Világgazdaság, 2000. február (32. évfolyam, 21/7785-41/7805. szám)
2000-02-02 / 22. (7786.) szám
101 Árvay János: céhmester és főborász Csúcson a hatputtonyos Noha Árvay János, a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet főborásza a második helyre szorult a tavalyi év végén rendezett év borásza választáson, az egyebütt aratott sikerek igazolják, hogy jó úton jár. New Yorkban a Wine Experienceen ’93-as hatputtonyos aszúja vitte el a pálmát, az “Ezredvégi üzenet egy palack borban” című honi versengésen pedig championdíjas lett a saját ötputtonyos, ’95-ös aszúja. MUNKATÁRSUNKTÓL Árvay János a Disznókő pincemesteri posztja mellett saját ültetvényt is gondoz Rátkán. Mind a kettőt azonos szakmai elvek alapján műveli a borász, aki erősíti a Pannon Bormíves Céhet is. Minden bor alfája a terület, a talaj, az éghajlat, a mikroklíma összessége, ómegája pedig a jó design, hiszen a jó bornak is kell cégér — mondja Árvay. A Disznókő területe kitűnő: a déli lejtőn egy tagban fekvő 150 hektáros ültetvény talaja középkötött, perlites-andezittufás nyirok. 45 hektáron új telepítést látunk, a nagy ívű telepítési program ’96-ban ért véget, jövőre fordulnak termőre a fiatal tőkék. Az öregek a hetvenes évektől szolgálnak. Lényeges persze az ember is. A csiszolón múlik, mit hoz ki a drágakőből. Árvay és a Disznókő menedzsmentje a szigorú művelési felfogás híve. Ennek mottója a kis terhelés, azaz a nagyon szigorú termeléskorlátozás, 8-9 válogatott fürt, másfél kiló szőlő meghagyása tőkénként. Ezeken a tőkéken a dupláját fennhagyták a kombinátos ántivilágban, ám a borrendszerváltást követően a mennyiség átcsapott minőségbe. A leválogatott hajtásokat szellős, vékony lombfalak veszik körül, a jó gazda a nyár folyamán állandóan megstuccolja a leveleket. A szüret Simon- Júda napján, október 28-án kezdődik, a kíméletes módszer igyekszik minél kisebb sokkot, mechanikai-fizikai behatást gyakorolni a szőlőre, így a Disznókő-technológiát kíméletes sajtolás és a szokottnál kevesebb derítőszer alkalmazása jellemzi. Nagyon fontos végezetül a hordó minősége: egységes, 225 literes tölgyfahordóparkban érik a furmint, a szamorodni és az aszúborok. Árvay egyébként inkább az újhullámos aszúk híve, azaz a megszokott nehézsúlyú, sűrű, klasszikus oxidatív erjesztéssel és érleléssel szemben a reduktív iskolázású, aromákban, illatokban gazdagabb, gyümölcsösebb nedűket kedveli, hangsúlyozva, hogy a fahordó természetesen mindenképpen része kell hogy maradjon a tokaji bor életének. T.I. A Disznókő tulajdonosa 1992 óta a francia Axa-Millésimes, a biztosító borászati leányvállalata, melynek Bordeaux-ban, Burgundiában és Portugáliában is vannak birtokai. Az Axa jegyzett tőkéje 1,6 milliárd forint, ez a legnagyobb Tokaj-Hegyalján. Az új világszínvonalú szőlőfeldolgozóba és présházba, a telepítésekbe és a tölgyfa hordós érlelőpincébe 2,5 milliárd forintot ruháztak be. A birtok a borok kétharmadát exportálja. Dominique Arangoits vezérigazgató szerint a fő feladat a Tokaj név és Disznókő jobb megismertetése a nyugati piacon, ezért mind az anyacég, mind Disznókő jelentős pr-t végez, a marketingköltség az árbevétel 12 százalékára rúg, ami magas arány. A beruházás sikeres, a minőség jó, 1999-ben nemcsak a szőlő-, hanem a pénztőkék is termőre fordultak, de a marketing és az eladás még hátravan, hangsúlyozza a vezérigazgató. VILÁGGAZDASÁGt. BORKI ISTORA /// ÜZLETI NAPILAP Dugóhúzó: mivel erősítenek a szekszárdiak a versengésben? Vörösök barátságos mérkőzése Szekszárd és Villány — nagypolgárok és arisztokraták a magyar bor “társadalmában”. Nyílt kardoskodás nincs közöttük, de a tolnai megyeszékhely vezető pincészeteiben egy kicsit a villányiaknak is meg akarják mutatni tudományukat, a vörösbor baranyai fővárosában pedig az árlisták szerkesztésekor okozhatnak fejtörést a szomszédok ár/érték arányban nehezen megszorítható nedűi. Ezúttal azt kóstolgattuk, vajon a szekszárdiak ez évben miként intézkednek a fogyasztók számára igen hasznos viadalban. MUNKATÁRSAINKTÓL A megkóstolt hatost Vesztergombi Ferenc 1998-as kadarkájával (Budapest Bortársaság, 1390 forint) indítottuk. A még Szekszárdon is ritka fajta sajátos színét mintaszerűen “szállítja” a bor, a testes vörösökre nem jellemző cseresznyeszín már szemre is üdítő. A komótosan lecsordogáló korona komolyságra inti a kóstolót, az illat sodró gyümölcsössége és fűszeressége nemkülönben, ízében visszaköszönnek az illatjegyek: grépfrút, paprika, bors. Izgalmas savszerkezete okán a nehezebb étkezések (például disznótoros) ügyes segítője lehet ez a nedű. Szekszárdon nagyon otthon van a merlot, szinte mindegyik neves pincészet kínálja ezt a csúcsborok sorába tartozó fajtát. A most kóstolt 1998-as példány esetében (Heimann és fiai Pince, Budapest Bortársaság, 1390 forint) a szép rubinszín után nyomban örülhettünk a jellegzetes málnaillatnak, amelybe némi csipkebogyó és cseresznye is beköltözött. A kortyolgatás során enyhe savhangsúlyt tapasztaltunk, így volt okunk emlékezni az agyonáztatott 1998-as évjárat cudar időjárására. A bor szerencsére jobb, mint amilyen a felejthető év hangulata volt. Nagyobb üresség kongott a következő borban, pedig az már a Szekszárdon (is) a csúcsok csúcsaként elkönyvelt 1997-es esztendő gyermeke. A Sárosdi Pince 1997-es cabernet sauvignonja (Cora Áruház, 875 forint) színben és illatban (paprika) még hozta a fajtajelleget, ám ízben meglepő hirtelenséggel lecsapja a biztosítékot. A második hármas az “ízelítő Szekszárd jeles cuvée-iből” munkacímet is kaphatná. Elsőül a Takler Pince klasszikus házasítása (a két cabernet és a merlot) került a poharakba. Arányok: cabernet franc 44, cabernet sauvignon 16, merlot 40 százalék. Az 1997-es Takler-cuvée (Borposta Állomás, 1750 forint) az ebben az életkorban átlagos 15-30 perces levegőztetés többszörösét igényli, ám nagyon meghálálja a türelmet, a várakozás során el lehet merengeni a bor gránátalmaszínében, vagy fogyasztás előtt több órával szabadítsuk ki a palackból a dugót. Az illat és az íz egyaránt hatalmas komplexitást mutat: bor, szeder, fekete ribizli és paprika kavalkádját. Finom tanninok, utóízben sok gyümölcs, kedves, melegséget árasztó összhatás. Vida Péter sok év óta egyengeti igen eredményesen a cabernet franc és a merlot frigyét. 1997-es cuvée-je (Budapest Bortársaság, 1750 forint) megaillattal tölti be a kóstoló tudatát. Fűszerek, paprika, vanília, csokoládé, erdei gyümölcsök — néhány elem a karneváli hangulatból. ízben bejelentkezik még a meggy és a ribizli. A tölgyfa hordó hibátlanul fuzionált a borral, a telt barrique hangulat erőt, és nem erőlködést sugároz. A műalkotásban az egyik kóstoló kissé nyers tanninokat vélt felfedezni, ám az összkép alapján talán pontosabb azt mondani: hosszú fejlődési lehetősége van még a bornak. A végére egy “öreg” versenyző, Dúzsi Tamás 1996-os cuvée-je maradt (Budapest Bortársaság, 1300 forint). Dúzsiról elmondható: keveset beszél, de sokat mond. A szekszárdi kékfrankoskirály mindössze háromféle nedűvel boldogítja a piacot: kékfrankos, ugyanilyen rozé és a kékfrankos alapú, archaikus nevű Szegzárdi cuvée — katonásan tömör a Dúzsi-féle borlista. A maga kategóriájában ugyanakkor mindegyik nedű mestermunkának számít. A most dugóhúzó alá került cuvée 70 százalékban kékfrankost tartalmaz, a további részen fele-fele arányban osztozik a merlot és a cabernet. A gránátvörös színt követő illat cukrászdás hangulatot varázsolt elénk, az elegáns előadás keretében fellépő csokoládé, szilva, narancs, szegfűszeg és bors jóvoltából. Egyszerre méltóságteljes és játékos bor, a nyelvre például izgalmas hűvösségérzetet varázsol. Nem sok idővel a felbontás után is jelentkeznek vegetális jegyek, a hosszabb szellőztetéssel azonban a gyümölcsösség és a csokoládé fő szerepét egyre inkább a növényi eredetű illat- és ízjegyek veszik át. Ezt azonban egyik kóstoló sem sajnálta, csak azt, amikor a palackban végérvényesen a levegő ragadta magához az uralmat. A hazai mesterek hordói begurultak a világ élvonalába Kádár-korszak jöhet Magyarországon A magyar kádármesterek hordói a legjobbak közé tartoznak Európában—állítják egyhangúlag a büszke érintettek és a nekik “kiszolgáltatott” bortermelők. Noha a Kádár-korszak nagyüzemi borászkodása a kádároknak sem kedvezett, úgy tűnik, ma ezen a téren is minden adott a felzárkózáshoz: ezt nemcsak a hazai piac visszajelzései, hanem a dinamikusan növekvő export is bizonyítani látszik. GAZDA ALBERT Ez idő szerint a franciák mögött a második helyen állunk— büszkélkedik Kalla Miklós, aki tizennyolc éve exportálja “műveit” a szélrózsa minden irányába, Németországtól Ausztráliáig, amellett, hogy Magyarországon is a legjobb termelők keresik a jászberényi vállalkozás barrique hordóit. A II. világháborút megelőzően a szlavón tölgy — amely neve ellenére gyökerétől koronájáig magyar — volt a legkeresettebb, teszi hozzá. Az ebben az évben várhatóan mintegy hatezer, különböző méretű—225,350,500 és 600 literes — hordót előállító, 40 alkalmazottat foglalkoztató cég első embere elmondja: háromféle pörkölési metódust használnak, a világostól a közepesen át a sötétig, ami a megrendelő igényeitől függ. A Budapesti Kádár Kft. kettővel több kategóriát állított fel: eszerint a könnyűt a közepes, a közepesnél erősebb és az erős követi, de kívánságra a hordók fenekét is kiégetik. A Vylyan Rt., Bock József, Vida Péter vagy Szőke Mátyás mellett e cég is szállít az Egyesült Államokba, méghozzá a világ legnagyobb termelőjének, a nem kevesebb mint évi 40 millió karton bort prezentáló Sonomavölgyi Gallónak (amely, mint nemrég meggyőződhettünk róla, a hihetetlen mennyiség ellenére kitűnő minőségben kínálja a legolcsóbbak közé tartozó, 10 dolláros cabernet-jét is). Csernyik János ügyvezető igazgató szerint sikerült elérniük a francia minőséget, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert a magyar hordó ára még mindig fele-harmada a hasonló kvalitású nyugat-európainak. Akadnak problémák is: tény és való, hogy a tölgy a Kádár-kor évtizedeinek “rablógazdálkodása” miatt jobban fogyatkozik a kelleténél, de korai lenne kongatni a vészharangot — vélekedik Csernyik János. Jó a magyar tölgy, amit az is bizonyít, hogy nagy mennyiséget visznek ki francia kádárok — erősíti meg ezt az információt Bacsó András, a Tokaj- Oremus ügyvezetője, aki szerint a csökkenő mennyiség miatt elengedhetetlen lenne új telepítések megvalósítása. Magyar viszonylatban óriásnak számít a szigetvári illetőségű Trust Hungary Rt. A hordót csak 99 márciusa óta gyártó cég —92-től kezdődően hordódongával foglalkoztak — éves szinten 15-20 ezer darab elkészítését tűzte célul. Ez Magyarországon sok, nemzetközileg nem annyira — mondja Fekete Adrienn gazdasági igazgató. A főként kocsánytalan, de kocsányos tölgyet is feldolgozó vállalkozás egyaránt preferálja a 225 literes barrique-ok hordói és burgundi változatát — előbbi 95 centi magas, tehát karcsúbb, utóbbi 89 centire nőtt, így pocakosabb —, de készítenek nagyobb, 300 literes hordókat is. Kalla Miklós említ egy érdekességet: a jól pörkölt hordó akkor is kiváló lehet, ha nagyobb. A villányi Tiffán Ede kérésére készült egy 10 ezer literes “monstrum”, s a mester szerint a borász módfelett elégedett a művel. Az egri Vincze Béla is azt vallja: a szépen pörkölt hordónál az első évjáratban nem lehet észrevenni — az abból kikerült boron, persze —, hogy 10hektós vagy 225 literes. A borászok véleménye alapján úgy tűnik, nemcsak a kádárok vannak tisztában értékeikkel, hanem a termelők is. Az ország legjobb hordóit használom — dicséri például Tiffán Ede Kalla Miklóst, de maximálisan elégedett a Budapesti Kádár Kft.-től vásároló Debreczeni Pál, a Vylyan tulajdonosa is. Tiffán szerint a kádárnak elsősorban becsületesnek kell lennie, mivelhogy nem mindegy, mennyi ideig szárítják a fát. Ettől függ ugyanis, hogy a hordó hozzáad a borhoz, vagy nyersessége miatt éppenséggel elvesz. Bacsó András közlése: előfordult, hogy kádárok a januárban kivágott tölgyből abban az évben hordót készítettek, ami nem más, mint merénylet a borral szemben. A szárítási idő Kalla Miklósnál két-két és fél év. Tiffán azt mondja, bár a dolog nem mérhető, a rossz hordó a legjobb,bort is tönkre tudja tenni, a jó viszont 50 százalékot hozzátehet. Vannak olyanok is, akik saját, “kizárólagos” kádárt foglalkoztatnak. A Tokaj-Oremus maga vásárolja a csakis zempléni tölgytönköt, s helyi kádárral készíttetik a hordókat, miután a dongákat 16 hónapig szárították — tudtuk meg Bacsó Andrástól. Az Oremus arra készül, hogy saját üzemet építsen. A cég 136 literes gönci és 200- 220 literes szerednyei hordókat használ fele-fele alapon, de az arányt öt éven belül 80:20-ra módosítják a gönciek javára. Minél kisebb a hordó, annál jobb a mikrooxidáció, annál jobban érik a nemes bort ad magyarázatot törekvésükre Bacsó. Hozzáteszi: kísérletképpen vásároltak francia hordót is, s nagyon elégedettek voltak vele, de a jelentős árkülönbség miatt nem rendszeresítik használatát. A magyar és a francia hordók összemérésére készül az egri Gál Tibor is, aki egy 99- es évjáratú, azonos vörösborát használja a kísérletre. Bár a téren Bacsóék mögött van, egy másik szempontból megelőzte őket: Gál Tibor már tető alá hozta saját kádárműhelyét. Bacsó András szerint a magyar kádármesterek jó részének van még mit tanulnia, hiszen “ez is egy tudomány, amelynek fejlődését a Kádár-korszak nagyüzemi borászkodása jelentősen hátráltatta”. A főborász szerint az ismeretanyag nem bővült kellő mértékben, s szerencsés lenne, ha nyíltan beszélnének a problémákról is, továbbá a szakmai kapcsolatok a kádárok között éppoly dinamikusan alakulnának nyugati társaikkal, mint ahogyan az a borászok esetében tapasztalható. Nincs okunk szégyenkezni kádáraink miatt — foglalja össze mégis a lényeget Debreczeni Pál, aki végezetül egy érdekességre hívja fel a figyelmet: a Magyarország legismertebb termelői körében szinte “elfeledett” nagyhordóknak ismét komoly kultusza kezd kialakulni világszerte. A legkitűnőbb alapanyag az úgynevezett kocsánytalan tölgy — Quericus petrea —, amely mögött optimális esetben legalább 100-120 esztendő van, e szép kort több mint 600 méterrel a tengerszint felett érte meg, s törzsének átmérője meghaladja a 40 centimétert. Egyébiránt lehet barrique hordót kocsányos tölgyből is készíteni, csak az ritkább szálú, mivel hirtelen nő. Márpedig az a lényeg, hogy “sűrű” legyen a fa. Amit a termelőktől lehet megtudni — e téren a mesterek, cégvezetők ugyanis nem túl közlékenyek —: a normál méretű barrique hordó 50-60 ezer forintba kerül, de “no name” kádároktól 40- ért is beszerezhető. A jó francia hordók 140-150 ezer forintot is kóstálhatnak. 2000. FEBRUÁR 2. Kamocsay az év bortermelője A Hilltop Neszmély Rt. főborásza, Kamocsay Ákos a napokban vette át a még 1999 végén neki ítélt év bortermelője címet. A Magyar Bor Akadémia szervezésében negyedszer, összességében kilencedszer ítélték oda Magyarországon a rangos címet. A kétfordulós szavazás után több mint százkilencven borértő szakember, vendéglátós és újságíró voksa alapján hirdettek eredményt. Az első körben öt bortermelő neve maradt a kalapban: a tokajhegyaljai Árvay Jánosé, a balatonfüredi Figula Mihályé, Kamocsay Ákosé, az ugyancsak tokajhegyaljai Szepsy Istváné és a badacsonyi Szeremley Hubáé. (VG) Kevés az új telepítés A várt 4-4,5 millió helyett a múlt év őszén csupán mintegy 3,5 millió hektoliter bor került a pincékbe — tájékoztatott Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a közelmúltban megrendezett III. országos hegybíró-konferencián. A főtitkár szerint a szőlősgazdák és a borágazat helyzete a múlt évben ellentmondásosan alakult. A szőlőtermés ugyanis a vártnál lényegesen kisebb lett a mostoha időjárás miatt. A bor minősége azonban a legtöbb helyen lényegesen jobb, mint bármely más évben eddig. Vannak olyan területei az országnak, ahol ezt az évszázad minőségének tartják. A szőlősgazdák legnagyobb gondja jelenleg, hogy a magyar ültetvények egy része elöregedett, és pótlásuk csak vontatottan halad. A múlt évben csupán 850 hektárt telepítettek, a főtitkár szerint legalább 3000 hektár szőlő telepítésére lett volna szükség. (MTI)