Világ, 1945. augusztus (65-89. szám)

1945-08-09 / 72. szám

2 1945 augusztus 9 Franciaországban nagyon szeretik a magyarokat­­­ mondja a hazatért Az elmúlt napokban érkezett ♦issza mintegy hathónapi inter­nálásból Dál­os Miklós Lajos főhadnagy, miniszterelnökünk fia. A németek Dachauban inter­nálták, onnan az amerikaiak se­gítségével Pákison keresztül ér­kezett haza Budapestre. Párisi ta­pasztalatairól a következőket mondotta el: — A Franciaországban élő ma­gyarok vezére Bölönyi György. Bölönyi minden lehetőt megtesz, hogy Magyarországra a külföld figyelmét felhívja és segítséget szerezzen az ország részére. A Franciaországban élő magyarok Murányi-Kovács főtitkár vezeté­­sével tevékenyen részt vettek az ellenállási mozgalomban. Az első világháború után Franciaország­ban nem nagyon szerették a ma­gyarokat, most ép ellenkező a helyzet- A franciák előzékenyek és barátnak tekintenek bennün­ket. Ennek az oka, hogy a Bala­ton mellett hosszú hónapokon ke­resztül közel 800 francia hadi­fogoly volt internálva és ezekkel a magyarok nagyon jól bántak. A hadifoglyok hazatérésük után ezt otthon elmesélték és ennek, valamint Bölönyi közbenjárásá­nak az lett az eredménye, hogy a német koncentrációs táborokban kint élő magyarok közül azokat, akik 1939 előtt Franciaországban éltek, úgy kezelik, mint a francia állampolgárokat. Vagyis a fran­ciák gondoskodnak elszállításuk­ról, ahogy francia területre ér­nek, 500 frank gyorssegélyt kap­nak és a rászorulókat ruhával látják el . A továbbiak során elmondotta Miklós főhadnagy, hogy többször járt Bölönyi György lakásán és ott jóbarátságba került Anatole Francé egykori titkárnőjével, ak ma Bölönyinek a hitvestársa. — Bölönyi nagyon vágyik haza Magyarországra. De nemcsak ő, hanem Károlyi Mihály is haza akar jönni. Bölönyit régi barát­ság fűzi Károlyihoz s most is ál­landóan leveleznek egymással. Károlyi, aki jelenleg Londonban él, minden levelében ezt írja: Dálnoki Miklós Lajos -Magya­r­o­rszágért dolgozom, s ahogy munkám befejeztem, haza­térek hazámba!* Bölönyi úgy ter­vezi, — mondotta Miklós Lajos — hogy Károlyi Mihállyal, Ignotus Pállal és a többi külföldön élő magyar vezetővel egyszerre tér­nek majd haza. Minden körülmé­nyek között még ebben az évben haza akarnak jönni. Búcsúzóul elmondotta még Mik­lós főhadnagy, hogy Franciaor­szágban Magyar Szemle címen lap s jelenik meg és ennek Föl­des Péter a szerkesztője. — örülök, — fejezte be szavait Miklós főhadnagy — hogy itthon vagyok és most szeretnék minél hamarabb beállani az újjáépí­tésért dolgozók soraiba.­­­­. Látogatás egy elefánt­csonttoronyban Írta Urai Dezső Felkerestem elefántcsonttornyá­ban az Írót, hogy számonkérjem tőle a Művet, amelyet hasztalan sürget, hasztalan vár tőle a hi­vatalos apparátus, a sajtó és a nagyközönség. A meghajszolt em­beriség sokat megbocsát, de ez a konok hallgatás már az idegeink­re megy, ennek a Kiváltságos Lénynek most már a szemébe kell néznünk végre. Tömör elefántcsontból faragott konyhában találtam, természetesen tunyán pepecselt, hozzá nem méltó dolgokkal. Szégyenlem je­lenteni: elefántcsontzsámolyon ült és csorba elefántcsontkéssel ele­fántcsontkrumplit hámozott. A félhomályos konyhában hosszú elefántcsontrudakon fehérnemű ezáradt, felesége a tűzhellyel bí­belődött, vékony elefántcsontocs­kákat próbált Lángra lobbantani, nyilván, hogy főzzön valamit. — Csodálkozom, Mester, — kezdtem rosszalóan — hogy ön ilyen prózai foglalkozással her­dálja el drága idejét, noha tud­nia kell, hogy a közönség láza­san követeli a Művet. A sajtó csaknem naponkint vezércikkek­­ben mossa az ön fejét és meg­vádolja, hogy nem vesz részt a demokratikus Magyarország fel­építésében, nem ás le a lelkek mélyéig, nem szűri le a múlt tanulságait, nem jelöli meg az utat, amelyen a jövőben haladun ■Jeli. A közvélemény — ezt nem hallgathatom el — már egyene­­sen rossznéven veszi öntől hogy Sémán ül elefántcsonttornyá- Van... Rám nézett kifejezéstelen, ele­­fántcsontsárga szemével: — Igen, kérem, hallottam mindezekről, s tudom, hogy a látszat ellenem szól. De a látszat ezúttal is csal: a Mű készen áll bennem, dehát vannak bizonyos akadályok, amelyek megszületé­sét hátráltatják. Mert a Mű va­lahogy még csak létrejön az em­berben egy, hogy is mondjam, ihletett pillanatban. A Művet azonban le kell rögzíteni, hogy más is tudomást szerezhessen róla. Ez a rögzítés — ne tessék haragudni, hogy ilyen mesterség­beli dolgokkal untatom — papi­roson történik, manapság írógép segítségével. Régebben rabszol­gák karcolták viasztáblákra, vagy klastrombeli barátok má­solták lúdtollal finom perga­­mentre. Ma, mondom, papiros és írógép a divat, a barátok leg­feljebb kritikát írnak a Műről. Na mármost! A Műről előbb im­­purum, piszkozat készül. A pisz­­kozat kétszáz ív konceptpapirost igényel, ez kereskedelmi átszámí­tásban — egy pengő hatvan fil­lérjével véve az ívet — három­százhúsz pengőt jelent. A tisztá­zat már négyszáz ív, mert a Művet két példányban kell elké­szíteni. Az ikerkézirat azért szükséges, mert a kiadónál szá­mos veszély fenyegeti a Művet. Ezért ajánlatos az ikerpéldány. Csakhogy ezt jobb papiroson kell előállítani, mert a kiadó szíve­sebben veszi kezébe az ilyet, a jobb papiros íve pedig kettő pen­gő, összesen tehát nyolcszáz pen­gő. Írógépem, sajnos, nincs, mert elfogyasztottam még a télen. Bérlete — baráti áron — havi négyszáz, tíz hónapra átszámít­va négyezer. Három írógépszalag kilencszáz. A teljes Mű előállí­tása tehát hatezerhúsz pengő. — Na és! — kérdeztem fenye­gető éllel. — Elismerem, könyörgöm, nem pénz egyeseknek, de én nem tudom, honnan szedjem elő a hatezerhúszat, azonkívül azt a csekélységet, ami a mű elkészülte alatt úgynevezett életre kell. Mert­­nekem ugyan elég egy korty rózsavíz, de a feleségem és két gyermekem egyszerű halandó és enni akar. Talán nem egészen jogos követelés, de, édesistenem, gyarló emberek. Jövedelmem pe­dig nulla, miből legyen! A detek­­tívregény ma már kizárólag Lon­donból jön, a reklámverseket ifjú propagandafőnökök írják, külön­ben, hagyjuk a részleteket. De valami kápé — hogy a költővel szóljak — nekem is kell, ezért tehát kénytelen vagyok az ihlet nagyon tekintélyes részét prózai módon tőkésíteni. Igaz, erre el­megy jó adag ihlet, de odase neki, megvan a szerény napi. — Nos, nos! — emeltem fel a hangomat. — Pardon, pardon, nem pa­naszkodom, szívesen áldozok az ihletből. Persze, egy kevés ebből az illő matériából még másra is elmegy. Én járok ki a Lehel­térre, én lopom a fát a szomszé­dos romhalmazból, én vágom ap­róra, én megyek le plakátokat olvasni az ígéretfalhoz, én járok ki a Teleki-piacra, a ruha- és fehérneműelhelyezőkbe. Nem mondom, késő este volna egy-egy órácskám a »rögzítésre«, de ilyenkor sokak által ócsárolt elefántcsonttornyom — közönsé­ges menedékhely. Szobámat meg­osztom bombak­árosul­t sógorom­mal, egy aranytetővel, aki termé­szetesen korán kel, éppen ezért korán fekszik. Velem lakik az anyósom is... — Nem tartozik az olvasóra — vágtam el ridegen. — Mi lesz a Művel? — Kis türelem, könyörgöm. A Mű kész és megjelenik idején. A Mű nem sikkadt el, a Mű meg­van, utat jelöl, felemel, a jövőbe lát, őrtűz, tábori máglyarakás, égig nyúló fárosz. A Mű izzik, parázslik, világít, csak előbb — ezzel a krumplihámozással kell elkészülnöm. Megérkezett Budapestre a Vöröskereszt autókaravánja Mint a búcsú­járóhelyre, úgy özönlöttek ma délelőtt az emberek a József­ térre. Tizennégy hófehér hatalmas teherautó sorakozik a Hitelbank épülete előtt, ponyvái­kon hatalmas Vöröskerest jel­vénnyel. Carlo Imfeld, a gerafi Egyesült Segélybizottságok igaz­gatójának vezetésével érkezett az éjszaka folyamán Budapestre ez az autókaraván, amely Svájcból gyógyszereket és gyermektápsze­reket hozott. A svájciakon kívül olasz és osztrák delegátusok is kísérték a szállítmányt. A teherautók rako­mányai közül hat autórakomány marad Budapesten a magyar kór­házak és a magyar gyermekek ellátására, a többi autó tovább­viszi rakományát a Balkánra. Ma délben fél egy órakor a ma­gyar kormány nevében Hagy Fe­renc miniszter ünnepélyesen fo­gadta a delegátusokat és az autó­karaván vezetőit és köszönetet mondott a nagylelkű adományért. VILÁGÖBtfiÖrfi® "1 Rákosi Mátyás a külpolitika időszerű kérdéseiről Kedden este avatták fel a Kommunista Párt V. kerületi szervezetének váci úti székházát. Az avatóünnepségen Rákosi Má­tyás beszélt. Az angol választá­sokról szólva megállapította, hogy bár a választás eredménye beláthatatlan következményekkel­ jár majd, mégis a választástól külpolitikailag nem lehet csodá­­kat várni. Ami az angol választások ered­ményének magyarországi hatását illeti, annak a magyar Kommu­nista Párt szívből örül, azonban mégsem fűz hozzá túlzott remé­nyeket, mert emlékezik MacDo­­nald, munkáspárti kormányának működésére. A potsdami értekez­lettel foglalkozva megállapította, hogy az értekezlet első eredménye a magyarországi svábság kitele­­pítése, továbbá a szövetséges nagyhatalmak megértő magatar­­tása abban a tekintetben, hogy Magyarországot is felveszik a né­pel­ szövetségébe. Ankétet tartottak a népruházati akció ügyében Az érdekeltek bevonásával nagy­szabású tanácskozás volt az ipar­ügyi minisztériumban a kormány népruházati akciójának tárgyá­ban. Nemcsak a szakminisztériu­mok képviselői és az érdekképvi­seleti megbízottak vettek részt ezen a tanácskozáson. Az iparügyi minisztérium meg­bízottja beszámolt a textil nyers­anyagkészletek kötelező bejelen­tésének eredményeiről és megálla­pította, hogy ezek a készletek megfelelőknek látszanak a kor­mány által megállapított textil­áruk legyártására. Természetesen hangzottak el ellenvélemények is, amelyek a nyersanyagkészleteket lényegesen kevesebbre becsülték, mint a miniszteriális kiküldött, sőt olyan megállapítások is hang­zottak el, hogy amennyiben a rendelkezésre álló készleteket a gyárak fokozott munkamenetben dolgozzák fel, úgy számíthatunk azzal, hogy a nagyüzemek, sőt a középipar is nyersanyaghiány miatt teljes üzemszünetre kény­szerülnek. Az „angliai" export és a márkaelőlegek a pénzintézeti igazolóbizottságok előtt Az 1943. év késő őszi hónap­jaiban a suttogó propagandának­­sikerült becsempésznie a köz­tudatba azt az állítást, hogy bizo­nyos úton-módon a németek meg­tévesztésével lehetővé vált, sőt már meg is indult Anglia felé, Portugálián át, a magyar export. Először a karácsonyi piacra mint pus­kas­zállítmány­okról volt szó, ezeket azonban csakhamar kö­vetni fogják más magyar export­cikkek is, amelyek ellenértékét a háború után angol fontban fog­ják kiegyenlíteni. Mondanunk sem kell, hogy ezt az éppen olyan naiv, mint amilyen gonoszul céltudatos me­sét a Gestapo ügynökei eszelték ki, ők is terjesztették és mi sem jellemzőbb az akkori magyar közvélemény tájékozottságára, minthogy az erről szóló összes verziók még az üzleti világban is nyomban hitelre találtak. Ilyen módon sikerült a márka­követelésektől bedugult magyar élelmiszerforrásokat fokozottabb exporttevékenységre serkenteni, amelynek gyümölcseire a német hatóságok tették rá a kezüket, amint a­­portugáliai áruszdoto­mányok” áthaladtak a magyar, határállomásokon. Ezzel kapcsolatban csupán­­ szorul még kivizsgálásra, hogy­ egyes bankok áruosztályának ak­­kori vezetői mennyiben vettek részt ezekben a manőverekben. Ez történik most a pénzintézeti iga­­zolóbizottságai előtt, amelyek több konkrét esetből kifolyóan foglalkoznak a Németországba irányított addicionális­ export egyéb serkentő eszközeivel, így a márkaelőlegek folyósításának kö­rülményeivel is. A Magyar Nem­­zeti Bank csupán a német-magyar klíringkontón már jóváírt követe­­léseket fizette ki, úgyhogy a ma­­gyar exportőrök sok esetben négy-öt hónapig is vártat a pén­zükre. A szóban levő bankok ezt a várakozási időt küszöbölték fel márkaelőlegek folyósításával, ame­­lyek összege egyik-másik intézet­nél elérte a 20—30 milliót is. A demokratikus magyar közvé­­lemény jogos kíváncsisággal várja az igazolóbizottsági vizsgálatok eredményét. Mi a „csoda”* a Csodabárban? A »Timosa«, a »Dr. Szabó Juci* és »A hattyú* fejlett korérzékre valló feltámasztása után immár nem nagy csoda a tizenöt év előtti kificamodott ízlést szolgáló iCsodaharc című élvezett felújí­tása sem. Lassanként meg kell szoknunk, hogy többek közt a színházi világ némely tájékán sem akarják vagy egyszerűen nem tudják ésszel felérni, mi­csoda változást jelent a demokrá­cia — ízlésben is — a kimúlt rendszerrel szemben. E világnézeti analfabétizmus és művészi invenciótlanság legújabb állomása mellett azonban érde­mes egy percre azért is meg­állni, mert a Csodabáz a már sztereotippé vált obszkuritáson túlmenően egyebekben is megér­demli ezt, nevezetesen a szerzője, Herczeg Géza miatt. Az érdekel­tek rövid emlékezőtehetségére vall, hogy ennek az úrnak a »re­mekműve” egyáltalán színre ke­rülhetett napjainkban, ugyanak­kor, amikor ő maga, ha története­sen itt lenne pillanatnyilag, nyil­vánvalóan a Népbíróság színe elé kerülne. Ez a Herczeg Géza ugyanis azonos azzal a Herczeg Gézával, aki 1919-ben bécsi emigrációjá­ban, majd Mussolini Olaszorszá­gában sorra denunciálta az októ­beri forradalom és a magyar proletárdiktatúra emigránsait. Ennek a Herczeg Gézának a föl­­jelentésére hurcolták vasraverve Károlyi Mihályt és feleségét a feketeinges fasiszták az osztrák határig, ahol­ a szó szoros értel­­mében kilökték őket néhány száz magyar kommunista emigráns­­sal egyetemben Olaszországból. E .ténykedéséről, annak idején a Kommunisták Magyarországi Pártjának Bécsben megjelenő »Proletárt című hivatalos lapjai megfelelő kommentár kíséretében be is számolt Ugyanez a Herczeg Géza 1928 nyarán, amikor Kun Bélát Auszt­­riában elfogták, könyvet irts­z Bela Kun, eine historische Gro­masses címen, amelyben közönsé­­ges rablógyilkosnak nevezte Kun Bélát. E könyvet Magyarorszá­gon is kiadták s jelen pillanatban, az elkobzandó fasiszta sajtóter­­mékek listáján szerepel. Mindezen t érdemeik alapján Herczeg Géza akkoriban teljes bűnbocsánatot és feloldást nyert saját­­forradalmári múltjáért, tudniillik azért, hogy a Károlyi­Köztársaság idején egyik minisz­tériumunkban sajtóreferensként működött. E bűnbocsánat meg­fogható és megfejhető formája volt a Csodabár című színpadi ponyvamű 15 év előtti budapesti előadása. De hogy 1945-ben pont ennek a Herczeg Gézának a ponyvaművét találják előadásra időszerűnek, és hát ez az igazi csoda a Csodabár­ban. Hollós Korvin Lajos i WEISS MANN­ acél-és fémmilin it, budapesti bel. cég, valami­nt a® érdek­körébe tartozó vállalatok: a Weiss Manfréd repülőgép- és motorgyár rt., a Weiss Manfréd aluminiumművek rt., az Agrárglobus mezőgazdasági gép­kereskedelmi rt., a Ferroglobus vas­­árukereskedelmi rt., a Metalloglobus fórakereskedelm­i rt., a Termoglobus egészségügyi cikkek és csökereske­­delmi rt. felhívja az­ igazodásra még nem jelentkezett összes tisztviselőit, hogy igazoló nyilatkozatuk megtétele céljából — amennyiben ez még nem történt volna meg — a szükséges kérdőívet legkésőbb jelen hirdetmény közzétételétől számított 16 napon belül a vállalat központi Irodájában, Buda­pest, V., Mária Valéria­ u. 10. Iz. 12. átvenni és a nyilatkozatot benyújtani szíveskedjenek, mert amennyiben vala­mely alkalmazott igazoló nyilatkozatát fenti határidőn belül nem teszi meg, a vállalat állásáról, illetve felmondási idejére járó esetlege® illetményeiről le­mondottn­ak tekinti. Az amerikai művészek kép-, szobor- és fényképkiállítást ren­deztek, amelynek célja a Szovjet­unióval való művészi kapcsolatok kiépítése. A kiállítás anyagát a Szovjetuniónak adományozták. Kiinda László textilnagykeres­eedő új címe: Bp., V., Bajcsy-Zsilinszky Endre-út 50 Az euróattlé? a legnagyobb kincs! Védelme­zi „CONIBOL“.ropo. Gyógyszertárban, sz­aküzletben ezt kérj fel Forgalomba hozza: Hedvig Kornél egész­ségügyi g­uminagy-keres­kedés, Budapest, VI., Király­ utca 106. (965) Jelentkezz az új demokratikus­­ RENDŐRSÉGRE! Felveszünk egészséges férfiakat 18—35 évig. Jelentkezés kedden és pénteken délelőtt 8-tól 12-ig, VIII. ker., Mosonyi-utca 5 szám alatt * 1 ——————————— » '

Next

/
Thumbnails
Contents