Világgazdaság, 1971. október (3. évfolyam, 190/685-211/706. szám)

1971-10-27 / 208. (703.) szám

VIAGGAZDASAG 1971. OKTÓBER 27., SZERDA Kína az ENSZ-ben VILÁGHATALMI BELÉPŐ Kína visszanyerte ENSZ-jogait és Tajvan kikerült a szervezetből — ez a hétfő éjjeli szavazás eredménye. A 76 igenlő szavazat (35 ellene és 17 tartózkodás) lényegében azt jelenti, hogy Kína formálisan belépett a Bizton­sági Tanácsban helyet foglaló öt nagyhatalom közé. Vétójogával élve a jövőben például megakadályozhatja, hogy a világ bármely országa — például Tajvan — bekerülhessen az ENSZ-be. A közgyűlés döntése nem volt any­­nyira váratlan, mint amennyire sok hivatalos megnyilatkozás állítja. Joggal veti fel az Unita: „Paradox módon a szavazás eredményét maga az Egyesült Államok segítette elő azzal, hogy igyekezett megakadályozni, vagy legalább is halogatni a népi Kína szempontjából kedvező határozatot.” S ebben az összefüggésben az Egyesült Államokat sem érhette meglepetés, de Tajvan is számított rá. Már hónapokkal korábban terveket dolgozott ki a korábbi amerikai függőség enyhítésére, elsősorban gazdasági téren. Nixon elnök tanácsadóival már jó előre felmérte a kialakult politikai helyzetben és a gazdasági területeken is a lehetőségeket. Nixon egy korábbi beszédében világosan megfogalmazta, hogy „Kína potenciálisan egyike az öt nagy gazdasági szuperhatalomnak. Ez az öt hatalom határozza meg a gazda­sági jövőt — állapította meg — és mi­vel a gazdasági erő lesz az egyébfajta erők között a döntő, az évszázad utolsó harmadában ez határozza meg a világ jövőjét”. Az Egyesült Államok jó előre biztosítani kívánta magának a Kínával kapcsolatos lehetőségeket. Ebbe a sor­ba tartozik a Nixon-látogatás bejelen­tése és érdekes módon, éppen a szava­zás előtt járt ismét Kissinger Peking­­ben és tárgyalt a kínai vezetőkkel. (Ér­demes felfigyelni rá, hogy a szavazás előtt utazott el Pekingből.) Az amerikai sajtóban megszaporodtat­tak az ismertetések Kínáról. Ezekben kevésbé a futurológusok szólnak, sokkal inkább a gyakorlati üzletemberek. Rész­letesen elemzik Kína gazdasági helyze­tét, azokat a hiányokat, amelyek fellel­hetők és ahol üzleti lehetőségek kínál­koznak. Ismertetik a kínai szokásokat, életmódot és azokat a kereteket, ame­lyek között egy külföldi mozoghat az országban. Ezek olyan benyomást kel­tenek, mintha az amerikai üzletembe­rek légiói készülődnének Kínába utazni. Egyelőre erről nincs szó. Inkább a bátortalan próbálkozások a jellemzőek, így például a Business Asia hírül adja, hogy jövő év áprilisában svéd ipari ki­állítást rendeznek Pekingben. S az azon részt vevő svéd vállalatok lényegében három amerikai céget képviselnek (az érdekeltségen belül) és egy nyugatné­metet, a Siemenst. Még azt is megjegy­zi a lap, hogy a svéd cégek amerikai licencek alapján készült iparcikkeket mutatnak be és kívánnak eladni Kíná­ban, amire nem kell külön engedélyt kérniök az amerikai kormánytól. (De, ha a készülékben amerikai eredetű al­katrész van, esetenként az engedély szükséges.) Tehát egyelőre más mezbe bújva kísérlik meg a piacot feltárni. Washington nagy figyelmet fordít a kínai külkereskedelemre, és felmérték hogyan kell tárgyalni és üzletet kötni. Még 1952-ben létrehozták Kínában a nemzetközi kereskedelem támogatásá­nak kínai tanácsát (CCPIT), amely az utóbbi időben ismét aktivizálódott. Ezen a szerven keresztül lehet kapcsolatba kerülni a kínai üzletemberekkel, vál­lalatokkal, külkereskedelmi cégekkel. Ugyancsak ez a szerv rendezi a kül­földiek kiállításait is. Természetesen a Kínai Népköztársa­ság is aktivizálta külföldi tevékenysé­gét, különösen, hogy az utóbbi időben több ország létesített vele diplomáciai kapcsolatot (az ENSZ-beli szavazás után jelentették be hivatalosan, hogy Bel­gium is felveszi a diplomáciai kapcso­latot Kínával). Kína aktivitása nem annyira az Egye­sült Államok, hanem Nyugat-Európa irányába jellemző, és emellett az az ázsiai térségben is jelentkezik. Nem­régiben járt egy 13 főnyi delegáció Malaysiában gumivásárlás céljából és érdemes megjegyezni, hogy a malaysiai kormány annak ellenére törekszik ren­dezni kapcsolatait Kínával, hogy a kí­naiak fegyverrel és hadianyaggal támo­gatják a gerillákat az országban. Né­hány hete az osztrák kereskedelmi ka­mara küldöttsége járt Pekingben azzal a céllal, hogy egy nagyobb küldöttség érkezését készítse elő november tájára. Kínai küldöttség volt Angliában köz­lekedési eszközök vásárlására, ugyanez a delegáció Chilében is járt, majd Franciaországba utazott. A kínai kül­kereskedelmi miniszterhelyettes a skan­dináv országokban tárgyalt a kereske­delmi kapcsolatok bővítéséről. Az üzleti aktivizálódás tehát minden oldalról élénk. S ebből a sorból Tajvan sem lóg ki. Egyes jelentések már hó­napokkal ezelőtt arról szóltak, hogy Tajvan felkészült kikerülésére az ENSZ-ből. Bár az is igaz, hogy a sza­vazás után a tajvani kormány rend­kívüli ülést tartott, de semmiféle nyi­latkozatot nem tett utána. Még a nyár folyamán ötéves tervet tettek közzé, amelynek célja a keres­kedelmi­­kapcsolatok erősítése Nyugat- Európával, ami egyet jelent az ame­rikai és a japán függőség lazításával. Ugyanis a sziget exportjának jelenleg 40°/o-a az Egyesült Államokba, 15%-a Japánba irányul. Importjának viszont 42%-a Japánból származik és 24%-a az Egyesült Államokból. Nyugat-Euró­pa résziaránya a forgalomban 5—6 szá­zalék. Exportja ebbe a régióba 162 millió dollár s az ötéves terv 1975-re ezt 500 millióra kívánja emelni. A cél, hogy Nyugat-Európa részaránya a taj­vani külkereskedelemben elérje a 25 százalékot. Tajvan különösen a Közös Piaccal kíván kereskedni, bár erőteljesen meg­zavarta ezt a törekvését, hogy Kína kifejezte érdekeltségét, hogy kapcso­latba lép a közösség brüsszeli köz­pontjával. Ráadásul a Közös Piac­­bi­zottsága javaslatot készített 385 termék teljes liberalizálására a kínai kereske­delemiben. Tajvannak az is nehezíti a helyzetét, hogy­­hivatalosan nem tar­tozik a fejlődő országok közé és ezért nem kaphat vámkedvezményeket a Közös Piactól. A­­gazdasági területeken az aktivi­zálódás tehát elég sokrétű minden ol­dalról és ennek már hosszú előzmé­nyei vannak. A további lépésekhez Kína ENSZ-tagsága bizonyos politikai feltételeket teremtett, hiszen egyen­rangú országként helyet foglalt az öt nagyhatalom között, s legálisan részt vehet a világpolitikai döntésekben. Gy. I. KOSZIGIN KUBÁBA ÉRKEZETT Koszigin szovjet miniszterelnök ame­rikai körútjának következő állomására, Kubába érkezett. A miniszterelnök ta­nácskozásainak egyik fontos témája a gazdasági együttműködés lesz. Ezt az is indokolja, hogy a Szovjetunió Kuba legfontosabb kereskedelmi partnere. A Szovjetunió a kubai exportból és az importból mintegy 55 százalékkal részesedik. Az elmúlt öt évben a ke­reskedelmi forgalom értéke 60 száza­lékkal növekedett. A Szovjetunió gépi berendezéseket, fűtőanyagokat, élelmi­szereket, vegyi- és nyersanyagokat szál­lít a szigetországba, ahonnan cukrot, nikkelt, citrusféléket, rumot, szivart és cigarettát importál. A kapcsolatok azonban nem merül­nek ki a szokásos árucserében. Erősö­dik a különböző gazdasági szervek kö­zötti együttműködés is. 1966-ban létre­hozták a Szovjet—Kubai Műszaki-Tu­dományos Együttműködési Bizottságot, amelyet tavaly Gazdasági és Műszaki- Tudományos Kormányközi Bizottsággá változtattak. A kormányszintű bizott­ság keretei között (elnöke Novikov mi­niszterelnök-helyettes, és Rodriguez ál­lamminiszter) a Szovjetunió szervezet­tebb formában és hatékonyabb módon tud segítséget nyújtani Kubának. A kormányközi bizottság megalakítása mellett rendszeres kapcsolatot létesítet­tek a két ország tervhivatalai között is, amely hasonló formában fog megvaló­sulni mint az európai szocialista orszá­gok között. A Kubának nyújtott szovjet segítség nagyon sokrétű. A Szovjetunió részt vesz kikötők korszerűsítésében, amely­re annál is inkább szükség van, mivel a kikötői kapacitás bővítése elkerülhe­tetlen előfeltétele a kereskedelmi for­galom növelésének. A cukornád-aratás gépesítése a szigetország egyik legfon­tosabb gazdasági célkitűzése. Az aratás­ban szovjet kombájnok is részt vesz­nek és szovjet szakértők közreműköd­nek a hatékonyabb konstrukciók ki­dolgozásában. A Szovjetunió segítséget nyújt a kubai energiaipar kiépítésében. Foglalkoznak atomerőművek szállításá­nak gondolatával is, a Szovjetunió már ajándékozott tavaly egy kísérleti atom­reaktort Kubának. A mezőgazdaság kemizálását szolgálja a szovjet se­gítséggel épülő nyevitasi és feltoni mű­trágyagyár. Tárgyalások folynak arról, hogy a Szovjetunió részt vesz a vasút­hálózat rekonstrukciós munkáiban is. A légiforgalom fejlesztését szolgálja az a megállapodás, hogy kubaiakat képez­nek ki a Szovjetunióban légiforgalmi szakemberekké. Szó van még arról, hogy az Aeroflot IL—62-es gépeket ad bérbe Kubának a tengerentúli légifor­galom lebonyolítására. Decemberben Pompidou—Brandt-találkozó Párizsi jelentések szerint Pompidou francia elnök pozitívan reagált Brandt nyugatnémet kancellár múlt heti javas­latára a kettőjük között tartandó rend­kívüli találkozóra vonatkozóan. Brandt — mint kijelentette — a nyu­gatnémet—francia csúcsértekezlettől azt reméli, hogy sikerül áthidalni a meg­merevedett ellentéteket a nemzetközi valutaválságban követendő közös nyu­gat-európai álláspontot illetően. A nyu­gat-európai tőkésországok a paritások kiigazításával kapcsolatos nyugatnémet —francia nézetkülönbségek miatt ed­dig nem tudtak egységes álláspontot kialakítani az amerikai követelésekkel szemben. (Eredménytelen volt Schiller és Giscard d’Estaing keddi magán­megbeszélése is.) Az egységes fellépés kialakításának eddigi kudarca hova­tovább nemcsak a valutakérdések gyors megoldását gátolja — annak minden súlyosbodó gazdasági következményé­vel együtt —, hanem egyre határozot­tabban felszínre hozza a Közös Piacon belüli politikai érdekkülönbségeket is. Brandt kezdeményezését tehát igen sokrétű aggodalom sugallta. A várakozásoknak megfelelően Fran­ciaország elfogadta a rendkívüli csúcs­­értekezlet megszervezésére tett javas­latot (a két ország vezetőinek legköze­lebbi találkozója csak jövő év elején esedékes). Pompidou azonban december folyamán kíván találkozni Brandttal, tehát olyan időpontban, amikorra már lezajlik a közös piaci pénzügyminisz­terek és a Tízek Klubja megbeszélései­nek újabb fordulója és túl lesznek a Hatok külügyminisztereinek értekezle­tén is. Az időzítésben — mint a kom­mentárok rámutatnak — nem kevésbé szerepet játszik Brezsnyev jelenlegi párizsi látogatása. (Reuter, DP­A) III. ÉVFOLYAM, 208. (703.) SZÁM NAPRÓL NAPRA ♦ A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG VISSZANYERTE ENSZ-JOGAIT és egyidejűleg Tajvan kikerült a szervezetből — így döntött hétfő éjjeli szavazásán az ENSZ közgyűlése. A döntés gazdasági vonatkozásaival, Kína rohamosan bővülő nemzetközi gazdasági kapcsolataival foglal­kozik az első oldalon közölt cikk. ♦ LENGYELORSZÁG 1971—75. ÉVI KÖZÉPLEJÁRATÚ TERVÉNEK alapvető célja a társadalom életszínvonalának emelése. Ebben a döntő szerepet az ipar játssza, elsősorban a fogyasztási cikkek termelésének meggyorsításával. Az irányelvek előirányozzák a közellátás rendsze­rének javítását, a gazdasági hatékonyság fokozását, a gazdasági struk­túra korszerűsítését, a műszaki-tudományos fejlődés meggyorsítását és a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítését. ♦ AZ ÚJ LÉGI VITELDÍJRENDSZERNEK az Atlanti-óceán feletti jára­tokon 1972. április 1-ig életbe kell lépnie, különben rendkívül heves „viteldíj háború” robbanhat ki a tőkésországok legfontosabb légifor­galmi társaságai között. Egyik jelentésünk szerint tegnap összeültek az észak-atlanti forgalomban érdekelt vállalatok az álláspontok egyez­tetésére. ♦ RÉSZLEGESEN MEGBÉNULT A GAZDASÁGI ÉLET ÉSZAK-ÍROR­­SZÁGBAN, de számos nagyüzem egyelőre épségben van. Az ipar termelése augusztusban 7 százalékkal haladta meg az egy évvel ko­rábbi szintet — írja a Világsajtóból című rovatunkban közölt cikk. A kormánynak azonban súlyos gondot okoz a munkanélküliség, az export hanyatlása, a külföldi tőke kiszak­adása és a sok csőd. ♦ AZ ARANY ÁRA TISZTÁN A KERESLET ÉS KÍNÁLAT alakulá­sának függvénye, s mivel a fogyasztás már elérte a termelés színvo­nalát s a jövőben meg is haladja, az ár folyamatosan emelkedni fog, függetlenül attól, hogy a monetáris válság rendezése milyen pilla­natnyi ármozgást von maga után — mondta a Rotschild bankház igazgatója. Az állami visszatérítés változása és az exportforgalom dinamikája Az új gazdasági mechanizmus exporttámogatási rendszere abból a fel­tételezésből indul ki, hogy a nyereségük növelésében érdekelt vállalatok csak akkor exportálnak, ha termékeik exportára nem kisebb a belföldön elérhető árnál. Azoknak a vállalatoknak, amelyeknek a belföldi értékesítési árai magasabbak az egységes árszorzókon forintra átszámított devizaárak­nál, a különbözetet az állam „visszatéríti”. Az állami visszatérítést 1968— 70-re általában Vállalatonként, devizaegységre vetítve, három évre előre ha­tározzák meg, igen sok vállalat számára degresszíven, azaz évről évre csök­kenő mértékben. A degresszió alapja az a várakozás volt, hogy a vállalatok évről évre javítják exportstruktúrájukat, fokozzák exportcélú termelésük hatékonyságát stb., így egyre kisebb „forintráfordítással” termelik ki a de­­ vizát. Az 1971. január 1-től módosított ex­portszabályozás szigorúbb feltételrend­szert teremtett az exportáló vállalatok számára. A vállalatok zöme most már nem a szerint kap állami visszatérítést, hogy a vállalati export belföldi árakon mért forintösszege mekkora, hanem a szerint, hogy az ágazat összes export­jának belföldi árakon mért forintösz­­szege miként viszonyult az exportért­­kapott és egységes árszorzóval átszámí­tott devizaösszeghez. Elvben tehát ezen­túl is a belföldi árat térítik meg az exportban, csak a válalati aggregá­tumról eggyel magasabbra, az ágazati aggregátumra térnek át. Az ágazati aggregátumra való átté­réssel a vállalatok egy része — az, amelynek egyéni „devizakitermelési” költségei az ágazati átlagosnál alacso­nyabbak — pótlólagos, ösztönző jelle­gű támogatáshoz jut. A pótlólagos tá­mogatás összege azonban igen kicsi, mert az új állami visszatérítések meg­állapításának általános tendenciája a devizaegységre jutó támogatás erőteljes csökkentése volt. Azon túl, hogy a visz­­szatérítés 1971—75 között sok vállalat (és ágazat) számára állandóan csökken, viszonylag nagy fokú degresszió érvé­nyesül 1970-ről 1971-re, tehát az egyik szabályozási periódusról a másikra való áttérés idején. Felvetődik a kérdés: hogyan reagál­nak exportáló vállalataink a viszatérí­­tés csökkentésére? Exportunk 1971 ed­dig eltelt hónapjaiban tapasztalt visz­­szaesését (vagy dinamikájának csökken­tését) lehet-e az 1970-ről 1971-re be­következett jelentős degresszióval ma­gyarázni ? Erre a kérdésre kerestünk választ, amikor a rubelviszonylatú export kö­rülbelül háromnegyed részét, a dollár­­viszonylatú export körülbelül kéthar­mad részét reprezentáló vállalatok ada­tait vizsgáltuk: az állami visszatérítés 1970- ben vagy 1971-ben, vagy mindkét évben csökkent-e, illetve mindkét év­ben változatlan volt, vagy éppen nőtt 1971- ben. Ehhez viszonyítva: a forga­lom a megfelelő években (mindig az első féléves tényszámok alapján) csök­kent-e, vagy nőtt. A rubelviszonylatú adatok táblázata a következő (megoszlási viszonyszámok, az összes vizsgált forgalom százaléká­ban) : A degresszív visszatérítésben része­sülő forgalomnak tehát csaknem a fele növekvő irányzatú, de változatlan, il­letve növekvő szubvenció mellett is csökkenő irányzatú a vizsgált export­­forgalom körülbelül 22 százaléka. A megfelelő dollárviszonylatú ada­tok táblázata a következő: A dollárviszonylatú degresszív visz­­szatérítésben részesülő forgalomnak te­­­­hát több mint a fele növekvő irányú. Változatlan vagy növekvő szubvenció mellett­­ a forgalomnak körülbelül 18 százaléka csökkenő irányú. Ezek az adatok viszonylag lazának tüntetik fel a visszatérítés változása és a forgalom változása közötti korrelá­ciót. Persze három félév tényszámaiból nem szabad messzemenő következteté­seket levonni. Annyi azonban bizo­nyosnak látszik, hogy az exportforga­lom alakulása nem magyarázható kizá­rólag az állami visszatérítés növekedé­sével vagy csökkenésével, változatlan vagy növekvő visszatérítés is sokszor jár együtt az exportforgalom mérsék­lődésével. Sokféle tényezőtől függ, hogy a válalatok miként reagálnak a visszatérítés változására. Például, ha a vállalat termékei iránti belföldi keres­let nő, akkor a vállalat esetleg változat­lan vagy növekvő visszatérítés esetén is csökkenti exportját, és inkább bel­földön ad el, lanyha belföldi kereslet növelően hat a degresszív visszatérítés­ben részesülő vállalatok exportjára is. A vállalatok exportjára a visszatérítés változásával ellentétes hatást fejthet­nek ki a külföldi piac változásai is: a nyugati világpiacon a konjunkturális ingadozások, a szocialista viszonylatok­ban pedig az államközi kontingensek volumenének és termékösszetételének változásai. A legfontosabb azonban talán az, hogy a válalatoknak csökkenő vissza­térítés esetén is érdekük lehet expor­tálni, ha kapacitásaikat csak exportcélú termeléssel tudják optimálisan kihasz­nálni. Exportáló vállalataink többségé­nek termelőkapacitásai meghaladják a belföldi piac felvevőképességét. Ha ezek a vállalatok a belföldi piacon elhelyez­hető mennyiségnél többet termelnek, akkor csak termelésük változó költsé­geinek összege nő, a fix költségek ösz­­szege bizonyos határokon belül válto­zatlan marad. Ilyen esetben a vállala­tok érdekeltek abban, hogy még ala­csony árszínvonalon is exportáljanak. Határesetben elég, ha az exportárbevé­tel csak a termelés változó költségeit fedezi. De ez nem általános, gazdálko­dási feltételektől függően vállalaton­ként, de ezen belül is termékenként, sőt esetenként változik, hogy minimálisan mekkorának kell lennie az exportárbe­vételnek, minimálisan milyen költsége­ket kell fedeznie. A lényeg azonban az: vállalataink többsége kapacitásainak kihasználása érdekében akkor is exportál, ha a (visz­­szatérítéssel növelt) devizaár kisebb a belföldi árnál, ezért a vállalati (és így persze a népgazdasági) exportvolumen tág határokon belül közömbös lehet a visszatérítés változásaival szemben. Tarafás Imre Exportforgalom Csökkenő Növekvő forgalom forgalom összesen Csökkenő vissza­térítés Változatlan vagy­­növekvő vissza­22,9 20,3 43,2 térítés 21,1 35,1 56,8 összesen: 44,6 55,4 100,0 Exportforgalom Csökkenő Növekvő forgalom forgalom összesen Csökkenő vissza­térítés Változatlan vagy növekvő 19,5 22,6 42,1 visszatérítés : 17,7 40,2 57,9 összesen: 37,2 62,8 100,0 Lapzártakor érkezett! Szovjet—kanadai közlemény Koszigin szovjet miniszterelnök Ka­nadából történt elutazása után hozták nyilvánosságra Ottawában a szovjet— kanadai tárgyalásokról a záróközle­ményt. A két állam megegyezésre ju­tott, hogy tovább építi kereskedelmi kapcsolatait, tanulmányozza egy hosz­­szú lejáratú kereskedelmi egyezmény lehetőségét és közös lépéseket tesz az Északi-sark szennyeződésének megaka­dályozására. (AP)

Next