Világ, 1924. október (15. évfolyam, 205-231. szám)
1924-10-12 / 215. szám
Vasárnap" RÓZSA SZŐRMEBUNDÁJA A LEGSZEBB VÁCI ECCA 6. KRISTÓF TÉR SAROK SZÍNHÁZMŰVÉSZET A színházak vasárnapi műsora: OPERA: Hoffmann meséi (7). NEMZETI: Vén gazember (3), Császár és komédiás (7). KAMARA: Solness építőmester (V18). VÁROSI: Carmen (3), Mikádó (7). VÍG: Cseresznyéskert (3), imádom (18). RENAISSANCE: Vera Mirceva (1/s4). Csókoljon meg (148). FŐVÁROSI: Drótostót (3), Nótás kapitány (Ví8). KIRÁLY: Három a kislány (3), Árvácska (Ví8). MAGYAR: Kis lord (3), Johanna (*/,S). BELVÁROSI: Kreutzer-szonáta (3), Nagyhercegnő és a pincér (Va 8). BLAHA LUJZA: Puszipajtások ('/,4, 1/,9). APOLLÓ: szé őfensége, stb. (4, 8). TERÉZKÖRÚTI: Rex stb. (1,»). VIDÁM SZÍNPAD: Békeffy-kabaré (9). ROYAL-ORFEUM: Új varieté-műsor (4, 8). PAPAGÁLY: Varieté-műsor (11). KIS KOMÉDIA: A sikamlós darab, General Trotten, Türk, Rott, Steinhardt (8). ÚJPESTI BLAHA LUJZA: A vén bakancsos és , fia (3), Árvácska (8). Imádom! Bemutató a Vígszínházban A nagy termékenység nem mindig írói erény. Ezt a mai színpadi irodalomnak mennyiségileg legelső írója, Louis Verneuil önmagán és a közönségen bizonyítja néhány esztendeje. Elmés, ötletes, ügyes: ezt mindenki tudja róla, aki bemutatkozása óta figyelemmel kíséri színpadi pályafutását. De egyre kevesebben vannak, akik erre a pályafutásra figyelni tudnak. Néhány esztendő elég volt, hogy az ember belefáradjon ebbe a sok elmésségbe, ötletbe és ügyességbe. Verneuil írói permutálóképessége kezd sémába fásulni és ma már a nézőtér gyakran előre ás fejből végez azzal a kis számtani feladvánnyal, amelyet Verneuil a színházi katedrán csak papíron tud megoldani. Ez azonban a jobbik eset. Az Imádom ! premierjén megtörtént, hogy a nézőtér fejszámolói sokkal hamarabb végeztek színpadi leckéjükkel, mint mesterük, akinek négy hosszú felvonás kellett, amíg arra az eredményre jutott, ahová a közönség már a második után. Ebből aztán konfliktusok származnak : a szerző fut a közönség után, a közönség pedig nem szeret a szerzőre várni, a közönség az íróra vár és ha az író nem jön, nem segít ezerannyi elmésség, ellet és ügyesség se. Az írónak ezek a szellemes járulékai ugyanis nem pótolják az írót, aki valahogyan ott kezdődik, ahol pótolni tudja ezeket a járulékokat. A kezdetnek ez az ígérete megvolt Verneuilben is — kezdetben, csak ma nincs meg és talán ez az oka, hogy kétségtelen elmésségei, ötletei és cselekményt bonyolító ügyessége leromlik, mint a folyondár a vékony kerítésen, amelyet bedönt a szél. A vígjáték témája nem írt. Mifelénk úgy mondják, hogy „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát", amihez Verneuil szó szerint ragaszkodik. Maga a csökönyös ragaszkodás is fáradtság jele és Verneuil fáradtan vonszolja a témát akkor is, amikor új helyzetekbe szeretné bonyolítani, de csak négy felvonásra tudja felnagyolni. Mert Verneuil még abból a kis bonyodalomból Solness építőmester — Ibsen drámájának felújítása a Kamaraszínházban — Itt a szavak görgetik előre a drámát. Minden külső erőtől és a színpadra kívülről beáramló hálástól függetlenül a mondatok és a mögöttük lappangó gondolatok egymásutánja nő, dagad és tornyosul irtózatos lavinává, hogy maga alá temesse a lélek tragédiájának áldozatát. Itt — és Ibsen minden drámájában — semmi egyébre nem kell és nem is lehet figyelni, csak az ösztönből és agyvelőből formált emberek szemeire és a szájukra, amelyen át, mint valami átkozott orsóról a fonál, úgy pereg le szaggatott mondatokban végzetes életük. Minden egyes emberének múltja és jövője nyomasztó és hátborzongató sorstragédia, ok nélkül nincs egy mondatuk sen és minden gondolatfoszlányuk egy lépéssel lejjebb viszi őket abba a szakadékba, amely felé a belső, végzetszerű kényszer kérlelhetetlenül hajszolja őket. Harminc-negyven évvel ezelőtt még,ez volt a drámaírás forradalma, amely klasszikussá kövesülni ma sem tud, mert a színpadi mesterség technikája bárhogy is száguldott el fölötte, ez még mindig az örökkön tépelődő, többet akaró, boldogságra törtető és a meddő céltalanság végzetébe szédülő ember mélységes bánatának muzsikája. Disszonáns, mint maga az emberélet, szűkszavú, nyers. Félmondatok, amelyek félelmetesen tovább rezegnek és az agyvelő rejtekébe világító halk szófoszlányok. Ezt el lehet játszani akár díszlet nélkül is, mert ide semmi sem jön be kívülről, itt az effektusok a szétmarcangolt lelkek bensejéből áradnak minden elszomorító és dermesztő hidegségükkel. A Kamaraszínház ma esti előadásán — amely Solness építőmestert ezúttal először hozta erre a kis színpadra — lenyűgöző erővel éledt valósággá az emberi bensőknek ez a marcangoló játéka. Ódry Árpád az idegek é Vérszínű, beteges vibrálását, a saját sorsában fuldokló és elmerülő ember hangtalan jajgatását, kapkodását, önzését, komiszságát és rejtve rejlett, szégyedve titkolt jóságát tudta (*) Császár és komédiás. (Repríz a Nemzeti Színházban.) A Nemzeti Színház ma este Hevesi Sándor Császár és komédiás című történelmi drámáját újította fel, amely évekkel ezelőtt sokáig sikerrel szerepelt a színház műsorán. Most is szívesen fogadta a közönség az izgalmas levegőjű darabot, ezt jelezte a jelenetek közben sűrűn felcsattanó nyíltszíni taps is. Heléna hatalmas skálájú szerepében a színház ösztöndíjas új tagja, Pethes Margit mutatkozott be, aki első fellépésével meg tudta találni az utait a közönség rokonszenvéhez. Megjelenésének biztonsága, hangjának árnyaló ereje, kellemesen hatott. Heléna rapszódikus alakját sok bensőséggel elevenítette meg, bár a drámai fokozásoknál az átmeneteket széles skálája ellenére sem sikerült néha megtalálnia. Az új szereplők közül Gijergyai István friss karakterábrázoló ereje, Nagy Adorján markáns figurája, és Mihályfi Béla stílusos játéka, erősségei az előadásnak. A többi szerepeket a régiek, Gál Gyula, Pethes Imre, Cs. Aczél Ilona és Sugár játszották. (*) Az Operaház további sorsáról hétfőn dönt a kultuszminiszter. Mára készült el az Operaház redukált költségvetése, amelynek értelmében a most kezdődő héttől kezdve hetenként már csak négy előadás lesz. Leglényegesebb pontja az új költségvetésnek, hogy az énekeseknek és zenészeknek szánt fizetések a lehető legnagyobb mértékben redukálva vannak, amit úgy vélnek keresztülvinni, hogy igen sok magánénekest és zenészt elbocsátanak. A költségvetést az Operaház vezetősége ma nyújtotta át a kultuszminisztérium illetékes ügyosztályának és egyben Wlassics főigazgató is megjelent délelőtt a kultuszminisztériumban, ahol hoszszas tanácskozást folytatott az általa tervbe vett redukciókról. Az összes intézkedésekhez azonban Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter hozzájárulása szükséges és egy teljes napot fog igénybe venni, amíg a kultuszminiszter az eléje terjesztett javaslatot áttanulmányozza. Éppen ezért a mai nap folyamán még semmiféle döntén nem történt és hétfőn kerül csak nyilvánosságra, vájjon a kultuszminiszter jóváhagyja-e azokat az intézkedéseket, amelyekkel a főigazgató szanálni véli a közönség előtt művészi Ikdét vesztett Operaházat. Ilyen módon hétfőn történik csak döntés azokról az elbocsájtásokról is, amelyek érthető izgalomban tartják az Operaház énekeseit és zenészeit. Az Operaház tagjai egyébként ma délben újból rögtönzött értekezletet tartottak, amelyen hangoztatták, hogy fizetéseik csökkentése ellen a legerősebben tiltakoznak s megbízták Székelyhídi Ferencet és Szemere Árpádot, hogy állásfoglalásukat közöljék az Operaház főigazgatójával. Közben azonban tudomásukra jutott, hogy a kultuszminiszter csak hétfőn fog dönteni az eléje terjesztett javaslatról és ezért állásfoglalásukat nem közölték a főigazgatóval, hanem hétfőig függőben tartják, mert nem akarnak elébe vágni a miniszter döntésének. (*) Schloss Wetterstein. (Orska Mária vendégjátéka a Renaissance Színházban.) VVersekindnek talán legszertelenebb, de mindenesetre legegzaltáltabb színpadi alkotását játszotta el tegnap Orska Mária társulata a Renaissance Színházban. A darabot annak idején a német közönség erkölcsi felháborodással utasította vissza és a kritika is inkább Straff L Ebing világába utalta, mint az irodalomba. A Színpadok, amelyek bezárultak a Schloss Wetterstein előtt, csak a költő halála után és akkkor ifjóseik óvatosan mertek helyet adni Wedekind drámájának, amely ma, bár sűrűbben, de még mindig a rajongók kis csapata és az ellenség nagy tábora előtt kerülhet a közönség elé. A budapesti előadás „zártkörű" közönsége több kíváncsisággal, mint irodalmi érdeklődéssel ügyelt a színpadra, ahol a sokat vitatott drámát lebonyolították. Leonóra asszony férjét, Gusttorv őrnagyot — ezzel indul a színpadi akció, — yvettersteini Rüdiger, aki szerelmes Leonórába, párbajban megölte. Rüdiger, elszenvedett várfogsága után, fölkeresi Gyskow özvegyét és ő, a gyilkos, rábírja az asszonyt, hogy feleségül menjen hozzá. Ugyanezen napon Leonóra első házasságából született leánya, a 16 éves Elffia is eljegyzi magát. Rüdigert kétes üzletei egy vadállatias ember karjaiba hajtják, aki csak akkor, hajlandó áldozatát kiengedni, ha Leonórát feláldozza kedvtelésének. Elffie, a lánya tanácsára Leonóra fölkeresi Lucknert, férje megrontóját, aki csak olyan nőket szeret, akik irtóznak tőle. Leonóra azonban csak játszik, szerelmet mutat, mire Luckner dühében öngyilkosságot követ el. A gyilkosság gyanúja természetesen Leonórára esik, akit letartóztatnak. Ezalatt Elffie, aki csak azért távolította el anyját, hogy Rüdigert elcsábítsa, elindul azon az úton, amelyen a vére, idegei és egész életfelfogása hajtják. Felköltözik a ■weltersteini kastélyba, amelyet, egy Salzmann nevű vállalkozó bérel ki a számára. A kastély most valóságos Mekkája a világ különceinek és abnormis embereinek, akiket egyedül Elffie tud boldoggá tenni fanatikus szerelmi képességeivel, ide jön el egyszer Mr. Tsamper Atakamából, akinek egyetlen vágya és ezért vágyaitokat kelt, hogy nő jelenlétében lehessen öngyilkos. Ez azonban eddig sohasem sikerült neki : mindig a nők lettek öngyilkosok ő előtte. Ez történik most is. Mr. Tsumpen fantisztikus lénye és diabólikus eszközei olyan földöntúli mámorba ringatják Élyiét, hogy szerelme bizonyítékaként ő issza meg a mérgét, amit vendége saját magának kevert. A bécsi előadás nem minden ponton tudta megértetni a dráma meséjét és még kevésbé az író szándékait, aminek az okai azonban nyilván ugyanolyan h aránkban kell a költőnél keresni, mint a vendégművészeknél és a közönségnél. Orska asszony nagy színészi kultúrája kellett, hogy legalább a maga szerepe iránt tudjon érdeklődést kelteni, ami mellette kizárólag még csak Werner-Kahle-nek. Mr. Vlamper félelmetes alakítójának sikerült. A közönség, amely állítólag előzetesen is ismerte a darabot, mintha mégis" egyéb" szenzációkat várt volna a színpadtól. Amit kapott, szemmel láthatóan nem elégítette ki várakozását, s ennek elismerése lagymatagságával is kifejezést adott. (*) Paul Wegener Münchenben. Németország egyik legmarkánsabb színpadi alakja. Mint Steinrück, Krauss és Bassermann, masszív testalkatú, óriás hangú, szenvedélyes erő-ember; legjobb szerepei az erőszakos, vad és érzéki típusok. Csakhogy ilyen típust a mai színpadi írók keveset alkotnak. A mai kort a Strindberg-szerű nervózus érzékenység jellemzi (amit Moissi kitűnően interpretál) és nem karakterek, tettek és nagy katasztrófák. (Dacára a világháborúnak!) így ezek a művészek rendszerint nehezen találnak alkalmas szerepet. Wegener Gerhard Hauptmann Kallege Crampton című színművében vendégszerepelt. El a professzor Crampton egy elzülött festőakadémiai tanár valamelyik német kisvárosból, aki legjobb idejében „ilyen'' köritúrákat festett (itt Wegener egy akkora kört ír le akrobata kar- Magyar királyi udvari szállító Alapiítatott: 1850. SEMLER J. Magyar királyi udvari szállító \ -■■nfT-:: "^;r un-Alapiítatott: 1850. Értesítjük Igen tisztelt verdinket, hogy Maradékok mélyen leszállított ábrakon! Férfi siói ármesteti és téli kabát nkelmék a legna,gy©foib vátlasztéidbais -*■ * -- ^ Főüzlet: Bécsi ucca 7» (Deák Ferenc ucca sarok) Fióküzlet: Koronaherceg ucca 9 «X. Gondola. 14. GoldaeML békeminőségi újdonságai, melyek a legkényesebb ízlést is kielégítik, legolcsóbb árak mellett árushtatnak. VILÁG 1924 október. 12. sem tud kibogozódni, amit gyenge kézzel maga kötött csomóra. Egy sereg mulatságos, jó figura indul el a darabban, de csak kettő ér célhoz, a többi vagy idő előtt elhull, vagy tétován és cél nélkül bolyongja végig az előadást. A Vígszínház rendezése és színészei természetesen mindent elkövetnek, hogy a mostohán elhagyott szerepeket, ha rövid időre is, a közönség kegyeibe, játsszák, ami talán Sarkadi Aladárnak sikerült a legjobban. Úgynevezett nagy szerepében kevésbé sikerülhetett ez Góth Sándornak, akit a szerző ugyan mind a négy felvonáson végigvisz, de úgyszólván nyílt színen hagy cserben és elszakítva őt a darab akciójától, tehetetlenül magára hagy a színpadon. Hasonló sors jut a darab másik figurájának is, Theillard testegyenítőnek, akit Kabos Gyula mulatságosan hoz a rivalda elé és nem ő tehet róla, ha a szerző később nem sokat törődik színpadi foglalkoztatásával. Teljes figurát csak Góthné Kertész Ellára és Rajnai Gáborra bíz az új Verneuil-darab. Góthné színésznő-karikatúrája gyakran meglep az asszonyi humor közvetlenségével és találékonyságával, míg Rajnai Gábor őszinte jókedvével, gamin színésztermészetének kedves túlzásaival és mindig komédiázó odaadásával tartja ébren a közönség jó hangulatát és néha lankadó kitartását. Hamisítatlan csitri derűt hoz Gaál Franciska a színpadra, ahol még Szerémy Zoltánnak és Pártos Gusztávnak akad jelentéktelen színészi dolga. A premier-közönség elismerése inkább az előadásnak szólt, mint a bemutatott darabnak. ( He.) belesűríteni Solness építőmester alakjába és mondataiba. Wangel Hilda szerepében mint vendég Szabados Piroska mutatkozott be fegyelmezetten és az ibseni hangnemben meglepő otthonossággal. A nő, a mohó, az okos és ravasz, helyenként frappáns ösztönösséggel domborodott ki ebből az asszonyi figurából, amelyet pontosan be tudott illeszteni az előadás halkra tompított játékstílusába. A többi szereplők is, különösen Vizváry Mariska, Nagy Teréz, Fehér Gyula és Mihályffy Károly — akik már a Nemzeti Színház előadásán is játszották szerepeiket — híven szolgálták az előadást, amelyet a közönség sok elismerő tapssal fogadott. Balassa Emil.