Világgazdaság, 1969. június (1. évfolyam, 101-120. szám)

1969-06-11 / 107. szám

VILÁGGAZDASÁG 1969. JÚNIUS 11., SZERDA Délkelet—Ázsia felé fordul Japán figyelme Hétfőn megkezdődött az Ázsiai és Csendes-óceniai Tanács — ASPAC — közgyűlése. A tanácskozáson, amelyet Japánban tartanak, Ausztrália, Új-Zé­­land, Japán, Dél-Korea, Dél-Vietnam, Thaiföld, Tajvan, a Fülöp-szigetek és Malaysia vesz részt. Laosz megfigyelő­ként, Indonézia vendégként van jelen a tanácskozáson. A politikai hatalmi problémák meg­vitatása mellett az értekezlet komoly figyelmet szentel a gazdasági problé­máknak. Thaiföld külügyminisztere ki­fejtette, hogy az ázsiai országoknak meg kell kísérelni, hogy kooperatív csopor­tosulásba tömörüljenek. Az együttmű­ködésnek ki kell terjednie a gazdaság, a szociális ügyek, a kultúra és a technika területére, hogy „felébressze az össze­­­­tartozás érzését Ázsia országaiban”. Az ASPAC tanácskozása kapcsán Ja­pánban számottevően megélénkült az érdeklődés a délkelet-ázsiai országok­kal kiépítendő gazdasági együttműkö­dés iránt; a pénzügyi körök kivált Ja­pán „Vietnam utáni” gazdasági lehető­ségeit hangsúlyozzák. A közelmúltban megalakult a vietnami gazdaságkutatási bizottság, egy magánszerv, amelynek el­nöke nagy feltűnést keltő beszédben vázolta a japán „gazdasági energiák” levezetésének kilátásait a vietnami há­ború befejezése után. Kifejtette, hogy Japánnak át kell vállalnia az Egyesült Államok „túlméretezett gazdasági kö­telezettségeit”, és ezzel összefüggésben a kormányzatnak felül kell vizsgálnia külföldi segélypolitikáját. Megkísérelve, hogy a terjeszkedési szándékot a Csen­des-óceán túlsó partján is vonzóbbá tegye, azt állította: Japának vezető sze­repet kell vállalnia az ázsiai országok között, illetve „segítenie kell az Egye­sült Államokat Ázsia fejlesztésében, részben azért, hogy így együttműködve, a dollár megvédésében is közreműköd­jék”. A nagy tekintélyű japán gazdasági testület, a Keidanren — a gazdasági szervezeteket összefogó szövetség —, amelybe az ország vezető pénzemberei és ipari vezetői tömörülnek, ugyancsak foglalkozott Délkelet-Ázsia problémá­jával és határozatot hozott arról, hogy szélesebb körűvé és hatékonyabbá kell tenni a „szabad délkelet-ázsiai orszá­gokkal” a tőkekooperációt, illetve a technológiai kooperációt. Hasonló húrokat pengetnek a hivata­los szervek is. Aicsi japán­­külügymi­niszter a közelmúltban körvonalazta a kormányzat elképzelését, az övezet or­szágainak nyújtott gazdasági segély te­temes növelésére. Japán a segélyek növelésére vonat­kozó ígéretekkel részben az amerikai közvélemény lecsillapítására is törek­szik, amely szűkmarkúságot vet a szi­getország szemére most, amikor már arany- és devizatartalékai meghalad­ják a 3 milliárd dollárt. A fő szempont azonban az, hogy Japán hasznothaj­­tóbban bekapcsolódjék a gazdasági együttműködésbe — hangoztatják a megfigyelők. A vietnami gazdaságkutatási bizott­ság megalakításában viszont kifejezés­re jut, hogy a pénzügyi körök levonták a tanulságot Indonézia támogatásából, ami szinte semmi eredményt nem ho­zott, és most idejekorán gondoskodni akarnak arról, hogy a segély „megté­rüljön”. Az említett megfigyelők szerint a ve­zető japán pénzemberek elgondolása a délkelet-ázsiai gazdasági együttműkö­dés átértékelésével kapcsolatban az alábbiakban foglalható össze: 1. kon­centráció a természeti erőforrásokban gazdag Indonéziára, Dél-Vietnamra, il­letve a többi indokínai országra, Taj­vanra és Dél-Koreára; 2. ezeknek az országoknak Japán tőkeexport-piacává való átalakítása, illetve, az ott vásárolt termékek „tőkeegyüttműködés” útján való felvásárlása; 3. az új kapcsolatok összefogása a Keidanren útján. A megfigyelők számos akadályt lát­nak e törekvések útjában, nem utolsó­sorban az összeütközés lehetőségét az amerikai magánérdekeltségekkel. Mind­amellett a pénzvilág vezetői nyomaté­kosan hangoztatják, hogy Japán „a kö­zös érdekek szolgálatában együtt akar működni az USA-val és az ázsiai or­szágokkal”. Tovább emelkednek az Eurodollár-kamatlábak A BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) pesszimista évi jelentését és az ameri­kai „prime rate” emelését követően a nemzetközi pénzpiacokon megszilárdult a dollár, emelkedtek az aranyárak. A londoni pénzpiacon a dollár pozí­ciója valamennyi valutához képest erő­södött, visszatükrözve a magas Euro­­dollár-kamatok nyomását. Legjobban a líra és a svájc frank szenvedte meg a dollár iránt mutatkozó élénk keresle­tet. Magán az Eurodollár-piacon a ka­matlábak már a 12,5 százalékot is el­érték és a jelek azt mutatják, hogy amerikai és más bankok Londonban „minden árat” megfizetnek, hogy dol­lárhoz jussanak. Az amerikai „prime rate” egyszázalékos emelése, amely a Nixon-kormányzat restriktív pénzügyi politikája és az amerikai vállalatok pénzszükséglete közötti konfliktus ered­ménye, különböző spekulációikra veze­tett. Ezek szerint a hatszázalékos hiva­talos amerikai kamatlábat is rövidesen emelni fogják, sőt, sor kerülhet a lon­doni 8 százalékos kamatláb emelésére is. Ennek következtében Londonban je­lentősen meggyengült mind az azonnali, mind a határidős font sterling. Sok minden függ attól — mondják londoni kereskedői körökben —, milyen ered­ményeket mutatnak fel a csütörtökön nyilvánosságra kerülő májusi brit ke­reskedelmi adatok. A londoni tőzsdén a részvények ár­folyamindexe már nyitáskor több, mint nyolc fonttal esett, mert egyre többen tartanak az angol kamatláb emelésétől és további hitelszűkítő intézkedéseket várnak. A New York-i tőzsde is hasonló okokból ugyanilyen irányzatot mutatott, több részvény árfolyama szenvedett veszteséget. A nemzetközi aranypiacokon folyta­tódik az emelkedés, Londonban 1,65 dollárral emelkedett az ár és jelenleg a 42,30 dolláros szinten áll, Zürichben 63 centtel drágult az árszint, Párizsban pedig — ahol ugyancsak emelkedő volt az irányzat —, 1 dollár 35 centes emel­kedés után 45,03 dollárt fizetnek egy uncia aranyért. OSZTRÁK GAZDASÁGI KÜLDÖTTSÉG IRÁNBAN Schöller, az osztrák szövetségi gazda­sági kamara alelnökének vezetésével osztrák küldöttség tartózkodik Iránban. A küldöttség vezetője a Bourse című teheráni lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az iráni vezetőkkel folytatott megbeszélései a két ország közötti kereskedelem jelentős fejlődé­sét engedik remélni. Ausztria Iránba irányuló jelenleg évi 14 millió dollár értéket képviselő exportjának volume­nét 20 millió dollárra szándékozik emelni, s tavalyi 4,5 millió értékű im­portját is növelni óhajtja. (MTI) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ARANYAT VÁSÁROLT A SZOVJETUNIÓTÓL Az Egyesült Államok áprilisban — az idén először — aranyat vásárolt a Szovjetuniótól. A beszerzett összesen 21106 uncia aranyat a hivatalos 35 dolláros árnál magasabban, 917 288 dollárért vásárolták. Az Egyesült Ál­lamok a múlt év áprilisában és máju­sában is szerzett be aranyat ebből a forrásból, ekkor 9147 uncia aranyat vá­sárolt 359 484 dollárért. 1966-ban és 1967-ben­ nem vásároltak aranyat az amerikaiak a Szovjetuniótól. (Reuter) I. ÉVFOLYAM 107. SZÁM A HATOK ÉS ANGLIA VITÁJA A VAJEXPORTRÓL Jól értesült brüsszeli körök szerint a Közös Piac Végrehajtó Bizottsága azt állítja, hogy Anglia hátrányos megkü­lönböztetésben részesíti a közösség vaj­exportőreit. A brüsszeli bizottság jegy­zéket nyújtott át a Közös Piachoz de­legált angol küldöttnek; a jegyzék sze­rint a márciusban bejelentett angol in­tézkedések a közösség vajkontingensét 53 százalékkal csökkentették, holott a globális csökkentés csak 14 százalékos. Míg a Közös Piacról 1968—1969-ben 25 000 tonna vajat szállítottak Angliá­ba, az angol hatóságok 1969—1970-re csak 11 790 tonna behozatalát irányoz­ták elő. A brüsszeli bizottság komoly aggályát fejezte ki az angol döntés miatt és hozzátette: az angol megszo­rítások hátráltathatják a világ tejter­mékpiacán felmerülő problémák meg­oldását, amire a GATT törekszik. A Közös Piac fölösleges vaj­készletei — mint ismeretes — meghaladják már a 300 000 tonnát. (Reuter) ­ Eladási lehetőségeink a finn piacon • A NORDEK tervezete – A szocialista országok olajexportja SVÁJC KÜLKERESKEDELME ÉS A MAGYAR ÜZLET/LEHETŐSÉGEK­­. Svájc nemzetgazdaságában a kül­kereskedelem Magyarországéhoz ha­sonlóan jelentős szerepet játszik. A svájci nemzeti jövedelemnek egy­negyede a külkereskedelemből szár­mazik. Egyes iparágakon belül azon­ban ez az arány jóval nagyobb, így vannak gépipari ágazatok, ahol a ter­melés 90 százaléka exportra kerül. Svájc állandóan növekvő külkereske­delmében az export 1968-ban 17,3 mil­liárd svájci frankot ért el, az import pedig tavaly 19,4 milliárd svájci fran­kot tett ki. Svájc összkivitelében 1968-ban a nyersanyagok és félgyártmányok 38,8 százalékkal, a beruházási javak 31 szá­zalékkal, a fogyasztási cikkek 30,1 szá­zalékkal és az energiahordozók 0,1 szá­zalékkal részesedtek. A svájci össz­exporton belül a gépipari export is újabb rekordszintet ért el tavaly. A gépek, készülékek, műszerek és jár­művek összkivitele közel 6 milliárd svájci frankot tett ki, miután 14 szá­zalékkal múlta felül az előző év ex­portteljesítését. Mindazonáltal ez a megnövekedett gépipari export Svájc össz-árukivitelében változatlanul a ko­rábbi évekre is jellemző egyharmad részt képviseli. A gépipari exporton belül a villamos gépek kivitele 23,7 százalékkal, a nem villamos gépeké 11,7 százalékkal, a műszerek és készü­lékeké pedig 10,4 százalékkal nőtt 1967- hez képest. A svájci importoldalon az összbe­­hozatal 43,2 százalékát tették ki a nyersanyagok és félgyártmányok, 32,4 százalékát a fogyasztási cikkek, 17,7 százalékát az energiahordozók. A gép­ipari cikkek behozatalában komoly mértékben — 8,3 százalékkal — része­sedtek a villamos és nem villamos gé­pek, valamint 12,8 százalékkal az autók. Svájc egyes gépipari ágazatai hely­zetének alakulását a magyar külkeres­kedelem lehetőségei szempontjából vizsgálva, megállapítható, hogy gép- és finommechanikai exportunk Svájc felé semmiféle diszkriminációba nem ütközik, teljesen liberalizált. Az export fejlődése így elsősorban cikkeink ver­senyképes minőségétől függ. A svájci szerszámgépiparban már teljeséggel kirajzolódott a műszaki fej­lődésnek a fejlett ipari országokra jel­lemző irányzata. Ez abban jut kifeje­zésre, hogy a svájci szerszámgépipar kizárólag különleges, többnyire auto­matikus vezérlésű szerszámgépeket gyárt és a megmunkálási alapműve­leteket (esztergálás, fúrás, marás, stb.) végző szerszámgép-szükségletüket im­port útján fedezik. Ez az irányzat egy­úttal hosszú távra lehetővé teszi a ma­­­­gyar szerszámgépipar bekapcsolódását a nemzetközi munkamegosztásba ezen a területen, minthogy a magyar szer­számgépipar még jó ideig úgynevezett alapgépeket gyárt majd. A magyar szerszámgép-export, ha szerény mértékben is, de immár ha­gyományosan részt vesz Svájc szer­számgép-bevitelében. Szerszámgépeink versenyképességének fokozásával, a minőség és korszerűség növelésével ez a kapcsolat nemcsak fenntartható, ha­nem volumenében meg is sokszoroz­ható, miután a magyar szerszámgép­­gyártás már értékes referenciákkal rendelkezik a svájci piacon. Másfelől Svájc már régóta jelentős szerszám­­gép-beszerzési piaca Magyarországnak. Olyan cégeik, mint a Maag, Oerlikon, Dixi, Studer, Vollmard,, Tarex, Reis­­hauer, Georg Fischer, SIP, már régen fogalommá váltak műszaki szakembe­reink számára. A magyar ipar — úgy mint eddig — a jövőben is nyugodtan támaszkodhat a svájci szerszámgép­beszerzési forrásokra. Jóllehet Svájcban is folyik rádió- és televíziógyártás, az távolról sem elé­gíti ki a belföldi szükségleteket és ex­portra is egyre csekélyebb mennyiség jut. Ez a piaci helyzet objektív lehe­tőséget nyújt televízió- és rádiókészü­lékeink, valamint zeneszekrényeink exportja számára. Ma már nemcsak az ORION gyár márkacikkei, hanem a székesfehérvári VIDEOTON gyártmá­nyai is bevezetetteknek tekinthetők a svájci piacon (az ELEKTROIMPEX 1968-ban rekord exportszintet ért el az említett cikkekből), ami azt bizo­nyítja, hogy e cikkeknek a verseny­­képessége a minőség javulása és a kor­szerűség növelése következtében is fo­kozódott. A szóban forgó cikkekből az elmúlt évben Magyarország Svájc szál­lítói között már az első tíz szállító ország között foglalt helyet és a ba­ráti országok között kiemelkedően a legnagyobb mennyiséget szállította, kö­zel félmillió svájci frank értékben. A svájci rádiókészülék-piacon a kereslet a nagy Hi-Fi készülékekre és a tran­zisztoros vevőkre összpontosul. A svájci piac felvevőképessége e gép­ipari fogyasztási cikkekből igen nagy, amit az össz svájci importon belül a fogyasztási cikkek jelentős hányada is mutat. Így ezen hagyományos export­cikkeink kivitelének további jelentős bővítését reális lehetőségnek tekint­hetjük. Az izzólámpa-, fénycső- és rádió­­gyártás svájci piaci helyzete lényegé­ben hasonlít a rádió- és televízió­­gyártáséhoz, amennyiben a belföldi gyártás egyáltalán nem fedezi a bel­földi szükségletet és Svájc importja ezekben a cikkekben is többszörösen meghaladja exportját. Az Egyesült Izzó törekszik is az ily módon adott piaci lehetőségek kihasználására. Magyar­­ország az első 6 izzólámpa- és fénycső­­szállító ország között szerepel; a szo­cialista országok közül lényegében az egyetlen. A svájci piacon a kereslet a normál izzólámpáktól egyre inkább a speciális lámpák és fénycsövek felé tolódik el. E cikkeknél a Svájcba irányuló ipari fogyasztási cikk-exportunk nemcsak mennyiségben, hanem értékben is je­lentősen növelhető lenne. Varga Horváth József ÚJ ELKÉPZELÉSEK SZLOVÁKIA GAZDASÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉRE Az Új Szó június 8-i szám­a írja egyebek között: Az országos problémákon belül sajátos helyzetet foglal el a szlovákiai népgazdaság helyzete, hiszen itt még jóval szembetűnőbben domborodnak ki a múlt deformációinak egyes kö­vetkezményei. Viktor Pavlenda professzor, az SZLKP Központi Bizottságának titkára nemrégiben egyebek között ezt mon­dotta a bratislavai Pravda szerkesztő­jével folytatott beszélgetése során: — Valóban sajnálatos, hogy a múlt évben elfogadott — a népgazdaság normalizálódását célzó — határozatok nem eresztettek gyökeret, nem talál­tak megfelelő megértésre. Ez pedig feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ki­jussunk a mai — bátran mondhatjuk — krízises helyzetből. A múlt év decemberében a CSKP Központi Bi­zottságának plenáris ülésén határozat született, hogy folytatni kell a gazda­sági reform megvalósítását, természe­tesen megfontoltan, indokoltan. Eb­ben a szellemben kellett volna foly­tatódnia a gazdasági reform kibőví­tésére vonatkozó munkának is, bele­értve az azzal szorosan összefüggő — mindenekelőtt a népgazdasági tervről, a szocialista vállalatról, a vállalko­zásról és a befizetési rendszerről szóló­­ törvények előkészítését. Sajnos, mindez máig sem valósult meg. Számos hátráltató körülmény for­dult elő, úgy­hogy Szlovákia gazdasága máig is abban a helyzetben van, hogy keresi az „ugródeszkát”, amelyről len­dületet vehetne a további kibontakozás­hoz. Tudatosítanunk kell persze azt is, hogy Szlovákia gazdasága a csehszlovák népgazdaság integrált része, és ezért nemcsak nemzeti, hanem országos szem­pontok is befolyással vannak fejlődé­sére. Térjünk azonban vissza a képletesen „ugródeszkának” nevezett intézkedések­hez. Ezeket dr. Andrej Lantaynak, a Szlovák Tudományos Akadémia Köz­­gazdasági Intézete igazgatójának véle­ménye szerint három csoportba oszt­hatjuk: a rövid lejáratú, a konszolidá­ciós és a távlati (stratégiai) intézkedések kategóriájába. Az elsőnek az a célja, hogy „frontáttörést” érjünk el népgaz­daságunk fejlődésében. Kivételes, átme­neti jellegű beavatkozásokról van tehát szó, amelyek azonban elkerülhetetlenek a gazdasági fellendülés szempontjából. A 2—3 évre szóló konszolidációs intéz­kedések már mélyrehatóbbak, az adó-, ár- és a jövedelmi politikát érintik. Itt is fennáll persze a veszély, hogy ameny­­nyiben ezek — a még szintén átmeneti jellegű — intézkedések szabállyá vál­nak, több rosszat, mint jót eredményez­hetnek. Ezért szem előtt kell tartani, hogy a gazdasági egyensúly helyreállí­tásáról van szó, meg kell találni a hibák gyökerét és ezek megszüntetésének módját. Végül távlati — az 1975. évig szóló — intézkedések amolyan „straté­giai” lehetőségeket tűznek ki. Sokan kétkedve fogadják a távlati célkitűzé­seket, azzal érvelve, hogy ha a minden­napi problémáinkkal sem tudunk meg­birkózni, hogyan tudhatjuk, mit hoz — mondjuk — az 1975. év. Ez részben igaz. Ma még, nemegyszer sok tekintet­ben improvizálnunk kell, a távlati ter­vezés azonban elkerülhetetlen. Nem csupán mi dolgozunk ki 5—25 évre szóló kilátási terveket, hanem a fejlett tőkés­országok is. Sok országban már a 2000. évig megvannak a perspektivikus ter­vek. Mit értsünk ez alatt? Nem keveseb­bet, sem többet — mondotta A. Lantay a minap az egyik sajtótájékoztatón — mint azt, hogy konszolidálnunk kell népgazdaságunkat, meg kell valósíta­nunk a stabilizálódást, más szóval vilá­gosan meg kell mondanunk: mit értünk a gazdasági reform alatt, látnunk kell, mire törekszünk, és ki kell tűznünk a konkrét feladatokat. Nem kevésbé fon­tos, hogy megoldjuk az­ állami és a vál­lalati szféra helyzetét. Végül a gazdasági racionalitás elérésének egyik feltétele a kedvezőbb társadalmi-morális klíma ki­alakítása a termelésben. Mindmegannyi igen lényegbevágó követelmény, az egyik legfontosabb azonban éppen az utolsó: a társadalmi-morális szféra ja­vítása. A. Lantay szerint a kívánt mértékre kell csökkenteni a vállalatok jövedel­mét, úgy kell szabályozni a belföldi piacot, hogy kiküszöbölhessük a nem kívánatos nyomást és — ami kevésbé népszerű — átmenetileg lassítani kell a reáljövedelmek, azaz az életszínvonal növekedését. Ján Ferianc tervezésügyi miniszter abban látja a reális lehetősé­geket, hogy már mögöttünk van Szlová­kia iparosításának első szakasza, tehát megkezdhetjük a végtermékek gyártá­sát, aminek nemcsak belföldi, hanem külkereskedelmi szempontból is nagy jelentősége van. Ehhez persze egyrészt új feldolgozóüzemek létesítésére, más­részt a meglevő termelési kapacitások modernizálására és kibővítésére is szük­ség van. Az amerikai pénzügyminiszter nyilatkozata Dél-Afrika kölcsönfelvétele a Nem­zetközi Valuta Alapnál nem akadályoz­hatja az aranypiacok jelenlegi mecha­nizmusát — biztosította levelében a kongresszust Kennedy amerikai pénz­ügyminiszter. A hétfőn nyilvánosságra hozott levél válasz bizonyos kongresszusi körök nyomására, hogy az USA akadályozza meg Johannesburg hitelkérelmének tel­jesítését. Szerintük, ha Dél-Afrika ily módon feltöltheti valutatartalékait, nem kényszerül arra, hogy aranyának a sza­bad piacon történő értékesítésével jus­son hozzá a szükséges valutákhoz. Kennedy ugyancsak figyelmeztetett arra, ha a kongresszus nem járul hozzá a 10 százalékos pótadó meghosszabbí­tásához, elszabadulhat az infláció és komoly gazdasági visszaesés várható a közeljövőben. Hangsúlyozta, hogy a pótadó meghosszabbítása nélkül a kor­mánynak be kellene vezetnie a bérek és árak ellenőrzését , vagy pedig még az eddiginél is keményebb monetáris politikába kellene kezdenie. Mint ismeretes, Nixon elnök kérte a kongresszust, hogy az e hó végén le­járó pótadót jövő január 1-ig hosz­­szabbítsa meg. Javaslata szerint 1970. január 1-től 50 százalékkal csökken­tenék, majd 1970. július 1-én teljesen eltörölnék az USA restrikciós politiká­jában jelentős szerepet játszó adót. Kongresszusi körök mindazonáltal erő­teljesen ellenzik az adó további ér­vényben tartását.

Next