Világ, 1924. éprilis (15. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-01 / 76. szám

Kedd Nagy György emlékvacsora ! Néhai Nagy György barátai és tisztelői halálá­­nak egyéves évfordulóján, ma este, a Drechsler­­-palota különtermében emlékvacsorát tartottak, melyen a nagyszámban összegyűltek között meg­jelent: özv. Nagy Györgyné, Nagy Viince, Nagil Em­il, Pikler Emil, Haza Barna, Dietz Károly, Vámbéry Ruszlem dr., Meze­y Ernő, Persián Ádám, Czikora János, Detics Lajos és mások. Az első fölszólaló Dietz Károly volt, aki a kö­vetkező beszédet mondotta:­­• Emlékezzünk a mocsoktalan lelkű ma­gyarra, kinek személyével összeforrott a republi­­kanizmus eszméje. Az az ember volt, aki nem törődött a rágalmakkal, ment tántorghatatlanul a maga útján. Nevetségessé akarták tenni, de ezekkel szemben fegyverekkel volt vértezve, me­lyekkel lassanként elnémította az ócsárló szája­kat. Nagy György álmok után futott és h­a átme­netileg is, de az álma rövid időre megvalósult. Ez az álom a törvények előtti egyenlőséget, az egyenlő közteherviselést s az általános titkos vá­lasztójogot hirdette. Az álom az októberi forra­dalomban valósult meg, de mint minden forrada­lom, úgy ez is magában hordta bukásának csíráit és így történt, hogy október az 1919. március huszonegyedikének fekete örvényébe zuhant. Majd Búza Barna a következőket mondotta: *— Ezen a kegyeletes ünnepélyen harci hango­kat kell fölvennünk, mert most nem halottat ün­neplünk, hanem Nagy Györgynek köztünk levő lelkét Az emberi eszmék diadalának útja Golgo­tákon vezet keresztül. Sokan vannak most a má­sik oldalon, akik velünk együtt kiáltottak éljent Nagy György szavainak, ezek azonban most ki­maradtak és mégis azt mondom: nagyobb a mi csoportunk, a mostani, mint az öt év előtti, mert hűségesek és kitartók vagyunk. Ács Jenő (szabadkai) rövid fölszólalása után Pikler Emil ezt mondotta: — A szociáldemokrata­ párt megbízásából va­gyok jelen ezen az emlékvacsorán. Igaz hazafi volt Nagy György, mert a magyar nép ügyét össze tudta olvasztani az emberiség nagy ügyé­vel. Ezért bennünket nemzetközinek neveznek. Azt felelem erre: olyan nemzetköziek vagyunk, mint Nagy György volt. Sokat hangoztatták, hogy túlságosan idealista hajlandóságú volt Nagy György, de ne feledjük, hogy az opportunisták, az önmagukat föladminisztrálók, sohasem vitték előre az emberiség ügyét. Kötelességemnek tar­tom megemlíteni, hogy méltó utódja van Nagy Györgynek Veér Imre személyében. Ekkor a teremben percekig tartó taps és éljen­­ézés közepette kiáltották Veér Imre nevét. Mezey Ernő szólalt föl ezután: — Kérnünk kellene — mondotta többek kö­zött —, hogy engedélyezzék nekünk 1848 április 14-ének, a Habsburg-ház trónfosztása évforduló­jának népgyűléssel való megünneplését. És igen különös lesz, ha ezt megtiltja az a kormány, amely törvényjavaslatot terjesztett elő és fogad­tatott el. Hoznak törvényt, és éppen ennek a tör­vénynek megszerkesztői tiltják meg a törvény megtartását. Működnek és működnének az árvíz-szivattyúk (A Világ tudósítójától.) A Margith­íd budai fe­lénél, Óbuda felé már elborítja a víz a partmenti gyalogjárót. A magas dombba gyűjtött, kikotort dunakavics-halmok lábánál békésen locsognak a fodrosodó hullámok. A földmívelésügyi miniszté­rium vízrajzi osztályán azt mondják, hogy az áradás még nem érte el tetőpontját. Két-három napig még emelkedni fog a víz színe. A kérdés csak az, hogy milyen iramban. Az alsó partjárat egészen eltűnt a víz alatt és a hullámok mind beljebb merészkednek, szinte szemmel mérhe­tően. Végig a partmentén pedig, egymástól alig kilo­méternyire fabódék vaskéményei füstölögnek. A fabódék alatt szivattyúgépek zakatolnak, vagy zakatolnának... Amelyik dolgozik, az túl van a Margith­ídon, a budai part hosszában, a Műegyetemig. Ezek a szivattyúk már tegnap óta működnek és itt rend­ben is van minden. A hídfő másik oldalától a Filatori gátig már némelyes bajok mutatkoznak, ha kezdetiek is. Ezeknél a szivattyúknál ma akarták a munkát megindítani. Délelőtt meg is állt mindegyik előtt a szenes­ kocsi, gépészek és kisegítő­ munkások sürgölődtek a bódék körül. Úgy volt, hogy dél­után négy órakor egyszerre megkezdődik a szi­vattyúzás. De este fél nyolckor még három szi­­vattyúgép áll, tétlenségre kárhoztatva. — üzemzavar, — mondja a gépész a Császár­­fürdő előtti bódénál. Rosszul tömhették a szele­peiét. Az „üzemzavar" csakúgy fönnáll azonban az üstökösuccai és a filatorigáti szivattyúknál is. Egyiknél ez a hiba, másiknál az. A való pedig: hot 7/7 három szivattyúgép nem működik, a csa­tornában pedig egyre dagad a víz. A határuccai szivattyú-házacskában éppen el­lenőrző szemlét tart egy főgépész. Körüljárja a régimódi lokomobilt és utasításokat ad. Ez a gép is — mint a többi — négy és fél légköri nyo­mású, percenként 120 fordulattal, de csak elő­írás szerint. Mert ahogy az órámon nézem, ki­tűnik, hogy legföljebb 80—100 fordulatot tesz percenként. Lomhán forog a lendítőkereke, ez sem kifogástalan. Hallom, hogy a festmérő rossz: legalább két órába telik, amitg kicserélhetik más­sal. Addig pedig ez a masina is állni fog. A part hosszában levő huszonhat szivattyú legtöbbje azért mégis munkában, van. A csatorna­cső lecsavart feje alatt zubog a szivattyúzott víz. Mert a szivattyúzás nem azért folyik, hogy a ki­áradt vizet eltávolítsák; ellenkezően: a fölszívott vizet a Duná­ra vezetik. Rendes körülmények kö­zötti, normális vízállás mellett ugyanis a budai házak elhasznált szennyvize zsilippel szabályozott csatornákon keresztül a Dunába ömlik. Most, hogy a folyam, vize egyre árad, a zsilipeket lezár­ják, mert"különben nem a csatornavíz ömlene a Dunába.",hanem a Duna vize áramlana vissza. A lezárt zsilipek mögött magasra dagadt a meg­áradt fo­ly­am­.,A szivattyúzásnak tehát az a célja, hogy a kényszerűségből lezárt­­zsilipek elkerülése- VILÁG vei a Dunába vezessék a csatornarendszer fel­­gyülemlett tartalmát. — Hallom, hogy sok szivattyú nem működik, — mondom a főgépésznek. Mi ennek az oka. A főgépész barátságosan mosolyog és legyint a kezével: — Á, dehogy, kérem. Működik az mind. Csak egy kis kezdeti üzemzavar. Előfordul az, kérem ! A gyéren világított, csaknem vaksötét parton továbbhaladok. Gyanús alakok osonnak a bó­déktól jó messzire. A lomha járású, lassan zaka­toló gépek körül pedig néhány félősarcú parti lakó ténfereg. Nézik a munkát és türelmetlen szo­rongással csatangolnak a víz felé, amely lassan­­lassan egyre beljebb merészkedik. A gép körül foglalatoskodó munkások pedig fázósan húzódnak a meleg kazán közelébe. Fáradtak. Huszonnégy óránként váltják le őket. A szivattyúgép kereke lombán zakatol. Hűvös, csípős szél borong végig a sáros parton. A ta­vaszról csak az áradás a hírmondó. K. L Barta Árpád azt állítja, hogy a békésgyulai fogházban találkozott Szántó Miklóssal (A Világ tudósítójától.) A rejtélyes Szántó-ügy koronatanúját, a rokkant Barta Árpádot, amint azt megírtuk, március 19-én a pancsovai Beograd-kávéházban Bralt Jó­zsef kávés felismerte és átadta a rendőrség­nek, amely Bartát engedély nélküli határ­­átlépés címén őrizetbe is vette. A budapesti rendőrség ekkor — mint azt illetékes he­lyen Szántónéval közölték — diplomáciai úton kérte a jugoszláv hatóságoktól Barta Árpád kiadatását. Azóta ebben az ügyben semmi újabb mozzanat nem történt. A Bács megyei Napló március h­uszon­­kilencedikén megjelent száma egy rend­kívül érdekes beszélgetést közöl, amelyet a lap munkatársa folytatott Barta Árpáddal, a pancsovai rendőrség fogházában. A beszélgetés folyamán Barta Árpád oly­módon adta elő az eseményeket, hogy ő december huszonharmadikán vagy huszon­negyedikén — a napra már pontosan nem emlékszik — a békésgyulai rendőrség fog­házában találkozott Szántó Miklós igazga­tóval. Ő maga­­ olyanodon került Békés­gyulára, hogy a zalaegerszegi internáló­táborból átszállították a békésgyulai fog­házba, hogy tizenkét gyulai földműves kor­mányzósértési perében tanúként kihallgas­sák. December huszonharmadikán, vagy huszonnegyedikén, az esti órákban, amikor már félhomály volt, — mesélte Barta Ár­pád, — belöktek a cellába egy negyven­ötven év körüli férfit, aki kalap nélkül, téli­­kabátban volt. Cipőjében nem volt­ fűző. Az új fogoly lekuporodott a fogda sarkában, sírni kezdett és egyre azt hajtogatta : — Jaj, Mariskám, jaj, Mariskám ! Barta a fogdában összebarátkozott Szántó Miklóssal, aki a következőképpen mondotta el neki fogságba kerülésének történetét. De­cember egyik napján, ebéd után, mint ren­desen, az Abbázia-kávéházba ment, ahol hamarosan két ember telepedett az asztalá­hoz és beszélgetni kezdtek vele, mint Szántó mondotta, „valutáris kérdésekről“. Csak­hamar újból két ember jött, akik egyene­sen az ő asztalukhoz mentek és felszólítot­ták őket, hogy menjenek be a szeparéba. A fölszólításnak eleget tettek. A szeparéban az újonnan érkezettek közül az egyik, mint detektív igazolta magát Szántó előtt és ezt mondotta : — Maguk azok, akiket keresünk abban a kémkedési ügyben. Kövessenek bennünket. Mindnyájan kocsira ültek és a Fehérvári úton lévő Ferdinánd laktanyába hajtattak. Itt Szántó másik két társát elvesztette szem elől, őt pedig „valami Lilomerec“ nevű ka­tonai ügyész vette át, innen hamarosan a margitkörúti fogházba került. Innen az­után levitték Békésgyulára, hogy ott vala­kivel szembesítsék, aki állítólag tud valami kémkedésről, amivel őt vádolják. Három óra hosszas volt akkor együtt Barla Szántó­val, amikor a cellából kihívták Szántót, akit ezután nem is látott többé. Azt még emlí­tette neki Szántó, hogy szembesítése után vissza fogják vinni a margitkörúti fog­házba, ezért mondotta ő Szántónénak, hogy férjével a margitkörúti fogházban talál­kozott. Elmondotta még Barta, hogy őt Békés­gyuláról megint visszaszállították Zalaeger­szegre, ahonnan egy éjszaka a nagy vihar­ban előre megbeszélt terv szerint hat inter­nált társával megszökött. Szántónénak azért is mondotta még, hogy a margitkörúti fog­házban találkozott férjével, mert nem akarta elárulni, hogy a zalaegerszegi táborból szö­kött meg, mert ebben az időben a rendőrség erősen kereste a szökevényeket. Elmondotta Barta végül, hogy mikor észrevette, hogy állandóan figyelik, mikor Szántónéhoz jön, vagy onnan elmegy, Szombathelyen át Bécsbe szökött, majd Csehszlovákián és Ro­mánián át Jugoszláviába került. A Bácsmegyei Napló cikke hozzáfűzi, hogy a pancsovai rendőrfőkapitány kijelen­tette, hogy érdekesnek tartja, hogy Barta, aki neki már kétszer tett vallomást, minden alkalommal csaknem szóról-szóra ugyanazt vallotta. Éppen a nagy biztonság miatt kissé gyanús is neki Barta igazmondása. A pancsovai rendőrség és a belügyminisz­térium — írja a Bácsmegyei Napló — nem ad mindenben hitelt Barta előadásának, sem a Szántó-ügyet, sem más vallomásában előforduló kérdéseket illetően. A belügymi­nisztérium más igyekszik ellenőrizni Barta Árpád vallomását. A Bácsmegyei Napló a budapesti rendőrségnek azzal a közlésével szemben, hogy diplomáciai úton már kikér­ték Barta Árpádot a jugoszláv hatóságoktól, megállapítja, hogy hivatalos helyről szár­mazó autentikus értesülése szerint sem köz­vetlenül a pancsovai rendőrséghez, sem a kormányhoz Budapestről semmiféle meg­keresés nem érkezett a Barta-ügyben. A szakszervezetek képviselőinek kongresszusa Jászai Samu, a Szakszervezti Tanács titkára, nyitotta meg vasárnap délelőtt 9 órakor a szak­szervezetek képviselőinek értekezletét. Ajánla­tára az értekezlet elnökökké választotta Ro­­tcenstein Mórt, Kitajka Lajost és Sávolt Jánost. Az elnöki széket Rothenstein Mór foglalta el azután, aki rövid beszéddel nyitotta meg a ta­nácskozást. A munkásság gazdasági helyzete A napirend előadója, Gál Benő tartotta meg ezután előadását a munkásság gazdasági hely­zetéről. Elérkeztünk — úgymond — a teher­bírás utolsó pontjához. Minden kertelés nélkül meg kell mutatni az ország előtt azt a nyo­mort, amelyben a magyar munkások élnek. Amíg a termelés tekintetében elértük, sok fog­lalkozási ágban pedig túlhaladtuk a békebeli termelést, addig a bérek és fizetések messze mögötte maradnak a munkateljesítménynek. Aki munkásnyomort akar látni, nézze meg a munkáslakta környékeket és látni fogja, hogy a munkáslakások üresek, nincs bútor, ruhanemű, a gyermekek kiéhezettek, akikre pedig a jövő építése vár. A jelenlegi bérdiktatúra óriási töme­geket szolgáltat ki a tőkések kénye-kedvének. Beszélni kell a teherviselésről is. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a dolgozók, a bérből élők fizetik az ország minden adóterhét és se az ipar, se a kereskedelem, se a bankok és legkevésbé az agrártőke nem fizet adót, hanem ezek minden adóterhet áthárítanak a dolgo­zókra. Még a kényszerkölcsönt is munkások fizetik, mert ezt is beleszámítják a zsírba, sóba, cukorba és minden szükségleti cikkbe az áruk tulajdonosai. A tőkések, az árutulajdonosok, a munkáltatók nem­­ adófizetők, hanem csak adó­behajtók. A szanálási javaslat is csak a dolgo­zókat terheli. A határozati javaslat A magyarországi szakszervezetek 1924 már­cius 30-án tartott országos értekezlete köteles­ségének tartja, hogy a legteljesebb nyíltsággal rámutasson arra a nyomorra, amelyben az ipari és mezőgazdasági munkások, tisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak élnek és azokra a veszedelmekre, amelyek a dolgozó tömegek életére kihatnak. Az országos értekezlet megállapít­ja­: 1. hogy Magyarország dolgozói , munkások, tisztviselők,­ kereskedelmi alkalmazottak soha olyan nyomorban nem éltek, mint ma ; 2. hogy a munkásság nyomorát a kormány gazdaságpolitikája és a munkáltatók bérdikta­túrája idézte elő ; 3. hogy a magyar hivatalos politika végered­ményben egyik fő oka az ország gazdasági élete lezüllesztésének ; 4. hogy az összezsugorodott munkabér a kal­kulációnál megszűnt tényező lenni és a bér foly­tonos csökkenése a vállalati haszon állandó emelkedését és a kizsákmányolás fokozását je­lenti. Mindezeket megállapítva, az országos érte­kezlet követeli: 1. a teljes és korlátlan egyesülési és gyüleke­zési jogot; 2. hogy az életszínvonal állandó figyelemmel kísérése esetről-esetre állapíttassák meg és biz­tosíttassák a mindenkori létminimum ; 3. széles hatáskörű paritásos béregyeztető bi­zottság sürgős megalkotását ; 4. hogy új m­unkabérpolitik­a lépjen a mun­káltatók és a kormányzat eddigi végzetes bér­­politikája helyébe, amelynek vezető szempontja az embervédelem és a dolgozók széles rétegei fogyasztóképességének megóvása; 5. hogy a várt gazdasági konszolidáció a bér­munkásság helyzetének megjavításával kezdőd­jék ; 6. hogy a nemzetközi munkaügyi konferen­ciák egyezménytervezetei és ajánlásai sürgősen ratifikáltassanak és mindenekelőtt iktassák törvénybe a 8 órás munkanapot ; az üzletek törvényes vasárnapi munkaszün­etét és az üz­letek 1­6 órai záróráját ; a munkanélküliség el­leni bizottságra; az aggkori és rokkantbizosí­­tásra; a gyermekmunka szabályozására, a mező­gazdásáig munkások munkaidejére vonatkozó intézkedéseket, stb. Az országos értekezlet tiltakozik’­ 7. az ellen, hogy a Magyar Vasművek­ és Gépgyárak Országos Egyesülete, valamint más érdekképviseletek a kormánytól kapott kiviteli és behozatali engedélyek véleményezési jogával visszaélve, ezt arra használják fel, hogy egyes munkáltatók és munkások bér- és m­unkavi­­szony megegyezéseit megakadályozzák ; 8. a nagyiparban bevezetett azon bérfizetési rendszer ellen, amellyel a munkások kétheti bérét visszatartják ; 9. az országos értekezlet kijelenti, hogy a munkások és alkalmazottak a munkáltatókkal azonos jogú tényezői a termelésnek és ezért­­ a­­ dolgozók nem nyugszanak addig, amíg minden ­­ít2¥ április 1 . foglalkozási ágban kollektív szerződések nem helyettesítik a mai bérdiktatúrát; végül 10. fölhívja a szakszervezetek tagjait, hogy törekedjenek a legnagyobb fegyelmezettség megteremtésével erejüket sokszorozni; a szer­vezetüktől még távolállókat meggyőzni, hogy tömörüljenek szakmai szervezeteik köré, mert csak a szakszervezetek keretein belül elhelyez­kedett és szakszervezetbeg iskolázott, fegyel­mezett erővel lehet a dolgozók gazdasági hely­zetének a javítását elérni, a munkásság politi­­kai képviseletének az erősítésével pedig az elm­­érteket biztosítani. A vita Lukács Gyula azt indítványozza, hogy a ha-­­tározati javaslatban lefektetett követelések biz­tosítására szankciókról kell gondoskodni. A­ munkásság helyzetén csakis politikai eszközök­kel lehet segíteni és ezért az értekezlet felszó­­­lítja a parlamenti frakciót, hasson oda, hogy az egyesülési és gyülekezési szabadság kérdése megoldáshoz jusson, munkabéregyeztető hivata­lok állíttassanak fel, valósíttassék meg az in­­dexrendszer, szereztessék vissza a munkáspénz­­tár autonómiája. A Szaktanács és a pártvezetés még esetleg gondoskodjék a mostanitól külön­­álló munkáspénztár fölállításáról. Erdőssy Antal a határozati javaslatnak a munkanélküliséggel foglalkozó pontjához szó­lott hozzá. A munkanélküliség még az ipari munkásoknál is súlyosabban érinti a pénzinté­zeti tisztviselőket és a magánalkalmazottakat, akik nem tudnak olyan könnyen elhelyezkedni, mint az ipari munkások. Bíró Dezső szóvátette, hogy a kormány, amely mindig képviselteti magát a nagytőkések gyűlésein, ide nem tartotta érdemesnek elkül­deni képviselőjét. A munkásság soraiban oly nagy a jogos elkeseredés, hogy a szakmák veze­tőinek fékezniük kell a dolgozó tömegeket, ahe­lyett, hogy azokat az emberi életnívó elérésére serkentené. Foglalkozván a parlamenti frakció nagyarányú erőfeszítésével, föltette a kérdést, hogy a frakció által elért eredmények megérik-e azt, hogy a frakció a parlamentben való részt­­vételével mintegy legalitást ad a kormányzat­nak . Hangoztatta, hogy a parlamenti frakció­nak nem szabad hozzájárulnia a szanálási ja­vaslatokhoz és más ilyen természetű javaslatok tárgyalásához, inkább vonuljon ki az üléste­remből és legyen távol mindaddig, amíg a kor­mány a munkásságot érdeklő elsőrendű fontos­ságú kérdéseket meg nem oldja. Kristóf Anna a háztartási munkásnők nevé­ben beszélt. Ez a ré­leg a munkásnők között a legmostohább helyzetben van. Rámutatott a háztartási alkalmazott elhagyatottságára, erre való tekintettel az ipari munkásság és magán­­alkalmazottak segítségét kérte a háztartási al­kalmazottak megszervezéséhez és felvilágosítá­sához. A háztartási munkásnők részére otthon­ról, munkanélkülisegélyről és betegsegélyről kell gondoskodni. Déli 12 órakor Sávolt János, aki időközben az elnöklést átvette, a tanácskozást felfüggesz­tette és annak folytatását délután 2 órára tűzte ki.­­ Délután Sávolt elnök megnyitja az ülést. Lukács János a segédmunkások türhetelleri helyzetét ismerteti. Míg a békében a férfi­segédmunkás átlagos keresete 26 aranykorona és a nőké 18 aranykorona volt, addig ma a férfimunkások hetibére 588 aranyfillér, a nők pedig 388 aranyfillért keresnek. Vannak mun­kásnők, akik nem mernek bejönni a szakszer­vezetbe, mert rongyokba burkolva járnak. Végül a vásárcsarnoki hordárok helyzetéről beszélt, akiknek a munkabéreit a vásárcsarnok igazga­tósága szűkkeblűen állapítja meg. Utána Kabók Lajos szólalt föl. Nem a keser­veink fölsorolása a cél, — mondotta —, hanem a célkitűzés. A kapitalizmus kigúnyol bennünket, mert az öklünk erőllen. Olyan fegyvert szorít­sunk ezekbe az öklökbe, amely lesújt rájuk. Az erők részleges elfecsérlése helyett általános sztrájkra kell szervezkednü­nk. (Nagy éljenzés.) Kertész Miklós kifejtette, hogy ha azt a renge­teg elfojtott elkeseredést, amely a dolgozókban fölhalmozódik, normális úton le nem vezetik, ennek borzalmas katasztrófa lesz a következ­ménye.­­ „Ezzel a rendszerek a forradalom magvait é­rtntik el“ Ezután Farkas István szólalt föl. Azért tartja szükségesnek a fölszólalást, mert a vitába po­litikai vonatkozású kérdéseket is belevittek és ilyen vonatkozású határozati javaslatokat is adtak be. Nem csodálkozik azon, hogy itt-ott fölmerül az a gondolat, nem volna-e jobb ki­vonulni a nemzetgyűlésből. Figyelmeztettü­k a kormányzatot, hogy ezzel a rendszerrel a forra­dalom magvait hintik el és hihetetlen katasztró­­fát idézhetnék föl. Mindezek után tehát nem csodálom, hogy a parlamenti harc egyesek előtt meddőnek látszik. Ezután Gál Benő zárószava következett. Meg­érti, hogy egyesek keveslik a szakszervezetek és a munkásmozgalom egyéb fórumai által el­ért eredményeket. De akik ezt keveslik, azok­nak az a kötelességük, hogy bent a szerveze­tekben végezzenek fokozottabb munkát és te­gyenek meg mindent az irányban, hogy jobb eredményeket lehessen elérni. Kéri határozati javaslata elfogadását. Biró Dezső, Erdős Imre, Rothenstein Mór és Halove János felszólalása után az országos ér­tekezlet a­­ Szakszervezeti Tanács határozati javaslatát egyhangúan elfogadta. Rothenstein Mór elnök ezután rövid beszéd kíséretében,­zárta be a kongresszust. Ezzel az országos értekezlet este 7 óra után véget ért,­­ — Magyar—török szerződés. A Magyarország és a török köztársaság közt létrejött barátsági szerződés megerősítő okiratait Angolában már­cius 20-án kicserélték. A szerződés a benne foglalt rendelkezésnek megfelelően a megerő­sítő okiratok kicserélését követő tizenöt nap múlva, vagyis április 4-én lép életbe. A szerző­dés életbelépésére való tekintettel Tahy László rendkívüli követ és­­meghatalmazott miniszter, a­z­ magyar kormánynak a török köztársasághoz kiküldött követe, április 15-én, indul­­ el Botfal, pestről," hogy állomáshelyét" elfoglalja.

Next