék alatt szivattyúgépek zakatolnak, vagy zakatolnának... Amelyik dolgozik, az túl van a Margithídon, a budai part hosszában, a Műegyetemig. Ezek a szivattyúk már tegnap óta működnek és itt rendben is van minden. A hídfő másik oldalától a Filatori gátig már némelyes bajok mutatkoznak, ha kezdetiek is. Ezeknél a szivattyúknál ma akarták a munkát megindítani. Délelőtt meg is állt mindegyik előtt a szenes kocsi, gépészek és kisegítő munkások sürgölődtek a bódék körül. Úgy volt, hogy délután négy órakor egyszerre megkezdődik a szivattyúzás. De este fél nyolckor még három szivattyúgép áll, tétlenségre kárhoztatva. — üzemzavar, — mondja a gépész a Császárfürdő előtti bódénál. Rosszul tömhették a szelepeiét. Az „üzemzavar" csakúgy fönnáll azonban az üstökösuccai és a filatorigáti szivattyúknál is. Egyiknél ez a hiba, másiknál az. A való pedig: hot 7/7 három szivattyúgép nem működik, a csatornában pedig egyre dagad a víz. A határuccai szivattyú-házacskában éppen ellenőrző szemlét tart egy főgépész. Körüljárja a régimódi lokomobilt és utasításokat ad. Ez a gép is — mint a többi — négy és fél légköri nyomású, percenként 120 fordulattal, de csak előírás szerint. Mert ahogy az órámon nézem, kitűnik, hogy legföljebb 80—100 fordulatot tesz percenként. Lomhán forog a lendítőkereke, ez sem kifogástalan. Hallom, hogy a festmérő rossz: legalább két órába telik, amitg kicserélhetik mással. Addig pedig ez a masina is állni fog. A part hosszában levő huszonhat szivattyú legtöbbje azért mégis munkában, van. A csatornacső lecsavart feje alatt zubog a szivattyúzott víz. Mert a szivattyúzás nem azért folyik, hogy a kiáradt vizet eltávolítsák; ellenkezően: a fölszívott vizet a Dunára vezetik. Rendes körülmények közötti, normális vízállás mellett ugyanis a budai házak elhasznált szennyvize zsilippel szabályozott csatornákon keresztül a Dunába ömlik. Most, hogy a folyam, vize egyre árad, a zsilipeket lezárják, mert"különben nem a csatornavíz ömlene a Dunába.",hanem a Duna vize áramlana vissza. A lezárt zsilipek mögött magasra dagadt a megáradt folyam.,A szivattyúzásnak tehát az a célja, hogy a kényszerűségből lezártzsilipek elkerülése- VILÁG vei a Dunába vezessék a csatornarendszer felgyülemlett tartalmát. — Hallom, hogy sok szivattyú nem működik, — mondom a főgépésznek. Mi ennek az oka. A főgépész barátságosan mosolyog és legyint a kezével: — Á, dehogy, kérem. Működik az mind. Csak egy kis kezdeti üzemzavar. Előfordul az, kérem ! A gyéren világított, csaknem vaksötét parton továbbhaladok. Gyanús alakok osonnak a bódéktól jó messzire. A lomha járású, lassan zakatoló gépek körül pedig néhány félősarcú parti lakó ténfereg. Nézik a munkát és türelmetlen szorongással csatangolnak a víz felé, amely lassanlassan egyre beljebb merészkedik. A gép körül foglalatoskodó munkások pedig fázósan húzódnak a meleg kazán közelébe. Fáradtak. Huszonnégy óránként váltják le őket. A szivattyúgép kereke lombán zakatol. Hűvös, csípős szél borong végig a sáros parton. A tavaszról csak az áradás a hírmondó. K. L Barta Árpád azt állítja, hogy a békésgyulai fogházban találkozott Szántó Miklóssal (A Világ tudósítójától.) A rejtélyes Szántó-ügy koronatanúját, a rokkant Barta Árpádot, amint azt megírtuk, március 19-én a pancsovai Beograd-kávéházban Bralt József kávés felismerte és átadta a rendőrségnek, amely Bartát engedély nélküli határátlépés címén őrizetbe is vette. A budapesti rendőrség ekkor — mint azt illetékes helyen Szántónéval közölték — diplomáciai úton kérte a jugoszláv hatóságoktól Barta Árpád kiadatását. Azóta ebben az ügyben semmi újabb mozzanat nem történt. A Bács megyei Napló március huszonkilencedikén megjelent száma egy rendkívül érdekes beszélgetést közöl, amelyet a lap munkatársa folytatott Barta Árpáddal, a pancsovai rendőrség fogházában. A beszélgetés folyamán Barta Árpád olymódon adta elő az eseményeket, hogy ő december huszonharmadikán vagy huszonnegyedikén — a napra már pontosan nem emlékszik — a békésgyulai rendőrség fogházában találkozott Szántó Miklós igazgatóval. Ő maga olyanodon került Békésgyulára, hogy a zalaegerszegi internálótáborból átszállították a békésgyulai fogházba, hogy tizenkét gyulai földműves kormányzósértési perében tanúként kihallgassák. December huszonharmadikán, vagy huszonnegyedikén, az esti órákban, amikor már félhomály volt, — mesélte Barta Árpád, — belöktek a cellába egy negyvenötven év körüli férfit, aki kalap nélkül, télikabátban volt. Cipőjében nem volt fűző. Az új fogoly lekuporodott a fogda sarkában, sírni kezdett és egyre azt hajtogatta : — Jaj, Mariskám, jaj, Mariskám ! Barta a fogdában összebarátkozott Szántó Miklóssal, aki a következőképpen mondotta el neki fogságba kerülésének történetét. December egyik napján, ebéd után, mint rendesen, az Abbázia-kávéházba ment, ahol hamarosan két ember telepedett az asztalához és beszélgetni kezdtek vele, mint Szántó mondotta, „valutáris kérdésekről“. Csakhamar újból két ember jött, akik egyenesen az ő asztalukhoz mentek és felszólították őket, hogy menjenek be a szeparéba. A fölszólításnak eleget tettek. A szeparéban az újonnan érkezettek közül az egyik, mint detektív igazolta magát Szántó előtt és ezt mondotta : — Maguk azok, akiket keresünk abban a kémkedési ügyben. Kövessenek bennünket. Mindnyájan kocsira ültek és a Fehérvári úton lévő Ferdinánd laktanyába hajtattak. Itt Szántó másik két társát elvesztette szem elől, őt pedig „valami Lilomerec“ nevű katonai ügyész vette át, innen hamarosan a margitkörúti fogházba került. Innen azután levitték Békésgyulára, hogy ott valakivel szembesítsék, aki állítólag tud valami kémkedésről, amivel őt vádolják. Három óra hosszas volt akkor együtt Barla Szántóval, amikor a cellából kihívták Szántót, akit ezután nem is látott többé. Azt még említette neki Szántó, hogy szembesítése után vissza fogják vinni a margitkörúti fogházba, ezért mondotta ő Szántónénak, hogy férjével a margitkörúti fogházban találkozott. Elmondotta még Barta, hogy őt Békésgyuláról megint visszaszállították Zalaegerszegre, ahonnan egy éjszaka a nagy viharban előre megbeszélt terv szerint hat internált társával megszökött. Szántónénak azért is mondotta még, hogy a margitkörúti fogházban találkozott férjével, mert nem akarta elárulni, hogy a zalaegerszegi táborból szökött meg, mert ebben az időben a rendőrség erősen kereste a szökevényeket. Elmondotta Barta végül, hogy mikor észrevette, hogy állandóan figyelik, mikor Szántónéhoz jön, vagy onnan elmegy, Szombathelyen át Bécsbe szökött, majd Csehszlovákián és Románián át Jugoszláviába került. A Bácsmegyei Napló cikke hozzáfűzi, hogy a pancsovai rendőrfőkapitány kijelentette, hogy érdekesnek tartja, hogy Barta, aki neki már kétszer tett vallomást, minden alkalommal csaknem szóról-szóra ugyanazt vallotta. Éppen a nagy biztonság miatt kissé gyanús is neki Barta igazmondása. A pancsovai rendőrség és a belügyminisztérium — írja a Bácsmegyei Napló — nem ad mindenben hitelt Barta előadásának, sem a Szántó-ügyet, sem más vallomásában előforduló kérdéseket illetően. A belügyminisztérium más igyekszik ellenőrizni Barta Árpád vallomását. A Bácsmegyei Napló a budapesti rendőrségnek azzal a közlésével szemben, hogy diplomáciai úton már kikérték Barta Árpádot a jugoszláv hatóságoktól, megállapítja, hogy hivatalos helyről származó autentikus értesülése szerint sem közvetlenül a pancsovai rendőrséghez, sem a kormányhoz Budapestről semmiféle megkeresés nem érkezett a Barta-ügyben. A szakszervezetek képviselőinek kongresszusa Jászai Samu, a Szakszervezti Tanács titkára, nyitotta meg vasárnap délelőtt 9 órakor a szakszervezetek képviselőinek értekezletét. Ajánlatára az értekezlet elnökökké választotta Rotcenstein Mórt, Kitajka Lajost és Sávolt Jánost. Az elnöki széket Rothenstein Mór foglalta el azután, aki rövid beszéddel nyitotta meg a tanácskozást. A munkásság gazdasági helyzete A napirend előadója, Gál Benő tartotta meg ezután előadását a munkásság gazdasági helyzetéről. Elérkeztünk — úgymond — a teherbírás utolsó pontjához. Minden kertelés nélkül meg kell mutatni az ország előtt azt a nyomort, amelyben a magyar munkások élnek. Amíg a termelés tekintetében elértük, sok foglalkozási ágban pedig túlhaladtuk a békebeli termelést, addig a bérek és fizetések messze mögötte maradnak a munkateljesítménynek. Aki munkásnyomort akar látni, nézze meg a munkáslakta környékeket és látni fogja, hogy a munkáslakások üresek, nincs bútor, ruhanemű, a gyermekek kiéhezettek, akikre pedig a jövő építése vár. A jelenlegi bérdiktatúra óriási tömegeket szolgáltat ki a tőkések kénye-kedvének. Beszélni kell a teherviselésről is. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a dolgozók, a bérből élők fizetik az ország minden adóterhét és se az ipar, se a kereskedelem, se a bankok és legkevésbé az agrártőke nem fizet adót, hanem ezek minden adóterhet áthárítanak a dolgozókra. Még a kényszerkölcsönt is munkások fizetik, mert ezt is beleszámítják a zsírba, sóba, cukorba és minden szükségleti cikkbe az áruk tulajdonosai. A tőkések, az árutulajdonosok, a munkáltatók nem adófizetők, hanem csak adóbehajtók. A szanálási javaslat is csak a dolgozókat terheli. A határozati javaslat A magyarországi szakszervezetek 1924 március 30-án tartott országos értekezlete kötelességének tartja, hogy a legteljesebb nyíltsággal rámutasson arra a nyomorra, amelyben az ipari és mezőgazdasági munkások, tisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak élnek és azokra a veszedelmekre, amelyek a dolgozó tömegek életére kihatnak. Az országos értekezlet megállapítja: 1. hogy Magyarország dolgozói , munkások, tisztviselők, kereskedelmi alkalmazottak soha olyan nyomorban nem éltek, mint ma ; 2. hogy a munkásság nyomorát a kormány gazdaságpolitikája és a munkáltatók bérdiktatúrája idézte elő ; 3. hogy a magyar hivatalos politika végeredményben egyik fő oka az ország gazdasági élete lezüllesztésének ; 4. hogy az összezsugorodott munkabér a kalkulációnál megszűnt tényező lenni és a bér folytonos csökkenése a vállalati haszon állandó emelkedését és a kizsákmányolás fokozását jelenti. Mindezeket megállapítva, az országos értekezlet követeli: 1. a teljes és korlátlan egyesülési és gyülekezési jogot; 2. hogy az életszínvonal állandó figyelemmel kísérése esetről-esetre állapíttassák meg és biztosíttassák a mindenkori létminimum ; 3. széles hatáskörű paritásos béregyeztető bizottság sürgős megalkotását ; 4. hogy új munkabérpolitika lépjen a munkáltatók és a kormányzat eddigi végzetes bérpolitikája helyébe, amelynek vezető szempontja az embervédelem és a dolgozók széles rétegei fogyasztóképességének megóvása; 5. hogy a várt gazdasági konszolidáció a bérmunkásság helyzetének megjavításával kezdődjék ; 6. hogy a nemzetközi munkaügyi konferenciák egyezménytervezetei és ajánlásai sürgősen ratifikáltassanak és mindenekelőtt iktassák törvénybe a 8 órás munkanapot ; az üzletek törvényes vasárnapi munkaszünetét és az üzletek 16 órai záróráját ; a munkanélküliség elleni bizottságra; az aggkori és rokkantbizosításra; a gyermekmunka szabályozására, a mezőgazdásáig munkások munkaidejére vonatkozó intézkedéseket, stb. Az országos értekezlet tiltakozik’ 7. az ellen, hogy a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete, valamint más érdekképviseletek a kormánytól kapott kiviteli és behozatali engedélyek véleményezési jogával visszaélve, ezt arra használják fel, hogy egyes munkáltatók és munkások bér- és munkaviszony megegyezéseit megakadályozzák ; 8. a nagyiparban bevezetett azon bérfizetési rendszer ellen, amellyel a munkások kétheti bérét visszatartják ; 9. az országos értekezlet kijelenti, hogy a munkások és alkalmazottak a munkáltatókkal azonos jogú tényezői a termelésnek és ezért a dolgozók nem nyugszanak addig, amíg minden ít2¥ április 1 . foglalkozási ágban kollektív szerződések nem helyettesítik a mai bérdiktatúrát; végül 10. fölhívja a szakszervezetek tagjait, hogy törekedjenek a legnagyobb fegyelmezettség megteremtésével erejüket sokszorozni; a szervezetüktől még távolállókat meggyőzni, hogy tömörüljenek szakmai szervezeteik köré, mert csak a szakszervezetek keretein belül elhelyezkedett és szakszervezetbeg iskolázott, fegyelmezett erővel lehet a dolgozók gazdasági helyzetének a javítását elérni, a munkásság politikai képviseletének az erősítésével pedig az elmérteket biztosítani. A vita Lukács Gyula azt indítványozza, hogy a ha-tározati javaslatban lefektetett követelések biztosítására szankciókról kell gondoskodni. A munkásság helyzetén csakis politikai eszközökkel lehet segíteni és ezért az értekezlet felszólítja a parlamenti frakciót, hasson oda, hogy az egyesülési és gyülekezési szabadság kérdése megoldáshoz jusson, munkabéregyeztető hivatalok állíttassanak fel, valósíttassék meg az indexrendszer, szereztessék vissza a munkáspénztár autonómiája. A Szaktanács és a pártvezetés még esetleg gondoskodjék a mostanitól különálló munkáspénztár fölállításáról. Erdőssy Antal a határozati javaslatnak a munkanélküliséggel foglalkozó pontjához szólott hozzá. A munkanélküliség még az ipari munkásoknál is súlyosabban érinti a pénzintézeti tisztviselőket és a magánalkalmazottakat, akik nem tudnak olyan könnyen elhelyezkedni, mint az ipari munkások. Bíró Dezső szóvátette, hogy a kormány, amely mindig képviselteti magát a nagytőkések gyűlésein, ide nem tartotta érdemesnek elküldeni képviselőjét. A munkásság soraiban oly nagy a jogos elkeseredés, hogy a szakmák vezetőinek fékezniük kell a dolgozó tömegeket, ahelyett, hogy azokat az emberi életnívó elérésére serkentené. Foglalkozván a parlamenti frakció nagyarányú erőfeszítésével, föltette a kérdést, hogy a frakció által elért eredmények megérik-e azt, hogy a frakció a parlamentben való résztvételével mintegy legalitást ad a kormányzatnak . Hangoztatta, hogy a parlamenti frakciónak nem szabad hozzájárulnia a szanálási javaslatokhoz és más ilyen természetű javaslatok tárgyalásához, inkább vonuljon ki az ülésteremből és legyen távol mindaddig, amíg a kormány a munkásságot érdeklő elsőrendű fontosságú kérdéseket meg nem oldja. Kristóf Anna a háztartási munkásnők nevében beszélt. Ez a réleg a munkásnők között a legmostohább helyzetben van. Rámutatott a háztartási alkalmazott elhagyatottságára, erre való tekintettel az ipari munkásság és magánalkalmazottak segítségét kérte a háztartási alkalmazottak megszervezéséhez és felvilágosításához. A háztartási munkásnők részére otthonról, munkanélkülisegélyről és betegsegélyről kell gondoskodni. Déli 12 órakor Sávolt János, aki időközben az elnöklést átvette, a tanácskozást felfüggesztette és annak folytatását délután 2 órára tűzte ki. Délután Sávolt elnök megnyitja az ülést. Lukács János a segédmunkások türhetelleri helyzetét ismerteti. Míg a békében a férfisegédmunkás átlagos keresete 26 aranykorona és a nőké 18 aranykorona volt, addig ma a férfimunkások hetibére 588 aranyfillér, a nők pedig 388 aranyfillért keresnek. Vannak munkásnők, akik nem mernek bejönni a szakszervezetbe, mert rongyokba burkolva járnak. Végül a vásárcsarnoki hordárok helyzetéről beszélt, akiknek a munkabéreit a vásárcsarnok igazgatósága szűkkeblűen állapítja meg. Utána Kabók Lajos szólalt föl. Nem a keserveink fölsorolása a cél, — mondotta —, hanem a célkitűzés. A kapitalizmus kigúnyol bennünket, mert az öklünk erőllen. Olyan fegyvert szorítsunk ezekbe az öklökbe, amely lesújt rájuk. Az erők részleges elfecsérlése helyett általános sztrájkra kell szervezkednünk. (Nagy éljenzés.) Kertész Miklós kifejtette, hogy ha azt a rengeteg elfojtott elkeseredést, amely a dolgozókban fölhalmozódik, normális úton le nem vezetik, ennek borzalmas katasztrófa lesz a következménye. „Ezzel a rendszerek a forradalom magvait értntik el“ Ezután Farkas István szólalt föl. Azért tartja szükségesnek a fölszólalást, mert a vitába politikai vonatkozású kérdéseket is belevittek és ilyen vonatkozású határozati javaslatokat is adtak be. Nem csodálkozik azon, hogy itt-ott fölmerül az a gondolat, nem volna-e jobb kivonulni a nemzetgyűlésből. Figyelmeztettük a kormányzatot, hogy ezzel a rendszerrel a forradalom magvait hintik el és hihetetlen katasztrófát idézhetnék föl. Mindezek után tehát nem csodálom, hogy a parlamenti harc egyesek előtt meddőnek látszik. Ezután Gál Benő zárószava következett. Megérti, hogy egyesek keveslik a szakszervezetek és a munkásmozgalom egyéb fórumai által elért eredményeket. De akik ezt keveslik, azoknak az a kötelességük, hogy bent a szervezetekben végezzenek fokozottabb munkát és tegyenek meg mindent az irányban, hogy jobb eredményeket lehessen elérni. Kéri határozati javaslata elfogadását. Biró Dezső, Erdős Imre, Rothenstein Mór és Halove János felszólalása után az országos értekezlet a Szakszervezeti Tanács határozati javaslatát egyhangúan elfogadta. Rothenstein Mór elnök ezután rövid beszéd kíséretében,zárta be a kongresszust. Ezzel az országos értekezlet este 7 óra után véget ért, — Magyar—török szerződés. A Magyarország és a török köztársaság közt létrejött barátsági szerződés megerősítő okiratait Angolában március 20-án kicserélték. A szerződés a benne foglalt rendelkezésnek megfelelően a megerősítő okiratok kicserélését követő tizenöt nap múlva, vagyis április 4-én lép életbe. A szerződés életbelépésére való tekintettel Tahy László rendkívüli követ ésmeghatalmazott miniszter, az magyar kormánynak a török köztársasághoz kiküldött követe, április 15-én, indul el Botfal, pestről," hogy állomáshelyét" elfoglalja.