Világgazdaság, 1969. június (1. évfolyam, 101-120. szám)
1969-06-11 / 107. szám
VILÁGGAZDASÁG 1969. JÚNIUS 11., SZERDA Délkelet—Ázsia felé fordul Japán figyelme Hétfőn megkezdődött az Ázsiai és Csendes-óceniai Tanács — ASPAC — közgyűlése. A tanácskozáson, amelyet Japánban tartanak, Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea, Dél-Vietnam, Thaiföld, Tajvan, a Fülöp-szigetek és Malaysia vesz részt. Laosz megfigyelőként, Indonézia vendégként van jelen a tanácskozáson. A politikai hatalmi problémák megvitatása mellett az értekezlet komoly figyelmet szentel a gazdasági problémáknak. Thaiföld külügyminisztere kifejtette, hogy az ázsiai országoknak meg kell kísérelni, hogy kooperatív csoportosulásba tömörüljenek. Az együttműködésnek ki kell terjednie a gazdaság, a szociális ügyek, a kultúra és a technika területére, hogy „felébressze az összetartozás érzését Ázsia országaiban”. Az ASPAC tanácskozása kapcsán Japánban számottevően megélénkült az érdeklődés a délkelet-ázsiai országokkal kiépítendő gazdasági együttműködés iránt; a pénzügyi körök kivált Japán „Vietnam utáni” gazdasági lehetőségeit hangsúlyozzák. A közelmúltban megalakult a vietnami gazdaságkutatási bizottság, egy magánszerv, amelynek elnöke nagy feltűnést keltő beszédben vázolta a japán „gazdasági energiák” levezetésének kilátásait a vietnami háború befejezése után. Kifejtette, hogy Japánnak át kell vállalnia az Egyesült Államok „túlméretezett gazdasági kötelezettségeit”, és ezzel összefüggésben a kormányzatnak felül kell vizsgálnia külföldi segélypolitikáját. Megkísérelve, hogy a terjeszkedési szándékot a Csendes-óceán túlsó partján is vonzóbbá tegye, azt állította: Japának vezető szerepet kell vállalnia az ázsiai országok között, illetve „segítenie kell az Egyesült Államokat Ázsia fejlesztésében, részben azért, hogy így együttműködve, a dollár megvédésében is közreműködjék”. A nagy tekintélyű japán gazdasági testület, a Keidanren — a gazdasági szervezeteket összefogó szövetség —, amelybe az ország vezető pénzemberei és ipari vezetői tömörülnek, ugyancsak foglalkozott Délkelet-Ázsia problémájával és határozatot hozott arról, hogy szélesebb körűvé és hatékonyabbá kell tenni a „szabad délkelet-ázsiai országokkal” a tőkekooperációt, illetve a technológiai kooperációt. Hasonló húrokat pengetnek a hivatalos szervek is. Aicsi japánkülügyminiszter a közelmúltban körvonalazta a kormányzat elképzelését, az övezet országainak nyújtott gazdasági segély tetemes növelésére. Japán a segélyek növelésére vonatkozó ígéretekkel részben az amerikai közvélemény lecsillapítására is törekszik, amely szűkmarkúságot vet a szigetország szemére most, amikor már arany- és devizatartalékai meghaladják a 3 milliárd dollárt. A fő szempont azonban az, hogy Japán hasznothajtóbban bekapcsolódjék a gazdasági együttműködésbe — hangoztatják a megfigyelők. A vietnami gazdaságkutatási bizottság megalakításában viszont kifejezésre jut, hogy a pénzügyi körök levonták a tanulságot Indonézia támogatásából, ami szinte semmi eredményt nem hozott, és most idejekorán gondoskodni akarnak arról, hogy a segély „megtérüljön”. Az említett megfigyelők szerint a vezető japán pénzemberek elgondolása a délkelet-ázsiai gazdasági együttműködés átértékelésével kapcsolatban az alábbiakban foglalható össze: 1. koncentráció a természeti erőforrásokban gazdag Indonéziára, Dél-Vietnamra, illetve a többi indokínai országra, Tajvanra és Dél-Koreára; 2. ezeknek az országoknak Japán tőkeexport-piacává való átalakítása, illetve, az ott vásárolt termékek „tőkeegyüttműködés” útján való felvásárlása; 3. az új kapcsolatok összefogása a Keidanren útján. A megfigyelők számos akadályt látnak e törekvések útjában, nem utolsósorban az összeütközés lehetőségét az amerikai magánérdekeltségekkel. Mindamellett a pénzvilág vezetői nyomatékosan hangoztatják, hogy Japán „a közös érdekek szolgálatában együtt akar működni az USA-val és az ázsiai országokkal”. Tovább emelkednek az Eurodollár-kamatlábak A BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) pesszimista évi jelentését és az amerikai „prime rate” emelését követően a nemzetközi pénzpiacokon megszilárdult a dollár, emelkedtek az aranyárak. A londoni pénzpiacon a dollár pozíciója valamennyi valutához képest erősödött, visszatükrözve a magas Eurodollár-kamatok nyomását. Legjobban a líra és a svájc frank szenvedte meg a dollár iránt mutatkozó élénk keresletet. Magán az Eurodollár-piacon a kamatlábak már a 12,5 százalékot is elérték és a jelek azt mutatják, hogy amerikai és más bankok Londonban „minden árat” megfizetnek, hogy dollárhoz jussanak. Az amerikai „prime rate” egyszázalékos emelése, amely a Nixon-kormányzat restriktív pénzügyi politikája és az amerikai vállalatok pénzszükséglete közötti konfliktus eredménye, különböző spekulációikra vezetett. Ezek szerint a hatszázalékos hivatalos amerikai kamatlábat is rövidesen emelni fogják, sőt, sor kerülhet a londoni 8 százalékos kamatláb emelésére is. Ennek következtében Londonban jelentősen meggyengült mind az azonnali, mind a határidős font sterling. Sok minden függ attól — mondják londoni kereskedői körökben —, milyen eredményeket mutatnak fel a csütörtökön nyilvánosságra kerülő májusi brit kereskedelmi adatok. A londoni tőzsdén a részvények árfolyamindexe már nyitáskor több, mint nyolc fonttal esett, mert egyre többen tartanak az angol kamatláb emelésétől és további hitelszűkítő intézkedéseket várnak. A New York-i tőzsde is hasonló okokból ugyanilyen irányzatot mutatott, több részvény árfolyama szenvedett veszteséget. A nemzetközi aranypiacokon folytatódik az emelkedés, Londonban 1,65 dollárral emelkedett az ár és jelenleg a 42,30 dolláros szinten áll, Zürichben 63 centtel drágult az árszint, Párizsban pedig — ahol ugyancsak emelkedő volt az irányzat —, 1 dollár 35 centes emelkedés után 45,03 dollárt fizetnek egy uncia aranyért. OSZTRÁK GAZDASÁGI KÜLDÖTTSÉG IRÁNBAN Schöller, az osztrák szövetségi gazdasági kamara alelnökének vezetésével osztrák küldöttség tartózkodik Iránban. A küldöttség vezetője a Bourse című teheráni lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az iráni vezetőkkel folytatott megbeszélései a két ország közötti kereskedelem jelentős fejlődését engedik remélni. Ausztria Iránba irányuló jelenleg évi 14 millió dollár értéket képviselő exportjának volumenét 20 millió dollárra szándékozik emelni, s tavalyi 4,5 millió értékű importját is növelni óhajtja. (MTI) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ARANYAT VÁSÁROLT A SZOVJETUNIÓTÓL Az Egyesült Államok áprilisban — az idén először — aranyat vásárolt a Szovjetuniótól. A beszerzett összesen 21106 uncia aranyat a hivatalos 35 dolláros árnál magasabban, 917 288 dollárért vásárolták. Az Egyesült Államok a múlt év áprilisában és májusában is szerzett be aranyat ebből a forrásból, ekkor 9147 uncia aranyat vásárolt 359 484 dollárért. 1966-ban és 1967-ben nem vásároltak aranyat az amerikaiak a Szovjetuniótól. (Reuter) I. ÉVFOLYAM 107. SZÁM A HATOK ÉS ANGLIA VITÁJA A VAJEXPORTRÓL Jól értesült brüsszeli körök szerint a Közös Piac Végrehajtó Bizottsága azt állítja, hogy Anglia hátrányos megkülönböztetésben részesíti a közösség vajexportőreit. A brüsszeli bizottság jegyzéket nyújtott át a Közös Piachoz delegált angol küldöttnek; a jegyzék szerint a márciusban bejelentett angol intézkedések a közösség vajkontingensét 53 százalékkal csökkentették, holott a globális csökkentés csak 14 százalékos. Míg a Közös Piacról 1968—1969-ben 25 000 tonna vajat szállítottak Angliába, az angol hatóságok 1969—1970-re csak 11 790 tonna behozatalát irányozták elő. A brüsszeli bizottság komoly aggályát fejezte ki az angol döntés miatt és hozzátette: az angol megszorítások hátráltathatják a világ tejtermékpiacán felmerülő problémák megoldását, amire a GATT törekszik. A Közös Piac fölösleges vajkészletei — mint ismeretes — meghaladják már a 300 000 tonnát. (Reuter) Eladási lehetőségeink a finn piacon • A NORDEK tervezete – A szocialista országok olajexportja SVÁJC KÜLKERESKEDELME ÉS A MAGYAR ÜZLET/LEHETŐSÉGEK. Svájc nemzetgazdaságában a külkereskedelem Magyarországéhoz hasonlóan jelentős szerepet játszik. A svájci nemzeti jövedelemnek egynegyede a külkereskedelemből származik. Egyes iparágakon belül azonban ez az arány jóval nagyobb, így vannak gépipari ágazatok, ahol a termelés 90 százaléka exportra kerül. Svájc állandóan növekvő külkereskedelmében az export 1968-ban 17,3 milliárd svájci frankot ért el, az import pedig tavaly 19,4 milliárd svájci frankot tett ki. Svájc összkivitelében 1968-ban a nyersanyagok és félgyártmányok 38,8 százalékkal, a beruházási javak 31 százalékkal, a fogyasztási cikkek 30,1 százalékkal és az energiahordozók 0,1 százalékkal részesedtek. A svájci összexporton belül a gépipari export is újabb rekordszintet ért el tavaly. A gépek, készülékek, műszerek és járművek összkivitele közel 6 milliárd svájci frankot tett ki, miután 14 százalékkal múlta felül az előző év exportteljesítését. Mindazonáltal ez a megnövekedett gépipari export Svájc össz-árukivitelében változatlanul a korábbi évekre is jellemző egyharmad részt képviseli. A gépipari exporton belül a villamos gépek kivitele 23,7 százalékkal, a nem villamos gépeké 11,7 százalékkal, a műszerek és készülékeké pedig 10,4 százalékkal nőtt 1967- hez képest. A svájci importoldalon az összbehozatal 43,2 százalékát tették ki a nyersanyagok és félgyártmányok, 32,4 százalékát a fogyasztási cikkek, 17,7 százalékát az energiahordozók. A gépipari cikkek behozatalában komoly mértékben — 8,3 százalékkal — részesedtek a villamos és nem villamos gépek, valamint 12,8 százalékkal az autók. Svájc egyes gépipari ágazatai helyzetének alakulását a magyar külkereskedelem lehetőségei szempontjából vizsgálva, megállapítható, hogy gép- és finommechanikai exportunk Svájc felé semmiféle diszkriminációba nem ütközik, teljesen liberalizált. Az export fejlődése így elsősorban cikkeink versenyképes minőségétől függ. A svájci szerszámgépiparban már teljeséggel kirajzolódott a műszaki fejlődésnek a fejlett ipari országokra jellemző irányzata. Ez abban jut kifejezésre, hogy a svájci szerszámgépipar kizárólag különleges, többnyire automatikus vezérlésű szerszámgépeket gyárt és a megmunkálási alapműveleteket (esztergálás, fúrás, marás, stb.) végző szerszámgép-szükségletüket import útján fedezik. Ez az irányzat egyúttal hosszú távra lehetővé teszi a magyar szerszámgépipar bekapcsolódását a nemzetközi munkamegosztásba ezen a területen, minthogy a magyar szerszámgépipar még jó ideig úgynevezett alapgépeket gyárt majd. A magyar szerszámgép-export, ha szerény mértékben is, de immár hagyományosan részt vesz Svájc szerszámgép-bevitelében. Szerszámgépeink versenyképességének fokozásával, a minőség és korszerűség növelésével ez a kapcsolat nemcsak fenntartható, hanem volumenében meg is sokszorozható, miután a magyar szerszámgépgyártás már értékes referenciákkal rendelkezik a svájci piacon. Másfelől Svájc már régóta jelentős szerszámgép-beszerzési piaca Magyarországnak. Olyan cégeik, mint a Maag, Oerlikon, Dixi, Studer, Vollmard,, Tarex, Reishauer, Georg Fischer, SIP, már régen fogalommá váltak műszaki szakembereink számára. A magyar ipar — úgy mint eddig — a jövőben is nyugodtan támaszkodhat a svájci szerszámgépbeszerzési forrásokra. Jóllehet Svájcban is folyik rádió- és televíziógyártás, az távolról sem elégíti ki a belföldi szükségleteket és exportra is egyre csekélyebb mennyiség jut. Ez a piaci helyzet objektív lehetőséget nyújt televízió- és rádiókészülékeink, valamint zeneszekrényeink exportja számára. Ma már nemcsak az ORION gyár márkacikkei, hanem a székesfehérvári VIDEOTON gyártmányai is bevezetetteknek tekinthetők a svájci piacon (az ELEKTROIMPEX 1968-ban rekord exportszintet ért el az említett cikkekből), ami azt bizonyítja, hogy e cikkeknek a versenyképessége a minőség javulása és a korszerűség növelése következtében is fokozódott. A szóban forgó cikkekből az elmúlt évben Magyarország Svájc szállítói között már az első tíz szállító ország között foglalt helyet és a baráti országok között kiemelkedően a legnagyobb mennyiséget szállította, közel félmillió svájci frank értékben. A svájci rádiókészülék-piacon a kereslet a nagy Hi-Fi készülékekre és a tranzisztoros vevőkre összpontosul. A svájci piac felvevőképessége e gépipari fogyasztási cikkekből igen nagy, amit az össz svájci importon belül a fogyasztási cikkek jelentős hányada is mutat. Így ezen hagyományos exportcikkeink kivitelének további jelentős bővítését reális lehetőségnek tekinthetjük. Az izzólámpa-, fénycső- és rádiógyártás svájci piaci helyzete lényegében hasonlít a rádió- és televíziógyártáséhoz, amennyiben a belföldi gyártás egyáltalán nem fedezi a belföldi szükségletet és Svájc importja ezekben a cikkekben is többszörösen meghaladja exportját. Az Egyesült Izzó törekszik is az ily módon adott piaci lehetőségek kihasználására. Magyarország az első 6 izzólámpa- és fénycsőszállító ország között szerepel; a szocialista országok közül lényegében az egyetlen. A svájci piacon a kereslet a normál izzólámpáktól egyre inkább a speciális lámpák és fénycsövek felé tolódik el. E cikkeknél a Svájcba irányuló ipari fogyasztási cikk-exportunk nemcsak mennyiségben, hanem értékben is jelentősen növelhető lenne. Varga Horváth József ÚJ ELKÉPZELÉSEK SZLOVÁKIA GAZDASÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉRE Az Új Szó június 8-i száma írja egyebek között: Az országos problémákon belül sajátos helyzetet foglal el a szlovákiai népgazdaság helyzete, hiszen itt még jóval szembetűnőbben domborodnak ki a múlt deformációinak egyes következményei. Viktor Pavlenda professzor, az SZLKP Központi Bizottságának titkára nemrégiben egyebek között ezt mondotta a bratislavai Pravda szerkesztőjével folytatott beszélgetése során: — Valóban sajnálatos, hogy a múlt évben elfogadott — a népgazdaság normalizálódását célzó — határozatok nem eresztettek gyökeret, nem találtak megfelelő megértésre. Ez pedig feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kijussunk a mai — bátran mondhatjuk — krízises helyzetből. A múlt év decemberében a CSKP Központi Bizottságának plenáris ülésén határozat született, hogy folytatni kell a gazdasági reform megvalósítását, természetesen megfontoltan, indokoltan. Ebben a szellemben kellett volna folytatódnia a gazdasági reform kibővítésére vonatkozó munkának is, beleértve az azzal szorosan összefüggő — mindenekelőtt a népgazdasági tervről, a szocialista vállalatról, a vállalkozásról és a befizetési rendszerről szóló törvények előkészítését. Sajnos, mindez máig sem valósult meg. Számos hátráltató körülmény fordult elő, úgyhogy Szlovákia gazdasága máig is abban a helyzetben van, hogy keresi az „ugródeszkát”, amelyről lendületet vehetne a további kibontakozáshoz. Tudatosítanunk kell persze azt is, hogy Szlovákia gazdasága a csehszlovák népgazdaság integrált része, és ezért nemcsak nemzeti, hanem országos szempontok is befolyással vannak fejlődésére. Térjünk azonban vissza a képletesen „ugródeszkának” nevezett intézkedésekhez. Ezeket dr. Andrej Lantaynak, a Szlovák Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézete igazgatójának véleménye szerint három csoportba oszthatjuk: a rövid lejáratú, a konszolidációs és a távlati (stratégiai) intézkedések kategóriájába. Az elsőnek az a célja, hogy „frontáttörést” érjünk el népgazdaságunk fejlődésében. Kivételes, átmeneti jellegű beavatkozásokról van tehát szó, amelyek azonban elkerülhetetlenek a gazdasági fellendülés szempontjából. A 2—3 évre szóló konszolidációs intézkedések már mélyrehatóbbak, az adó-, ár- és a jövedelmi politikát érintik. Itt is fennáll persze a veszély, hogy amenynyiben ezek — a még szintén átmeneti jellegű — intézkedések szabállyá válnak, több rosszat, mint jót eredményezhetnek. Ezért szem előtt kell tartani, hogy a gazdasági egyensúly helyreállításáról van szó, meg kell találni a hibák gyökerét és ezek megszüntetésének módját. Végül távlati — az 1975. évig szóló — intézkedések amolyan „stratégiai” lehetőségeket tűznek ki. Sokan kétkedve fogadják a távlati célkitűzéseket, azzal érvelve, hogy ha a mindennapi problémáinkkal sem tudunk megbirkózni, hogyan tudhatjuk, mit hoz — mondjuk — az 1975. év. Ez részben igaz. Ma még, nemegyszer sok tekintetben improvizálnunk kell, a távlati tervezés azonban elkerülhetetlen. Nem csupán mi dolgozunk ki 5—25 évre szóló kilátási terveket, hanem a fejlett tőkésországok is. Sok országban már a 2000. évig megvannak a perspektivikus tervek. Mit értsünk ez alatt? Nem kevesebbet, sem többet — mondotta A. Lantay a minap az egyik sajtótájékoztatón — mint azt, hogy konszolidálnunk kell népgazdaságunkat, meg kell valósítanunk a stabilizálódást, más szóval világosan meg kell mondanunk: mit értünk a gazdasági reform alatt, látnunk kell, mire törekszünk, és ki kell tűznünk a konkrét feladatokat. Nem kevésbé fontos, hogy megoldjuk az állami és a vállalati szféra helyzetét. Végül a gazdasági racionalitás elérésének egyik feltétele a kedvezőbb társadalmi-morális klíma kialakítása a termelésben. Mindmegannyi igen lényegbevágó követelmény, az egyik legfontosabb azonban éppen az utolsó: a társadalmi-morális szféra javítása. A. Lantay szerint a kívánt mértékre kell csökkenteni a vállalatok jövedelmét, úgy kell szabályozni a belföldi piacot, hogy kiküszöbölhessük a nem kívánatos nyomást és — ami kevésbé népszerű — átmenetileg lassítani kell a reáljövedelmek, azaz az életszínvonal növekedését. Ján Ferianc tervezésügyi miniszter abban látja a reális lehetőségeket, hogy már mögöttünk van Szlovákia iparosításának első szakasza, tehát megkezdhetjük a végtermékek gyártását, aminek nemcsak belföldi, hanem külkereskedelmi szempontból is nagy jelentősége van. Ehhez persze egyrészt új feldolgozóüzemek létesítésére, másrészt a meglevő termelési kapacitások modernizálására és kibővítésére is szükség van. Az amerikai pénzügyminiszter nyilatkozata Dél-Afrika kölcsönfelvétele a Nemzetközi Valuta Alapnál nem akadályozhatja az aranypiacok jelenlegi mechanizmusát — biztosította levelében a kongresszust Kennedy amerikai pénzügyminiszter. A hétfőn nyilvánosságra hozott levél válasz bizonyos kongresszusi körök nyomására, hogy az USA akadályozza meg Johannesburg hitelkérelmének teljesítését. Szerintük, ha Dél-Afrika ily módon feltöltheti valutatartalékait, nem kényszerül arra, hogy aranyának a szabad piacon történő értékesítésével jusson hozzá a szükséges valutákhoz. Kennedy ugyancsak figyelmeztetett arra, ha a kongresszus nem járul hozzá a 10 százalékos pótadó meghosszabbításához, elszabadulhat az infláció és komoly gazdasági visszaesés várható a közeljövőben. Hangsúlyozta, hogy a pótadó meghosszabbítása nélkül a kormánynak be kellene vezetnie a bérek és árak ellenőrzését , vagy pedig még az eddiginél is keményebb monetáris politikába kellene kezdenie. Mint ismeretes, Nixon elnök kérte a kongresszust, hogy az e hó végén lejáró pótadót jövő január 1-ig hoszszabbítsa meg. Javaslata szerint 1970. január 1-től 50 százalékkal csökkentenék, majd 1970. július 1-én teljesen eltörölnék az USA restrikciós politikájában jelentős szerepet játszó adót. Kongresszusi körök mindazonáltal erőteljesen ellenzik az adó további érvényben tartását.