Világgazdaság, 1969. június (1. évfolyam, 101-120. szám)

1969-06-20 / 114. szám

1969. JÚNIUS 20. ­ A Szovjetunió közölte Pakisztánnal, hogy a tervezett acélmű, amely a Kalabagh melletti vasérckészletre épül­ne, nem dolgozna rentábilisan. A szov­jet szakértők véleménye szerint a vas­érc vastartalma túlságosan alacsony.­­ Az argentin export növelését célzó tárgyalások indultak meg Párizsban. Argentína főleg mezőgazdasági termé­kei, ezen belül is a gyapjú, bőr és hús exportját szándékozik növelni.­­ Lipcsében szerdán befejeződött a „Ratio 69” kiállítás, amely az NDK bel­kereskedelmének racionalizálását mu­tatta be. • A Világbank 3,6 millió dolláros köl­csönt nyújt Libériának. Libéria a köl­csönből a monroviai kikötő korszerűsí­tését akarja végrehajtani. • Együttműködésünk felöleli mindazo­kat a kérdéseket, amelyek nagy szere­pet játszanak a két ország gazdasági haladásában — jelentette ki a TASZSZ munkatársának Ger­ard Schürer, a Né­met Demokratikus Köztársaság minisz­tertanácsának elnökhelyettese. • Még ebben a hónapban leállítja a legkisebb nyugatnémet autó, a Gog­­gomobil gyártását a BMW. 1955 óta körülbelül 280 000 ilyen típusú kocsi hagyta el a gyár kapuját.­­ Az amerikai szenátus megszavazta az 1970-es pénzügyi évre előirányzott 191­­ milliárd dolláros szövetségi ki­adási keretet.­­ A British Layland Motor Corpo­ration üzemeiben csütörtökön készült el a hétmilliomodik „mini”-kocsi. Munkásai egyébként ötheti sztrájk után újra felvették a munkát. A sztrájk a vállalatnak ötmillió font kárt okozott.­­ Anglia 30 millió font értékű atom­erőművet szándékszik Görögországnak szállítani 40 000 tonna dohány ellené­ben. Az angol dohánygyárosok tilta­koznak az üzlet megkötése ellen, azzal érvelve, hogy a britek nem szeretik az erős görög dohányt. 9 A japán jegybank nem szándéko­zik emelni hivatalos diszkontálási kamatlábát — közölte a bank elnöke. A japán bankkörök és kormánykörök továbbra is tanúsítsanak óvatosságot, mert a japán gazdaság a túlfűtöttség jeleit mutatja. 9 Nilsson svéd külügyminiszter és Goncsev stockholmi bolgár nagykövet aláírta a két ország közötti közleke­désszabályozó kormányközi megállapo­dást.­­ Tanzánia egymillió tanzániai shilling értékben fűrészmalmot épít az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szerveze­tének (FAO) segítségével. A költségeket 50—50 százalékban az ENSZ és a tan­zániai kormány fedezi. JELENTI 9 Egy jelentős japán autógyártó cég tárgyalásokat folytat amerikai repülő­gépgyártó társasággal bolygódugattyús repülőgépmotorok gyártására. Az ame­rikai cég nagy teljesítményű bolygó­dugattyús motorokat fejleszt, a nyugat­német NSU cégtől szerzett licenc alap­ján.­­ Június 26-án kezdődnek Athénben a csehszlovák—görög tárgyalások a két­oldalú kereskedelmi egyezmény meg­újításáról. Csehszlovákia szerint lehe­tőség van a görög árucikkek Cseh­szlovákiába irányuló exportjának to­vábbi növelésére. Ennek érdekében ja­vasolták, hogy görög kereskedelmi ki­állítást rendezzenek Prágában 1970 ta­vaszán.­­ Az NDK Hidrogeologie vállalata fel­ajánlotta, hogy segít Indiának föld alatti vízkészletek feltárásában és az esővíz tárolásában. A segélynyújtás kiterjedne hidrogeológiai kutatásokra, föld alatti vízkészletek tanulmányozására.­­ A nyugat-bengáliai mezőgazdasági miniszter szerint a bevetett egymillió 200 ezer acre-nyi földterületen az idén kétszer annyi jutát takarítanak majd be, mint tavaly. A miniszter kérni fog­ja: a központi kormány emelje meg 25 százalékkal a juta árát, tekintettel a megnövekedett megművelési költsé­gekre. Javasolta azt is, hogy a kormány közvetlenül vásárolja fel a jutát a ter­melőktől.­­ Beo , de Block holland gazdasági miniszter egy parlamenti interpellá­cióra válaszolva kijelentette: kor­mánya nem ragaszkodik ahhoz, hogy az NSZK ratifikálja az atomsorompó­­szerződést a tervezett angol—holland nyugatnémet urándúsítási együttmű­ködés megkezdése előtt. A miniszter szerint a tervezett megállapodás ele­gendő garanciát tartalmaz majd arra, hogy a dúsított uránt ne használják fel katonai célokra. Ezzel kapcsolatos a hollandoknak az a követelése is, hogy Anglia a megállapodás megkö­tése előtt nyújtson megfelelő biztosí­tékot arra, hogy az ily módon kiter­melt uránt nem használják fel hadi célokra. 9 A japán kormány által kiadott Fehér Könyv szerint Japán 1968-ban 12,97 millárd dollár értékű exportot és 12,99 milliárd dollár értékű im­portot bonyolított le. A vas- és acél­export értéke 1,7 milliárd dollár volt. 9 Hasszán Abbasz Zaki, az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági és külke­reskedelmi minisztere Bukarestben tartózkodik, ahol részt vesz a román—­­egyiptomi kormányközi vegyes bizott­ság ötödik ülésszakának munkájában. 9 M­. F. Szotudeh iráni postaügyi miniszter Bukarestbe érkezett. Láto­gatásának az a célja, hogy tárgyalá­sokat folytasson a két ország közötti posta- és távbeszélő kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről. NÉMET HALÁSZHAJÓ ANGLIA RÉSZÉRE Az NDK egyik hajógyára, a VEB Rosslauer Schiffswerft egy skót válla­lat számára most szállította le az első hajót, amelyet angol cég rendelt az NDK-ban. A halászhajó 33,6 méter hosszú, és 700 lóerős angol gyártmányú Ruston típusú Diesel-motorral van el­látva. Hasonlóképpen angol gyártmá­nyú a 32 lóerős segédmotor is. A ha­­lászh­ajót a Londonban nemrég zárult nemzetközi halászati kiállításon is be­mutatták. (M­S) SZOVJET-JAPÁN TÁRGYALÁS A PART MENTI KERESKEDELEMRŐL Japán és szovjet tisztviselők talál­koznak Moszkvában, hogy megtárgyal­ják a két ország közötti part menti ke­reskedelem bővítését. A július 25-én megnyíló ülésen a japánok kérni fog­ják, hogy a szovjet kormány bővítse a távol-keleti kereskedelmi hivatal ha­táskörét, mert annak csökkentése miatt tavaly igen erősen esett a part menti kereskedelem volumene. A mostani öt­éves part menti kereskedelmi egyez­mény, mely 1970-ig érvényes, az egyez­mény utolsó évében 20 millió dollár forgalmat irányzott elő mindkét irány­ban. De az 1967. évi 13 millió dollárral szemben tavaly csak 9 800 000 dollár értékű kereskedelmet sikerült lebonyo­lítani. Ennek egyik oka az — állítja a japán fél —, hogy erősen korlátozták a szovjet távol-keleti kereskedelmi hi­vatal hatáskörét és például az osztriga értékesítését elvették a hivataltól és átadták egy élelmiszer export-import vállalatnak. Az osztriga volt 1967-ben egyike a legkeresettebb cikkeiknek. Míg 1967-ben Japán 3 200 000 dollárért vá­sárolt osztrigát, 1968-ban már csak 70 000 dollár értékű importot tudott le­bonyolítani. (Kyodo) CSOMAGOLÁSTECHNIKA BRNÓBAN Tudósítónktól: E hó végén EMBAX néven kiállítás nyílik Brnóban, amely a csomagolás technikájával és a csomagolást végző gépekkel ismertet meg bennünket. A minapi prágai sajtóértekezleten kapott tájékoztatás szerint a csomagoláshoz szükséges plasztikanyagokban mutat­kozó hiányt a csehszlovák papírgyárak, a kralupyi kaucsukgyár, de főleg a Slovnaft lesz hivatott pótolni, amely a textiláruk csomagolására 1971-ben meg­kezdi a polipropilén gyártását is. A vla­­simi Blanicke Strojiiny a brnói kiállí­táson legújabb gyártmányával, automa­ta gépével fog büszkélkedni, amely egy perc alatt 50—60 zacskó kávét, kristály­­cukrot vagy fűszert csomagol be. A­­ VB—1 jelzésű vákuumos gép az idei lipcsei vásáron is nagy feltűnést keltett. A kiállításon a francia, holland, nyu­gatnémet, osztrák,, lengyel, angol és finn cégek is bemutatkoznak. A HÍDÉPÍTÉS ÚJ ÚTJAI A Hallein mellett a Salzach folyón átvezető híd építésénél a kivitelező osztrák nagyvállalat új konstrukciós formát alkalmaz. A kivitelezésnek az a sajátossága, hogy a közel 30 méter széles kocsiutat egyetlen , a híd középvonala alatt elhelyezett — ív tartja. A két irányba szolgáló autó­pályák acélszerkezeteit tehát a híd középtengelyében fekvő főtartó két oldalán szerelik fel. A főtartó fesz­távja 133,5 méter; ilyen nagy hidat ebben a kivitelben már soha nem építettek. A megoldás nemcsak új­szerű, hanem igen gazdaságos is. (DVD) IPAR ÉS TECHNIKA A JUGOSZLÁV MEZOGAZDASÁG PROBLÉMÁI Tudósítónktól: Egyre rosszabbak a gazdálkodás feltételei a mezőgazdaságban — álla­pította meg a Szerb Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága. A terménypiacon jelentkezett zavarok, az általánossá vált áriigazodás, vala­mint az újraelosztási arányok, felbo­rulása miatt a mezőgazdaság helyzete egyre inkább eltér a reformban elő­irányzott elvektől. Aggasztóan csök­kent a mezőgazdasági szervezetek fel­­halmozóképessége. A szerbiai mező­­gazdasági szervezeteknek az utóbbi négy év alatt 103,7 százalékkal nőtt meg az össz­bevételük, 125,2 száza­lékkal a személyi jövedelmi alapjuk, de a különböző fejlesztési és kommu­nális alapokba csak 44,5 százalékkal jutott több és veszteségük csaknem meghétszereződött. A legaggasztóbb az, hogy alapjaik az előirányzottnál 50 százalékkal ki­sebb ütemben növekednek. Megállapí­tották, hogy a reformelvek megszegése és az annak következtében előállott arányok fékezték a termelés korszerű­sítését, s egyidejűleg, különösen a ma­gántermelők (ők adják a mezőgazdasági termelés többségét) ki vannak szol­gáltatva az üzérek üzelmeinek. Fontosnak tartják a mezőgazdaság távlati tervének kidolgozását és a jelenlegi agrárpolitika fogyatékos­ságainak kiküszöbölését. VILÁGPIACI ÁRFOLYAMOK AZ ÁRFOLYAMOKKAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKBEN FELVILÁGOSÍTÁS: 9 ÉS 17 ÓRA KÖZÖTT A 380-193 TELEFONSZÁMON. _____ június 19-én REUTER NYERSANYAG-ÁRINDEX 1931. IX. 18. 100 1969. VI. 19. 1968. VI. 19. 536,0 487,0 ZÜRICH, DEVIZA, svájci frankban USA....................... Egyesült Királyság Kanada . . . NSZK . . . Hollandia Franciaország Belgium . . Olaszország Ausztria . . 4,3078-4,3083 10,2900-10,2920 3,9835-3,9855 107,78-107,81 118,19-118,22 86,58­ 86,61 8,560-8,565 0,6365-0,6868 16,640-16,645 4,3037-4,3042 10,2650-10,2670 3,9930-3,9950 107,69-107,72 118,88-118,91 86,50-86,53 8,6275-8,6425 0,6904-0,6907 16,66-16,67 LONDON, DEVIZA: 1 . az egyes országok pénznemében USA . . . Kanada . . NSZK . . . Hollandia Svájc . . . Belgium . . Franciaország Olaszország 2,3896-2,3898 2,5825-2,5835 9,5500-9,5550 8,7025-8,7075 10,2925-10,2975 120,10-120,20 11,8835-11,8885 1498,25-1498,75 2,3848-2,3850 2,5675-2,5685 9,5275-9,5325 8,6300-8,6350 10,2640-10,2690 118,80-118,90 11,8575-11,8675 1485,50-1486,50 PÁRIZS, ARANYÉRME, francia frankban Napoleon .. . USA 20 $-os finom arany 1kg-os rúdban NEMZETKÖZI ARANY, 1 finom uncia/USA $ Zürich ........................................ 41,40-41,60 London................................................... 41,45 Párizs . . . . ................................. 43,98 1969. VI. 19. 1968. VI. 19. LONDON, FÉMEK LATINA, finomított, szabad­piaci ár, ab raktár S/trov­uncia............................................ HIGANY, 99,99%, ab raktár S/76 Ib-s palack ..... HIGANY, 99,99%, dif Egyesült Királyság ,vagy Európa ,S/76 Ib-s palack................................. WOLFRAMERC, 65%, WO 3 d­f­sh/lto egység (22,4 Ib) . ALUMINIUM, 99,5%-os £/lto ANTIMON, angol, 99%-os £-lto SINGAPORE, ON ab gyár, straits $/picul . . . ab gyár, £/lto........................... . 70-80 223 203-205 425%43772 247/6/8 400 610% 14203/4 102-107 220 220-224 340-365 238 360 555V2 1286% LONDON, GUMI, RSS 1. min. cif bázis kikötő, penny/lb július........................................... augusztus................................. irányzat ........ 257,-2578 2478—25716 tartott, később nyugodt 19—19%6 18­5/„-19V1G ANTWERPEN, GYAPJÚ, ausztráliai fésűsszalag, Bfr/kg 69,80 60,20 július............................... 129% 344,40 293,60 augusztus...................................... 129% 7030 7185 forgalom, kg........................... . 11 250 irányzat ......... gyengén tartott 1271­, 127% 31 500 41,25­ 41,50 41,40 44,02 LONDON, EZÜST, 999 finomságú, hivatalos raktári ár, penny/prog­ancia hét napra.....................................I 141 I 255 3 hónapra.....................................I 186 I 260 LONDON, FÉMTŐZSDE, déli RÉZ házaltuskó azonnalra . 3 hónapra.......................... . forgalom, tonna..................... irányzat...................................... ÖN, azonnalra..................... 3 hónapra................................ forgalom, tonna ..... irányzat . • • ..... ÓLOM, azonnalra .... 3 hónapra.......................... • forgalom, tonna ..... irányzat • ••••■■* HORGANY, azonnalra . . 3 hónapra................................ forgalom, tonna ..... irányzat..................................... EZÜST, penny/troy uncia azonnalra ....... 3 hónapra ....... 7 hónapra . ...... forgalom, 10 000 unciás tétel irányzat...................................... 166 fi/lto 658-659 597,/2-59872 2200 nagyon szilárd 142472-1425 143472-1435 275 jól tartott 12374-124 12278-1227, 2800 tartott 1193/4—1197* 12278-1227/, 850 tartott 15972—160V2 1653//,—166 17272-173 769 tartottabb 487-488 458-459 3550 130072-13017a 131372-1314 285 JOOVs-lOO3//, 9978—100 1175 111-11174 11078-11074 1025 25272-254 25872-259 26672-267 40 — — nem jegyezték x ,,» nem érkezett be Z = zárva P = prolongációs ügyletek PF = Főleg prolongációs ügy­letek 112,0-112,5 114,8-115,0 54 LONDON, FÉLÜSSZALAG, Bradford, 64,s „B" penny/lb július......................................................... 115,3-115,5 október ....................................... 116,5-116,3 forgalom, 5000 Ib-s tétel ... 13 irányzat..................................................... tartott SYDNEY, ZSIROSGYAPJÚ, A.W.B. 68 tip., ausztráliai cent/lb július................................................ október........................................... forgalom, 3000 Ib-s tétel . . irányzat..................................... , 94,1-94,3 93,4-93,6 85 tartott 96,9-97,0 94,7-94,8 159 LONDON, JUTA, pakisztáni, cif észak-európai kikötők, S/Ito Cuttings fehér„C" .. fehér„C­ . • • Tossa„C" . Tossa„D” . 154 143 52 153 143 nyugodt 128 122 50 129 123 irányzat LONDON, NYERSCUKOR, 2 kontraktus, d­f London­­/h­ó napi ár...................................................... 37,50 20,25 augusztus .............................................. 39,00-39,05 21,90-22,00 forgalom, 50 long tonnás tétel 111—727 136—1544 irányzat ..................................................... lanyhább­­LONDON, KAKAÓ, bázis: ghanai főtermés, a/h­o­­l­ július ........ . szeptember............................... forgalom, 5 tonnás tétel , irányzat...................................... LONDON, HALLISZT, perui, 65% S/Ito július-december.............................I 75 sh/cwt június 18-án 1969. VI. is. 1968. VI. 19. NEW YORK, GYAPOT, Middling White 1 ”, No 1. kontraktus, cent/lb 19,75 23,00 19,50 23,00 nyugodt augusztus október irányzat CHICAGO, BŐR, nedvesen sózott, cent/lb OKORBOR, 53 Ib és nehezebb TEHÉNBOR, 53 Ib és nehezebb BORJÚBOR, (Packer) 9% lb és könnyebb . ■ CHICAGO, GABONA, BÚZA, No. 2. július . . szeptember irányzat . TENGERI, No. 2. Yellow július . . szeptember irányzat ROZS, No. július szeptember irányzat 1472-15 15 72‘/s cent/bushel 126 Vi 129%—129*/4 tartott 128Vs 126/8—12672 jól tartott 115 1167a tartott 10V2­ 11V4 11V2 65 131%—131% 135%—135% 11374—113% 115%­115% 112% 115 WINNIPEG, GABONA, ab raktár, kanadai cent/bushel ROZS, No. 2. július .......................................... . október . ........ ZAB, No. 2. július................................................ október . ........ Árpa, No. 1. július .... .­­ ... . . október . ........ BÚZA, ab Fort William vagy Port Arthur Northern Manitoba No. 1. . . Amber Durum No. 1. . . . . 1291% 122% 123% 126 V, 78 95­­76% 93% 102 118% 101% 118% 191 198% 221­­% 206 WINNIPEG, OLAJOS MAGYAR, kanadai cent/bushel LENMAG, No. 1. július............................................... 3277s 35178 október.......................................... 30472 338 REPCEMAG, No. 1. július............................................... 21574 2127a november .................................... 20972 217 NEW YORK, NYERSCUKOR, Wili, kontraktus, fob, cent/lb azonnali........................... 4,05 1,80 szeptember..................... 4,08 1,96­ 1,97 forgalom 50­0 tonnás tétel . . 1982 1338 irányzat ......... tartott­­LANTOS, KÁVÉ, „D” kontraktus, cruzeiro/10 kg július .......................................................... 12,50 szeptember.................... 12,70 irányzat......................... tartott AMERIKAI ZSÍR 9,40 9,50 392,5-393,0 264%-265 396,0-396,5 2681 -269 S/100 Ib.................................... 8,7s 113-1613 56-389 Hordóban, fob New York, tartott“ cent/lb .................................... n% CHICAGO, VÁGÓSERTÉS, $/100 Ib 220-240 Ib-s ...............................| 26,25-27,25 | 5% 8% 21,00-21,50 VILÁGGAZDASÁG KI LET—NYUGAT * Elénk az angol—szovjet kereskedelem Nagy jelentőségű, négymillió font ér­tékű üzletet kötött a Head Wrightson angol gépgyár a moszkvai Stankoimport külkereskedelmi vállalattal. A napok­ban aláírt szerződés szerint az angol gépgyár 1970 októberéig komplett gal­vanizáló ónlemezgyárat épít fel és ren­dez be Magnitogorszkban. Az angol cég nyugatnémet és francia vállalatokkal szemben biztosította magának a rende­lést, amelyet versenyképes árai és ha­sonló, már üzembe helyezett berende­zéseinek teljesítménye alapján nyert el. A Wrightson gépgyárral azután in­dultak meg a­­ tárgyalások, hogy egy szovjet kereskedelmi küldöttség a szov­jet vas- és acélipari miniszter első he­lyettesének vezetésével 1968 júliusában hivatalos látogatást tett Nagy-Britan­­niában. A látogatás viszonzásául az év elején Moszkvába érkezett egy angol delegáció és tárgyalásokat folytatott a vas- és acélgyártási technológiák ta­pasztalatcseréj­ének lehetőségeiről. Az ismert londoni bankház, a hazard Brothers biztosította a négymilliós ex­portrendelés nagy részének finanszíro­zását. A szovjet külkereskedelmi bank bevonásával pénzügyi egyezményt írtak alá, amely 3,2 millió font sterling köl­csönt biztosít a szovjet vásárlónak, így a kölcsön a szerződés alapján nyújtott angol áruk és szolgáltatások értékének 80 százalékát fedezi. Az 5,5 százalékos évi kamatozású, több mint tíz éves kölcsönt a Barclays, Lloyds, Midland és National Provincial bankokból álló konzorcium adja. Törlesztése csak 1972 áprilisával kezdődik. A szerződés értékben a legnagyobb az utóbbi időben az angol cégek és a Szovjetunió között létrejött megállapo­dások között. Megkötése arra vall, hogy teljes lendületbe jött az angol—szovjet kereskedelem „aláírási szezonja”. A Chloride Overseas angol villamos­­sági gyár nemrég két, összesen 530 ezer font értékű szerződést írt alá elem­gyártó gépek Szovjetunióba szállításá­ról. A kisebb rendelések közül egy an­gol cég 160 ezer font értékben kapott megrendelést autógyári gépek szállítá­sára, a Pye csoporthoz tartozó Pye Unicam pedig 110 ezer font ellenében ad el tudományos műszereket a Szovjet­uniónak. SAJTOLT FOGASKEREKEK A gomeli mezőgazdasági gépgyár­ban a fogaskerékgyártásnak igen gaz­daságos módját dolgozták ki. Az új eljárás neve „radiális sajtolás”. A fogaskerék a sajtológép egyetlen mű­veletével készül el. A forgácsolás út­ján történő fogaskerékkészítéshez ké­pest az új eljárásnak az eredményes­sége 25—50-szeres. Egyetlen radiális sajtolásra beállított sajtó közel 50 fogaskerék-megmunkáló szerszámgépet pótol. (Ekotassz) PETRÓLEUM VÍZTELENÍTÉSE ELEKTROMOS ÚTON Az ufai olajfinomítóban a petróleum víztelenítésére elektromos eljárást hasz­nálnak. A vízzel kevert petróleumot öt atmoszféra nyomással víztelenítő tar­tályba fecskendezik. A tartályban el­helyezett elektródákba 15 kilovoltos egyenáramot vezetnek, ennek hatása alatt a víz és a petróleum a keverék­ből szétválasztódik és a polarizált csep­pek különböző elektródákra csapódnak le, ahonnan tartályokba lehet elvezetni a lecsapódott folyadékot. Az elektromos dehidrálás után a fűtő­anyag víztartalma közel 90 százalékkal kevesebb, mint a hagyományos, több napot igény­be vevő tisztításnál. (Eko­tassz) KONFERENCIA A TENGERI SZÁLLÍTÁS JÖVŐJÉRŐL A londoni nemzetközi tengerhajózási és szállítási konferencián, amely a hajó­szállítás jövőjéről tárgyal, egy angol szakértő kijelentette: „A kisebb, gyen­gén fejlett országok számára egyre in­kább megdrágul a hajón történő szál­lítás.” A szállítási költségek csökkentésére irányuló törekvések ugyanis azt ered­ményezték, hogy egyre nagyobb tank­hajók, szárazárut szállító és konténer­hajók épültek. Ez a jelenlegi irányzat azonban csak olyan országok számára teszi lehetővé az olcsóbb szállítást, amelyek komoly fogyasztópiaccal ren­delkeznek és így a kis fejlődő országok nem részesednek a költségek csökkené­séből fakadó előnyökben, sőt, viszony­lag többet fizetnek exporttermékeik, illetve importjuk szállításáért, mint a fejlett országok. „Ez az irányzat tovább­­ növeli a gaz­dag és szegény országok közti szaka­dékot és ellensúlyozására csak igen cse­kély a lehetőség” — mondta felszóla­lásában a szakértő és hozzátette, hogy a gyengén fejlett országok közös tulaj­donában levő, saját kirakó-berendezés­­sel rendelkező tramp-hajók bizonyos mértékig enyhíthetik a költségekben mutatkozó különbséget. (Reuter)

Next