Világ, 1924. október (15. évfolyam, 205-231. szám)

1924-10-12 / 215. szám

Vasárnap" RÓZSA SZŐRME­BUNDÁJA A LEGSZEBB VÁCI ECCA 6. KRISTÓF TÉR SAROK SZÍNHÁZMŰVÉSZET A színházak vasárnapi műsora: OPERA: Hoffmann meséi (7). NEMZETI: Vén gazember (3), Császár és ko­médiás (7). KAMARA: Solness építőmester (V18). VÁROSI: Carmen (3), Mikádó (7). VÍG: Cseresznyéskert (3), imádom (18). RENAISSANCE: Vera Mirceva (1/s4). Csókoljon meg (148). FŐVÁROSI: Drótostót (3), Nótás kapitány (Ví8). KIRÁLY: Három a kislány (3), Árvácska (Ví8). MAGYAR: Kis lord (3), Johanna (*/,S). BELVÁROSI: Kreutzer-szonáta (3), Nagyher­­cegnő és a pincér (Va 8). BLAHA LUJZA: Puszipajtások ('/,4, 1/,9). APOLLÓ: szé őfensége, stb. (4, 8). TERÉZKÖRÚTI: Rex stb. (1­,»). VIDÁM SZÍNPAD: Békeffy-kabaré (9). ROYAL-ORFEUM: Új varieté-műsor (4, 8). PAPAGÁLY: Varieté-műsor (11). KIS KOMÉDIA: A sikamlós darab, General Trotten, Türk, Rott, Steinhardt (8). ÚJPESTI BLAHA LUJZA: A vén bakancsos és , fia (3), Árvácska (8). Imádom! Bemutató a Vígszínházban A nagy termékenység nem mindig írói erény. Ezt a mai színpadi irodalomnak mennyiségileg legelső írója, Louis Verneuil önmagán és a kö­zönségen bizonyítja néhány esztendeje. Elmés, ötletes, ügyes: ezt mindenki tudja róla, aki be­mutatkozása óta figyelemmel kíséri színpadi pá­lyafutását. De egyre kevesebben vannak, akik erre a pályafutásra figyelni tudnak. Néhány esztendő elég volt, hogy az ember belefáradjon ebbe a sok elmésségbe, ötletbe és ügyességbe. Verneuil írói permutálóképessége kezd sémába fásulni és ma már a nézőtér gyakran előre ás fejből végez azzal a kis számtani feladvánnyal, amelyet Verneuil a színházi katedrán csak pa­píron tud megoldani. Ez azonban a jobbik eset. Az Imádom ! pre­mierjén megtörtént, hogy a nézőtér fejszámolói sokkal hamarabb végeztek színpadi leckéjükkel, mint mesterük, akinek négy hosszú felvonás kel­lett, amíg arra az eredményre jutott, ahová a közönség már a második után. Ebből aztán konfliktusok származnak : a szerző fut a közön­ség után, a közönség pedig nem szeret a szer­zőre várni, a közönség az íróra vár és ha az író nem jön, nem segít ezerannyi elmésség, ellet és ügyesség se. Az írónak ezek a szellemes járulékai ugyanis nem pótolják az írót, aki va­lahogyan ott kezdődik, ahol pótolni tudja eze­ket a járulékokat. A kezdetnek ez az ígérete megvolt Verneuilben is — kezdetben, csak ma nincs meg és talán ez az oka, hogy kétségtelen elmésségei, ötletei és cselekményt bonyolító ügyessége leromlik, mint a folyondár a vékony kerítésen, amelyet bedönt a szél. A vígjáték témája nem írt. Mifelénk úgy mond­ják, hogy „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát", amihez Verneuil szó szerint ragaszkodik. Maga a csökönyös ragaszkodás is fáradtság jele és Verneuil fáradtan vonszolja a témát akkor is, amikor új helyzetekbe szeretné bonyo­lítani, de csak négy felvonásra tudja felnagyolni. Mert Verneuil még abból a kis bonyodalomból Solness építőmester — Ibsen drámájának felújítása a Kamara­­színházban — Itt a szavak görgetik előre a drámát. Min­den külső erőtől és a színpadra kívülről be­áramló hálástól függetlenül a mondatok és a mögöttük lappangó gondolatok egymásutánja nő, dagad és tornyosul irtózatos lavinává, hogy maga alá temesse a lélek tragédiájának áldo­zatát. Itt — és Ibsen minden drámájában — semmi egyébre nem kell és nem is lehet figyelni, csak az ösztönből és agyvelőből for­mált emberek szemeire és a szájukra, amelyen át, mint valami átkozott orsóról a fonál, úgy pereg le szaggatott mondatokban végzetes éle­tük. Minden egyes emberének múltja és jövője nyomasztó és hátborzongató sorstragédia, ok nélkül nincs egy mondatuk sen és minden gondolatfoszlányuk egy lépéssel lejjebb viszi őket abba a szakadékba, amely felé a belső, végzetszerű kényszer kérlelhetetlenül hajszolja őket. Harminc-negyven évvel ezelőtt még,­­ez volt a drámaírás forradalma, amely klasszikussá kövesülni ma sem tud, mert a színpadi mester­ség technikája bárhogy is száguldott el fölötte, ez még mindig az örökkön tépelődő, többet akaró, boldogságra törtető és a meddő céltalan­ság végzetébe szédülő ember mélységes bánatá­nak muzsikája. Disszonáns, mint maga az em­berélet, szűkszavú, nyers. Félmondatok, ame­lyek félelmetesen tovább rezegnek és az agy­­velő rejtekébe világító halk szófoszlányok. Ezt el lehet játszani akár díszlet nélkül is, mert ide semmi sem jön be kívülről, itt az effektusok a szétmarcangolt lelkek bensejéből áradnak minden elszomorító és dermesztő hidegsé­gükkel. A Kamaraszínház ma esti előadásán — amely Solness építőmester­t ezúttal elő­ször hozta erre a kis színpadra — lenyűgöző erő­vel éledt valósággá az emberi bensőknek ez a marcangoló játéka. Ódry Árpád az idegek é Vérszínű, beteges vibrálását, a saját sorsá­ban fuldokló és elmerülő ember hangtalan jajgatását, kapkodását, önzését, komiszságát és rejtve rejlett, szégye­dve titkolt jóságát tudta (*) Császár és komédiás. (Repríz a Nemzeti Színházban.) A Nemzeti Színház ma este Hevesi Sándor Császár és komédiás című történelmi drámáját újította fel, amely évekkel ezelőtt sokáig sikerrel szerepelt a színház műsorán. Most is szívesen fogadta a közönség az izgal­mas levegőjű darabot, ezt jelezte a jelenetek közben sűrűn felcsattanó nyíltszíni taps is. He­léna hatalmas skálájú szerepében a színház ösztöndíjas új tagja, Pethes Margit mutatkozott be, aki első fellépésével meg tudta találni az utait a közönség rokonszenvéhez. Megjelenésé­nek biztonsága, hangjának árnyaló ereje, kelle­mesen hatott. Heléna rapszódikus alakját sok bensőséggel elevenítette meg, bár a drámai fokozásoknál az átmeneteket széles skálája ellenére sem sikerült néha meg­találnia. Az új szereplők közül Gijergyai István friss karak­terábrázoló ereje, Nagy Ador­ján markáns figurája, és Mihályfi Béla stílusos játéka, erősségei az előadásnak. A többi szere­peket a régiek, Gál Gyula, Pethes Imre, Cs. Aczél Ilona és Sugár játszották. (*) Az Operaház további sorsáról hétfőn dönt a kultuszminiszter. Mára készült el az Opera­­ház redukált költségvetése, amelynek értelmé­ben a most kezdődő héttől kezdve hetenként már csak négy előadás lesz. Leglényegesebb pontja az új költségvetésnek, hogy az éneke­seknek és zenészeknek szánt fizetések a lehető legnagyobb mértékben redukálva vannak, amit úgy vélnek keresztülvinni, hogy igen sok ma­­gánénekest és zenészt elbocsátanak. A költség­vetést az Operaház vezetősége ma nyújtotta át a kultuszminisztérium illetékes ügyosztályának és egyben Wlassics főigazgató is megjelent délelőtt a kultuszminisztériumban, ahol hosz­­szas tanácskozást folytatott az általa tervbe vett redukciókról. Az összes intézkedésekhez azonban Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter hozzájárulása szükséges és egy teljes napot fog igénybe venni, amíg a kultuszminiszter az eléje terjesztett javaslatot áttanulmányozza. Éppen ezért a mai nap folyamán még semmi­féle dön­tén nem történt és hétfőn kerül csak nyilvánosságra, vájjon a kultuszminiszter jóvá­hagyja-e azokat az intézkedéseket, amelyekkel a főigazgató szanálni véli a közönség előtt mű­vészi Ik­­dét vesztett Operaházat. Ilyen módon hétfőn történik csak döntés azokról az el­­bocsájtásokról is, amelyek érthető izgalomban tartják az Operaház énekeseit és zenészeit. Az Operaház tagjai egyébként ma délben újból rögtönzött értekezletet tartottak, amelyen han­goztatták, hogy fizetéseik csökkentése ellen a legerősebben tiltakoznak s megbízták Székely­hídi­ Ferencet és Szemere Árpádot, hogy állás­foglalásukat közöljék az Operaház főigazgató­jával. Közben azonban tudomásukra jutott, hogy a kultuszminiszter csak hétfőn fog dön­teni az eléje terjesztett javaslatról és ezért állásfoglalásukat nem közölték a főigazgatóval, hanem hétfőig függőben tartják, mert nem akarnak elébe vágni a miniszter döntésének. (*) Schloss Wetterstein. (Orska Mária ven­dégjátéka a Renaissance­ Színházban.) VVerse­­kindnek talán legszertelenebb, de mindenesetre legegzaltáltabb színpadi alkotását játszotta el tegnap Orska Mária társulata a Renaissance­ Színházban. A darabot annak idején a német kö­zönség erkölcsi felháborodással utasította vissza és a kritika is inkább Straff L Ebing világába utalta, mint az irodalomba. A Színpadok, ame­lyek bezárultak a Schloss Wetterstein előtt, csak a költő halála után és akkkor if­jóseik óvatosan mertek helyet adni W­edekind drámájának, amely ma, bár sűrűbben, de még mindig a ra­jongók kis csapata és az ellenség nagy tábora előtt kerülhet a közönség elé. A budapesti elő­adás „zártkörű" közönsége több kíváncsisággal, mint irodalmi érdeklődéssel ügyelt a színpadra, ahol a sokat vitatott drámát lebonyolították. Leonóra asszony férjét, Gusttorv őrnagyot — ezzel indul a színpadi akció, — yvettersteini Rüdiger, aki szerelmes Leonórába, párbajban megölte. Rüdiger, elszenvedett várfogsága után, fölkeresi Gysk­ow özvegyét és ő, a gyilkos, rá­bírja az asszonyt, hogy feleségül menjen hozzá. Ugyanezen napon Leonóra első házasságából született leánya, a 16 éves Elffia is eljegyzi ma­gát. Rüdigert kétes üzletei egy vadállatias em­ber karjaiba hajtják, aki csak akkor, hajlandó áldozatát kiengedni, ha Leonórát feláldozza kedvtelésének. Elffie, a lánya tanácsára Leonóra fölkeresi Lucknert, férje megrontóját, aki csak olyan nőket szeret, akik irtóznak tőle. Leonóra azonban csak játszik, szerelmet mutat, mire Luckner dühében öngyilkosságot követ el. A gyilkosság gyanúja természetesen Leonórára esik, akit letartóztatnak. Ezalatt Elffie, aki csak azért távolította­ el anyját, hogy Rüdigert elcsá­bítsa, elindul azon az úton, amelyen a vére, idegei és egész életfelfogása hajtják. Felköltözik a ■weltersteini kastélyba, amelyet, egy Salzmann nevű vállalkozó bérel ki a számára. A kastély most valóságos Mekkája a világ különceinek és abnormis embereinek, akiket egyedül Elffie tud boldoggá tenni fanatikus szerelmi képességeivel, ide jön el egyszer Mr. Tsam­per Atakamából, akinek egyetlen vágya és ezért vágyaitokat kelt, hogy nő jelenlétében lehessen öngyilkos. Ez azonban eddig sohasem sikerült neki : mindig a nők lettek öngyilkosok ő előtte. Ez történik most is. Mr. Tsumpen fantisztikus lénye és dia­­bólikus eszközei olyan földöntúli mámorba rin­gatják Élyiét, hogy szerelme bizonyítékaként ő issza meg a mérgét, amit vendége saját magá­nak kevert. A bécsi előadás nem minden pon­ton tudta megértetni a dráma meséjét és még kevésbé az író szándékait, aminek az okai­ azonban nyilván ugyanolyan h aránkban kell a költőnél keresni, mint a vendégművészeknél és a közönségnél. Orska asszony nagy színészi kul­túrája kellett, hogy legalább a maga szerepe iránt tudjon érdeklődést kelteni, ami mellette kizárólag még csak Werner-Kahle-nek. Mr. Vlamper félelmetes alakítójának sikerült. A kö­zönség, amely állítólag előzetesen is ismerte a darabot, mintha mégis" egyéb" szenzációkat­­ várt volna a színpadtól. Amit kapott, szemmel látha­­tóan nem elégítette ki várakozását, s ennek el­ismerése lagymatagságával is kifejezést adott. (*) Paul Wegener Münchenben. Németország egyik legmarkánsabb színpadi alakja. Mint Steinrück, Krauss és Bassermann, masszív test­alkatú, óriás hangú, szenvedélyes erő-ember; legjobb szerepei az erőszakos, vad és érzéki típusok. Csakhogy ilyen típust a mai színpadi írók keveset alkotnak. A mai kort a Strind­­berg-szerű nervózus érzékenység jellemzi (amit Moissi kitűnően interpretál) és nem karakte­rek, tettek és nagy katasztrófák. (Dacára a világháborúnak!) így ezek a művészek rend­szerint nehezen találnak alkalmas szerepet. Wegener Gerhard Hauptmann Kallege C­rampton című színművében vendégszerepelt. El­ a pro­fesszor Crampton egy elzülött festőakadémiai tanár valamelyik német kisvárosból, aki leg­jobb idejében „ilyen'' köritúrákat festett (itt Wegener egy akkora kört ír le akrobata kar- Magyar királyi udvari szállító Alapiítatott: 1850. SEMLER J. Magyar királyi udvari szállító \ -■■nfT-:: "^;r un-Alapiítatott: 1850. Értesítjük Igen tisztelt verdinket, hogy Maradékok mélyen leszállított ábrakon! Férfi siói ármesteti és téli kabát nkelmék a legna,gy©foib vátlasztéidbais -*■ * -- ^ Főüzlet: Bécsi ucca 7» (Deák Ferenc ucca sarok) Fióküzlet: Koronaherceg ucca 9 «X. Gondola. 14. GoldaeML békeminőség­i újdonságai, melyek a legkényesebb ízlést is kielégítik, legolcsóbb árak mellett árushtatnak. VILÁG 1924 október. 12. sem tud kibogozódni, amit gyenge kézzel maga kötött csomóra. Egy sereg mulatságos, jó figura indul el a darabban, de csak kettő ér célhoz, a többi vagy idő előtt elhull, vagy tétován és cél nélkül bolyongja végig az előadást. A Vígszínház rendezése és színészei természe­tesen mindent elkövetnek, hogy a mostohán el­hagyott szerepeket, ha rövid időre is, a közön­ség kegyeibe, játsszák, ami talán Sarkadi Aladár­nak sikerült a legjobban. Úgynevezett nagy sze­repében kevésbé sikerülhetett ez Góth Sándor­nak, akit a szerző ugyan mind a négy felvoná­son végigvisz, de úgyszólván nyílt színen hagy cserben és elszakítva őt a darab akciójá­tól, tehetetlenül magára hagy a színpadon. Ha­sonló sors jut a darab másik figurájának is, Theillard testegyenítőnek, akit Kabos Gyula mulatságosan hoz a rivalda elé és nem ő tehet róla, ha a szerző később nem sokat törődik színpadi foglalkoztatásával. Teljes figurát csak Góthné Kertész Ellára és Rajnai Gáborra bíz az új Verneuil-darab. Góthné színésznő-karikatúrája gyakran meglep az asszonyi humor közvetlenségével és találé­konyságával, míg Rajnai Gábor őszinte jókedvé­vel, gamin színésztermészetének kedves túlzásai­val és mindig komédiázó odaadásával tartja ébren a közönség jó hangulatát és néha lankadó kitartását. Hamisítatlan csitri­ derűt hoz Gaál Franciska a színpadra, ahol még Szerémy­ Zol­tánnak és Pártos Gusztávnak akad jelentéktelen színészi dolga. A premier-közönség elismerése inkább az elő­adásnak szólt, mint a bemutatott darabnak. ( He.) belesűríteni Solness építőmester alakjába és mondataiba. Wangel Hilda szerepében mint vendég Szabados Piroska mutatkozott be fe­gyelmezetten és az ibseni hangnemben meg­lepő otthonossággal. A nő, a mohó, az okos és ravasz, helyenként frappáns ösztönösséggel domborodott ki ebből az asszonyi figurából, amelyet pontosan be tudott illeszteni az elő­adás halkra tompított játékstílusába. A többi szereplők is, különösen Vizváry Mariska, Nagy Teréz, Fehér Gyula és Mihályffy Ká­roly — akik már a Nemzeti Színház előadá­sán is játszották szerepeiket — híven szolgál­ták az­ előadást, amelyet a közönség sok el­ismerő tapssal fogadott. Balassa Emil.

Next